Április utolsó napján
Zsong a Kikelet,
Ilyenkor az ember minden
Telet elfeled.
Kezdődik ünnepélyesen
A Nyár évada,
Előttünk az első bűvös
Május-éjszaka.
Szent illatot árasztanak
A hársfasorok,
Éledeznek elfeledett
Régi mítoszok.
Elszürkülnek zöldnek tűnő
Süket doktrínák,
Elhull az teória,
S az Élet megy tovább.
Most érezzük igazán, hogy
Az Isten szeret;
Április utolsó napján
Zsong a Kikelet.
Elfáradt vén Történelem
Viszi batyuját a Hegyen.
Mindig igazságot koldul,
Megverik és tovább lódul.
Sok ráaggatott doktrína
Mindkét karját földre húzza.
Elfáradt vén Történelem
Csoszog felfelé a Hegyen.
Fakardos álmítosz-sereg
Tolvajként nyomába ered,
Lopná hangját a torkából,
A falatot a szájából,
Szidalmazza, ócsárolja,
Gúnyolja és hazudtolja,
Ráaggatná száz dogmáját,
Ficamítaná a lábát...
Nyomukban ott a hivatal,
Díjakat, profitot akar,
Üvöltik, tagdíjat adjon,
A trendhez alkalmazkodjon.
Mögötte bolondját járva
Jön a pénz bohócfalkája,
Ordítják, meg kell, hogy értse,
Hogy adja el magát végre.
Majd a rabszolga-ripacsok
Aranyláncos hada robog;
Lépjen ide-oda tagnak,
Hízelegjen ennek-annak!
Elfáradt vén Történelem
Csak ballag tovább a Hegyen,
Jól vigyáz a batyujára,
Ügyet sem vet a bandára.
Felér a Hegy tetejére,
Onnan felpillant az Égre,
Jövendő új korszak végett
Ledobja az öregséget,
Megifjul, zendül a hangja,
Lent holt rongycsomó - a banda.
A Spirál újabb nagy köre
Indul komótosan körbe...
Elfáradt vén Történelem
Viszi batyuját a Hegyen.
Vasárnapi tavasz-élet;
A tél újra semmivé lett.
Napfény csillan, madár dalol,
Remény születik valahol.
Újra kezdünk, amíg élünk;
Erről szól emberi létünk.
Jönnek szűkebb, tágabb körök;
Csak a felelősség örök.
Csak élő láthatja szépnek;
Vasárnapi tavasz-élet.
Minden élet misztika,
Mind egy külön biblia;
Hiába mond ellenkezőt
Bármilyen szofisztika.
Alázat vagy intrika,
Jószándék vagy fringia;
Aki teszi, Isten előtt
Annak kell vállalnia.
Gyarló minden hitvita,
Minden élet misztika;
Rációnál fontosabb az
Erkölcsi akusztika.
A Nemzet soha nem évül;
Napról napra újjáépül.
Napról napra valami más,
De - állandó identitás.
Nincs egyedül üdvözítő,
Könnyen hitelesíthető
Dogma jelölte "haladás",
Hanem számos identitás.
Nincs szabott üdvösségmenet;
Annyi út van, ahány nemzet.
Se előny, se lemaradás;
Sok nemzet -
Nagy erőforrás.
A Nemzet soha nem évül;
Napról napra újjáépül.
Talán minden Titok bennünk,
Éppen úgy, ahogy
Felettünk.
Nem a csillag-miriádok
Vigyázzák az
Igazságot,
Hanem a tömérdek
Lélek;
Bennünk ünnepel az
Élet.
Az Élet
A Lét Királya;
Az anyag az ő szolgája.
Talán minden válasz bennünk,
Éppen úgy, ahogy
Felettünk.
Áprilisi boszorkányok
Táncolnak a szélben,
Mindent megváltoztathatnak
Azon hevenyében.
Szakadó esőből napfény,
A levegő robban,
Aztán hirtelen oly hideg,
Hogy a fogunk koccan.
Egy szál ing sok. Utána meg
A kabát sem állja;
Tél és tavasz, múlt és jelen
Egymást harapdálja.
Ha valami még el nem dőlt,
Van április-érzet,
Még dönthetünk. Akárhogyan
Tolakszik a végzet.
Jövő pislákol valahol
A végtelen éjben;
Áprilisi boszorkányok
Táncolnak a szélben.
Egykori Turul nemzetség...
Amíg éltek, nem nevezték
Őket Árpád-háznak soha;
Ez már az utókor sara.
Igazából azt sem tudjuk,
Árpád volt-e az ősapjuk.
Nem világos a tényállás.
Volt egy fejedelemváltás,
Fajsz elment a süllyesztőbe,
Taksony lépett a helyébe...
Egykori Turul-nemzetség;
Fel, vagy újjáépítették
Kárpát-medence országát,
A magyarok királyságát.
Mi volt a neve valaha?
Pannónia?
Hungária?
Turkok voltak, vagy hungárok?
A néma idő-hullámok
Sora vallani nem akar.
Mikor lett a nevük magyar?
Mikor jött és vajon kié
A Patrona Hungariae?
Egykori Turul-nemzetség...
Régi, reményteljes esték
Korszaka Dunán túl, s innen...
De más volt még akkor minden!
Szép korszak.
Volt benne erő...
Távlatosnak tűnt a jövő.
Más korban,
Más igazságban;
Sokkal őszintébb világban
Isten irgalmát keresték;
Egykori Turul-nemzetség...
Furcsa áprilisi hideg;
Köhögnek a szürke egek,
S közelmúltból lő ránk lázat
A gonosz huszadik század,
Rajtunk ocsmány öröksége,
Talán soha nem lesz vége.
Isten áldott népe helyett
Ősmajom-utód seregek,
Tartós erkölcsi deficit,
Világháborúk, drog, profit,
Bolsevizmus fegyver, gender;
Tán majommá lesz az ember...
Zsarnokság ezer fajtája
Vörös ülepét riszálja,
Hogy több szavazata legyen,
S utána jövendőt egyen.
Evolúció-dal játszik
Ősembertől a dollárig,
Rossz média üvölti szét
A napi fekete misét,
Erkölcspótló hübrisz lázad;
Érlelődik a gyalázat...
Száz gyilkos doktrína terem;
Meddig zuhanunk, Istenem?
Furcsa áprilisi hideg,
Az égen vén Nap didereg,
S belepi a jelen-házat
A gonosz huszadik század.
Meg kéne már szabadulni,
Tőle...
El kéne indulni
Végre igazán előre...
Nem "haladásba" -
Jövőbe.
Az Idő még nekünk pereg;
Furcsa áprilisi hideg.
Nem létezik szent háború,
Nem is volt,
De nem is lesz soha;
Hazug minden véres doktrína.
Isten békére teremtett,
Barátságot akar,
Rendet,
Munkát,
Örömet,
Szerelmet;
Nem fegyvert,
Békét,
Kegyelmet.
Létösszegző áprilisban
Keserű a só,
Hol árnyékban van harminc fok,
Hol szakad a hó.
Az Isten is létösszegez
Ilyenkor talán,
Mi lett volna, ha az ember,
Fenn marad a fán?
Más kérdés, hogy ott sose volt,
A többi talány...
Nagyobb ostobaságot is
Mond a tudomány.
Létösszegző áprilisban
Megalvad a vér,
Régi korok hangulata
Újra visszatér.
A lét velem hatvankettő
Óta enyeleg,
A hatvanas évtizedben
Voltam kisgyerek.
Sok nagy tél volt. Szüleimen
Kopott nagykabát,
Én még láttam gémeskutat,
Meg földes szobát.
Nyaranta nagy kánikula,
Meg sok zivatar,
Hogyha esett, sáros volt a
Baromfiudvar.
Szabadban játszó kölyökre
Jó sok kosz ragad,
Míg lelkesen építi a
Homokvárakat...
Létösszegző áprilisban
Mindig munka vár,
Az élet iskolájában
Isten a tanár.
Vörös zászlók, Lenin-szobrok,
Szigorú világ,
A hetvenes évtizedben
Voltam kisdiák.
Kicsi az iskola, de van
Temérdek gyerek,
Délelőttös-délutános
Rend szerint megyek.
Irkafirka-tömkeleg a
Szúette padon,
Néha-néha elcsattan egy
Tanári pofon.
Piros nyakkendős úttörő
Volt minden gyerek;
Így-úgy a felszabadító
Szovjet hadsereg..
Létösszegző áprilisban
Friss a levegő,
Nyolcvan júniusban voltam
Érettségiző.
Létösszegző áprilisban
Minden múlt rokon,
Ha az ember már két éve
Túl a hatvanon.
Létösszegző áprilisban
Vénül az idő,
Addig élünk tovább, amíg
Számít a jövő.
Minden kor más külsővel, de
Régi kaptafán..
Az Isten is létösszegez
Ilyenkor talán.
Minden korszak lehet szép, vagy
Véres-ótvaros,
Egyedül az Erkölcs, ami
Nem viszonylagos.
Létösszegző áprilisban
Újra szentelünk,
Jobb emberek leszünk, hogyha
Jobban szeretünk.
Mindent tudnak a hülyék!
Számukra nem lehet titok,
Se a Kezdet,
Se a vég...
Mindent tudnak a hülyék!
Mindig tudnak,
Mindent tudnak,
Mindenkinél jobban tudnak,
Mindenkinél mindig jobban,
Szegények...
Sose lesznek
Se Bölcsek,
Se Szerények...
Mindent tudnak a hülyék!
Mindig tudnak,
Mindent tudnak,
Mindenkinél jobban tudnak,
Bőszen kinyilatkoztatnak,
Imponálnak önmaguknak
Szegények...
A többiek tapasztalnak,
Tanulnak a sírig...
Csak a hülyék tudnak mindent
Mindig...
Egykori hungár köznépek
Csöndes szerénységben éltek
Hosszú történelmi éjben,
Itt, a Kárpát-medencében.
Éltek,
Vetettek,
Arattak;
Észrevétlenek maradtak.
Nevet mindig mások kaptak,
Akik aztán beolvadtak,
Maguk is köznéppé lettek,
Éltek,
Arattak,
Szerettek.
Egykori hungár köznépek;
Őket a modern régészet
Nem ismerte, nem kereste,
S amikor mégis meglelte,
Hamis mértékekkel mérte,
Mindig olyasminek vélte,
Amit politika súgott,
Meg a rossz doktrína búgott.
Így lettek hungárok helyett
A "hatalmas szláv tömegek".
Egykori hungár köznépek;
Szűnőben a régi érdek.
Oszlik a vastag ködlepel,
Ők innen sose futnak el,
Hiszen mindig is itt éltek,
Mindig magyarul beszéltek,
Éltek,
Dolgoztak,
Szerettek;
Végre -
Magyarokká lettek.
Kárpátok főnixmadara
Eddig nem adta fel soha.
Hallgatag idő rejti el,
Hogy először mikor szállt fel
Kárpát-medence egére
Hallgat a múlt sötét mélye.
Rézkor?
Bronzkor?
Idő suhan...
Hogy magyar szó mióta van
Kárpátok hegyei alatt;
Tán örökre titok marad.
Kárpátok főnixmadara
Sosem a múltat siratja.
Kárpátok jege csikorog;
Voltak sötét évszázadok,
Vihar, vércsöppek a havon,
Nyegle idegen uralom,
Rabló és hódító hadak,
Mind azt képzelte, itt marad.
Kárpátok főnixmadara;
Sokkal régibb ez a Haza,
Mint arra gondolni merünk.
Mindig is itt volt a helyünk.
A jelen szemét befogják
Mesterkélt uráli dogmák,
De az Idő könyörtelen,
S túllép beteg nézeteken.
Minden itt volt,
Innen ered,
Múlt volt,
Jövő is itt lehet.
Kárpátok főnixmadara
Nem fogja feladni soha.
Valamikor régen,
Csillag volt az égen,
De más csillag,
Régi csillag,
Régi csillagzat volt akkor,
Nagyon-nagyon régen.
Egy hajdani életünkben
Talán még a fát se láttuk
A zöldellő ágtól,
Nem tudtunk egymásról,
Éltünk,
Láttunk,
Tapasztaltunk;
De talán mégsem hallottunk
Még a Boldogságról.
Holdak mosolyogtak,
Napok izmosodtak,
Néha fogytak az emberek,
Néha sokasodtak.
Valamikor régen,
Csillag volt az égen,
De más csillag,
Régi csillag,
Régi csillagzat volt akkor,
Nagyon-nagyon régen.
Másik régi életünkben,
Talán egymást láttuk,
De hiába,
Mert akkor még önmagunkat
Sem mindig találtuk.
Fellegek lebegtek,
Fecskék csicseregtek;
Felelősség a titka a
Boldog
Életeknek.
Valamikor régen,
Csillag volt az égen,
De más csillag,
Régi csillag,
Régi csillagzat volt akkor,
Nagyon-nagyon régen.
Újabb régi életünkben
Tán rokonok voltunk;
Találkozhattunk, de akkor
Még más dalt dúdoltunk.
Dadogtak az álmok,
Mélyültek az árkok;
Mélyre süllyedtek a régi
Szomorú világok.
Valamikor régen,
Csillag volt az égen,
De más csillag,
Régi csillag,
Régi csillagzat volt akkor,
Nagyon-nagyon régen.
Újabb régi életünkben
Felfedeztük végre,
Hogy egyszer majd együtt kéne
Felnéznünk az égre.
Újabb életünkben
Itt vagyunk egymásnak,
Örülünk közös életnek,
Szépnek,
Jónak,
Gyermeknek,
Csóknak és
Kicsi háznak.
Mostani korban is
Csillag jár az égen,
De más csillag,
Újabb csillag,
Új csillagzat más, mint egykor
Nagyon-nagyon régen.
Reggelek,
Percek,
Pillanatok..
Tavasz ragyog,
Álmos világ hebeg-habog;
Az idő hol fut, hol meg andalog,
Vágyak szárnyalnak,
Csak a politika kullog gyalog;
Múlt komorlik,
Jelen dadog,
Friss jövő andalog;
A Szerelem soha el nem párolog.
Reggelek,
Percek,
Pillanatok..
A Lét vacog,
Az Élet mosolyog;
A vén hajléktalan végzet morog;
Gyomra korog,
Az anyagelv részegen tántorog,
A ha a hit imbolyog,
A szkepszis vicsorog,
S örök sírjából elősompolyog.
Reggelek,
Percek,
Pillanatok..
Bennünk-felettünk Isten mosolyog;
Élek,
Hiszek,
Szeretek,
Akarok;
Köszönöm, hogy
A férjed vagyok!
Hatvanas éveim élem;
Mellettem
A Feleségem.
Még jóval a Styxen innen;
Még van jövőm,
Van mit vinnem.
Még van jövőm,
Van mit vinnem,
Még velem ballag az Isten.
Van aranyos
Feleségem;
Hatvanas éveim élem.
A hülyeség prófétái
Szabadok lehetnek,
Tökkelütött szektáikba
Most is térítgetnek.
Világpolitika rétjén
Számos birka béget,
Szorgoskodva terjesztgetik
A szent hülyeséget.
Minden hülyeségnek pedig
Az ám a törvénye,
Hogy még nagyobb hülyeség lesz
A következménye.
A hülyeség prófétái
Tornádót kavarnak,
Miért legyen béke, ha ők
Háborút akarnak?
A hülyeség jó pár ezer
Prófétája béget;
Miért legyen normális a
Hétköznapi élet?
A hülyeség prófétái -
Váltig kiabálván -
Sose veszik észre, hogy csak
Göröngyök a pályán.
Modern korban nem ingyen szól
A próféták szája,
Mindig, mindenkor a pénz a
Hülyeség királya.
Ha az emberek lelkében
Felelősség éled;
A hülyeség birkahada
Mindhiába béget.
Atlantiszi álmok háza
Idő felszíne alatt;
Ami szép álmot teremtünk,
Mindörökre megmarad.
Atlantiszi álmok háza;
Bár hatalmas az Idő,
A régen letépett Remény
Minden nyáron újra nő.
Atlantiszi álmok háza;
Minden csak emlék marad -
Csupán bennünk gyarapodhat
A megszentelt Pillanat.
Jó késő este
Hozzád hazajönni;
Örülni, ahogy egyre fogy az út,
Aztán Rád nyitni a kicsi kaput,
Hallani, hogy a két kutya fogad,
S megpillantani
A Mosolyodat.
Fejünk fölött
Ezer csillag pörög...
Amíg hazavársz,
Mindig
Megjövök.
Se pénz, se posztó-világban,
Étlen-szomjan, mégis bátran,
Düledező várfalakon,
Vagy portyán, zsákmányolt lovon,
Kocka lapján, szablya élén,
Mindig nemzethalál szélén,
Mindig kevés zsoldban-becsben,
Mindig túlerővel szemben,
Halál-szomszédságban éltek
A néhai jó vitézek.
Tragikus, pusztuló idő,
Mindenütt oszmán túlerő,
Jelen, jövő csak ravatal,
Ország közepén védvonal,
Lehet ostrom alatt a vár,
Sose menti fel a király.
Pusztuló hazáért,
Vagy csak önmagáért
Mégis harcol a végvári,
Csonka haza katonái
Feltartóztatják a világ
Akkor legerősebb hadát,
Pasa, nagyvezér, aga bég;
Területrabló csőcselék
Ölve, pusztítva, zabrálva
Tolakodott a hazánkba,
S végül az oszmán áradat
Pannóniában elakadt...
Európát el nem érte,
Nagyon megfizettünk érte.
Ők maradtak,
Pusztultunk mi...
Azóta sem hevertük ki.
Ilyen korszak volt.
A Jövő
Szablya élén bukkant elő...
Néhai magyar vitézek,
Többet harcoltak, mint éltek...
Szemben szultánnal, pasával,
Szemben profán logikával,
Anyagias gyávasággal,
Érdekkel, hazátlansággal...
Köszönjük, hogy maradtatok,
Köszönjük, hogy harcoltatok!
Hogy nem menekültetek el,
Hogy sohasem adtátok fel!
Miattatok van itt
Élet,
Néhai magyar vitézek!
A jó vers sosem alkuszik,
Pénzért, díjért nem hazudik.
A harc elől el nem farol,
Túlerőnek nem udvarol.
Kánonokra semmit sem ad,
Mindig öntörvényű marad.
Nem kuncsorog, nem intrikál,
Hivatalszolgának nem áll.
Szamárlétrára nem oson,
Szirénhangra vállat se von.
A gyöngére rá nem tapos,
Sohasem lesz kétkulacsos.
Rébuszokba nem menekül,
Helytáll, legfeljebb egyedül.
Távoli zuhatag hangja,
Mint ős templomok harangja
Száll az időfolyam felett;
Akik éltek, figyeljetek!
Egyre több a baljós fodor,
S a gyorsuló idő sodor.
Még ragyognak fenn a Holdak;
Élnek a holnapi holtak.
Most kell váltani más ágra,
Jövendőre,
Biztonságra.
Még makacs remények várnak;
Vannak biztonságos ágak,
De fülét hegyezi a baj,
Egyre közelebb a robaj.
Tökfilkó kormányos-sereg
Helyett jöjjenek
Emberek.
Holt jövendő baljós ágán,
Mint újjászületett sárkány,
Világvégi alkonyatban
Hallatszik mind hangosabban,
Mint sötét templom harangja;
Távoli zuhatag hangja.
Tavasz derekán
Sok levél a fán,
Verőfényes szép napok
Jönnek
Egymás után.
Tavasz derekán
Napos délután
Istennek tán egy évezred
Pillanat csupán.
Tavasz derekán
Árnyék a szitán;
Ami csak látszólag múlt el
Visszatér talán.
Tavasz derekán
A Lét udvarán;
Egyszer megvénül az összes
Fiatal titán.
Tavasz derekán
Hosszú tél után
Elégedetten néz Isten
Ki az ablakán.
Tavasz derekán,
Isten Tavaszán;
Várakozunk boldogan a
Jövő teraszán.
Az ész csak az anyag foglya,
Matéria kezét fogja.
Isten lényegét nem érti,
Sohasem fogja felérni,
Mert isten és a ráció
Két egész más dimenzió.
Amaz a
Nagy Határtalan,
Emez meg anyagban fogan.
Eszemmel a Földön élek,
Létezésem meg -
A Lélek.
A Lelkünket Isten fogja,
Az ész meg az anyag foglya.
Tavasz-tervek gyermekhada,
Szép, pirospozsgás csapat;
Viháncol ünneplő ruhás,
Kivirágzott fák alatt.
A lelkünkből bújnak elő,
Mint a friss Remény-sereg;
Lehet álmodni,
Lesz Jövő,
Újra itt a Kikelet!
Háborút bégetnének a birkák,
Világégés tüzét visszasírnák.
Kis szikrából így is túl nagy tűz lett,
De a mindenható fegyverüzlet
Növelné a profitját rogyásig,
Harcolna az utolsó ukránig.
Birka-agyban bűzölög az eszme,
Azt képzeli, nem a pénze veszne,
Szegény emberek halnának rendre,
S ő maradna biztonságban, messze...
Civilizációnk vesztét írnák;
Háborút bégetnének a birkák.
Ha pisztollyal lősz a múltra,
Ágyúval lő a jövő;
Elbánik a túlerővel
Fegyver nélkül
Az Idő.
Ha puskával lősz,
A jövő
Neked ágyúval felel,
Profán őrültség Istennel
Mindhiába felesel.
Ha drónokkal lősz,
Úgy se lesz,
Globális pénzuralom;
A végén majd
Toprongyosan
Kuporogsz a romokon.
Elfeledett hadvezérek
Pantheona lett a múlt;
Nemzet-emlékezetünkből
Számos régi hős kihullt.
Voltak a török időknek
Régi, híres hősei,
De nevüket ma már csak a
Hadtörténet ismeri.
Ilyen hős volt Thelekessy,
A jó "Imre kapitány",
Ha ő volt a vezér, végül
Mindig futott a pogány.
Nehéz idők jártak akkor,
Télen-nyáron folyt a vér,
Akkor lett "Imre kapitány"
Közlegényből hadvezér.
Mohácsnál még nem volt egyéb,
Mint közönséges huszár,
Ország vesztét látta ott a
Nyárutói napsugár.
Túlélte a csatát. Aztán
Véres évek jöttek el,
Thelekessy Imre huszár
Hol itt, hol ott menetel.
Két rossz király közül vajon
Hova állsz? Na meg ne bánd!
Thelekessy úgy gondolta,
Két rossz közül: Ferdinánd.
Csóró király volt Ferdinánd,
Ideges, kedélybeteg;
A munkatársait mindig
Rosszul választotta meg.
Ha nagy ritkán nagyobb hadat
Összegyűjteni tudott,
Élére mindig külföldi
Idiótát állított.
Török portyák. Keselyűhad
A vérző ország felett;
Thelekessynek nem jutott,
Csak mindig apró sereg.
Nyomasztó a török fölény,
Mindenütt kudarc terem,
Szinte csak Imre kapitányt
Kíséri a győzelem.
Néha akadt egy vár, ami
Helytállt dicsőségesen,
Nyílt mezőn törököt nem vert
Rajta kívül senki sem.
Találékonysága mindig
Új ötlettel jön elő,
Ezért veszít csatát mindig
Ellene a túlerő.
Ha magyar is volt ellene,
Üldözni sose akart,
Imre kapitány úgy vélte,
Kímélni kell a magyart.
Ha folyóparton ijedten
Hőkölt hátra a hada,
Öregen is nekiindult,
Akkor átkel egymaga!
Ha komoly hadak élére
Állítja egy nagy király,
Mi mindent tehetett volna
A jó "Imre kapitány"...
Habsburg-halogatás, magyar
Rendi tehetetlenség;
Magyarország hányódik, mint
Kutyák közt a kolbászvég.
Se erő nem volt, se hozzá
Tisztességes akarat,
Thelekessy számára csak
A kisháború marad.
Ha elbírta volna akkor
Hazánk ügyét valaki,
Lehetett volna belőle
Kinizsi vagy Hunyadi...
Olyan lett, mint sok kortársa,
Számos névtelen alak;
Részük van benne, hogy Hazánk
Végül mégis megmaradt.
Dolgukat tették. Ami pedig
Hírnevüket illeti,
Volt akkor, de az utókor
Nevüket sem ismeri...
Hat gyönyörű piros tulipán
Nyílt ki a kertünkben a tél után.
Tavaly csak egyvolt,
Előtte egy se;
Gyönyörűek, mint a legszebb mese.
Nem szedünk le egyet se,
Hadd éljen,
Hadd virágozzék
Örömben, Békében.
Hogy minden gond, baj, hideg tél után
Kinyílhasson majd még több
Tulipán.
