A néhai Dobó István

A néhai Dobó István

Akkor lett egri kapitány,

Amikor az ország felett

Utolsó kenet lebegett,

Haldokolni kezdett a Fény,

Ingyen se kellett a Remény...

Zuhanni kezdtünk a kútba,

Az ország rom,

Oda Buda...

Jutottunk a tönk szélére,

Barbár hódító kezére,

És az oszmán birodalom

Élősködött az országon.

A néhai Dobó István,

Mint újdonsült várkapitány

Volt püspöki várat kapott;

Erősítéséhez fogott.

A püspök kényelmes hona

Harcot még nem látott soha.

Dobó azonnal meglátta:

Be lehet lőni a várba

Az Almagyar tetejéről.

Nem csügged, vissza sem hőköl,

Ahogy erejéből futja,

Erősíti, ahogy tudja...

A néhai Dobó István,

Mint kiváló várkapitány

Látta, hogy a historia,

Az álnok, ravasz bestia

Aljasul, hát mögött söpör,

Magyarország létére tör.

Eső hull a régi sárra;

Szükség lesz az egri várra...

A néhai Dobó István,

A tapasztalt várkapitány

Hallja, hogy a végzet zörög,

Sohasem nyugszik a török.

Fráter György halála után

Felbőszült a vén Szulejmán,

Dühöng az oszmán hadjárat,

Hullanak a magyar várak.

Dzsihádot hírdet a szultán,

Varjak zabálnak a pusztán,

A végén a török hadak

Eger várára rontanak...

A néhai Dobó István,

A hős magyar várkapitány

Pogány végzet útjába áll;

Eger várában - ellenáll.

Ha szorongat a túlerő,

Bátorságot, fortélyt elő...

Harmincnyolc nap és éjszaka;

Remény,

Harc,

Helytállás,

Csoda...

A história néz, megáll,

Lassan más utakra talál...

Amíg Hit van, lehet siker;

Ennek szimbóluma Eger.

A néhai Dobó István,

A hős, nemes várkapitány

Török tűzzel égett bele

Örök emlékezetünkbe.