Nehéz év utolsó napja

Nehéz év utolsó napja,

Fellegkoszorú;

Tavaly oltás volt a téma

Most meg háború.

Köddel, sárral zárul az év,

Vigyorog a szél,

Még csak ezután mutatja

Agyarát a Tél.

Ébredezik a Jövendő

Az Idő-hegyen;

A következő esztendő

Boldogabb legyen!

Távolban egy kicsi lámpa

Távolban egy kicsi lámpa,

Alig látszik a világa...

Jobbról-balról talmi fények,

Itt is, ott is szirénének.

Távolban egy kicsi lámpa,

Alig látszik a világa...

Emitt Trianon-démonok

Vérszopó serege morog.

Vérfürdők és foglalások

Jövő-varjúhada károg,

Jön új asszimiláció,

Majd re-asszimiláció,

Véres füst szállhat az égre,

Végső károgás a vége...

Távolban egy kicsi lámpa,

Alig látszik a világa...

Amott a globál-lidércek

Vastag bőrükbe nem férnek:

Hódoljon önként a magyar,

Tegyen a pénz, amit akar,

Mindenféle őrültséget,

Dogmákat, idegen népet

Fogadjunk be a hazánkba,

És oszoljunk a világba...

Távolban egy kicsi lámpa,

Alig látszik a világa...

Nem dogmák és nem a divat

Nem dogmák és nem a divat,

Ami nekünk Jövőt mutat.

Ami jó,

Meg kell tartani,

Építeni,

Továbbadni.

Őseink nyomába lépünk,

Általuk, 

Miattuk élünk.

Ők is csak emberek voltak,

S mi nem vagyunk náluk jobbak.

Nem dogmák és nem a divat

Épít a Jövőbe hidat.

Az emberré válás útja

Irányát nem a pénz tudja.

Nem fogyasztás és nem  profit,

Hanem

Béke,

Szeretet,

Hit.

Versenghetünk önmagunkkal,

De akkor a Lélek - koplal.

Nem dogmák és nem a divat

Mutatja nekünk az utat.

Nem "hősi" reménytelenség,

Se gyorsan múló modernség,

Dekadens önfelszámolás,

Semmi körüli körforgás.

Az Erkölcsöt csak a dőre

Állíthatja fejtetőre.

Utat igaz Béke mutat,

Nem dogmák és nem a divat.

Két ünnep közötti napok

Két ünnep közötti napok;

Reggelente fagy csikorog.

Déltájban még kisüt a Nap,

Utána nyugatra ballag.

Szent Karácsony aurája

Még ragyog a kicsi házra.

Tanulmányomon dolgozok,

S ajándékkönyvet olvasok.

Kicsi házban,

Kis szobában

Anikócskám mosolyában

Dolgozom,

Alszom nagyokat,

Élvezem a szép napokat.

Erőim teljében vagyok.

Két ünnep közötti napok.

Az Élet poétikája

Az Élet poétikája

Nincs titkos fiókba zárva.

Enigma-nyelven nem béget,

Nem igényel végzettséget.

Piacon nem nő az ára,

Létünk ingyen adománya.

Kiváltságokat nem ismer,

Mindenkinek adta Isten.

Az Élet poétikája

Lelkünk ünnepi kabátja.

A Lényeget készen kapjuk,

A többit hozzá mi adjuk.

Velünk születik,

A részünk,

Velünk él,

Amíg csak élünk.

A közöshöz hozzáadunk,

Vagy magányosak maradunk.

Létünk örök

Etikája

Az Élet poétikája.

Karácsonyi emléktömeg

Karácsonyi emléktömeg

Melegíti a lelkemet.

Hogy volt ekkor?

Hogy volt akkor?

Vagy már nem is tudom, mikor...

Régi havas karácsonyok

Emléke még frissen  ragyog.

A hóban Apám vág utat,

Épít magas hófalakat.

Azok mögül ki se láttam,

Mert mind magasabb volt nálam...

Karácsonyi emléktömeg 

Koncentrálja jókedvemet.

Lestem a Jézuska után...

Szaloncukortömeg a fán,

Meg tejcsokoládé díszek,

Csillogó édesség-sereg.

Öcsém is oda tekintget;

Leettük a fáról mindet...

Karácsonyi emléktömeg

Mutogat régi képeket.

Hatalmas karácsonyfákat,

Mosolygó, ifjú 

Anyámat,

Kemény, jeges hóbuckákat,

Havas udvaron

Apámat...

Ver a szív,

Az emlék néma,

De az érzés olyan,

Mint ma...

Karácsonyi emléktömeg

Festi meg az 

Életemet.

Én állok Anikó mellett,

Kis szobában a 

Gyerekek

Csodás karácsonyfánk alatt

Ajándékot bontogatnak.

Örök öröm,

Nincsen vége;

Nézek Anikóm szemébe,

Ott két kicsi

Csillag ragyog,

Életben Általuk vagyok.

Meghitten szép 

Karácsonyok

Fénye fakulni sosem fog.

Amíg élek,

Szerethetek...

Karácsonyi emléktömeg.

Hatvanadik karácsonyom

Hatvanadik karácsonyom.

Köszönöm, Uram,

Hogy ajándékkosaradban

Még sok munka van.

A Karácsony szent kilátó,

Látszik

Múlt,

Jövő;

Szelídebben hömpölyög a

Makrancos Idő.

Van

Szerelem,

Nyugalom,

Csak az

Élet suhan;

Hatvanadik karácsonyom,

Köszönöm,

Uram!

Szent Karácsony ma jön el

Szent Karácsony

Ma jön el,

Mindnyájunkat

Átölel;

Lelkünkben szent régi dallam

Tiszta hangon

Ünnepel.

Szent Karácsony 

Ma jön el,

A Szent Békét 

Hozza el,

Úgy terül ránk

A Szeretet,

Mint egy 

Átlátszó lepel.

Karácsonyt előző napon

Karácsonyt előző napon

Jólesik a munka nagyon.

Mára megenyhült kinn a fagy,

Játszani és sétálni hagy.

Anikósággal,

Kettesben;

Boldogságban,

Szeretetben...

Kutyusaink önfeledten

Szunyókálnak a melegben.

A Zrínyi-tanulmányt írom

Karácsonyt előző napon.

A mennyország és a pokol

 

A mennyország és a pokol

Lét mezején nincsen sehol.

Teremtésnek nem részei.

Isten nem gyűrkőzött neki

Soha ilyen semmiségnek.

Nem ezekben van a Lényeg.

A mennyország és a pokol

Mégis léteznek valahol,

De nem szabványos rendszerben,

Mert a teremtőjük - ember.

Üdvözülés vagy kárhozat

Egyéni lélekben kutat,

Mindegyikből annyiféle,

Ahányan ugranak érte.

A mennyország és a pokol

Egyéni lélekben honol.

Túlvilági éden honba,

Üdülőparadicsomba

Földi ember vágy epedve,

A Földön szert is tesz erre

Néha ideig-óráig,

Néha viszont - mindhalálig.

Túlvilági pokol-honba,

Koncentrációs táborba

Az ember küldi - önmagát,

Ha élni nem képes tovább...

Ítélet emberben honol,

Aki vétkezik, meglakol.

Bennünk létezik valahol

A mennyország és a pokol.

Téli szünet első napja

Téli szünet első napja;

A napfényt alkony harapja.

Decemberi kurta napok;

Tócsák színén jég csikorog.

Fagy-labancok sápot szednek;

Az ujjaim sebesednek.

Mindig figyelmeztet a Tél:

A Jövő emlékekből él,

Minden Élet - vakáció,

S a jelen - kurta fikció.

Ádven van.

Idő-csapáson

Fölénk tornyosul

Karácsony.

Isten újjászületést hoz;

Legyünk méltók önmagunkhoz.

Mindenki lelkének rabja...

Téli szünet első napja.

Forradalmi dogma-féle

Forradalmi dogma-féle;

Mindig erőszak a vége.

Az Apostol nem Szilveszter,

Hanem olyan boldog ember,

Aki csak önmagából ad,

S aki mindig 

Szabad marad.

Sohasem elvont "haladás",

Hanem mindig: 

Identitás.

Forradalmi dogma-féle;

Jegy a pokol fenekébe.

Profán pantheon befogad

Megdicsőült gyilkosokat,

S a későbbi nemzedékek

A pokolba küldik őket.

Zajos, véres halál-dráma;

Nyomorúság jön utána,

Később glóriát lapátol

Egy alulról jött diktátor,

Az élet abszurddá révül,

Aztán - felébrednek végül...

Forradalmi dogma-féle...

El kéne felednünk végre.

Ki ma az értelmiségi?

Ki ma az értelmiségi?

Aki a pénz szavát érti,

Gazdájának kedvét nézi,

És a médiát vezérli?

Rossz megmondók vezetője,

Szirének zeneszerzője?

Rabok ezek dollár-priccsen,

S elkerüli őket - Isten.

Ki ma az értelmiségi?

Aki saját hasznát nézi?

Értékrendje viszonylagos,

Hol panaszkodik, hol tapos,

Terepe a felhalmozás, 

S az erkölcsi megalkuvás.

A Hitet egy sem szolgálja,

Mind önmaga rabszolgája.

Ki ma az értelmiségi?

Aki az Istent kísérti?

A sivár öncélúságok

Nem gyógyítják a világot,

Szent Cél és értelem nélkül

Méltó Jövő sose épül.

Ez nem a Jövő fáklyája,

Csupán a blöff netovábbja.

Ki ma az értelmiségi?

Aki más szavát idézi,

Más fala mögött rostokol,

Hazája a kánon-akol,

És belterjes halandzsával

Nemzetközi pénzért házal?

Egykor rég tisztes hivatás,

Ma már - familiaritás.

Ki ma az az értelmiségi?

Aki unja, ami régi,

Újdonság-láz lelkesíti,

Másokra is kényszeríti,

És ha a nép nem akarja,

A törvényt is ficamítja?

Nem virág a tüzes kanóc;

Az ilyen - zsoldos martalóc.

Ki ma az értelmiségi?

Aki új is, mégis régi,

Aki ma is vet és arat;

Aki -

Függetlennek marad.

Úriember Történelem

Úriember Történelem

Sétál egyedül a Hegyen.

Fenn a csúcson napfény ragyog,

Alant szürke por kavarog.

Áltörténelem-banditák

Taszigálják egymást alább.

Ahány nemzet, politika,

Annyiféle história...

Ezerféle féligazság

Fésülgetné Isten haját...

Úriember Történelem

Nem akarja, hogy így legyen.

Ő tud ezerféle álmot,

De csupán egy 

Igazságot.

Áll fent magában

A Hegyen

Úriember Történelem.

Zátonyok az Élet-ködben

Zátonyok az Élet-ködben;

Varjú károg,

Szirén röppen.

Ahol tornyosul a robaj,

Ott gyürkőzik mindig a baj.

Baljóslatú, rossz szigetek;

Ködfal áll,

Eső szemereg.

Állnak bajt okozni készen

Az Idő sziklás medrében.

Zátonyok az Élet-ködben;

Alattomos asztrál csöndben,

Profán lárma közepében

Várakoznak - nagyon régen.

Lesnek a Lét áramára,

Terelik gonosz holtágra,

Viszik élet-zsákutcába,

Újrakezdés áramába...

Zátonyok az Élet-ködben;

Varjú károg,

Szirén röppen.

Az egyik fekete, sivár,

Az érzések útjába áll,

Önzésre csábít, izolál,

Homokpuszta lesz, ahol jár.

Értelmetlen giga-vagyon,

Meg a túlzásba vitt haszon

Zátonyok az Élet-ködben;

Varjú károg,

Szirén röppen.

A másik vörös és kopár,

A békesség útjába áll.

Forradalmi dogmatika,

Az erőszak vad kultusza,

Meg a rossz osztályharc-tanok;

A vizen láthatatlanok...

Arrébb sok más - szürke, barna;

Végzet-színét köd takarja...

Varjú károg,

Szirén röppen.

Zátonyok az Élet-ködben.

A Lélek belső zenéje

A Lélek belső zenéje

Ad nekünk ritmust a Létre.

Soha nem harsány a hangja,

Csak az boldog, aki hallja.

Segít 

Élni,

Élni hagyni;

Segít az Úton maradni.

Isten földi jelenléte - 

A Lélek belső zenéje.

Csillagok a téli ködben

Csillagok a téli ködben;

Hatvan esztendő mögöttem.

Arcom reklámon nem szálldos;

Sose leszek milliárdos.

Pihennek az elmúlt évek;

Szerelemben,

Szépen élek.

Elmúlt évek gyűlnek sorba;

Nem álltam szekértáborba.

Öntörvényű minden dalom,

Kánonokhoz nem tartozom.

Nem vádolok,

Nem feledek;

Doktrínák híve nem leszek.

Nem alkuszik, aki szabad;

Míg élek, mindez - így marad.

Hatvan esztendő mögöttem;

Csillagok a téli ködben.

Boldog, jeges decemberben

Boldog, jeges decemberben

Karácsonyra vár az ember.

A világ még most is "halad",

Gondból, bajból most is akad.

A Remény vékonyan csorog,

Az Ég alatt fagy csikorog.

Mégis, mégis decemberben

A csüggedés ismeretlen.

Az Ádvent mindig tartogat

Lélektisztító napokat,

Akit a Hit leple takar,

Élhet velük,

Hogyha akar.

Ahogy a fagy erőre kap,

Gyorsan múlttá lesz a tegnap.

Karácsonyra vár az ember

Boldog, jeges decemberben.

Csípős, jeges téli napok

Csípős, jeges téli napok;

Minden túlerő bukni fog.

Nem az erőszak ösvénye

A Történelem törvénye,

Nem is kufárok alkuja;

Pénzből isten nem lesz soha.

Csípős, jeges téli napok;

Elenyésznek a divatok.

Ami örök, sose fakul,

Ami csak modern, elavul.

Fut az Idő, a Föld forog;

Régi korok, újabb korok...

Profán elvek kötőféken;

Minden hatalom törékeny.

Lenn a profán anyagelvek

Anyag-öröklétre lelnek,

Fenn a Lelkek körforgása,

Isten örök hallgatása.

Minden túlerő bukni fog;

Csípős, jeges téli napok.

Ádvent mutat igaz utat

Ádvent mutat

Igaz utat;

Téved, aki másutt kutat.

Disztópiák széles útja

Végén tömeghalál kútja,

A széles poszthumán sztráda

Meg a rabszolgákat várja.

Vékony, sáros, havas ösvény

Végén dereng igazi 

Fény.

Isten nem mondja,

De tudja;

Nincs más,

Csak az Ádvent útja.

Propagandára nem adunk

Propagandára nem adunk;

Élünk,

Vagyunk,

Megmaradunk.

Anti-magyar dollár-bégek

Rekedt harsonája béget,

Rossz, ázott doktrína cuppan,

Szirén-ige sárba csobban,

Ázott dogmatömeg tocsog,

Dollár-gépezet csikorog.

Háttérhatalom szolgája,

Ura parancsát csócsálja.

Már a szóhasználata is

Mutatja, mennyire hamis.

"Magyarosch"van, magyar nem kell,

Csak "gyűlöletkampányt" ismer,

És Brüsszel korrupt szövege

Számára isteni ige.

Korlátolt. Sosem fogja fel,

Hogy nekünk hamis dal nem kell.

Bolseviknek itt alkonyul,

Frázis-tömkeleg sárba hull.

Élünk,

Vagyunk,

Megmaradunk;

Propagandára nem adunk.

Idő egyhangú zenéje

Idő egyhangú zenéje

Kopog a világba,

Monoton és érzéketlen

Eső hull a sárba.

Jövő-csírák téli álmot

A Lelkekbe kérnek,

Ronggyá áznak hamis eszmék,

Vaskos tévedések.

Sárban tocsog a logika,

Minden dogma kába,

Csupán a Hit mehet tisztán

Ádvent udvarába.

Idő egyhangú zenéje,

Kopog a világba,

Monoton és érzéketlen

Eső hull a sárba.

Minden köd öngyilkos rigmus

Minden köd öngyilkos rigmus;

Belül csupa ateizmus.

Tejfehér, monoton sorok

Mélyén sötét gyász csikorog.

Tragikus világba vetve

A vers el van vetemedve,

Romlott ritmusokat okád,

Aztán hasba döfi magát.

Nincsen üres idő-ciklus;

Minden köd öngyilkos rigmus.

Fáradt ádventi éjszakán

Fáradt ádventi éjszakán

Árnyék az Isten ablakán.

Lenn profán tébolyda-lárma,

Fenn a Remény megint árva...

Vézna Hold jövendő-lesen;

Ballag az Idő csöndesen.

Fény-árnyék Isten ablakán;

Fáradt ádventi éjszakán.

Nagy "great reset" világcsürhe

Nagy "great reset" világcsürhe

Máris a nyakunkra ülne.

A pénz-verte büdös bugyor 

Azt hiszi, elég egy vigyor,

A Jövő elébük vágtat,

Rakhatnak rá kantárszárat,

S "felesleges" emberiség

Mond majd értük dollár-misét.

Lesz nekik pofára esés,

Nem eleve elrendelés.

Nem dalol sanzont az ürge;

Nagy "great reset" világcsürhe.

Magányos csillag az égen

Magányos csillag az égen;

Minden "ma" előtt volt "régen".

Esténként csöndesen köszön

A csillogó égi közöny.

Égen ködök,

Űrben ködök;

Csupán a Változás örök.

Egyszer majd a "most" lesz "régenˇ.

Magányos csillag az égen.

Mikulás, a Téli Apó

Mikulás, a Téli Apó

Egészen friss mítoszlakó.

Legfeljebb néhány évszázad

Óta jár be minden házat.

Korábban nem volt otthona,

Honnan jön, senki sem tudta.

De jött a huszadik század,

Adott Neki hazát, házat.

A Disney beköltöztette

Az Északi-sarkvidékre,

Ott neki palotát rakott,

Mellé krampuszt, manót adott.

Mikulás, a Téli Apó

Nagyon modern mítoszlakó.

Változatos a meséje,

Protokollja is többféle.

Sok helyre karácsonykor jár,

Hozzánk pedig a névnapján.

Mikulás, a Téli Apó,

A kedves ajándékhozó,

Bár nem politikus-féle,

De szegény feje megérte,

Hogy tiltólistára jutott,

És mozgalmi nevet kapott.

Később volt nagy vitatkozás,

Télapó-e, vagy Mikulás,

De a magyar gyereksereg

Erre rá se hederített,

Örökre szívébe zárta,

S évről évre mindig várta.

Mikulás, a Téli Apó

Új stílusú mítoszlakó,

Mert kedvesebb mindenkinél,

Csak Szeretet számára él.

Sose hódít, törvényt nem ül,

Csak ad,

Csak ad -

Önzetlenül.

Nem harcol,

Nem titkok őre;

Csak a világ lesz jobb

Tőle.

Ajándékot,

Reményt hozó

Mikulás,

A Téli Apó.

Panaszkodjon, aki pénzes.

Panaszkodjon, aki pénzes,

Téli Nap mosolya érdes.

Ádvent útja sose széles;

Csak a hallgatagnak ékes.

A zajongó felszín mérges,

Az ostoba mindig vérmes.

A sültgalamb nem is kétes...

Panaszkodjon, aki pénzes.

Ifjaknak kell a külsőség

Ifjaknak kell a külsőség,

Véneknek a Mélység.

Ott éretlen kalandtömeg,

Itt a Felelősség.

Ez a Gondolat szárnyain

Végtelenbe röppen,

Az meg csupán céltalanul

Előzget a ködben.

Üres panaszból soká lesz

Egészséges kétség;

Ifjaknak kell a külsőség,

Véneknek a Mélység.

Fáradt háborús esztendő...

Fáradt háborús esztendő,

Egyre kevesebb az erő...

Az év lőporfüsttől kába,

Háborút vett a nyakába.

Pojácák és pszichopaták

Csak püfölik egymást tovább.

Visít a lánctalpas szamár;

Mind  két fél vesztésre áll.

Ha közülük bárki nyerne,

Abból nagyon nagy baj lenne...

S ha a messzi sunyi győzne,

A világ belerendülne.

Izzik a fagyos levegő;

Fáradt háborús esztendő...

Decemberi varjúsereg

Decemberi varjúsereg

A parkban magot szedeget.

Sok rusnya fekete madár

Az úttestre is kisétál.

Ahányszor autók jönnek,

Ímmel-ámmal elrebbennek.

Decemberi varjúsereg...

Milyen jövővel fenyeget?

Ádvent - túl a láthatáron

Ádvent - túl a láthatáron;

Szellem-madár mítosz-ágon.

A világban késő ősszel

Kevés a fény,

Sok a lőszer.

Lompos butaság-fellegek

Ködöt hányva özönlenek.

Önfelszámolás - féláron...

Ádvent?

Túl a láthatáron.

Alaktalan köd-gólemek

Alaktalan köd-gólemek

Között hazafelé megyek.

Brutális köd, határtalan;

Benne van a Vén Fogatlan.

Nekem hiába gomolyog;

Jóslatokra vállat vonok.

Még sok új hétköznap elé,

Anikóhoz,

Hazafelé.

Csalódott démon nyekereg;

Alaktalan köd-gólemek.

Aurelianus vajon feladta-e Dáciát?

Aurelianus vajon 

Feladta-e Dáciát?

Vagy csupán úgy döntött, hogy ő

Nem hazudik már tovább?

Úgy döntött, ne folytatódjon

A Dácia-operett,

Mert Gallienus idején

A tartomány odalett?

Aurelianusnak több

Gondja volt, mint Dácia,

Perzsák, gall lázadók, meg a

Vakmerő Zenóbia.

Mi volt mindezekhez képest

A néhai Dácia,

Ami évek óta nem volt

Római provincia?

Aurelianus vajon 

Feladta-e Dáciát?

Talán végleg elhagyott egy

Római provinciát?

Nem hinném. A tábornokból 

Avanzsált szigorú úr

Csupán a képmutatással

Bánt el kurtán, fukarul.

Vállat rándított a császár,

Erre nem volt ideje,

Róma köré kellett inkább

Falat építenie.

Ha meg éppen nem harcolt,

Hát törvényt kellett hoznia,

Nem izgatta őt egy végleg

Elveszett provincia.

Harcolt a császár, közben meg

Hallgattak az írnokok,

Vereségről írni akkor

Sem volt népszerű dolog.

Nyakalt inkább a fiatal,

Hallgatott a sunyi vén;

Kiűzték Erdélyből Rómát

Gallienus idején.

Megdupláztak lassan-lassan

Egyre több provinciát,

S Dáciának hívtak immár

Egy kis darab Moesiát.

Aurelianus alatt

Nem veszett el Dácia,

Ami sose volt az övé,

Nem kellett feladnia.

Az Ősz már búcsúra készül

Az Ősz már búcsúra készül,

Lassan-lassan Téllé vénül.

Késő őszi végső napok;

Szürke ég szürke csillagok.

Ádvent felé

Lassan,

Szépen;

Egyre több gyertya fényében...

A lelki sík fénybe vonva;

Kívül - nincs ok bizalomra.

Összeomló profán világ,

Drágaság, meg háborúság...

A Jövő nem csügged végül;

Az Ősz már búcsúra készül.

Szép kiadós alvás után

Szép kiadós alvás után

Fényes az őszi délután.

Fáradt hajók révbe értek,

A gondok vackukba tértek.

Profán világ bajsza kajsza,

Léte mindennapos hajsza,

Azt hiszi, a Föld vén dió,

S nem akad más dimenzió,

Csak a pénzhajsza világa;

Szoros a lelke nadrágja.

Szép kiadós alvás után

Csak néz a külvilág - bután.

Élni - nem szekeret tolni,

Amit lehet, fiókolni.

Pénz-sivár seft-bölcsességek

Ajtón kívül érnek véget.

Elindulunk

Ádvent nyomán;

Szép kiadós alvás után.

Konzervatív lett a Béke

Konzervatív lett a 

Béke.

Felleg fut az őszi 

Égre.

Világfából vér szivárog,

Változnak a szélirányok.

Globális kánon megbukott,

A "haladás" lesre futott,

S feketelyuk-utópiák

Állják el a Jövő útját.

Istent újra látni kéne...

Konzervatív lett a Béke.

Késő őszi poétikák

Késő őszi poétikák

Vinnék a világot tovább.

A "világba vetett" profán

Pislog a vén halál után, 

S az "egyszer lét" áltörvénye

Miatt teher lett a Léte...

A profán - matematika,

De minden Lét - poétika...

Örök változás a világ;

Késő őszi poétikák.

Késő őszi kurta napok

Késő őszi kurta napok;

Szürke égen bánat vacog.

Identitás-zavar felett

Gyülekeznek a fellegek.

Mű-Napokkal pipiskedő

Ál-nyarakra hull az eső.

Az út Őszből Télbe vezet,

Megfordítani nem lehet.

Mesterkéltség ordít, jajgat;

A vén Tradíció hallgat.

A vén Idő sose nyafog.

Késő őszi kurta napok.

Túlerőhöz sose állok

Túlerőhöz sose állok,

Mű-csodákra sose várok.

Nem vágyok vigyorgó sorba,

Kocsmába, se hatalomba.

Sztrátosz fölött nem röpködök,

Azt tisztelem, ami örök.

Doktrínák útját nem járom,

Trianont meg nem bocsátom.

Világboldogító "eszmék"?

Tán a lefolyóba tessék...

Pénz uralma mindig véges,

Csak a Béke tisztességes.

Nem kellenek brancs, kánonok.

Meghalni nélkülük fogok.

Idegen körbe nem vágyok,

Túlerőhöz sose állok.

Őrmesterlelkű November

Őrmesterlelkű November;

Vacog minden szegény ember.

Párás, nyírkos majdnem-fagyok;

Alattomos köd gomolyog.

Aggodalom-démon sereg

Tépne önbizalmat,

Hitet.

Őrmesterlelkű November

Borult eget, fagyot rendel.

Fogát élezi a hideg,

Portyáznak a gonosz szelek.

Ködök félelmet aratnak,

Kell a zsold a hó-hadaknak.

Őrmesterlelkű November

Tél-helytartónak csapott fel,

Tél urának buzgón jelent,

Gyarmatosítja a jelent,

Közben a Tél már vitézül

Díszbevonulásra készül,

S bőszen a szekerét tolja

Az ostoba politika...

Mégis túléli

Az Ember...

Őrmesterlelkű November.

Köszönöm, Istenem!

Köszönöm, hogy addig élek,

Amíg értelmes az Élet.

Köszönök mindent, ami jó,

Hogy mellettem él Anikó,

Van jó munkám, kicsi házam,

Tisztességes jövő-vágyam,

Munkakedvem,

Becsületem;

Köszönöm Neked,

Istenem!

Amíg értelmes az Élet,

Köszönöm, hogy addig élek.

Mítoszföld, az örökségünk

Mítoszföld, az örökségünk,

Tulajdonunk,

Ha nem félünk.

Egy teljesen komplett világ.

Nem utópia-doktrínák

Spekulatív, rossz halmaza,

Hanem egy valódi

Haza,

Ahová könnyen eljutunk,

Ahol mindig 

Otthon vagyunk.

Mítoszföld, az örökségünk.

Nemcsak profán síkon élünk;

Lelkünkön van számos ablak;

Határaink tágasabbak.

Álmokon és emlékeken

Örök társunk

A Végtelen.

Teremthetünk szerszám nélkül,

S Alkotásunk sose vénül.

Mítoszföld az örökségünk;

Erőt, 

Hitet

Onnan nyerünk.

Itt Álom van törvény helyett,

Itt minden nép talál helyet.

Minden nép és minden ember.

Rettegni senkinek sem kell.

Dzsihád, profit itt nem falhat,

S osztályharcos gender-fajzat

Ateista nénikéje

Csak a földi poklok réme,

S örökre ott is maradnak;

Ide vízumot nem kapnak.

Itt szépnek,

Igaznak élünk;

Mítoszföld az örökségünk.

Most kezdődik a hétvége!

Most kezdődik a hétvége!

A ház elé állok végre.

Késő őszi szürke égre

Néz fel az itthoni

Béke.

Elfogytak a hétköznapok,

Boldog 

Nyugalmat 

Akarok!

Ha Anikóm hazaröppen,

Itthon leszünk végre,

Ketten.

Apró-cseprő gondok félre;

Most kezdődik a hétvége!

Atlantiszi őszi ének

Atlantiszi őszi Ének;

A Dalok örökké élnek.

Nem a profán, testi végzet,

Nem a halál az enyészet,

Hanem a Lét apadása,

Identitás feladása,

Hitek, Célok sárba este,

Arra jön az örök este...

Atlantiszi őszi Ének;

Tenger fölött kóbor Lélek

Játszik viharok hárfáján,

Táncol a hullámok táncán,

Vad ködben, hullám-robajban

Szól a bús ősrégi dallam.

Sűrű novemberi ködben

Nem hallja más, csak az Isten.

Míg dallamban, emlékekben,

Mítoszban és ősi ködben

Van még lelki identitás,

Mindig lehet 

Feltámadás.

Amíg a Célnak van

Hite,

Még felhangozhat

Az Ige...

Atlantiszi őszi Ének;

Önmagáért van az Élet...

(A mi korunkat ki hallja?

A piacnak nincsen Dala...)

A Dalok örökké élnek...

Atlantiszi őszi Ének...

Hazug eső

Hazug eső - csöndben kopog.

Mindenütt csak béke-romok.

Meddő álmok ködbe vesznek,

Csipes jövőt csipegetnek.

Rózsaszínben játszik a sár,

Talán többé nem is lesz Nyár...

Szittya földön háborúság;

Szítja is az az ostobaság.

Semmibe süpped az avar,

Égig ér az értékzavar.

A lárma oszlopot repeszt,

Atlantisz árnya nőni kezd...

Búcsúznak a régi korok...

Hazug eső -

Csöndben kopog.

Panaszkodni csak Békében

Panaszkodni csak Békében,

Amikor az Isten ébren.

Csak akkor bonyolultabban,

Hogyha egyszerűbb világ van.

Formátlan verset akkorra,

Ha merevedik a forma.

Ha szaglik globális tömjén,

Két lábbal a Haza földjén.

Takarjon gránit, vagy moha;

A túlerő mellett soha.

Panaszkodni csak Békében,

Kényelmes jólét fészkében.

Ha abszurd terjeng szerteszét,

Legjobb az egyenes beszéd.

Nyúlós-nyálkás versmondatok

Miatt Isten is háborog.

Ha nincs is Szabad Akarat

A Költő független marad.

A Költő a versében él,

És ott csak igazat beszél.

Panaszkodni csak Békében,

Amikor az Isten ébren.

Csípős őszi éjszakában

Csípős őszi éjszakában;

A sötétség - egymagában.

Jövő szűkül, emlék fakul;

Lassan minden ködbe borul.

Az út csöndben tűnik tova;

Nem is vezet már sehova. 

Fenn száz fakó csillag remeg,

Rohamra indul a hideg.

Ami zöld volt, szürkére fogy;

Ezt is túléljük valahogy.

Fantomok a köd falában;

Csípős őszi éjszakában. 

Hektór szelleme Trójában

Hektór szelleme Trójában

Minden Jövőt utolér,

Novemberi éjszakában

Évről évre hazatér.

Viharos tenger partjáról

Köd hátán ott tör elő,

Ahol egykor táborozott

A danaó túlerő.

Trójai citadellából csak

Halott romhalmaz maradt

Szomorú szellem nézi a

Jelent és a Múltakat.

Birtokolta perzsa, görög,

Bizánci a falakat,

Aztán elözönlötte a 

Mohamedán áradat.

Hektór szelleme Trójában

Idők között tekereg,

Nem érti, mért hagyták el a

Világot az istenek.

Hogyan vált istenné a pénz,

Nem érti a szellem-ős,

De úgy véli, hogy mindezért

Az ember a felelős...

Népek a pányvakötélen

Népek a pányvakötélen;

Drága lesz a fűtés télen.

Játszik a globális multi:

Energia-válságosdi.

Internetes kamu-pénzzel,

Sok hűhóval, kevés ésszel

Ül propaganda-gebére.

Az úticél: világvége.

Nagy sötét globális éjben;

Népek a pányvakötélen.