Sátán bátyó, mi átlátunk a szitán

Sátán bátyó,

Mi átlátunk a szitán,

Jól tudjuk, hogy mi a Szent,

Mi közönséges,

Profithajhász,

És profán.

Alamuszi propagandád,

Hiába üvölt,

Dadog,

A világ még mindig minket

Nevez úgy, hogy

Magyarok.

Látjuk, hogy strapálod magad,

Morogsz,

Hazudsz,

Kiabálsz,

Megvédjük Magyarországot

Akkor is,

Ha fejreállsz.

Abortusz legyen korlátlan,

Az Alföldünk akácfátlan,

Ne is szülessen gyerek,

Helyettük vonuljon, nosza,

Általad ide szalasztott

Gyülevész migráns sereg.

Nem sikerült,

Sátán bátyó,

Az ország győztes maradt,

Nekünk a Biztonság jutott,

Neked meg

A susztermatt.

Most meg - látjuk -

Úgy gondolod,

Jöjjenek a pedofilok,

S egyebek,

Ha nem kellesz a felnőttnek,

Legyen célpont:

A Gyerek.

Nénibácsi,

Bácsinéni,

Gyerekünkre szabadul,

Minden családot szétverhet,

Nagyon gyorsan,

Cudarul.

Nyikorog a propaganda,

Mint a kenetlen kerék,

Nénibácsit,

Bácsinénit

Motiválja: jutalék.

Láttuk, szövetségeseket

Hajtottál fel csakhamar,

Veled az abortusz lobby,

Meg a nemváltó ipar.

Veled van a szivárványos,

Pénzes pedofil sereg,

Dollárodért nyilatkozik

Minden félbolond celeb.

Mindhiába, 

Sátán bátyó!

Mindennek van határa,

Hiába izzadsz, erőlködsz,

Mert a végén te esel majd 

Pofára.

Alamuszi propagandád,

Hiába üvölt,

Dadog,

A világ még mindig minket

Nevez úgy, hogy

Magyarok.

Piros ász van a talonban...

Piros ász van a talonban,

Cinkelés megy - alattomban.

Tök-makk négy ász hosszú sorba...

Valahol a világ csorba...

Ami vörös volt,

Ma ében,

Zöld kibicek - feketében..

Jövő pislog,

Isten gondban,

Piros ász van a talonban...

Júliusi nyílt vizeken

Júliusi nyílt vizeken

Az Élet szabadon terem.

Ég tetején felhőbozont,

Jövőbe hív a horizont.

Lenn ezernyi hullám kacag,

Fenn mosolyog a Hallgatag...

Minden Reménység megpihen

Júliusi nyílt vizeken.

Magyar ima

Adj, Istenem, Békességet

A Magyar Nemzetnek,

Mindazoknak, akik

Téged

Magyarul

Szeretnek.

Adj, Istenem, Bölcsességet

A mai világnak,

Azoknak, akik ostoba tévútakon járnak.

Add, hogy véget érjen

A pénz szereptévesztése,

Add, hogy 

A Normális Élet

Visszatérjen végre.

Tartsd végig távol tőlünk a

Profán őrültséget,

Add, hogy groteszk vérengzések

Nélkül érjen véget.

Add, hogy amikor elfonnyad

A művirág csokra,

Ne zúduljon halál-eső

Az ártatlanokra.

Adj, Istenem, Békességet

A Magyar Nemzetnek,

Mindazoknak, akik

Téged

Magyarul

Szeretnek.

Nyáron jókedvű az Isten

Nyáron jókedvű az Isten,

Fel is kacag néha,

Ne képzeljük azt, hogy Tőle

Idegen a tréfa.

Nem csak bajt és borzalmakat

Tartalmaz a Csésze,

Az Üdvösség a Teremtés

Legfontosabb része.

Isten mindig mosolyogva

Tekint az Akolra;

A bűnt nem Ő,  saját maga

Űzi a pokolra.

Nyáron jókedvű az Isten,

Szeret,

Segít élni.

Profán ostobaságoktól

Sosem szabad félni.

Nyáron jókedvű az Isten,

Bár sok a teendő,

Vén Nap Jövő-fazekában

Fő már a Jövendő.

Versben mondom, amíg élek

Versben mondom, amíg élek;

A Ritmus - maga az Élet.

Versem a lelkemből fakad,

Mindig öntörvényű marad.

Se kánont, se pénz nem követ,

Arról dalol, amit szeret.

Hódításra nem törekszik,

Olvassa, akinek tetszik.

A Ritmus - maga az Élet;

Versben mondom, amíg élek.

Isten kivárja a végét

Isten kivárja a végét

Ennek is,

Előbb-utóbb rájöhetünk,

Hogy mi Igaz,

Mi hamis.

Őrült tömeg skandálhatja,

Mi a holtágak "joga";

Talán egyszer megérti majd,

Hogy mindezek ellenére

Duna marad

A Duna.

A tiszta Lelkiismeret

A tiszta Lelkiismeret

Mutatja, hogy

Isten

Szeret.

Derűs csendben

Állva marad,

Élni segít,

Nyugalmat ad.

Szabad madár

Könnyű szárnyon,

Csendes esték,

Igaz álom.

Profán zajtól távol állni,

Soha semmit meg nem bánni.

Élet-halálhoz

Szent keret

A tiszta Lelkiismeret.

Coudenhove-Kalergi-szelek

Coudenhove-Kalergi-szelek

A vén Európa felett.

Értékek masszává nyúltak,

Önmagukból kifordultak,

Arctalan pénz royal flush-se

Zavart minden dolgot össze,

S a parttalan dogma-sereg

Már Nemzeteket fenyeget.

Coudenhove-Kalergi-szelek;

Minden egész kettéreped.

Abortusz-gyár füstöt kavar,

Vonyít a nemváltó-ipar,

Amaz Jövő lelkén söpör,

Emez gyermekeket gyötör...

Ocsmányságok megszépülnek,

Gender-lágerek épülnek...

Coudenhove-Kalergi-szelek;

Isten nem számol veletek.

Kérlelhetetlen az Idő;

És - dogmát hervaszt a Jövő.

Szétfoszlik az emléketek,

Coudenhove-Kalergi-szelek...

Konzervatív Szent Remények

Konzervatív Szent Remények

Védőszárnya alatt élek.

Hiszem: a Lét nem parttalan,

Hogy

Célja és

Értelme van.

Leginkább az idő "halad";

De az ember -

Ember marad.

Konzervatív Szent Remények;

Ép a test,

Ha ép a Lélek.

Isten nem multi, se nagybank,

Nem dollárért szól a harang.

Teoretikus kertekben

Sohasem sétál az Isten.

Konzervatív Szent Remények;

Az Identitás a lényeg.

Nem vagyunk "világba vetve",

Mint egy jégtáblán a medve...

Még hiszünk a józan észben,

Személyes felelősségben.

Konzervatív Szent Remények;

Doktrínák soká nem élnek.

Nem kell elvtársi lobogó,

Se szivárványos rokokó,

Sem "európai" áldomás,

Csupán a szuverenitás.

Elődeink bennünk élnek;

Konzervatív Szent Remények.

Pillanatfüzér az Élet

Pillanatfüzér az Élet;

Nem sietnek a Remények.

Profán gond a betonba ver;

A Pillanat - Égig emel.

A versengés erőt vedel,

Kölcsönösen előnytelen.

Isten mindenkinek adott

Erőt gyűjtő Pillanatot,

Amit fal vagy köd nem takar,

Élhet vele, aki - akar,

De - nem felel rá az érdek,

Érzék kell hozzá,

Meg - Lélek...

Múlt, Jövő -

Jelenben élnek;

Pillanatfüzér az Élet. 

Hogyha az Akarat gyatra

Hogyha az Akarat gyatra,

Eső hull a Gondolatra.

Idő-parti füzesekben

Iszappá romlik az Ember,

S maga helyett szólni enged

Csiricsáré jelképeket.

Hogyha az Akarat gyatra,

Pénz kászálódik a bakra,

Doktrína világot vakol,

Bakarasz gyereket rabol,

A Múltat posványba vetik,

A Jövendőt vetkőztetik...

Hogyha az Akarat gyatra,

Köd tapad a Pillanatra.

Áll a Remény lenyírt szárnnyal,

Sodródik a Hit az árral...

A természetes Szó dadog,

Beszűkülnek a távlatok.

Hogyha az Akarat gyatra,

Száll az Élet hatra, vakra.

Komoran szürkék az egek,

Gyülekeznek a fellegek,

Vén mocsárban lidérc szisszen,

Láthatatlan lesz az Isten.

A Lét önmagát siratja,

Hogyha az Akarat gyatra.

Platón Atlantisz-vétója

Platón Atlantisz-vétója - 

Lelkünk lapjára van róva.

Platón ma is vétót emel

Arra, ami azt érdemel.

Ha pökhendi a tudomány,

Mindig legyen olyan talány,

Ami üstökön legyinti,

Illő alázatra inti.

Platón Atlantisz vétója;

Alaposan átgondolva...

Már utána sem értették;

Vagy csak érteni nem merték.

Arisztotelész vitatta,

S a Mesterét - megtagadta.

Amit folyton letagadnak,

Annak csak Hatalmat adnak;

Platón szelleme mosolyog -

S ágálnak a szkeptikusok...

Platón Atlantisz-vétója

Szilárdan áll már régóta;

Dogmák közé tett kérdőjel

Kivésve mítosz-vésővel...

A szép egyenesvonalú,

Egyetlen és profán arcú

Történészi történelem

Visít egyedül a hegyen...

Hogyha vétót emelni kell,

Platón ma is vétót emel.

Nyár van, érik a Jövendő!

Nyár van,

Érik a Jövendő!

Az égbolt virágos kendő.

Kacagnak a lombkoronák,

Kanyarog az Élet tovább.

Kikerülünk mocsarakat,

Holtágakat,

Tévutakat.

Villoghatnak lidércfények,

Dalolhatnak a szirének,

Ordíthatnak az ég felett,

Sötétíthetik az eget,

Csábításra nem figyelünk,

Jó úton, jó felé megyünk.

Egyre több lesz a teendő,

Nyár van,

Érik a Jövendő!

Tisztelet a magyar szurkolóknak!

Tisztelet a magyar szurkolóknak,

Akik a Csapatunk mellett voltak!

Minden jelen őrültség dacára,

Reményt vittek a futballpályára.

Mit sem adtak degenerált trendre,

Ami őket kipécézi rendre.

Nem hajlottak gonoszok szavára,

Nem hagyták a Csapatot magára.

Tisztelet a magyar szurkolóknak,

Idén fáradhatatlanok voltak!

A forró európai nyáron

Túltettek Ők az egész világon.

Magyarországért végig kiálltak;

Részesei lettek a Csodának.

A Csapat külső tagjai voltak,

Ostoba rágalmakkal dacoltak.

Isten azt segíti, aki bátor,

Szégyellje magát a provokátor.

A magyar nép követei voltak,

Tisztelet a magyar szurkolóknak!

Dentumogyer idejében

Dentumogyer idejében,

Valahol egy erdőszélen,

Gyönyörű, füves tisztáson,

Napsugaras régi Nyáron

Érkeznek a fejedelmek,

Örök szövetségre lépnek.

Vérük csordul a bögrébe,

A Vérük - Mindenki Vére.

Egymásnak szent esküt tesznek;

Mától kezdve egy nép lesznek.

Dentumogyer idejében,

Valahol egy erdőszélen,

Hét vezér szövetségre lép,

Megszületik a magyar nép.

Árpádot pajzsra emelik,

Nagyfejedelemmé teszik.

Dentumogyer idejében,

Valahol egy erdőszélen

Minden régi emlék konok;

Megérkeztek a rokonok.

A Kárpátok gyűrűjéből,

Duna-Tisza vidékéről

Követség jön nagy hirtelen.

"Kérünk téged, Fejedelem!"

"Segítséget kér a Haza!

Gyertek!

Vonuljatok haza!

Dentumogyer idejében,

Valahol egy erdőszélen

Ünnepi csendesség terem;

Szólni fog a Fejedelem.

Segítséget kér a Haza,

Vonuljunk át!

Menjünk haza!

Idegenek bitorolják,

Történelmét is átírják.

Üljön mindenki nyeregbe,

Irány a Kárpát-medence!

Nem besenyők elől futva,

Hanem népével vonulva

Indul el a Fejedelem;

Népe már harcol odalenn...

Dentumogyer idejében,

Valamikor

Nagyon régen

Hazajött a Fejedelem;

Az emléke áldott legyen!

Júliusi forró napok

Júliusi forró napok;

Az ostobák - akarnokok.

Túlkoros, zavart gyermekek,

Még ha látnak, sem értenek.

Mint fügére orángután -

Futnak beteg dogmák után.

Júliusi forró napok;

Nyár hevében Remény lobog.

Identitás - fél Boldogság;

Szép Jövendőt, Magyarország!

Hagyomány szól,

Divat csacsog;

Júliusi forró napok.

Beteg doktrínák alkonya

Beteg doktrínák alkonya -

Róka, rege, róka!

Szutykos gender-levében fő

A vén Európa.

Kioperált józan eszét

Sufnijába rejti,

Hogy ki a Lány, ki a Fiú,

Azt is elfelejti.

Himnuszunknak szivárványos

Rongyokkal köszönnek,

Vége-hossza nincs felénk a

Rágalom-özönnek.

Beteg doktrínák alkonya -

Róka, rege, róka!

Előbb-utóbb majd egészen

Másról szól a nóta.

Hamarosan kiszárad a

Teória-holtág,

Összefogni!

Megmaradni!

Hajrá Magyarország!

A tihanyi visszhang

Hét szótagot mond - szélcsendben...

Ül foszló, vén emlékekben.

Régen frissebb volt a szava,

Számos nemzedék méltatta.

Hogy szólni hány nép hallhatta,

Azt csupán Isten tudhatja.

Mikor születhetett róla

A szép szomorú legenda?

Amilyen darabos, ködös,

Éppen annyira különös.

Mozaikok egyvelege;

Tán nem is tartoznak egybe.

A történet nyers hangzása

Utalhat rövid korára,

De oly homályos a keret,

Hogy nagyon régi is lehet.

Hogy a király kevély lánya

És a hullámok királya,

Meg a többi furcsa szerzett

Milyen mítoszokban termett,

Honnan pottyanhatott ide,

Már nem tudhatja senki se.

A magyar mitológia

Elfeledett vonulata,

Vagy az őskor egy darabja,

S aki csak jött, készen kapta?

Mitológiai morzsák

Alatt rejlik-e igazság?

Erre a visszhang nem felel,

Múlt konok csendjében hal el...

Visszhang kuporog vén hegyben;

Hét szótagot mond - szélcsendben...

Bottal járó ősmítoszok

Bottal járó ősmítoszok

Bús falkája halkan csoszog.

Rongyaikon mese-foltok,

Egy amnézia sem boldog.

Mítoszföldi Csipkerózsa

Már senkinek sem adósa,

A világ tartozik neki

Azzal, hogy életre kelti.

Süket harangokat kongat,

Történetmagot szorongat.

Az emlékezet letagad

Elfeledett világokat,

Idő partkán szelek járnak,

A vén Titkok sírba szállnak.

Csupán az Öntudat konok;

Bottal járó ősmítoszok...

Létösszegző Júliusban

Létösszegző Júliusban

Jövő-Reménység - burokban.

Kánikula vad etapja

A szorongást kikacagja.

Nyár hátára felpattanunk;

Soha semmit fel nem adunk.

Aberrált őrültségeket

Most a hőguta fenyeget,

És nagyképű doktrínákat 

Strand vize puhára áztat.

Jelen a Jövőbe csobban

Létösszegző Júliusban.

Platón kacsint a Jövőbe

Platón kacsint a Jövőbe,

Érti majd, aki nem dőre.

Öröksége - totalitás...

Többet hagyott, mint bárki más.

Mi a platóni Szerelem?

Nem fogta fel Múlt,

Se jelen...

Itt is, ott is összehordtak

"Plátói" butaságokat...

Platón kacsint a Jövőbe;

Nem kevesen félnek Tőle...

Tudatosan félreértik,

Vagy valami másnak nézik...

Vagy felhasználni próbálják,

Vagy figyelmen kívül hagyják...

Lélekvándorló Értelem

Töpreng foszló emlékeken...

Platón kacsint a jövőbe;

Mint a Titkok Őrizője...

Múlt palackja köztünk gurul,

Sokan csak rugdossák - vakul...

Platón legszebb ajándéka

A holt Atlantisz árnyéka...

Kitalálta?

Minket tesztel?

Még vállat sem von a Mester...

Miről hallott?

Honnan tudta?

Az számít, hogy továbbadta...

"Főjetek a levetekben!"

Hunyorít ránk a holt Mester...

A hajdani Néphadsereg

A hajdani Néphadsereg

Emlékek frontján tekereg.

Rég leszerelt állománya

Unokát hord óvodába.

Tünedeznek a laktanyák,

Centit már az Idő se vág.

A hajdani Néphadsereg

Múlt halovány vizén lebeg.

Öregek már nem szívatnak;

Vége minden gyakorlatnak.

Újonc a vigyázzt nem veri,

Nem botorkál részeg ÜTI.

Megszűnt a sok sikamika;

Béka a Múlt poraira...

A hajdani Néphadsereg

Emléke Múltunkban lebeg.

Kádári fél-szovjet világ,

Meg operett-katonaság...

Ez volt Magyarhon valaha

Talán leggyöngébbik hada...

Minden fegyver orosz, fakó,

Tömeghadseregnek való...

A hajdani Néphadsereg

Után senki sem kesereg.

Nem kér már engedélyt senki

Sírni, vagy meghunyászkodni.

Sírt jókedvnek senki nem ás,

Nem lesz már több kimaradás.

A Hosimin-ösvényeken

Lábnyom nem, csak bozót terem.

A hajdani Néphadsereg

Után már csak rozsdahegyek...

Ikonikus Csepeleket

Már az utókor nézeget.

A PSZH-nyuszibuszok

Csepel-váltója nem kopog.

Magányos Ural a hóban,

Öreg Zil-ek a bontóban...

A hajdani Néphadsereg

Lelke halálba szendereg.

Hajdani tiszt elvtársakat

Nyugdíj-hivatal támogat.

Az őrhelyeket gaz veri,

A technikát rozsda eszi.

Foszlik sok keserves óra,

Ami marad:

Anekdota...

Múltba vesző vigyázzmenet...

A hajdani Néphadsereg...

A hajdani pozsonyi csata

A vereségeinket tanították

Nagy buzgalommal 

A Monarchia óta...

A tankönyvek zöme nem volt egyéb:

Száraz és tömény

Vereséggyűjtemény...

Vereség vereség házán....

Áltörténelemből

Vigyorgott

A sátán...

Úgy tűnik,

Minden harc

Súlyos kudarc...

Vereség hátán vereség,

Csak vereség...

Létező,

Nem létező 

Vereség...

Sosem volt besenyő vereség hazug szólama,

És Merseburg,

Ahol - nem volt csata...

A totyakos történettudomány

Csak koslatott bután

Az idogermán kultúrfölény

Nyomán...

Sok csatát megtanultunk,

Csupán ezt nem,

Pedig ez a Győzelem

Jövőt nyitott

Nemzetnek,

Sorsnak,

Rendnek;

Új medret ásott

A Történelemnek.

        *

Egy dühös, régi Nyár...

Vannak, akik szerint

Zalavár mellett,

De sokkal valószínűbb,

Hogy Pozsonynál...

       *

Kilencszázhét nyara volt...

Kárpát-medence mezőin

Baljós csend honolt.

Európa térítéstől és

Harctól volt zajos,

A keleti frank trónon

Gyermek Lajos.

A hunok egykori lakóhelyén,

Ahol régen elbukott az avar,

Valami új nép -

A Magyar...

Gyermek Lajos, a siheder király

Forrón vágyik Nagy Károly hírnevére,

Ahhoz megfelelő

Ellenség kéne.

Magyarok?

Hunok?

Avarok?

Mit számít az egy franknak!

Hogy itt vannak,

Azért most meglakolnak!

Pannóniában

Zsákmány-hegyek várnak,

Írmagja se maradjon

A barbárnak!

A Birodalomnak kell

A pannóniai róna,

Hadba vonul

A dicső Európa...

       *

Bajor,

Keleti frank

Nyeregbe ül,

Duna két partján..

Könyörtelenül!

Luitpold bajor herceg északon,

Theotmár érsek hadoszlopa délen...

Tönkre kell verni őket!

Csak keményen!

Csattog a sok kemény

Pata,

A Dunán meg Sieghard herceg

Hajóhada...

Heribannus kocog

Lovon,

Gyalog;

Ugyan, kik is azok a magyarok?

Ne aggasszon hát senkit

A jövő,

Velünk

A túlerő!

Vonul a had

Erdőkön és gyepűn,

Őrködik,

Alszik,

Újra sorba áll.

Lándzsák hegyén,

Kétélű kardok élén

Szakad csuklyában vihog

A halál...

     *

Honfoglalás?

Hon-visszafoglalás?

Most egyre megy.

Még nem birtokolhatjuk

Békességgel,

Jön az ellenség.

Itt a próbatétel.

Ott 

Pozsonynál,

Duna gázlóinál...

Bátorság vagy halál!

Mozgásban 

Árpád lovas serege,

Felvirradt július

Negyedike...

Ott 

Pozsonynál,

Duna gázlóinál...

Bátorság vagy halál!

      *

Lajos király időben menekült el...

Luitpold elesett,

Theotmár szintén...

Velük két püspök úr,

Három apát,

És tizenkilenc birodalmi gróf...

Frank és bajos vér festett vérvörösre

Mezőt,

Folyót...

Az egykor volt

Hatalmas hadsereg

Elolvadt, mint a jég...

Rettegve menekül

A maradék.

Nyilak villáma,

Szablyák vihara...

Sokan nem tértek haza

Soha...

Duna-parton,

Meg réteken

Hever temérdek holttetem,

Híznak a varjak,

Cserreg a sirály...

Gyásznapot hirdetett

Lajos király...

         *

A frankok fenekednek még,

Pozsony 

Nekik

Nem volt elég...

Kilencszáztízben a kamasz király

A Lech-mezőn

Gyülekezőt hirdetett.

Magyarok ellen készült

A sereg.

Ekkor ötezer Magyar lóra száll,

Bajor földön át száguld,

Mint a szél,

Rövid négy-öt nap alatt

Odaér.

Megint nyílfergeteg,

Szablyavihar,

Nem kímél frankot, bajort

A Magyar.

Ötezer főnyi

Magyar áradat

A gyülekezőhelyen verte ripityára

A birodalmi hadat...

A keleti frankok erre feladták,

Az iskolában

Ezt sem tanították...

       *

Ott 

Pozsonynál,

Duna gázlóinál...

Bátorság vagy halál!

Először zúdult túlerő

Magyarországra,

De nem utoljára.

De Ősapáink nem futottak el,

Életet akartak,

Hazát,

Jövőt,

S móresre tanították

A túlerőt.

Ott 

Pozsonynál,

Duna gázlóinál...

Bátorság vagy halál!

Akik ott 

Az íjat,

Szablyát

Fogták;

Alapítód,

Hazám,

Magyarország!

Ott 

Pozsonynál,

Duna gázlóinál...

Bátorság vagy halál!

Hogy itt lehetünk,

Magyarul beszélünk,

Van Magyarország,

Van számunkra

Hon;

Valakik nagyon megküzdöttek érte

Ott 

Pozsonynál,

Duna gázlóinál...

Egy véres, borongós

Nyári napon.

Emlékük él bennünk,

Amíg vagyunk,

Megmaradnunk:

Tisztesség,

Kötelesség...

       *

Leszáll az est

A Győzelem után,

A nyári égen sápadt Hold ragyog,

Lovukat gondozzák a harcosok,

Amelyik végzett,

Homlokát törölve

Ül a tűz mellé.

Kérges kezekben teli cserépbögre...

Az Isten áldja Őket

Mindörökre!

Ősmagyarok Életfája

Ősmagyarok Életfája,

Jövendő a koronája.

Gyökere - Múlt,

Törzse - Jelen,

Körülötte - Történelem.

Az Életfa szívós, konok,

Jöttek mindenféle korok,

Némely viharral ment neki,

De egyik sem törhette ki.

Ősmagyarok Életfája;

Nem mosta el Idő árja.

Nevelget régi Hiteket,

Lelkünkben bont új rügyeket.

Égig érő vágyat nevel,

Tiszta Hitet Égig emel.

Múlt-tűzben Jövőt melenget,

Élni segít,

Élni enged.

Ősmagyarok Életfája;

Magyarok lelki Hazája.

Szent helyét ős szkíták ásták,

Szabírok felnőni látták.

Hajdani Hunok,

Pannonok

Szíve gyökerében dobog.

Kérgében ősi bánatok;

Szavárdok és onogurok.

Szarmatákat,

Gepidákat

Rejtenek a vastag ágak.

Magyarokká lett népeket

Zöld levelek jelképeznek.

Tőlünk eltávozottakat

Holt ágak tömege sirat.

Ősmagyarok Életfája;

Szent Jövő az adománya.

Mítosz-térben büszkén lebeg,

Még Trianon se rázta meg.

Senki mást nem fenyegetve,

Hagyományunkat őrizve,

Hazug szóra mit sem adva,

Normálisnak megmaradva

Lépjünk jövő Béke elé,

Konföderáció felé.

Új korszak kezdetét várja

Ősmagyarok Életfája.

Régi atlantiszi nyarak

Régi atlantiszi nyarak

Emléke idő-köd alatt.

Barátságos volt a tenger...

Hitt a Jövőben az Ember...

Albatrosz-sereg körözött

A zöldellő partok között.

Fénylő, örök Pillanatok

Fölött tüzes Nap ragyogott.

Hatalmas tengeri flotta

Tört a távoli partokra,

Hadurai pöffeszkedtek,

Istenekkel vetekedtek...

Önteltté lett az értelem,

És készült a veszedelem...

Hallgattak a sziklafalak...

Régi atlantiszi nyarak...

Isten nem kívülről beszél

Isten nem kívülről beszél,

Túlerőben Isten nem él.

Nem szidalmaz, 

Nem fenyeget,

Nem külsődlegesen szeret.

Helyettünk nem dönt,

Nem nyom el;

De ha megkérdezzük - felel.

Amire Lelkünk nem rezzen,

Arra NEMET mond az Isten.

Trója soha nem adja fel

Trója soha nem adja fel.

Halottaiból is felkel.

Szászszor porig rombolhatják,

A Lelkét meg nem fojthatják.

Eláshatja a túlerő,

Életre kelti az Idő.

Sem erőszak,

Sem a szkepszis;

Trója marad.

Volt is, 

Lesz is.

Trója soha nem adja fel;

Legfeljebb későn  -

De felel.

Ída hegyén az istenek

Szokás szerint veszekszenek,

A sors-kontár Párka-népek

Rég a pénz ködében élnek,

S a mindenkori falovak

Ma szivárványt lobogtatnak.

Trója soha nem adja fel;

Önmagáért helytáll -

Ha kell.

Ha kell,

Mítoszba költözik;

Túlerővel nem alkuszik.

Ha ellene sátán fogad,

Terem újabb Hektórokat.

Ha világot nem is renget,

Önmagából sose enged.

Trója soha nem adja fel,

Nem térdel le,

Nem vezekel.

Múltja ködben,

Hangulatban;

Jövője

Az Akaratban.

Akhájoktól tizedelve,

Homérosztól megszentelve...

Tudománytól letagadva,

Schliemanntól visszafogadva.

Trója soha nem adja fel;

Létezni és hallgatni mer.

Priamosz és Laomedón

Már a hallgatag partokon,

Hektór félig öröklétben,

Félig meg örökké ébren.

Mi az Idő?

Mi a siker?

Trója soha nem adja fel...

Kamuprofil kamu népek

Kamuprofil kamu népek

Legelnek a Facebook mezején,

Kitalált arc pajzsa mögül

Bőg a fatehén.

Élő fába belekötnek,

Provokálnak rendületlenül,

Olcsó játék.

Odébbálnak,

Ha nem sikerül.

Mind arctalan provokátor,

Nem bátor, 

Nem okos,

Se nemes;

Kamuprofillal vitázni

Sose érdemes.

Nem vevők az érvelésre,

Fölösleges bonyolítani,

A kamu népeket tüstént

Le kell tiltani.

Dácia titokfellege

Dácia titokfellege

Még Erdélyre ül,

Kotlott mesék lakomáznak,

Az Igazság

Kapun kívül

Gubbaszt

Egyedül.

Vajon kik voltak a dákok?

(Az, hogy a mai románok

A dákokra akaszkodtak,

Csupán rossz, területrabló

Lila műmese,

Nem igazolja régészet

Nem igazolja nyelvészet,

Nem igazolhatja semmi se).

Vajon kik voltak a dákok?

Thrákok?

Avagy mégsem thrákok?

Kelták?

Szkíták?

Kora szlávok?

Vagy másfajta nép?

Vagy esetleg eleve egy

Ezerféle törzsből álló

Népi keverék?

Dácia titokfellege;

Sűrűn gomolyog,

Idő kútjába merülnek

Ősi tegnapok;

Az Emlékezet

Sziklákkal bajlódó patak,

Régi nyelvek

Rég kihaltak,

Isten - hallgatag.

Később a hegyes Dácia,

Mint római provincia,

Birodalmi aranybánya lett;

A tömérdek aranyáról

Vad legendák tömkelege,

Ezer túlzó monda

Született.

De mi történt a dákokkal?

Talán romanizálódtak?

Nem hiszem.

Úgy tűnik, ők kivonultak,

Rómával sosem alkudtak,

Újra meg újra támadtak,

Könyörtelenül.

Nem akarták abbahagyni,

Míg a fényes római sas

Földre nem kerül.

Harcoltak és összefogtak

Kváddal,

Góttal

Markomannal.

Velük együtt háborgatták

A provinciát,

Nem lelt nyugtot Provincia,

Sohasem szilárdult meg 

Itt Erdélyben

A római világ...

(Ne higgyük, hogy itt maradtak,

Hogy románná válhassanak,

S egy későbbi Trianonnak

"Érveket" szolgáltassanak.)

Dácia titokfellege

Nem átlátható;

Az Igazság vékony hangja

Alig hallható.

A dákok és a többi nép

Olyat tettek azután,

Amiről nem nagyon akar

Hallani a tudomány:

Nem nyugodtak, amíg el nem érték

Céljukat:

Kikergették

Erdélyből

A Rómaiakat...

Úgy gondolom én,

Nem Aurelianus idején,

Még Gallienus uralkodhatott,

Amikor az erdélyi uralomba

Róma - belebukott,

S az erdélyi arany elfogyott.

Dácia titokfellege

Vén ködlepedő...

Úgy terül a Múltra,

Mint egy

Gyapjú szemfedő...

Róma el is szontyolodott.

Egy provinciát feladott;

Százhetven év uralom oda...

Ilyen eddig nem történt

Soha...

Róma magát mentegeti,

Hátha még elhisszük neki,

Hogy magától adta fel a tartományt...

Nem vezet mást ezzel félre,

Csak a tudományt...

Hány provinciát adott fel 

Hányat ürített ki eddig?

Hányat ezután?

Évszázados uralom után?

Dácia titokfellege

Nem oszlik ma még,

A Kárpátok lánca fölött

Hallgatag az Ég...

Róma nem merte

Bevallani,

Erdélyországból

Kiűzte

Valaki...

Dácia titokfellege

Nem oszlik ma még,

A Kárpátok lánca fölött

Hallgatag az Ég...