Maga az Élet,
Mindennek alapja,
De - elszigetelten - semmi,
Csupán hulla;
Magában csak üres koldustarisznya,
Élni csak akkor él,
Az Utat,
A Jövőt akkor mutatja,
Ha a Jelen Erkölcse
Támogatja.
Beszélni róla - semmi
Nem siker;
A Tradíciót
Éltetni kell,
A Tradíciót
Mindig
Élni
Kell!
Eresz alatt madárfészek,
Lakják apró, tollas népek.
Sarokba tették, jó helyre,
Oda az eső nem ver be.
Két bájos kismadár rakta,
Szépítgette, igazgatta,
Mind a kettő most is ügyel,
Vígan röpköd és csivitel,
Szívet-lelket megigézi,
Csupa öröm őket nézni.
A láttukra jó a kedvünk,
Maradjanak mindig velünk!
Nálunk boldogok legyenek,
Fiókákat neveljenek!
Bájos kicsi tollas népek,
Május,
Élet,
Madárfészek.
Karikatúra-hatalom
Erőlködik tamtamokon.
Nagy dobális dobszerelék
Zúgja igéit szerteszét.
Mindenféle ostobaság
Követeli - egyenjogát.
Karikatúra-hatalom
Üvölt ráció-romokon.
Fordítva üli a lovat,
Hülyeséget szentté avat,
Tradíciót péppé emészt,
Betiltaná a józan észt.
Karikatúra-hatalom
Csak karikatúra-halom...
Ha a szó komolyra fordul,
Minden fegyvere kicsordul.
Az ereje szürreális,
Pénze is csak - virtuális...
Karikatúra-hatalom;
Üres kancsó tört asztalon...
Mű-gyümölcs kulissza-fáról;
Csak díszletrajz - önmagáról.
És a pénz világuralma?
Az is csak karikatúra.
A néhai Zórád Ernő
- Tán az utolsó bohém -
Fiatal borzalmak között
Mindig,
Mindig
Koravén.
Valamikor még a régi
Felvidéken
Született,
Mire felnőtt,
Szülőföldje
Mindenestül
Odalett.
Elvált szülők,
Pusztuló kor,
Felhők a világ egén,
Ifjú volt,
Pedig a világ,
Amelyben élt,
Koravén...
A néhai Zórád Ernő
Budapesten,
Ideát -
Egy rossz tanár miatt hagyta
Faképnél
Az iskolát.
Félelmetes rajztudása
Nem tűrte a zabolát,
Magától és maga által
Fejlődött immár
Tovább.
Isten adott a kezébe
Ceruzást és
Ecsetet,
Ő pedig megörökített
Minden
Apró
Részletet.
A néhai Zórád Ernő
Tűrt,
Látott és
Szenvedett;
Egyre sötétebb fellegek
Jártak a világ felett.
Nem volt politikus alkat,
Propagandára süket,
Csak cikázott körülötte
Mindenféle
Őrület.
De hiába vette
Kocsmák,
Meg nők közé
Be
Magát,
Háború jött, és
Zórádot
Utolérte
A világ.
A néhai Zórád Ernő
Hallotta, hogy zeng az ég,
Tanúja volt, hogy visszatért
Az egyharmad
Felvidék.
Lovastüzér volt,
Látott sírt,
Rajzolt ezer koszorút,
Tudta, hogy nem
Fehér lovak
Nyerik meg
A háborút...
Tiszt sosem volt,
Kényes orra
Hízelgésre nem szelelt,
Előkelő vitéz nem lett,
De mint lovas,
Megfelelt.
A néhai Zórád Ernő
- Tán az utolsó bohém -
Fiatal borzalmak között
Mindig,
Mindig
Koravén.
Sok ember számára
Véget ért
A földi vándorút.
Zórádnak azonban nem.
Ő túlélte
A háborút.
Sokan mások
Külországba
Mentették
A bőrüket,
Zórád maradt.
Hamarosan
Jött a
Vörös őrület.
A néhai Zórád Ernő
Kacskaringós utakon,
Rögös ösvényeken járt,
Nem jutott neki
Unalom.
Évtizedeken keresztül
Giccselt éppen eleget,
Nem járt díjkiosztókon,
Ő élte
A művészetet.
Rajzolt,
Festett,
Számon tartott
Minden szeszélyes igényt,
Temérdek képet hagyott ránk:
Rajzot,
Festményt,
Képregényt.
A néhai Zórád Ernő
- Béke a poraira -
Megmutatta,
Hogy mennyire
Sokat ér
A grafika.
Hülyítő háttérhatalom
Gubbaszt a sztratosz-fokokon.
Globalizál,
Profanizál,
Parttalanná degenerál.
A pornó is "emberi jog",
Ha belőle profit csorog.
Károg a műanyag varjú,
Ropog a friss dollár-sarjú.
Korog háttérséfek vágya,
Globál égből hull a trágya.
Sokszínűség-dajkamesék
Szállnak a széllel szerteszét.
Bőg a sunyi frázis-malom...
Hülyítő háttérhatalom...
Trianoni határ-féreg;
Profán hitben nincsen lélek.
Clemenceau, szegény vén szamár,
A pokolban bánhatja már.
Hogyha akkor tudta volna,
Hogy Vichy lesz a jutalma,
Utána meg iszlám-özön;
Szégyenében le is köszön.
Trianoni határ-féreg;
Ostoba lila remények...
Valahol Lloyd-George is sejti,
Még a botját is elejti...
Megbánta már a vén medve,
Hogy Clemenceau-nak engedte
Közép-Európa sorsát,
Pedig - otthon sokan mondták...
Trianoni határ-féreg;
Azóta is hat a méreg...
Woodrow Wilson nem értette,
Hogy' köthették meg mellette
A Trianon-őrültséget...
Orcája szégyenben égett,
Ellenszenvét kimutatta,
Nem is ratifikáltatta...
Trianoni határ-féreg;
Puszta rablás volt a lényeg...
Bratianu nem volt buta,
Parlamentjében azt mondta,
Míg a magyarban élet van,
A román nincs biztonságban...
Tudta, mi volt: haramia,
Hogy a becsülete oda...
Trianoni határ-féreg;
A lelkek még ma sem épek...
Benes adatokat koholt,
Az álnokság zsenije volt.
Csehország már nem volt elég,
Kellett hozzá - a Felvidék...
Evés közben nagyokat nyel;
Balaton kell,
Meg a tenger...
A biciklijét túltolta,
Clemenceau is megsokallta...
Trianoni határ-féreg...
Kavarognak az emlékek...
Száz éve azonos tünet:
Folyamatos fegyverszünet...
Egységes Kárpát-medence
Darabokra szeletelve...
Ez mindenkinek kaloda,
Mivel a bizalom oda...
Trianoni határ-féreg,
Még ma is pusztít a méreg...
Sok századig sorsközösség;
Ma meg - gyűlöletközösség...
Kis félig-meddig gyarmatok
Között nyegle szél sompolyog...
Végzet?
Szabadság?
Ráció?
Talán - konföderáció...
Hatvan felé - Styxen innen;
Soha semmi nem volt ingyen.
Tövises az Élet szára;
Mindenek megvolt az ára.
Veszteségre sose néztem,
Mindig
Szerettem és
Éltem.
Irigyeim - hogyha vannak -
Megbocsáthatnak maguknak...
Hatvan felé - Stxen innen;
A világ sohasem stimmel.
Most éppen nyugat csócsálgat
Elmebeteg doktrínákat.
Céljaihoz fennen okád
Hitvány ideológiát.
Lényeghez semmit nem tenne,
De nagyon sokat elvenne.
Hatvan felé - Styxen innen;
Alul lesz, ami bőg fennen.
Ötven esztendeje látom:
Meghal a műanyag álom,
Élhetetlen utópiák
Adják a kilincset tovább,
S ahogy egyik porrá válik,
Hamarosan jön a másik.
Hatvan felé - Styxen innen;
Ülünk a globális priccsen.
Színesre festett rácsokra
"Demokrácia" van írva.
Háttérhatalom, vén ártány,
Álcája média, járvány...
Etikátlan, rossz pénzbozót,
Nem várunk tőle semmi jót.
Hatvan felé - Styxen innen;
Fehér ingben áll az Isten.
A Teremtés Örök Hegyén
Nem áll intézmény,
Csak Egyén.
Hatalom, pénz, s minden egyéb
Istennek csupán - töltelék...
Hogyha szabad az Akarat,
Cél, feladat mindig akad.
Csendesen figyel az Isten;
Hatvan felé - Styxen innen.
Pünkösd fényes vasárnapján
Tűz a napsugár,
Kritizáló szószátyárok
Nyegle hada
Szokás szerint
Sült galambra vár.
Pünkösd fényes vasárnapján
Susognak a lombok,
Tervezgetnek bolond bölcsek,
Élnek
Bölcs
Bolondok.
Pünkösd fényes vasárnapján
Bizsereg az Élet;
Továbbra is a munkának,
Alkotásnak,
Szerelemnek
Élek.
Szivárgó májusi eső;
Kopog tőle a háztető.
Ál-tavasz van,
Lompos hideg,
Megrepedeznek a Hitek.
Szent derűk borúvá hűlnek,
Kételyek tócsába gyűlnek.
Hallgat az igazi Erő;
Szivárgó májusi eső.
Sors-barázdát billegetünk,
Szerencsetojást keltetünk,
Élünk csendesen.
Körülöttünk hömpölyög a
Vén Történelem.
Jövő-palántát nevelünk,
Élünk,
Alkotunk,
Szeretünk,
Az Idő halad,
Lelkünk mélyén hullámzik a
Szabad Akarat.
Profán hétköznap csikorog,
Rossz végzetek gyomra korog,
Száll az Út pora...
Szalad velünk a rozoga,
Vén História.
Sors-barázda-billegető,
Szerencsetojás-keltető
Posványos Jelen;
Felelős vagy, hogy milyen lesz
A Történelem.
Pojácák világa készül;
A szakrális Múlttá évül.
Abszurditás-szörnyetegek
Pénz-paripán özönlenek.
Globál-pénz rabszolgát keres;
Normává lesz a beteges.
Hogyha hit profánba téved,
Semmiről se szól az Élet.
Semmi-hegyen nihil épül;
Pojácák világa készül.
A Teremtő Képzelet
Isten adománya,
Megszámlálhatatlan Álom
Alkotóját várja.
Boldog, aki él vele,
Álom-milliárdos,
Lelki gazdag,
Ezer égi
Öröklétben szálldos,
Ahol nem élnek vele,
Nem is futja másra,
Izzadságos közhelyekre,
Rossz önvallomásra.
A Teremtő Képzelet
Nem öncélú bőség,
Általa nem kisebb,
Nagyobb lesz
A Felelősség.
Téglát akkor szolgáltat
Jövő-épülethez,
Ha hű marad
Emberséghez,
Hithez,
Becsülethez.
Mezítlábas történelem
Nemzet-amnéziát terem,
Mivelhogy az apja-anyja
Puszta ideológia.
Szikkadt dogma-özön lép be
Az események helyébe.
Mezítlábas történelem;
Múltba tolakszik - a jelen.
A Múltba doktrínát helyez,
Torzít,
Oroz,
Előjelez,
S a kontár "történetírás"
Egész évszázadot elás.
Mezítlábas szerzetesek
Írtak a valóság helyett
Mindenféle hét gyászmagyart,
Teremtve ezzel zűrzavart.
Gyűlöletük forrássá lett,
Ősgesztákba keveredett,
S bűzlik mai is, fegyvert téve
Ellenségeink kezébe.
Mezítlábas történelem;
Ma is bolondgombát terem.
Benne látja léte okát
A magyar-fogyatékosság.
Azt hiszi, régi igazság,
Pedig csak doktrína-rabság.
Mezítlábas történelem
Ma hatalmas penész-hegyen
Csordájában fennen béget,
S oszt ostoba bölcsességet.
Nem kell az ál-história,
Feigyeljünk a valódira.
Igaz Jövőt sose terem
Mezítlábas történelem.
Atlantiszban - Múlt-vonaton;
Fut a lomha, ósdi vagon.
Nagy köd a Mítoszok Földjén,
Emitt füst,
Amott meg - tömjén.
Égben lebegő városok
Között lomha Régmúlt csoszog.
Atlantiszban - Múlt-vonaton;
Fáj az Emlékezet - nagyon.
Memória rostáin át
Semmibe foszlik a világ.
Ami fontos, felhőre ül,
Lassan Mítosszá lényegül.
Atlantiszban - Múlt-vonaton;
A kétely mindig monoton.
Régi Földön,
Régi Égen
Mára csak a Szép az Érdem.
Atlantisz Lelkünkben hallgat,
Soha többé meg nem halhat.
Napfény - hajdan volt falakon...
Atlantiszban -
Múlt-vonaton.
Végzet, az öreg képkufár
Állandóan vevőre vár.
Tudja, hogy hiába viccel,
Mivel Isten sose giccsel.
Rossz jövő-képekkel házal,
Füllenteni sose átall.
Pénzes balekot nem várat,
Rásóz rossz utópiákat.
Végzet, az öreg képkufár;
A készlete nagyon sivár.
Mézesmázos utópiák;
Rózsaszínre gyilkolt világ,
Poklok bugyraiban kutat,
És az utópia-tudat
S az áldemokratikus rend
Gép-egyenlőséget teremt...
A Szellem éppúgy nincs jelen,
Mint a legrosszabb scifiben...
A másik végletet adják
Lehangoló disztópiák.
Mindegyikük undorító,
Lelkiismeret-romboló,
Mindenért embert okoló
Világvége-kollekció...
Végzet, az öreg képkufár
Nem tudja, hol van a határ,
Vagy nem is akarja tudni;
Neki jót hozhat a lutri.
Neki a Szabad Akarat
Örök ellensége marad,
Prédikál ezer kétséget,
Örök szükségszerűséget,
S árulja mázolmányait,
Hátha megszédít valakit...
Végzet, az öreg képkufár
Voltaképpen - csodára vár.
Profán világmagyarázat
Nem ráz meg öröklét-házat,
És az úgynevezett "mémek"
Isten helyébe nem lépnek.
Végzet, az öreg képkufár
Önmagára sose talál.
Mint agg avantgárde-kövület,
A Tradícióra süket,
S a formabontás alkonyán
Ő lesz az utolsó profán.
Anyag-feltámadásra vár
Végzet, az öreg képkufár.
Időn túli csendes ulti;
A Játék sosem pusztul ki.
Isten ingujja felgyűrve,
Lapjába van elmerülve.
Száll az Idő - Jövőt vésve;
Hallatszik hullámverése.
Időn túli csendes ulti;
Egyet sem ér, ami multi.
Egyik partner a lenézett,
Állandóan vesztes végzet,
A Idő a sziklát veri,
A fátumot kiröhögi.
Időn túli csendes ulti
Az Idő - távoli spulni...
A másik partner - egy ember;
A halandóság szünetel.
Fényes időzuhatagok
Örvénylő párája ragyog.
Időn túli csendes ulti;
Játszani,
Meg nem lapulni...
Tök negyvenszáz?
Kontra végzet!
Isten mosolyogva nézett...
Az Idő sziklát ostromol...
Át kell törnie -
Valahol...
Szent Öröklétre
Javulni...
Időn túli csendes ulti....
Agresszív filmeket
Csinálnak nyugaton,
Mai erőszak tombol a
Régi várudvaron.
Forrong az indulat,
Kegyetlenség szálldos,
Kezeket vágat baltával
Földnélküli János.
Ütött-kopott hősök
Halált nyeldekelnek,
Vértengerbe fulladnak a
Meg sem élt szerelmek...
Véres akció-tömkeleg...
Cselekmény? Banális...
Távlatszegény, de leginkább
Komor és brutális.
Forgatókönyv táncol
A csatabárd élén,
Csak az erkölcsi feloldás
Hiányzik a végén.
Agresszív filmeket
Csinálnak nyugaton,
Fejtetőre állt világban
Hádész ül a bakon.
Hová szivárog el
Lassan
A szabadság?
Honnan a reménytelenség,
A tanácstalanság?
Honnan az indulat?
Miből jön a kétség?
Honnan, miből terjeszkedik
A sűrű sötétség?
Pusztulási ciklust
Érez ezer látnok?
Csődöt mondanak "haladó"
Profán tudományok?
Kosztümös film tárgya,
Nem a Történelem,
Hanem amikor készítik,
Mindig csak
A Jelen.
Hol van a tegnapi
Jóléli
Nyugalom?
Agresszív filmek készülnek
A fejlett nyugaton...
Istennek nincs hivatala,
Lobbikat nem szervez soha.
Nem érdekli statisztika,
Sem életszínvonal-vita.
Minden Igazat megáldott,
Ingyen kínál boldogságot.
Istennek nincs hivatala;
Nem gyűjt szavazatot soha.
Nem a fogyasztás mértéke,
Hanem a szent belső Béke.
Sem a béka, sem a gólya
Nem a távlatok hozója,
Hanem a Szabad Akarat,
És az Isten - bennünk marad.
A Lélek - Isten Temploma;
Istennek nincs hivatala.
Szakajtóba zárt emlékek
Csendes estén enni kérnek.
Táplálójuk - önismeret,
Meg a csöndes emlékezet.
Csendes, misztikus estéken
Jelenbe ugrik a
Régen...
Szakajtóba zárt emlékek
Öregedve visszatérnek.
Megkopva, elkeveredve,
Ó vágyakkal elegyedve,
Időrendben módosulva,
Harmóniává simulva.
Szakajtóba zárt emlékek;
Rajtuk fényes idő-kéreg,
Pillanatvirágok közte;
Egy életté állnak össze.
Emlékeink - magunk vagyunk,
S mi is emléknek maradunk.
Lesznek,
Amíg tart az Élet
Szakajtóba zárt emlékek...
Kutyasimogató
Május-éjszakában
Langyos esti szelek
Legyezik a vállam.
Ciripelő éjben
Sápadt szkepszis vacog,
Istenről mesélnek
Ott fent a csillagok.
Az asztal szegletén
Megpihen a lábam
Kutyasimogató
Május-éjszakában.
Május végre nekilát!
Eddig kellett nagykabát...
Eddig lusta,
Nemtörődöm
Kikeletünk
nagy hirtelen
Megemberelte magát.
Végre itt van a meleg!
Fellélegzünk, emberek!
Az ember, ha jóra bukkan,
Mindenkinek
Minden rosszat
Elfeled.
Költészet égi országa;
Van földje,
De nincs határa.
Nincs kormánya,
Nincs adója;
Király az összes lakója.
Sok szuverén birodalom
Túl Téren,
Időn,
Álmokon.
Költészet égi országa;
Nem az hadnak sokasága...
Nem léteznek kis Nemzetek,
Nincsenek kis Költészetek.
Líra minden Otthonban él,
Isten minden nyelven beszél.
Lélek belső, szent világa;
Költészet égi országa.
Régi Tavaszok emléke
Csendesen bújik a szélbe.
Virágözönt hordtak a fák,
Egyszerűbb volt még a világ.
Lélekmezőn imbolyogtunk,
Jövendőket lapozgattunk.
Régi Tavaszok emléke
Sosem áll magától félre.
Fényes homlokú etalon,
Mérce minden új Tavaszon.
Megalkudni sose enged,
Tart
Hitet,
Reményt,
Szerelmet.
Reményt varázsol az égre
Régi Tavaszok emléke.
A gonoszság nevetséges,
És mindenhol, mindig - véges.
Ma - világmédia-hűhó;
Holnapután - tavalyi hó.
Ma rettegi a nagyapa,
S nem hiszi majd az unoka...
Ha lelkünket is döngeti;
Engedmény nem dukál neki.
Lehet király,
Pap, vagy béres...
Minden gonosz - nevetséges.
Zsákutcába tévedt Hitek
Addig gyalogolnak,
Míg mellettük közönyösen
Elsuhan a Holnap.
Zsákutcába tévedt Hitek
Pislákolva égnek,
Nem látják, hogy a semmibe
Szivárog a lényeg.
Zsákutcába tévedt Hitek
Kővé vetemednek,
Emlékük sem marad meg a
Keselyűseregnek.
Nagy közömbös kőmezőkön
A Történet hátrahőköl.
Objektív lehetetlenek
Önfelszámolása pereg.
Semmi-dísszé porlik a gát;
Minden abszurd törl magát.
Nagy közömbös kőmezőkön
Alkudoznak kilenc rőfön.
Az út végén bő ajándék -
Öncélú, semmítő szándék.
Vákuum csikorgatja fogát,
Csak a Mítosz ugorja át.
Jövő-magzat állatbőrön;
Nagy közömbös kőmezőkön.
Isten és a Tradíció
Szívességet sose tesz,
Semmire fel nem hatalmaz,
De mindenre kötelez.
Akit nem köt - tévelyeghet,
Rabolhat, mint a tatár,
De akit köt,
Tudnia kell,
Hol húzódik a határ.
Globális propagandától
Reszkethet a levegő,
Isten áldása nem ott van,
Ahol bőg a túlerő.
Isten és a Tradíció
Szívességet sose tesz,
Semmire fel nem hatalmaz,
De mindenre kötelez.
Sose voltam liberális;
Inkább maradok normális.
Károgó mű-varjú sereg
Sötétítené az eget.
Mindent kitépne sarkából,
Amiben Jövő pislákol
Abszurdumot torz süvegel;
Eltévelyedést ünnepel.
Sose voltam liberális;
Inkább maradok normális.
Érjen már a Covid véget,
Ne rendezze át a Létet!
Új meg újabb oltásokat
Az immunrendszer hogy' fogad?
Oltás oltás után ered...
Ez így megoldás nem lehet.
Aki fáradt, gyakran téved...
Érjen már a Covid véget!
Ha Közösség nincs,
Egyén sincs,
Csak helyette
Identitást nélkülöző egyedek...
Ha Közösség nincs,
A világ
Egyértelműen
Beteg.
Ha Közösség nincs,
Nem marad helyette más,
Csak tömeg.
Nemzeteket,
Családokat
Ép Jövőért
Kötelesség
Megőrizni,
Emberek!
