Evilathban hajdan, régen...

Evilathban hajdan, régen
Aranycsillag járt az égen.

Ménrót, az Istentől áldott,
Látott akkor arany-álmot.

Aranyfüstben fénylő estben
Aranytrónon ült az Isten...

Evilathban hajdan, régen...
Szent Jövő fénylett az égen.

Vak végzett trónja megingott,
Mítoszok bölcsője ringott.

Hitt az Ember,
Isten áldott;
A partra új világ szállott.

Evilathban hajdan, régen...
A Léthe utáni Létben...

Aki a régit lekéste,
Indult újjászületésre.

Megzendült a hangszer húrja,
Száll az Idő
Megint
Újra...

Evilathban hajdan, régen...
Hajnalpír úszott az égen...

Atlantiszok elsüllyedtek,
Régi Holdak Földre estek...

Ahogy bent,
Olyanképpen kint...
Úgy világ indulhat...
Megint...

Evilathban hajdan, régen...
Még fekete volt az ében.

Fellegek úsztak az éjben,
Ménrót volt egyedül ébren.

Ült a távoli Múlt üszkén,
Nézte gyermekeit - büszkén.

Evilathban hajdan, régen...
Idő-oltó messzeségben...

A Múlt néha nagyon közel,
Máskor messze sündörög el.

Tudomány meséje koppan,
Ül a Múlt távol, titokban...

Evilathban hajdan, régen...
Múlt mosolyog szürke égen.

Múltból élnek jelen esték,
Jövőt hagyni - kötelesség.

A megfejtés?
Fenn az Égen...
Evilathban hajdan, régen...