2018. december 19., szerda

A vadkanra fogott gyilkosság - 43. Rész


43. Rész
Jellemző, hogy Széchy némileg az események időrendjén is „alakít”. Csak itt következik nála, hogy:
S maga elől, Paka után, bement az állat vérin a sűrűbe.”
Miféle állat „vérin”, és miféle erdőbe?
Így kezdódik Magliani meséje. Széchy jobb ügyhöz méltó buzgalommal igyekszik hinni benne, vagy úgy tesz, mintha hinne.
Paka és Zrínyi lóháton mentek az erdőbe, nem valami megsebzett állat vérnyomán. Valahol megkötötték a lovaikat, utána mentek a sűrűbe. Ez már azonban igazolhatatlan, ez Magliani meséje.
„Majláni így beszélte”
Vérnyom csak akkor lehetett, ha volt vadkan. Minél többször olvasom a sertés-mítosz híveinek írásait, annál inkább meggyőződésemmé válik, hogy a vadkanpárt oldalán ez a momentum a választóvíz. A tisztességesek nem is hangsúlyozzák, hiszen Bethlen maga első szándékból egyáltalán nem beszél vérnyomról, ezt csak Magliani meséjében szerepelteti, és egyáltalán nem meggyőző módon. Ellenben azok, akik gyanúsan erőltetik a vérnyom meglétét, manipulátoroknak, rossz szándékúaknak tűnnek.
Bethlen Miklós nem említ vérnyomot. Meggyőződésem, hogyha észlelte volna, nem hallgatja el. Azt sem, ha valaki más hívja fel rá a figyelmét. Bethlen leírásának egyik sarkalatos pontja, hogy egyetlen szóval sem említi a vérnyom közvetlen érzékelését. Ilyenről csak Magliani meséjében esik szó. Úgy gondolom, nem volt vérnyom, mert vadkan sem volt.
Nézzük tovább!
Háromszoros lövés sem hallszott, csak egy jajszó, a Paka szava.”
Szó sem volt háromszoros lövésről, ilyenről csak a másod-harmadlagos források fecsegnek. Bethlen egyetlen lövést sem hallott.
Csupán egyetlen lövés esett, ezt Magliani a meséjében magára vállalta, voltaképpen bevallotta a gyilkosságot. Akkor – látszólag – ez nem tűnt fel senkinek. Bethlen nem tájékoztat bennünket arról, hogy mi történt a gyilkosokkal.
csak egy jajszó, a Paka szava.”
Megerősíti az eddig mondottakat. A sertés-mítosz híveinek gyakori eljárását látjuk, úgy tesznek, mintha a Magliani meséjében foglaltak Bethlen Miklós elsődleges közlései volnának.
Nem azok. Bethlen világosan jelzi nekünk, hogy ezeket ő nem látta, nem hallotta. A formula világos:
„Majláni így beszélte”
Bethlen semmiféle jajszót nem említ, nem is hallott ilyet. Ez is csak Magliani meséjében szerepel.
A hős még védtelen helyzetében sem kiáltott, bizonyára magához méltatlannak tartotta.”
Ezt röviden össze lehet foglalni: marhaság. Zrínyit lelőtték közvetlen közelről. Ha kiáltani tudott volna, minden másképpen alakul.
Migliani rohant be legelébb”
Vajon Széchy professzor úr valóban nem veszi észre, hogy mennyire kilóg itt a lóláb, vagy csak nem akarja észrevenni? Ez a történet egyik olyan pontja, ahol a sertés-mítosz hívei nem szoktak, vagy nem akarnak elgondolkodni.

A legtöbb vadkan-hívő valóban őszintén hisz a félelmetes, Zrínyit gyilkoló vaddisznó létezésében. Széchy viszont talán nem, hiszen csúsztat. Többször is.
Nézzük tovább.
„hát Paka egy horgos fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; ő hozzá lőtt, mire az állat elfutott.”
Magliani meséje, amelyet készpénznek kellene vennünk. Nem vesszük annak, tudjuk, hogy hamis pénz.
Érdekes, hogy éppen ez a rész, amit Széchy Bethlentől most talán a legkevesebb változtatással emelt ide át. Csak az igeidőket módosította. Talán érezte, hogy az nem stimmel. Rövidíteni nem nagyon lehet, hosszabbítani meg nem szabad. Egy lendülettel kell közölni, és tüstént továbblépni.
„De ez a lövés az arccal földön fekvőt szeme alatt nem találhatta, ha csak a föld alól nem jő vala.”
Sok marhaságot méltóztatott leírni Széchy Károly magyar királyi egyetemi professzor úr, de talán ez viszi közöttük a pálmát. Összetéveszti az okot és az okozatot. Nem tűnt még fel neki az egyszerű igazság, hogy előbb a lövés, utána az elesés. Előbbiből következik az utóbbi és nem fordítva.
Szó sem volt arról, hogy a lövés a szeme alatt érte volna Zrínyi Miklóst. Széchy úgy tesz, mintha a sertés-mítosz ellenfelei ezt tételeznék fel.
Nem. Zrínyit a lövés a nyakán érte – ahogy fentebb kifejtetettem.
Széchy professzor úrra jellemző a folytatás:
„Más lövés pedig nem volt, mert amikor a fiatal Gusich és Angelo odaértek, már lőni sem kellett.”
Valóban nem volt másik lövés. Az viszont láthatóan nem gondolkoztatta el Széchy Károlyt, hogy miféle fegyvert süthetett el Magliani. Meg az sem, hogy’ lehetett nála töltött fegyver egyáltalán. Természetesnek veszi, vagy úgy tesz, mintha annak venné.
Egyvalamit azonban elismer, és erre nem árt figyelni:
A lövés már előbb eldördült, mintsem Guzics és Angelo megérkeztek volna a helyszínre. Ezzel viszont azt is elismeri, hogy Magliani náluk sokkal hamarabb érkezett.
Ahogy folytatja, az naivitás vagy álnaivitás:
„Különben az a seb szeme alatt rút szakasztás volt, mely a bal fülön alól kezdődve az arcon a szem felé húzódott, minőt gömbölyű golyó nem üt.”
Nem is puskalövedék ütötte ezeket a sebeket. Széchy professzor úgy úgy tesz, mintha eleve axióma volna, hogy ezeket a sebeket csak vadkan okozhatta.
Ez nem így van. A sebeket külön-külön okozhatta (volna) vadkan, probléma akkor van, ha az összes sebet egyetlen vaddisznó nyakába akarjuk varrni. A sebeket azonban nem vadkan agyara okozta, ezeket a két gyilkos vágta valamilyen speciális fegyverrel.
Nézzük, hogyan számol el Széchy professzor úr a gyilkosság gyanújával.
„A gyanú aztán másutt is megébredt.”
A sertés-mítosz hívei ilyen mondatokkal gyakran kényszerülnek annak elismerésére, hogy egyáltalán nem volt semmiféle „közmegegyezés” a vadkan ügyében. Persze, erre „magyarázatot” igyekeznek találni. Többnyire olyan ostobaságokat, mint ez alább:
„Mert a nép korszakos és kedvenc hőseinek hirtelen elmúlásában rendszerint titokzatosságot és erőszakot keres, hiszen természetes vagy véletlen módon miként is halhatnának meg?”
Erről az ökörségről már korábban elmondtam a véleményemet. Nem természetes, hogy az ember gyilkosságra gyanakodjon minden fontos haláleset után. Csak akkor, ha a körülmények okot adnak a gyanúra.
Jellemző, hogy a sertés-mítosz hívei a gyilkosságra gyanakodó embereket megpróbálják naiv vagy éppen ostoba színben beállítani, maguk pedig a „felvilágosultak”. Az igazság éppen ennek fordítottja. A sertés-mítosz híveinek egy része kényelemszeretetből, egy másik részük pedig a tájékozatlanok makacsságából ragaszkodik a vaddisznó meséjéhez. Akadnak olyanok is – mint Széchy Károly magyar királyi egyetemi professzor úr – akik, mint itt láthatjuk, nem egészen tisztességesek úgynevezett „meggyőződésükben”. Mindannyian a gyilkos merényletet szeretnék mítosznak feltüntetni, pedig a mítosz – a vadkan.
Folytatása következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése