A vadkanra fogott gyilkosság - 41. Rész

41. Rész

Az ilyesféle gyanút pedig nem hirdetik az emberek, hanem éppen ellenkezóleg; leplezni próbálják. Ne feledjük el, Zrínyi meggyilkolása mindenekelőtt az udvari köröknek állt érdekükben. Épeszű ember ilyen gyanút nem hangoztat. Ezzel teljesen összhangban van, amit Széchy Zrínyi feleségéről mond:

„Felesége, aki eszén sem volt búvában, a végzetes napon úgy jelenti ugyan a hadi tanácsnak és általa a királynak Bécsbe, hogy urát vadászaton egy vaddisznó ölte meg: de később sógorával, Péter gróffal, a ki elborulva érkezett Csáktornyára, a vadkan szerepéről egészen hallgat.”

Teljesen logikus. A haditanácsnak azt jelenti, amit az várni akar, de a sógorával bizalmas. Talán a huszadik században nem pontosan ugyanígy cselekedtek az emberek?

„Az asszony Bonzinak, a velencei francia követnek csak ura váratlan haláláról ír; a gróf ismeretes körlevelében a pápának és szász választónak csak bátyja vaddisznó-vadászaton való elhunytáról beszél. Ami korántsem a véletlen kifejezés eredménye, hanem a belső meggyőződés visszaverése.”

Ez is teljesen logikus. Sajnos, közben itt Közép-Európában igen sokat tudtunk meg arról, hogyan is viselkednek hasonlóan nehéz helyzetben a családok.

„Az asszony Bonzinak, a velencei francia követnek csak ura váratlan haláláról ír”

Sapienti sat. Ha valamit nem írunk meg, azért nem tud felelősségre vonni, akinek a kezébe jut a levél. A címzett pedig úgyis érti…

Juthatott-e illetéktelen kezekbe a levél?

Fel kell tételeznünk, hogy igen. A család tagjai nyilván úgy gondolták, hogy megfigyelés alatt állnak, a gyilkosok megbízói éberen vigyázzák minden lépésüket. Kémek leselkednek rájuk. Vajon így volt? Vagy ez csak rémlátás? Esetleg „összeesküvés-elmélet? Ne feledjük el, hogy néhány év múlva a Wesselényi-féle összeesküvés több tagját is a saját háza népéhez tartozó emberek árulták el.

„a gróf ismeretes körlevelében a pápának és szász választónak csak bátyja vaddisznó-vadászaton való elhunytáról beszél.”

Ez az előbbivel együtt már perdöntő. Zrínyi Péter gróf néhány nappal a gyilkosság után érkezett Csáktornyára. Beszélhetett mindenkivel. Részletes beszámolót kaphatott a vadászat összes résztvevőjétől. Kihallgathatta Pakát. Talán nem csupán kihallgatta.

Külföldre küldött levél is kerülhet illetéktelen kezekbe. Ha Péter gróf valóban úgy tudja, hogy a fivérét vadkan ölte meg, akkor ezt írja. A becsület is ezt követelte volna, hiszen ebben az esetben nincs kit gyanúsítani.

Péter gróf azonban láthatóan nem hitt ebben.

„Ami korántsem a véletlen kifejezés eredménye, hanem a belső meggyőződés visszaverése.”

Ebben most kivételesen egyetértek Széchy Károllyal. Péter gróf belső meggyőződése volt, hogy a bátyját meggyilkolták, és a gyilkosok megbízói az udvarban keresendők.

A professzor úr „belső meggyőződését” nem ismerem. Ami tény: jobb ügyhöz méltó buzgalommal próbálja elhitetni olvasóival a vadkan meséjét. Leginkább keresettsége, kenetteljessége az, ami eleve zavar benne.

„Az övéi nem tudták elhinni, nem akartak belenyugodni, hogy aki annyiszor forgott a harcban pogánnyal és bujdokolt az erdőn vaddal küzdve, most ilyen tehetetlenül vérzett el;”

Ez a sertés-mítosz hirdetőinek rögeszméje. Hogy „a gyilkosság mendemondája” csupán amiatt alakult ki, mert Zrínyi hívei és tisztelői „nem tudták elhinni, nem akartak belenyugodni, hogy aki annyiszor forgott a harcban pogánnyal és bujdokolt az erdőn vaddal küzdve, most ilyen tehetetlenül vérzett el;”

Tehát Széchy professzor úr – és nyomában a sertés-mítosz összes szócsöve – azt állítja, hogy a magyarok zöme nem tudta elfogadni, hogy egy vadkan megölte Zrínyi Miklóst, ezért elkezdett alaptalanul fantáziálni mindenféle gyilkosságról, merényletről. Ez nézet a történettudományban napjainkra kanonizálódott.

Ez a gyakorlatban nem így működik. Mindannyiunk életében megtörténik, hogy elveszítünk valakit, aki nagyon fontos, és aki pótolhatatlan. (A gazdasági guruk ostoba véleménye ellenére mindenki pótolhatatlan.) Ha a sertés-mítosz védelmezői igazat állítanának, akkor állandóan gyilkosságra kellene gyanakodnunk, ha valakinek az elvesztését nem tudjuk elfogadni.

Nem. A gyilkosság nem az élet szerves része. Csak akkor merül fel bennünk, ha a gyanúnkat tények támogatják. Fentebb Bethlen Miklós Önéletírása nyomán láthattuk, hogy bőségesen akadnak olyan tények, amelyek Zrínyi Miklós meggyilkolására utalnak.

Péter gróf, az elhunyt testvéröccse sokkal több információval rendelkezett, mint mi, és mint a sertés-mítosz terjesztői. Beszélhetett a szemtanúkkal, talán az egyik gyilkost is kihallgatta. Azt is lehet, hogy mindkettőt. Utóbbi esetben a két fickó kínos halállal pusztulhatott el valahol Csáktornya környékén.

Gyilkosság gyanúja sohasem születik a levegőből. Nem alakul ki pusztán azért, mert valaki „nem halt az életművéhez méltó halált”. Az antik irodalom tele volt ilyen esetekkel, még ki is hangsúlyozták élet és halál különbségét, és a barokk idején sokan olvasták az antik szerzők műveit. A kor történetírói is használták az antik sablonokat. Ilyen esetekben hosszan sopánkodtak Isten akaratáról, vagy a szerencse forgandóságáról. Utóbbiak a kor legkedveltebb irodalmi toposzai közé tartoztak. Nem kiáltottak gyilkost mindennap.

Széchy egyébként időnként mintha ráhibázna a megoldásra:

„Nem magyarázza meg egyéb, mint a hátul, orozva való megrohanás és lábáról leütés.”

Így van. Pontosan ez történt. Zrínyit hátulról nyakon lőtték és az arcára esett.

„De lesbe állásról, emberei elszéledéséről vagy magára hagyásáról szó sem volt.”

Nem. Ilyesmiről Bethlen sem tud. Zrínyit Paka valamilyen ürüggyel az erdőbe csalta. Lest vetett neki.

Zrínyi halálát Széchy Károly egészen zagyva módon próbálja rekonstruálni:

„Bethlen, Zichy, Witnyédy és Gusich kapitány a szekérnél beszélgettek, a szárd lovag, Migliani, a Gusich öcscse, Angelo, az ő kedvenc olasz inasa és lovásza nyargaltak utána. S maga elől, Paka után, bement az állat vérin a sűrűbe. Háromszoros lövés sem hallszott, csak egy jajszó, a Paka szava. A hős még védtelen helyzetében sem kiáltott, bizonyára magához méltatlannak tartotta. Migliani rohant be legelébb: hát Paka egy horgos fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; ő hozzá lőtt, mire az állat elfutott. De ez a lövés az arccal földön fekvőt szeme alatt nem találhatta, ha csak a föld alól nem jő vala. Más lövés pedig nem volt, mert amikor a fiatal Gusich és Angelo odaértek, már lőni sem kellett. Különben az a seb szeme alatt rút szakasztás volt, mely a bal fülön alól kezdődve az arcon a szem felé húzódott, minőt gömbölyű golyó nem üt.”

Nézzük, mit is mond itt.

„Bethlen, Zichy, Witnyédy és Gusich kapitány a szekérnél beszélgettek,”

Igen, a kiinduló helyzet. De kissé pontosítanom kell. Széchy szavaiból ugyanis úgy tűnik, mintha ezek négyen egy csoportban beszélgetnének. Bethlen utalásából nem ez derül ki:

„Az úr mindjárt mondá nékünk Zichyvel ketten, látván, hogy el akarunk menni véle: Öcsémuraim, kegyelmetek csak maradjon itt; Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: Csak beszélgessen itt kegyelmetek öcsém uramékkal, csak meglátom, mit mond ez a bolond, t. i. Paka, mindjárt visszajövök.”

Bethlen szerint két külön csoportban ácsorogtak. Eredetileg a két arisztokrata, Zichy és Bethlen Zrínyi Miklós társaságában, a másik kettő kissé arrébb. Ez meg is felel a barokk társasági etikettjének. Ezért Zrínyi külön-külön szólítja meg őket. Előbb a két ifjú főnemest:

„Az úr mindjárt mondá nékünk Zichyvel ketten, látván, hogy el akarunk menni véle: Öcsémuraim, kegyelmetek csak maradjon itt;”

Majd a másik kettőt:

„Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: Csak beszélgessen itt kegyelmetek öcsém uramékkal, csak meglátom, mit mond ez a bolond, t. i. Paka, mindjárt visszajövök.”

A szituáció félreérthetetlen. Zrínyi a másik kettőt is a barátjának tekinti. Vitnyédiről így is nyilatkozik nem egyszer. A kapitányt pedig horvát nyelvű levélben „nagyságos úr” címen szólítja. Ennek ellenére mindketten betartják a társasági illemet. Guzics köznemes lehet, Vitnyédi pedig honorácior. Nem egyenrangúak az arisztokratákkal, de ebben semmi bántó nincs.

Ez – a beszélgető párok térbeli egybemosása - apró pontatlanságnak tűnik Széchy részéről, de nem az. Ha jól rekonstruáljuk a Paka megjelenése előtti szituációt, a vadkan-mítosz már az elején izmos kérdőjelet kap. Fentebb kifejtettem.

„a szárd lovag, Migliani, a Gusich öcscse, Angelo, az ő kedvenc olasz inasa és lovásza nyargaltak utána”

Naivitás vagy csúsztatás. Hajlok az utóbbira, mivel Széchy az eset rekonstruálásából eddig egyszerűen „kifelejtette” Paka megjelenését. Ez természetesen elfogadhatatlan. Paka majd csak a következő mondatban bukkan fel, mintegy mellékesen. Ez aligha véletlen, Széchy professzor úr úgy forgatja a Bethlen Miklóstól származó információit, hogy azok egyoldalúan a sertés-mítoszt „támasszák alá”.

Folytatása következik.