Hány Múlt rejtőzik a Múltunk alatt?

Hány Múlt rejtőzik

A Múltunk alatt?

Hány társadalom,

Hány történelem,

Hány királyság és

Hány birodalom?

Hány regnum bizonyítja mindörökre,

Hogy milyen múlékony

A hatalom?

Isten, vagy a tulajdon gyarlóságuk

Vetett véget az élet-játszmájuknak?

Hány sakk volt előtte,

Míg eljött 

A Matt?

Hány Múlt rejtőzik

A Múltunk alatt?

Földünk múltját magunkra illesztettük,

Kisajátítottuk bután magunknak,

Egyenesvonalú, egyetlen, egyke

Történelmet tákoltunk izzadsággal

Saját képzelt önarcképünk köré;

S - elméletünktől -

Nem látunk mögé...

Hány Múlt rejtőzik

A Múltunk alatt?

A szeszélyes és gyors idő-patak

Zátonyokat hagy,

Szigeteket épít,

Bennünk ki tudja,

Hány elfeledett

Egykori ország,

Mint régmúlt öböl;

S elrejti őket a szemünk elől.

Sok egyenes időnként nem egyéb,

Mint egy nagy spirál kisded tartozéka,

S önhittségében úgy véli, halad...

Hány Múlt rejtőzik

A Múltunk alatt?

Tömérdek emlék

Szanaszét a Földön,

De hiába,

Vén teória-vakság;

Lassan-lassan

Elvérzik

Az Igazság.

Hány Múlt rejtőzik

A Múltunk alatt?

Ki tudja, miféle démon jött elő,

Egyszerre halt meg jelen és jövő,

De megmaradt 

A Múlt;

Taposunk rajta,

Fedi moha,

Meg sok tudományos teória,

Észrevesszük-e egyszer,

Valaha?

Időt nem teremtünk,

Az Istené;

Hiába szálljuk meg visszafelé,

Nem lesz miénk,

Mert öntörvényű minden pillanat.

Hány Múlt rejtőzik

A Múltunk alatt?

Szent Mihály napja van

Szent Mihály napja van,
Borongós az idő,
Szent Mihály nevétől retteg

Minden gonosz túlerő.

Egykoron Pákozdnál

Újonc honvédsereg

Szent Mihály napján nyert csatát

Jellasics hada felett.

Szent Mihály napja van,

Hűvös, esős az ősz,

Hosszú távon, véglegesen

A gonosz sohase győz.

Volt-e Kezdet, lesz-e Vég?

Volt-e Kezdet,
Lesz-e Vég,
Indul, aztán csonkig ég,
Vagy nem létezik Határ,

S Minden mindig körbe jár?

Mi a Kevés,

Mi a Több,

Volt-e abszolút Előbb,

Meddig ér a 

Valaha,

Nem tudhatjuk meg soha?

Volt-e Start,

És van-e Cél,

Visszatér-e, ami él?

Káprázat-e a jelen,

Mi a Lenn

És mi a Fenn?

Csobog az idő-patak,

Partján a

Vén Hallgatag;

Minden csupa 

Már meg

Még...

Volt-e Kezdet?

Lesz-e Vég?

Szeptemberi szép estében

Szeptemberi szép estében,

Gondok meghitt szünetében,

A szél sóhaját hallgatom,

Boldog percbe kapaszkodom.

Pihen a ház, a fa, a kő,

Csendesen ballag az idő.

Lágyan susog a falevél;

Aki szépen él,

Többet él.

Isten van örökké ébren

Szeptemberi szép estében.

Csendesen szól az ősz dala

Csendesen szól az ősz dala;

Eső, avar, nosztalgia.

Hajnalokra ködök ülnek,

Emlékek avarrá gyűlnek.

Hajunkat őszi szél fújja,

Idő indul bennünk újra.

Mindenütt bús melódia,

Csendesen szól az ősz dala.

Meghitt őszi esti ének

Meghitt őszi esti ének;

Nyugalom feszül a szélnek.

Kicsi kertre alkony borul,

Emlékek fala tornyosul.

Szép csendes kettesben pihen

Kicsi házban 

A Szerelem.

Szent Remények

Hitben élnek;

Meghitt őszi esti ének.

Az ősz lassan megszáll minket

Az ősz lassan megszáll minket,
Nyár felé már nem tekinget
A szemünk;
Szelek, esők, hulló levél,
Vánszorog az időszekér,
Szomorkás depresszióba,
Vagy munkás, szép jövendőbe

Merülünk.

Sunyi őszi gondförgeteg

 

Sunyi őszi gondförgeteg

Sötétítené az eget,

Probléma-piramist rak rám,

Le is döntene - ha hagynám.

De hát minden aggodalom

Túl a határon - unalom.

Bármi jöjjön, én még

Élek;

Stresszt meg, köszönöm, nem kérek.

Élek, s elbánok még veled,

Sunyi őszi gondförgeteg.

Kora ősszel, vasárnapon

Kora ősszel, vasárnapon

Jelen, s Jövő kezét fogom.

Az őszelő most éli át

A napos nyár-nosztalgiát.

Sok zöld levél ma még pihen,

Holnapután hullani kell.

Az Idő magát kifújja,

Utána indul Tél-útra.

Újjászületett remények

Jövő nyarakról beszélnek.

Kis Jövőmet babusgatom

Kora Ősszel,

Vasárnapon.

Az ösztönös esztétikák

Az ösztönös esztétikák

Építik a Szépet tovább. 

Jó érzésről le nem bontva,

Doktrínáktól meg nem rontva

Nem tudós bikkfanyelv vezet,

Hanem a Lelkiismeret;

Nem szakirodalom-bőség,

Csak egyéni

Felelősség.

Lehet bármilyen arrogáns,

Többségi elv nem releváns.

Ha a Lelkiismeret ép,

Tudjuk, hogy mi

Igaz,

Mi szép...

Ami Örök,

Sose "halad";

Az Alap

Állandó marad.

Lélek mélyén Isten figyel;

Nem uram, szolgám a siker.

Senki más nem tehet

Csodát;

Csak

Ösztönös esztétikák.

Lélekmezők útján járok

Lélekmezők útján járok,

Nemes célra itt találok.

Sziréndal hiába nyafog;

Az maradok,

Aki vagyok.

Aki látszat-hívő, dőre;

Mindig csak tovább,

Előre.

Másutt szél zúg, varjú károg;

Lélekmezők útján járok.

Zúdul az ősz dübörögve

Zúdul az ősz dübörögve

Zuhatagról jövő-ködbe.

Hullámok alatt tartogat

Alattomos zátonyokat.

Felhő fásult Napnak köszön,

Minden eső hűvös közöny.

Távolodik a múlt öble,

Zúdul az ősz dübörögve.

Kikötő a láthatáron!

Kikötő a láthatáron,

Nem délibáb, nem is mákony.

Szemes matróz vette észre,

Jár a távcső kézről kézre.

Úszik a hajó magától,

Fedélzetén örömmámor.

Nincs már veszteség, se hiány;

Hídra ballag a kapitány.

Valósággá lesz az álom;

Kikötő a láthatáron!

Téridő hátán utazunk

Téridő hátán utazunk,

Magunk is rezgések vagyunk.

Ahol a kvantumok hona,

Ott nem profán a logika.

Titok hátán újabb titok,

Valahol Isten mosolyog,

Nem vagyunk - mint hittük régen -

Porszemek a mindenségben.

S még mennyi mindent nem tudunk...

Téridő hátán utazunk.

Kora őszi poétikák

Kora őszi poétikák

A terveket felborítják.

Nem alkuszik az Ősz soha;

Szabad Akarat évszaka.

Nyár-beteljesülés után

Fürgén-hetykén nyeregbe száll,

Meginog a jóslat-készlet,

Csatákat veszít a végzet,

Ha kitart szív és akarat,

Még mindent jóra fordíthat.

Ahogy beköszönt szeptember,

Újra hozzálát az ember,

Jön Ozora, Pákozd, Valmy,

Sohasem szabad feladni.

Sosem egyszerű a világ;

Kora őszi poétikák.

Évfordulónk 2024.

Újra eljött
Itt van
A Mi Napunk;
Együtt vagyunk

És együtt maradunk.

Itt élsz velem

És benn a

Lelkemen;

Sok éve már, hogy

Mindennap:

"Igen!".

Amíg velem vagy,

Lenni,

Élni

Jó;

Drága,

Aranyos,

Kicsi

Anikó!

Ember tervez, Isten végez

Ember tervez,
Isten végez;

A képzelgés fegyverré lesz.

Felázott múlt,

Sáros jövő,

Elemében a túlerő.

Örvend, a vesztünkre fogad,

Posztokat újraosztogat,

Jövőt formál lánctalp-nyomban,

De - mindig akad

"Azonban".

A Földet agymosás veri,

De ha eszét visszanyeri,

Rádöbben, hogy ömlik a vér,

És az Útjára visszatér.

Felázott múlt,

Sáros jövő;

Szegény ostoba túlerő

Sose tudja, mit visz véghez;

Ember tervez,

Isten végez.

Esős péntek tizenhárom

Esős péntek tizenhárom,

Véget ért a hőség-járom,

Esőzés támadt helyette,

S a nyarat talonba tette.

Fülledtségre szomorúság;

Sose változik a világ...

A nyarat végleg lezárom;

Esős péntek tizenhárom.

Kahlenberg évfordulóján

Kahlenberg évfordulóján

Rágódok pár rövid strófán.

Múltba süppedt jövő-rostán

Akkor roppant meg az oszmán.

Lengyel roham söpörte el,

Bécsig többé nem menetel,

Hanem azt is elvesztette,

Amit eddig rabolt össze.

A hős lengyel lovassereg

Egy Tolkient is megihletett,

A Gyűrűk Urába suhan,

Lett belőle rohír roham.

Kara Musztafa nagyvezér

Számára nem termett babér.

Nem fénylett győzelmi bíbor,

Lett helyette - selyemzsinór...

Ha ő Bécs falán nem kopog,

Ki nem űzik a Habsburgok

Innen a törököt soha...

Béke haló poraira.

A csendes Őszök Istene

A csendes Őszök Istene

Nem szól döntésünkbe bele.

Ha tudjuk, hogy mi illene,

Ha érezzük, mit kellene,

Hogyha megkérjük, támogat,

De nem ordít szabályokat,

Nem hull őszi falevéllel,

Titkainkba sose kémlel.

Sose Ő a hangos harag;

Ő mindig

Szerény Hallgatag.

Nem fenyeget, nem vezényel,

Nem lő mérget szerteszéjjel,

Szeretet és

Béke vele;

A csendes Őszök Istene.

A Styx partján, őszi csendben

A Styx partján, őszi csendben

Egyetlen levél se rebben.

Kőoltáron gyertya sem ég;

Nincs nyereség,

Nincs veszteség.

Lombok alatt a vén mocsár

Rossz profán jelszavakból áll.

Minden csupa szürke közöny;

Nem fenyeget,

Nem is köszön.

A Csónakos csöndben figyel,

Túlsó partól most indul el.

Hold se fénylik,

Ág se reccsen;

A Styx partján,

Őszi csendben.

Volt egyszer egy ősi Európa...

Volt egyszer egy ősi Európa.

Tán az utolsó jégkorszak óta

Kontinensünk területén éltek

A nem végleg elfeledett népek.

Ős-Európa földjén lakoztak,

Éltek, alkottak és alapoztak.

Idő-elporozta bölcsességek,

Hozzájuk most újra visszatérnek.

Tán náluk indult a 

Csillagóra;

Tán bennük született

Európa...

Indogermánok bele sem szóltak;

Ők tán még a fasorba' se voltak...

Végre egyre többször kerül szóba

A hajdani

Ősi 

Európa.

Trója vára Hektór nélkül

Trója vára Hektór nélkül

Gyorsan áldozattá vénül.

Hiába az erős falak,

Azokban lélek nem akad.

Ezer démon sunnyog elő,

Jelentést kap a túlerő,

Bátorodik az enyészet,

Statisztikát néz a végzet.

Hektór csak egyedi csoda,

Még klónja sem lehet soha.

Helyébe soha nem állnak,

Túl nagy a sisakja másnak.

Isten-protekció ellen,

Végzet-túlerővel szemben

Mit sem ér a zsoldossereg,

Hektórrá bárki nem lehet.

Amíg fegyvert fog a karja,

A falakon kívül tartja

Mind az összes ellenséget,

Csalódva pislog a végzet.

Trója vára Hektór nélkül

Hadizsákmányá lesz végül,

Barbár csürhe fosztogatja,

Aztán a lángoknak adja.

Hogyha Hektór visszatérne,

Városa is tovább élne.

Sose osztályok, rétegek,

Mindig Hektórok kellenek,

Mert ahol meghal a 

Lélek;

Jön az intrikus,

Az érdek;

Megalkudnak ifjak, vének,

S halált nevelnek az évek,

Jön majd az igazi csaló,

A vén gyáva, kapzsi faló.

Holt történelemmé évül

Trója vára Hektór nélkül.

Fittyet hányok erre-arra

Fittyet hányok erre-arra,

Fontoskodó hivatalra,

Sűrű nagyképűségekre,

Tolakodó celebekre,

Önfényező fapofákra,

Az egész kánon-világra.

De sohasem szépre-jóra,

Őszinte baráti szóra.

Amikor valami véget ér

Amikor valami véget ér,
Sok hosszú év
Egy pillanatba

Belefér.

Amikor valami véget ér,

Nyáron is ősz van

Hull a lelki

Falevél.

Amikor valami véget ér,

Minden pillanatot

Csipetnyi

Gyász kísér.

Amikor valami véget ér,

Lelkünkben a múlt

A jelennel

Összeér.

Erebus kopár vidékén

Erebus kopár vidékén
Elnémult a szó,
Jégbe fagyott mítoszokon

Őrködik a hó.

Eltakarja előlünk

Régmúltidő-lepel,

Hogy négy kilométeres hó

Alatt mi hever.

Tudományunk hajtogatja

Egyre makacsul,

Hogy arrafelé mindig is

A jég volt az úr.

Hogy sosem lehetett ott más,

Csak fehér pokol,

Miért érezzük, hogy mégsem

Stimmel valahol?

Látjuk a jég könyörtelen,

Buta falait,

Miért hisszük azt, hogy mégis

Titkol valamit?

Mi az, amit most idő, jég, 

S zord hideg temet?

Ma nagy jégtömb. Valamikor

Rengeteg sziget.

Modern világkép palánkján

Hol lehet a rés?

Mit takar el a látszólag

Örök feledés?

Sok évezred emléke vén

Jégtömbbe simult,

Isten tudja, hogy sohasem

Hazudik a múlt.

Egy alattomos, gyáva embernek

Nagyon szánalmas vagy. Egyszer az Isten előtt felelsz;

Ezt pont két sorral több annál, mint amennyit érdemelsz.

Van új a Nap alatt

Hatvan után is hoz még mindig újat az élet;

Évről évre terem mindig új butaság.

Nem utálom, hanem szánom

Nem utálom, hanem szánom;
Nem haragszom,

Csak sajnálom.

Akiben nincs empátia,

Abból nem lesz felnőtt soha.

A hatalom? 

Nem releváns;

Aki felnőtt, az toleráns.

Tán hosszú kéz?

Szintén hamis;

Az lehet a majomnak is.

A szánalom tiszta lepel,

Sok szót sohasem érdemel.

Ami nem szép,

Meg se látom;

Nem utálom;

Csupán szánom.

Álruhás szeptember-napon

Álruhás szeptember-napon

Múltam, jövőm rakosgatom.

Régi esős szeptemberek

Fáradt emléke szendereg.

Balaton felett fellegek;

Iskolába ment a gyerek.

Csengő visított felhőre,

Eső hullt képzelt jövőre.

Itt van a szeptember nálam,

Ma még nyári álruhában.

Ma még kánikulával főz;

Messze ásítozik az ősz.

Múltam, jövőn latolgatom

Álruhás szeptember-napon.