Hatalmas várrom a ködben,
Legfeljebb sejthető,
Igazi nagyságában még
Nem érzékelhető.
Kárpát-medencei Múltunk
A mítosz-ködbe vész,
Egy-két darabja ránk maradt,
De sehol az egész.
Hátterében a Kárpátok
Fenséges ormai,
Itt-ott néha felsejlenek
A nagy vár tornyai.
Kárpát-medencei Múltunk
Torzóként él velünk,
Félreismert darabjait
Használták ellenünk.
Még mindig semmit sem tudunk,
Bár tudnunk kellene,
Nem az Urálból érkezett
A magyar nyelv ide.
A Kárpátok láncolata
Zordon és hallgatag,
A Múltunk romjait fedik
Rossz néma ködfalak.
Az első ködfal nem egyéb,
Sok régi krónika,
Melyik mit mond, mit hallgat el,
Tán bennünk a hiba...
A legtöbb forrás makacsul
Árpád felé vezet,
De kik laktak itt, amikor
Árpád megérkezett?
Tudjuk, nem volt germán, se dák,
Se roppant szláv tömeg,
De voltak falvak ezrei,
És bennük emberek...
A következő ködfalért
Ludas a tudomány,
Mert számára semmit sem ér
A valós hagyomány.
Hamis premisszái miatt
Még sűrűbb lett a köd,
Abból indul ki: itt magyar
Nem élt Árpád előtt...
"Nemzetközi presztízst" teremt
Az alkalmazkodás,
De Igazságot fel nem tár
Más, mint a kutatás...
Előítéletekből áll
A köd végső fala,
Ez szívósabb, magától le
Soha nem omlana.
Mások igénylik ezt a hont,
Még őshazának is,
"Bizonyítékuk" van - csupán
Egytől egyig hamis.
Bennünk él már a gepida,
A szarmata, a hun,
Árpád előtt is létezett
Strata Ungarorum.
Hatalmas várrom a ködben,
Sejtelmes, mint a Lét;
Komoran őrzi a magyar
Régmúlt hírét, nevét.
Múlt-folyamok között a vár,
Hatalmas és sötét,
A titkait találgatás
Ködébe szórja szét.
Régmúlt-folyamok közepe,
Robusztus árnyalak,
Itt-ott belőle látszanak
Az impozáns falak.
Kárpát-medencei Múltunk
Szemünket kiveri,
De mégsem tudja a magyar,
Ha tudni nem meri.
Hatalmas várrom a ködben,
Őrzi tündér, vagy elf;
Erőteljes, de épp olyan
Árva, akár a nyelv...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése