Nyaram lassan Őszbe zuhan;
Mi célod még velem, Uram?
Még csak tréfál velem a szél,
De már közeledik a Tél.
Baj, probléma mindig akad...
Míg élek, állom a sarat.
Verseim nem állnak félre,
S nem vonulnak díszszemlére.
Időm hol oson, hol suhan.
Amint parancsolod,
Uram.
Lótom-futom hiszterézis;
Megcsináljuk - csakazértis.
Agyzsibbasztó realitás?
Féljen attól mindenki más.
Ellenünk a statisztika?
Béke szálljon poraira.
Csüggedésre nincsen idő,
Bizonyítson a túlerő.
Lótom-futom hiszterézis;
Megcsináljuk.
Csakazértis.
Hatalmas várrom a ködben,
Legfeljebb sejthető,
Igazi nagyságában még
Nem érzékelhető.
Kárpát-medencei Múltunk
A mítosz-ködbe vész,
Egy-két darabja ránk maradt,
De sehol az egész.
Hátterében a Kárpátok
Fenséges ormai,
Itt-ott néha felsejlenek
A nagy vár tornyai.
Kárpát-medencei Múltunk
Torzóként él velünk,
Félreismert darabjait
Használták ellenünk.
Még mindig semmit sem tudunk,
Bár tudnunk kellene,
Nem az Urálból érkezett
A magyar nyelv ide.
A Kárpátok láncolata
Zordon és hallgatag,
A Múltunk romjait fedik
Rossz néma ködfalak.
Az első ködfal nem egyéb,
Sok régi krónika,
Melyik mit mond, mit hallgat el,
Tán bennünk a hiba...
A legtöbb forrás makacsul
Árpád felé vezet,
De kik laktak itt, amikor
Árpád megérkezett?
Tudjuk, nem volt germán, se dák,
Se roppant szláv tömeg,
De voltak falvak ezrei,
És bennük emberek...
A következő ködfalért
Ludas a tudomány,
Mert számára semmit sem ér
A valós hagyomány.
Hamis premisszái miatt
Még sűrűbb lett a köd,
Abból indul ki: itt magyar
Nem élt Árpád előtt...
"Nemzetközi presztízst" teremt
Az alkalmazkodás,
De Igazságot fel nem tár
Más, mint a kutatás...
Előítéletekből áll
A köd végső fala,
Ez szívósabb, magától le
Soha nem omlana.
Mások igénylik ezt a hont,
Még őshazának is,
"Bizonyítékuk" van - csupán
Egytől egyig hamis.
Bennünk él már a gepida,
A szarmata, a hun,
Árpád előtt is létezett
Strata Ungarorum.
Hatalmas várrom a ködben,
Sejtelmes, mint a Lét;
Komoran őrzi a magyar
Régmúlt hírét, nevét.
Múlt-folyamok között a vár,
Hatalmas és sötét,
A titkait találgatás
Ködébe szórja szét.
Régmúlt-folyamok közepe,
Robusztus árnyalak,
Itt-ott belőle látszanak
Az impozáns falak.
Kárpát-medencei Múltunk
Szemünket kiveri,
De mégsem tudja a magyar,
Ha tudni nem meri.
Hatalmas várrom a ködben,
Őrzi tündér, vagy elf;
Erőteljes, de épp olyan
Árva, akár a nyelv...
Extrém nyárvégi hőségben
Forr a levegő,
Csörögére szikkad minden
Profán túlerő.
Izzad a háttérhatalom,
Bűzlik a latyak,
Háborúznának hőségtől
Megzápult agyak.
Perzselő kánikulában
Szikrázik a por,
Minden kósza rosszindulat
Szilánkokra forr.
A vad, őrjítő hőség az
Elmébe hatol,
Ragacsosan tapad ránk a
Nyárvégi pokol.
Extrém nyárvégi hőségben
Reszket a világ,
Minden bárányfelhő avas,
Zsíros, sós cobák.
Lángoló flaszter résében
Elszárad a fű,
Olvadozó jelenidő
Csókja keserű.
A Jelen a Történelmen
Vékony lepedő;
Extrém nyárvégi hőségben
Forr a levegő.
Világbíró ostobaság
Vakargatja horpadt hasát.
Érték vagy okulás végett
Empátiába nem téved,
Nem is gondolkodik nagyon,
Mert ami kell, írva vagyon.
Nem érdekli mások gondja,
Legfeljebb a vállát vonja,
Orrhegyénél tovább nem lát;
Világbíró ostobaság.
Finnugrató évtizedek
Emlékei örvénylenek
A teória-vidéken,
"Tudományos" szárazjégen;
S egyre mélyül a rianás.
Összeomló mindentudás
Romján lélegzik
A Lélek;
S jönnek,
Jönnek
A Kérdések...
Finnugrató évtizedek
Kihűlt aknája sistereg
Múlt-átmentő bankszámlákban,
Jellempótló kocsonyákban,
Nagy ál-rendszerváltó éjben,
Múlt-hamisító útfélen.
Kicsi halvány igazságok
Alkottak nagy hazugságot,
Minden szárnytoll tövig rágva,
Minden szín a visszájára...
Nehéz most újra felállni,
Az Útra visszatalálni.
Finnugrató évtizedek
Mindörökre ég veletek.
Csillaghulló éjszakákon
Rossz sejtelem kósza álmon.
Csupán a felszín negédes,
Nem sejti, hogy minden véges.
Régen elpusztult csillagok
Távoli fénye imbolyog,
Míg el nem rejtik a ködök;
Néma marad, ami örök.
Inog a levél az ágon
Csillaghulló éjszakákon.
A vén Biztos Bizonytalan
Álmainkon is átsuhan.
Idő hátán körbetáncol,
Elénk toppanhat akárhol.
Előtte semmi az erő,
Nála mindenki egyenlő.
Tudja, mi a haszontalan;
A vén Biztos Bizonytalan.
(Fényképalbumaink - 1.)
Régi kedves
Pillanatok
Derűje ma is rá ragyog,
Ahogy a képeket nézem...
Szépen éltünk...
Milyen szépen...
Mindkettőnk arca mosolyog.
Ezek voltunk;
Fiatalok -
Istenem, de fiatalok...
Csöpp Lilla a pici ágyon,
A nyakamban
Réka lányom...
Kis lakásban
Kicsi
Család;
Lilla szorítja a babát,
Mellette Anikóm ragyog,
Én is - de fiatal vagyok...
Drága
Kicsi
Feleségem!
Szépen élünk...
Nagyon szépen...
Szilárd erkölcsi értékek
Mentén él tovább
A Lélek.
Erkölcsünk -
Bennünk az
Isten;
Más örök Igazság
Nincsen.
Hogyha dogmákhoz aljasul,
Viszonylagossá korcsosul,
Megszűnik Erkölcsnek lenni,
Lesz divatos, "modern" semmi.
Se bolsevizmus, se gender,
Nem kell profán dogmarendszer.
Maradjon az
Ember - Lélek;
Szilárd erkölcsi
Értékek...
Magyarságunk ünnepnapján
Múltunk pihen -
Isten balján.
Hazánk sokat vérzett teste
Darabokra van kerítve
Sok országban,
Egy Hazában
Augusztus huszadikában
Összetartozásunk képe
Múltunk sok ezer emléke,
S Jövőnk bátor
Tekintete...
Tiszta kék ég...
Napfény vele..
Lobogók,
Ünnepek,
Fények;
Megmaradni -
Ez a lényeg.
Jelen pihen
Jövő partján;
Magyarságunk ünnepnapján.
Kék halál,
Kék halál...
Vincseszterem fejre áll,
Elveszett adattömegem
Világvégét
Indukál.
Kék halál,
Kék halál...
Technika lelket abál,
Dűhödt augusztusi hőség
Segítségért
Kiabál.
Kék halál,
Kék halál...
Csikorog a vén batár,
Ha minden elveszett,
Akár fejreállhat
Hét határ...
Ukrajnából - trianonul
Gigászként bőg törpeubul...
NATO pajzsa mögül "békül",
Oroszokkal - orosz nélkül...
Nincs népnek szavazat-joga,
A Krím Kijev tulajdona,
Nyugat táncoskomikusa
Orosz Trianont akarna,
Ügynök-voltát latba veti,
És a nyugat tapsol neki...
Egy sötét csillag az égen,
Mint Trianon idejében...
A nyugat sohasem okul;
Ukrajnából - trianonul...
Csendre tanít a
Mindenség;
Forró nyarak,
Hűvös esték,
Trópusi forróság,
Tundra -
Hallgatnunk kell
Önmagunkra...
Hallgatnunk kell
Önmagunkra;
A belső, isteni
Hangra.
A tiszta
Lelkiismeret
Adhat
Jövőt,
Erőt, Hitet.
Jónak lenni
Kötelesség;
Csendre tanít a
Mindenség.
Megérett már a Nyarunk,
Érik a sok körte,
Idő apó készül újra
Ősz-Tél-Tavasz körbe.
Augusztus még mosolyog,
Örülni,
Nevetni;
Sohasem a Jövendőre
Kell keresztet vetni.
Megérett már a Nyarunk;
Csillapul a
Vadság -
Hétköznapok áradatán
Úszik az Igazság.
Madárcsicsergő reggelek
Színesítik életemet.
Kicsi rozsdafarkú család
Adja a nap hangulatát.
Évekig csendben maradtak,
Az idén mindent pótolnak.
Van cserregés,
Van csipogás,
Csicsergés és csőrcsattogás,
Mint egy kis zenekar hangja...
Jó kijönni az udvarra.
Meghitt, kedves nyári, meleg
Madárcsicsergő reggelek.
Nyár folyamok csendes öble;
Tegnap,
Most és
Mindörökre.
Fenn az Égen Jövő figyel,
Könyveinkből a Múlt felel.
Utópia - profán szoba;
Sohasem lesz időhona.
Hatalom, pénz - talmi nagyság;
Csak
Erkölcsben
Az Igazság.
Kiber-krisztus sose jön el;
Fenn az Égen Jövő figyel.
Tegnap,
Most és
Mindörökre;
Nyár-folyamok csendes öble.
Az ismeret önmagában
Sótlan étel repedt tálban.
Ha nincs hozzá só,
Lelkiség,
A Jóra soha nem elég.
A Nevelés adománya
Munkára és
Boldogságra
Készíti a növendéket;
Hogy érezze: mi az
Élet.
Csak a Lelkiség mérvadó,
Az ismeret pótolható.
Rozsdafarkú kismadarunk
Már negyedik éve
Lakik az ereszünk alatt,
Ott a kicsi fészke.
Eleinte óvatos volt,
Elbújt a fán félre,
Csak miután már bementünk,
Röppent a fészkére.
Otthonosabb lett és bátrabb,
Már megszokott nálunk,
Ma sem repül a fészkébe,
Ha túl közel állunk.
Párjával együtt egész nap
Ide-odaszállnak,
Sokszor meg kell etetni az
Éhes fiókákat.
Rózsdafarkú kismadarunk,
Jó, hogy itt vagy nálunk,
Tudjuk, hogy elköltözöl, de
Jövőre is várunk!
Atlantiszon ateista nincsen;
A Hitet szenteli meg az Isten.
Koporsókra elfecsérelt festék
A magunkba vetett hitetlenség.
Időbeli tilalomfák járnak
A profán reálpolitikának.
Marad, ami őszinte, esendő,
Mindig új képet fest a Jövendő.
Csontvázak ülnek az anyagi kincsen;
Atlantiszon ateista nincsen.
Kicsi Tündér voltál,
Máig az maradtál,
Életet,
Szerelmet,
Hitet,
Boldogságot adtál.
Tündér Feleségem,
Kicsi jobbik énem,
Együtt leszünk,
Amíg nekünk
Csillag jár az égen.
Nem az Isten ver bennünket,
Hanem mi magunk,
Azzal, hogy Helyette mindig
Bálványt akarunk.
Tökkelütött doktrínákat
Gyakran követünk;
Bálványok lesznek. A végén
Velük küzdhetünk.
Földi mennyországot akar
Az emberi nem;
Édent alkotni nem tudunk,
De poklot igen.
Kezdetek óta vajon fejlődik az emberi fajta,
Vagy csak ciklusosan, s körkörösen menetel?
Látszik-e távoli cél a sok évezred rögös útján,
Vagy történelmünk semmi egyéb, csak idő?
Mond-e vajon tudományunk bölcs szava bármit is erről,
Vagy elméleteit hangoztatja csupán?
Törzsfejlődést emleget állandóan a tézis,
S tízezer év múlva pikkelyesek lehetünk?
Szingularizmusról fecseg, álmodik éppen a másik;
Gépesített szerelem élteti majd a jövőt?
Poszthumanizmus a poszt-erkölcsök poszt-puha vágy,
Jön majd ebre a dér, s egyszer posztra riposzt.
Nem gender-globalizmus az orvossága a Földnek;
Az csak pénzuralom lánykori arculata.
Álbölcsesség - tönkre silányul tőle a lélek,
Hosszú választ ad, s a végén mégse felel.
Nem lesz addig válasz, amíg nem értjük a kérdést,
Emberi fejlődés, mit takar, és miben áll?
Nem tudományban. Itt van, bennünk rejlik a Válasz;
Nem kamunyelven van - Hit, Szerelem, Szeretet...
Látjuk-e majdan, egyszer végre a fától az erdőt?
Lesz még arra időnk? Isten csak mosolyog...
Anti-szkíta propaganda,
Levéltár pora takarja.
Rákóczi ellen született,
S mint a rakoncátlan gyerek,
Hogyha megszállja az ördög,
Mindig új álarcot öltött,
Aztán nem pusztult ki sose,
Ma is itt eszi a fene....
Anti-szkíta propaganda;
Nem eredeti,
De ronda.
Már három évszázada ad
Undorító rágalmakat
Ellenségeink szájába
Szkítagyalázó dalárda.
Nem bölcs, nem okos, csak ravasz,
Tartalma ma is ugyanaz.
Anti-szkíta propaganda;
Mindig akad újabb banda,
Elegendő rosszindulat,
S megint újabb kézbe ragad.
Rosszemlékű Lipót császár
Alatt bújt ki az első szál
Az eszmei trágyadombból,
S azóta is tovább tombol.
Anti-szkíta propaganda;
A rágalom mindig sanda.
Előbb a kurucok ellen,
Majd a Magyarsággal szemben
Vernyogott a hamis nóta,
El se hallgatott azóta.
Ázsiai szkíták vagyunk,
Minden más népet elnyomunk,
A barbár földre születtünk,
Csupán idetelepedtünk,
Mint egy nomád rablócsorda,
S e földre másnak van joga...
Anti-szkíta propaganda;
Lipót császári udvara
Kotlotta ki a világra,
Azóta az útját járja.
Vészívó, vad szellemkészlet,
Útunkba áll, mint a részeg.
Besétált az életünkbe,
Finnugor nyelvészetünkbe,
S hazai ellenmagyarok
Ostoba szájából dadog...
Rég megérett a pokolra;
Anti-szkíta propaganda.
Mi a Vers,
És mi az Ütem?
Nem tisztázta még senki sem.
Minden kor a maga nyelvén
Esze járásának mentén
Próbálja meg értelmezni,
Egyik sem tudja,
Csak
Érti.
"Objektív és tudományos"
Fogalma mindig hiányos...
Mi a Vers,
És mi az Ütem?
Tudományos értelemben
Én legalábbis azt hiszem,
Megoldás nem lesz sohasem.
A tudományos szemlélet
Itt nem hozhat üdvösséget.
Minden Vers lélek-látomás,
Minden Ütem -
Szívdobbanás.
Mindig érezzük
Idebenn,
Hogy mi a Vers,
Mi az Ütem.
Nem kötelező - csak illik -
A Hazát szeretni,
Neveletlenség a
Távozással
Fenyegetni.
Menjen, aki menni akar,
Vissza sose térjen,
Kolbászból font kerítések
Földjén vígan éljen.
A néhai párturalom
Silány maradéka:
Még mindig a külföldkultuszt
Brekegi a béka.
Proletár interhazátlan;
Minden határ nyitva,
Menjen csak, ne hőbörögjön,
Eb se húzza vissza.
Zavaros eszme-folyadék
Nem tud vérré válni,
Elmegy, hogyha nem tud itthon
Komprádornak állni.
Aki nem akar, hadd menjen
Új hazát keresni;
Nem kötelező - csak illik -
A Hazát szeretni.
Olyan világ volt nálunk
Egyszer,
Sok volt a spicli,
És kevés a
Becsületes
Ember...
Itt is, ott is
Hangulatjelentés
Többes spicli-szolgálat a
Biztonsági mentés...
Minden vörös pácban,
Érsekek rabságban,
Csillagos szovjet laktanyák
Szerte az országban...
Pártállami határozat
Bikkfanyelven,
Terjengősen,
Unalmasan fontoskodva
"Klasszikust" idézve,
Leninista dogmákat vesézve
Ország-világnak tudtára adta,
Hogy a modern kommunista
Materialista,
Meggyőződéses, holtáig
Elszánt ateista;
S a korszerű alattvaló
Parancsra azt vallja,
Hogy a vallásos ember
A társadalom alja.
Szürkeség,
Sablon,
Anyagelv,
Hideg;
A nemhit üldözte
A Hitet.
Titkosrendőr agyal-figyel,
Párttitkárhad sunyin fülel,
Hogy templomba ki megy el,
Ki mit mond,
Mit énekel;
Ha valami nem stimmel,
Azt jelenteni kell.
Kötelező
"Tudományos"
Istentagadás...
Hogy nincs Isten,
Nem lehet vitás,
Anyagelv az élet-szekér rúdja;
Lenin elvtárs mindig jobban tudja...
Titkosrendőr agyal-figyel,
Leselkedik,
Kúszik,
Terel...
A Lelkek elkezdtek
Fázni;
A holt Lenin akarta
Az élő
Istent
Lenullázni..
A marxizmus
Minden kérdésre
Megfelel
A dialektikus anyaghitet
Tűzzel-vassal
Terjeszteni kell.
Élenjáró eszme-táltos
Dialektikusan szálldos,
Már nem úszik vérben,
Uralkodik fekete-fehérben,
Szükségszerűen
Mindenek felett,
Dialektikusan
Eltelve magától,
De miért fél
A hittanórától?
Titkosrendőr agyal-figyel,,
Nem felesel,
Csupán fülel,
Fontos, hogy a pártbizottság
A jelentést
Időben megkapja;
Lenin elvtárs a történelem apja...
"Tudományos világnézet"
Tátog, mint az ebihal,
Küzd az anyagelv nevében,
Míg a vallás ki nem hal...
Forrott a demokrácia,
Mint a romlott sörecet,
Szavazni a leggyakrabban
Egy jelöltre lehetett.
Olyan világ volt nálunk
Egyszer,
Legfőbb ellenséggé vált
A kegyszer...
Aki templomba kóválygott,
Nagyon gyakran
Rosszul járt,
Előbb-utóbb felszámolja
Úgyis a vallást a párt...
"Felvilágosító munka"
Óvódától egyetemig,
Továbbítják, jegyzetelik,
Számon tartják,
Ki a hívő,
Soha nem lehet vezető.
Öntelt, pimasz volt a túlerő;
A lelkipásztor -
Összeesküvő...
Titkosrendőr agyal-figyel,
A Biblia kit érdekel,
Kinek kell még keresztelő,
Vagy templomi esküvő;
Lenin elvtárs is megmondta,
Fényes és
Osztály nélküli
A kommunista jövő...
Kopott a felszín,
A mélység dadog,
Lenin élt,
Lenin él,
Lenin élni fog...
Ügynökök és jelentések
A sorukra várnak,
Sok besúgó kell
Az ateista tudománynak...
Addig üldözte a vallást
Az internacionista,
Felvilágosult marxista
Éles eszű
Párt-brigád,
Míg a végén
Nagy sikerrel
Felszámolta
Önmagát.
Augusztusi poétikák
Visznek Idő-kapukon át.
Deres homlokú Augusztus,
Fáradt, de mégis robusztus.
Ősz és Nyár tisztes határa
Vízöntő igazi párja,
A múlónyár-képzeteket
Forrósággal rettenti meg.
Augusztusi poétikák...
Lassan felébred a világ
Nyár-álomból,
Dúl-fúl...
Majd ősz-valóságba indul...
Idő-kapu csukva,
Nyitva;
Örök Augusztus
Titka...
Csöndben megyünk a
Léten át...
Augusztusi poétikák...
Platón vén Idővonata
Száguld a korokon tova.
A mozdony csupa
Idea,
Mosolyog a
Masiniszta.
Minden állomás fogadja,
De mégsem állt még meg soha.
Állomásra érkeztében
Platón keze már a féken...
Itt Szerelem,
Ott Idea;
De csupán filozófia...
Itt Állam ...
Csupán hatalom...
Rettegés ül véres havon...
"Szerelem" felirat mögött
Másutt csupán a pénz röhög.
Platón vén Idővonata
Korok sínjeit koptatja.
Ott a felirat: Idea...
Erőszak, lágerek sara...
Mindenütt szimbólum hona;
Napsütéses, rossz éjszaka...
Ateista végzet morog;
Mindenütt rossz szimbólumok...
Platón vonata megy tovább,
Nem lassít, ha jelképet lát...
Platón csak magában morog;
Szimbólumok...
Szimbólumok...
Önkörükben üdvözülnek,
Szimbólumként lelket ölnek...
Üvöltő, száraz tömegek,
Semmi Szóból nem értenek...
Csak robog a vonat tovább..
Mindig tovább...
Egyre tovább...
Vajon megáll-e valaha
Platón vén Idővonata?
