Múlt-vérfürdők szörnyalakja
Még a jelent is belakja,
A véres huszadik század
Generált akkora lázat,
Ma is fertőz a baj-sereg,
S a világ-hőmérő remeg.
Tán ma kevesebb a vétek?
Emberségesebb az érdek?
Múlt-vérfürdők szörnyalakja,
Doktrínákból a kalapja.
Zűrzavaros nagyvilágban
Növekszik a tét,
Válaszúton a Költészet,
S az emberiség.
Ha megújul gyökeresen,
Élni fog,
Ha nem:
Marad a pénz holt szolgája,
S jelentéktelen.
Aki gyáva, továbbra is
Komornyik marad,
Habzsol tovább mindenféle
Gügye díjakat.
A kánon szolgálatára
Halandzsa való,
Az se baj, ha több lesz a díj,
Mint az olvasó.
Válaszúton a Költészet,
Reszketnek a fák;
Tátongó szakadék szélén
Táncol a világ.
Meghajlanak a jegenyék,
Isten szomorú;
Felhők között vihog már a
Világháború.
Úgy tűnik, az ember még a
Múltból sem tanul,
Megtörténhet, hogy az ég most
Végleg elborul.
A nagy globális vezérkar:
Rossz avas cobák;
Atommal játszadoznának
Gonosz ostobák.
Zűrzavaros nagyvilágban
Növekszik a tét,
A puszta létéért küzd már
Minden, ami szép.
Szürke égből savas, mérges
Eső csepereg,
Más érez hivatal, kánon,
Mást az emberek.
Minden média-hazugság
Torz, sivatagos,
Olyan költészet kell, ami
Nem hivatalos.
Olyan költészet kell, ami
Életre felel,
Ami tömérdek Lélekben
Visszhangjára lel.
A világ szívdobbanása,
Élet-villanás;
A költészet mindig játék,
Nem játszadozás.
Zűrzavaros nagyvilágban
Növekszik a tét,
Válaszúton a Költészet,
S az emberiség.
Ha megújul gyökeresen,
Élni fog,
Ha nem:
Marad a pénz holt szolgája,
S jelentéktelen.
Évtizedek szavatolnak;
Éltetnek vagy hazudtolnak.
Egyirányú Idő hátán
Fut az angyal - vagy a sátán.
Kinek boldog évtizedek,
Kinek vénítő érdekek...
Ködös Idő-országúton
Mindenki, amíg él,
Úton...
Évtizedek szavatolnak;
Haladnak vagy kanyarognak.
Csak profán végzet látogat
Szirénhangú holtágakat.
Az Idő magába mélyed;
Nincs jutalom,
Csak az Élet...
Senki sem él ímmel-ámmal,
Ha azonos
Önmagával.
Évtizedek szavatolnak;
Élnek vagy semmibe hullnak.
Vagy időnként csontra fagyni,
Vagy az Úton megmaradni...
Vagy szívtelen, kamasz ésszel,
Vagy felnőtt felelősséggel.
Az a boldog, aki tiszta
Szemmel nézhet mindig vissza.
Magunk vagyunk
Múlt és
Holnap;
Évtizedek szavatolnak.
Jövő szele, múlt árnyéka;
Minden jelen üres véka,
Csupán a jövő tudhatja,
Van-e romlatlan tartalma.
Ami idén modern divat,
Jövőre már ódon kacat.
Jövő szele, múlt árnyéka,
Ritkán lesz herceg a béka.
Felelőtlen doktrínákat
Mindig elér a gyalázat,
Szép, hangzatos jelszavakat
Kitalálójuk is tagad
Valahányszor fordul a szél,
Vagy ha a főnök mást beszél...
Bármilyen jövőt is sugall
Bármilyen végzet-hivatal,
A vén Idő mindenevő,
S nincs örökletes túlerő.
Minden trend romló portéka;
Jövő szele, múlt árnyéka.
Szent Tavasz illata száll, zsong, pezsdül, tombol az Élet;
Végre virágban a fák, sóhajt, zeng a világ!
Tán szekrénybe lehet már tenni a téli ruhákat;
Zöldül a lomb szaporán, itt van már a tavasz.
Lanyhán jött az idén, sok esővel, kései faggyal;
Több napfény kell már, meg kevesebb csapadék.
Nyírkos a reggel, és hadakoznak a távoli földön;
Súlyos terheit elbírja-e még Kikelet?
Egyik gyilkol, a másik meg csak küldi a fegyvert;
Látszat a szent Kikelet, s jégkorszakba megyünk?
Hallgatagon néz, és a fejét csóválja az Isten;
Rossz kamasz emberiség felnőtt lesz valaha?
Szent Kikelet méltó koronája lehetne a Béke;
Ember, térj észhez! Dobd el a fegyvereket!
Régi híres tavaszokon
Vén mítosz-kezdemény oson.
Az idő-cenzorhivatal
Azt enged át, amit akar.
Sok panasz akkor is akadt,
Az eső akkor is szakadt.
Akkor is volt hazudozás,
Kufárkodás, meg árulás.
Bűzlöttek az úri kasztok,
Törtettek a tajparasztok.
Akkor sem maradtak veszteg,
Akkor is rosszat terveztek.
Akkor is volt tiszta lélek,
Akkor is voltak remények.
Akkor is indultak Hajók,
És boldogok voltak
A Jók.
A világ csak folyvást "halad",
S nincs új igazi Nap alatt.
Isten ül egy korhadt padon
Régi meg új tavaszokon.
Platón, a magányos Látnok
Tudta: fontosak az
Álmok.
A végzetszerű valóság
Csak profán idea-kórság.
Látszólag anyagi a Rend,
De csupán a Tudat teremt.
Platón, a magányos
Látnok
Sosem volt idő-zarándok.
A Jövőt sohasem sejtjük,
Nem látjuk, hanem
Teremtjük.
Nem hatalom - csak
Kegyelem;
Nem pénz, hanem a
Szerelem...
Az anyag a Lélek járma,
S a világ az Isten álma.
Pannon földön egykor régen
Fellegek úsztak az égen.
Frank hódítók kincset faltak,
Hallgattak az avar falvak,
Bolgár kard és morva kereszt
Azt képzelte, jövőt ereszt,
S a szomorú hungár mesék
Álmos úr népét keresték.
Tűzhely fölött szólt az ének:
Merre vagytok, hét vezérek?
Pannon földön akkor régen
Szél fütyült a baltaélen.
Új hatalmak birtokoltak,
Hazudtak és bitoroltak,
Múltat és jövőt koholtak;
Hallgattak az avar falvak,
Zúgolódtak a szegények...
Merre vagytok, hét vezérek?
Pannon földön akkor régen
Aranycsillag gyúlt az égen.
Álmos hada hosszú sorban
Kárpát-medencébe toppan.
Székelyek elébük mentek,
Kezet fogtak,
Hitet tettek.
Bolgár kard és morva kereszt
Itt már gyökeret nem ereszt...
Mostantól más itt az élet,
Megjöttek a hét vezérek.
Hungárul már el nem veszünk,
Legfeljebb magyarok leszünk.
Pannon földön akkor régen
Ragyogott a Nap az égen.
Scifi-utak befulladnak,
Semmi-irányba ballagnak,
Nem visznek előre,
Más utakon lehet juni,
Más utakon kell eljutni
Emberibb
Jövőbe.
Nemzetállam-bedaráló,
Pénz-felsőséget álcázó
Festett sztráda
Jövőnkre
Hiába tornyosult;
Tervezett zsarnokságáról
Az álarc
Lehullt.
Sose lesznek űrcirkálók,
Nem sugároz
Hipertérbe
Űrháborút
Az űr-operett;
Cliff McLane,
Kirk admirális,
Meg Darth Vader,
Isten veletek!
Ilyen világ
Ezután is
Csak filmekben él;
Olyan világmindenségbern,
Ahol minden galaxisban
Minden ember angolul beszél.
Scifi-utak befulladnak,
Jóslatai már nem hatnak,
Nagyokat téved
Minden futurológia,
A fejlődés,
Mindig több, mint
Valamilyen
Technológia.
A "tudományos" poszthumán
Elmegy majd a többi után,
Evolúció kígyója
Hiába sziszeg;
Légüres térben járnak a
"Társadalmi"
Scifi tézisek.
Bár jobb minden doktrínánál,
Mesterkélt utópiánál,
A scifi sem érzi
A Jövőt;
Mindig leteszi a fegyvert
Az önmaga kiagyalta
Mindenféle
"Tudományos"
Végzetek előtt.
Minden utópia-készlet,
"Tudományos világnézet"
Sorsa a szimpla enyészet;
Az emberiség labdája
Nem általuk kifeszített
Zsinóron szalad;
Helyettük marad az örök
Szabad Akarat.
Styx partján, mirtuszligetben
Emlékezet árnya lebben.
Vén ladik csobban az éjben,
Idő-oszlató sötétben.
Szétfoszló gondok maradnak
Prédául valóság-hadnak.
Sötét víz,
Túlsó part ködben;
Styx partján,
Mirtuszligetben.
Kézai mester nem enged,
Fehér zászlót sose lenget.
Közel nyolcszázéves fórum;
Hunnorum et
Ungarorum...
A tudomány gittet rágott,
Mondott rá sok szamárságot:
Mi finnugor múltból jövünk,
A hunokhoz semmi közünk,
Sosem ismertük Attilát,
A germánoktól vettük át...
A modern ilyen húrt penget,
De - Kézai mégsem enged...
Közel nyolcszázéves fórum;
Hunnorum et
Ungarorum...
A tudomány bármit zenget,
Kézai mester nem enged.
Sejtjük már a lelkünk mélyén,
Hogy igaza lesz a végén.
Dogma világot nem renget.
Kézai mester nem enged.
Szép tavaszi alkonyatban
Isten az Idő-ladikban.
Csendesen hömpölygő habok
Visznek ezer Pillanatot.
Meghitten siklik a hajó,
A csillagok fénye fakó.
Bűzlő végzet-holtágakat
Az Idő csendben letagad.
Világvége-sziklafalak
Múlt tükrében hullámzanak.
Múlt-világból Jövő-ködbe,
Csobban a víz;
Mindörökre.
Vén Hallgatag
Vén ladikban;
A Mindenség szíve dobban...
Vén Hallgatag
Vén ladikban;
Szép tavaszi alkonyatban.
Enyhe tavaszi éjszakán
Isten a Jövő udvarán.
Virágillat leng az éjben
Létösszegző csendességben.
Ősi világtölgyek alatt
Nyílik a Szabad akarat.
Gyertya a Jövő udvarán
Enyhe tavaszi éjszakán.
Fradi-szurkoló vagyok,
Mindig az is maradok!
Számomra több mint egy csapat,
A Fradi -
Szív és
Akarat.
Ordas szkepszisek honában
Rés hitetlenség falában,
Hogy nem minden a túlerő,
Hogy a végzet legyőzhető.
Hit a Reménnyel határos;
Hajrá, hajrá
Ferencváros!
Nagy globális elmezavar;
Pénzhatalom jót nem akar.
Az igazi Erkölcs:
Béke,
Na de ahhoz - több ész kéne...
Minden bajok ősforrása
A hatalom gonosz vágya...
A fejétől bűzlik a hal...
Nagy globális elmezavar...
Orion űrhajós jövő
Csak filmekben jöhet elő.
Gyerekfejjel tűzbe hozott,
Képernyő elé tapasztott.
Küzd a nemes ember-jellem
A gonosz varangyok ellen...
Hogy izgultunk...
Hogy élveztük...
Akkor még észre sem vettük,
Hogy miről is szól a mese,
Hogy mi is lappang mögötte.
Tüstént látszana a lényeg,
Ha varangyok nem lennének...
Orion űrhajós jövő;
Űr-álarcos múlt-kikötő...
A délceg hatvanas évek
Küldtek ódon jövőképet.
A scifi aranykora volt,
Lelkünkben űrnóta dalolt...
Egységes emberiségről,
Egy nyelvről,
Egy közösségről
Szólt az álom-ováció,
S hogy győzni fog a ráció...
Akkor jövő-reláció,
Ma meg - globalizáció...
Magunkról már többet tudunk;
Másféle jövőt akarunk.
Nem kell birodalmi egység,
Hanem igazi szövetség.
Technikai utópiák
Által sose lesz jobb világ...
Orion űrhajós jövő?
Csak vállat von a Teremtő...
Tán buborék minden Élet,
Hozzá külön Téridő,
Halál után csapó kettő,
Megint Jelen, majd -
Jövő.
A látszólag közös világ
Részben Tudat díszlete,
Önmagának minden Tudat
A Mindenség Közepe.
Az Isten is öntörvényű,
A végzetnek nem falaz,
Az újra kezdődő Élet
Sosem lehet ugyanaz.
Semlegesen, objektíven
Tán még az ég sem dörög,
Tán buborék minden Élet,
Tán minden Lélek örök...
Tavaszi Idő-hullámok
Napfényes vizein járok.
Lélek-evezőmet fogom
Felezőnyolcas-ladikon.
Nyúlós-nyálkás próza-mocsár
Fölött a Nap sohase jár.
Nyakatekert hosszú sorok
Kígyója posványban morog.
Halandzsa-hulladékhegyek
Fölött donganak a legyek.
Tavaszi Idő-hullámok;
Kánon-dombra sose hágok.
Hatvan fölött is kék az ég,
Újra dereng a messzeség.
Ha a perc még nem a végső,
Vízöntőnek sose késő.
Egy örökifjú világon
Minden vers, de semmi kánon.
Egyedi utamon járok;
Tavaszi időhullámok.
Ukrajnán röhög az ördög
Bele a világba,
Mert egyre mélyebben merül
Más háborújába.
Ukrajna fegyverért veri
A kolompját félre,
Pedig oda nem fegyver, csak
Jobb vezető kéne.
A mostani a szomszédot
Évekig piszkálta,
Míg a végén a háborút
Ki is provokálta.
Ukrajna mögé bújt el a
Globális pénz-érdek,
Belül pénzmosoda, kívül
Fasiszta jelképek.
Így lett Ukrajna a nyugat
Hosszabbított tőre:
"Harcoljunk az orosszal, de
Legyünk messze tőle!"
A ludasok biztonságos
Távolságból nézik,
Hogy Ukrajna holt idegen
Érdekekért vérzik.
Pusztul a föld, fekete füst
Gomolyog az égre,
Szinte napról napra egyre
Távolabb a béke.
Minden proxy-háborúnak
Vér, s nyomor az ára...
Ukrajnán röhög az ördög
Bele a világba...
Platón egy lélekszigeten,
Ahol fényes a
Végtelen,
Ahol tiszta minden
Álom,
Napfény lebeg a világon,
Platón tudja, mi a csoda;
A Szerelem a Lét oka;
Nem a pénzre épül
A Rend,
Mert csak az
Idea teremt...
Platón egy lélekszigeten,
Időn kívüli
Tengeren
Örökké álmodik ébren,
Csendes, vidám töprengésben.
Látja, hogy a világ kerek,
Tudja, hogy sokat tévedett,
De megtalált sok szép
Álmot,
S másoknál több
Igazságot.
Csalódásban is volt része:
Akadt Arisztotelésze,
Aki szavát nem értette,
De profánra ferdítette...
Platón egy lélekszigeten,
Szerelem ágyában pihen.
Tudja: okos embereket
Saját eszméik csalnak meg.
Minden doktrína kétséges,
Csak az érzés tisztességes.
Időn túl,
Szerelmen pihen
Platón egy lélekszigeten.
Régi szép húsvéti napok
Emléke a Múltban vacog.
Tavaszillat.
Napfény lebben.
Jácint nyílik a kiskertben.
Bokrok alja kincset terem;
S én boldogan keresgetem
A kis piros tojásokat,
Töltögetem a kosarat...
Régi szép húsvéti napok...
Csak a süket Idő kopog...
Másnap, mint a többi gyerek,
Én is locsolkodni megyek.
Ragyogó húsvéti házak...
Sehol még bamba ivászat,
Piros tojás, sütemények,
Kacagás, húsvéti ének...
Régi szép húsvéti napok...
Nosztalgia gyomra korog...
Másik évben korán keltem,
S a templomban szenteltettem
A kis húsvéti lakomát,
A kalácsot, tojást, tormát
Meg a jó finom főtt sonkát,
S reggelihez ült a család...
Régi szép húsvéti napok...
Igazi szent Tavasz ragyog,
Lugasban madár csicsereg,
Viháncol a remény-sereg...
Rám gyermekkor-páncél terült,
Minden biztonságosnak tűnt...
Idő héján por kucorog...
Régi szép húsvéti napok...
Nagyszombati friss
Remények
A Lelkünkben újra élnek.
Minden átok ellenére
Újra felnézünk
Az Égre.
Minden hatalom és érdek
Múltba, gúnykacajba tér meg,
Minden kánon sírba zörög,
De Isten kegyelme
Örök.
Eső,
Hó,
Halovány fények;
Nagyszombati friss
Remények...
Nagypéntek van,
A profán téboly napja,
Istent a gőg
Ma újra elárulja.
Az új farizeusok üzletelnek,
A perverzitásnak oltárt emelnek,
Világhatalom;
Ocsmány ámítás,
Nyüzsög a fegyveres szemforgatás,
És hazug bálvány homlokára tesznek
Torkolattűzből mammon-glóriát...
Ma újra megváltódik a világ.
Krónikáink Rif-hegyei
Merre magasodnak?
Hágóikat oltalmazzák
Még ma is
A Holtak...
Őstörténet-lószerszámnak
Felszökött az ára,
Hiába csereberéltük
Finnugor zablára.
Ami gesztákban maradt ránk -
Aprócska Múlt-pászta -
A Schlözer-féle "tudomány"
Csontig lenullázta.
Krónikáink Rif-hegyei
Homályba süllyedve,
Múltunk nagy, korhadt ajtaja
El lett vetemedve.
Idegen gyümölcs lettünk az
Indogermán ágon,
Őshazánkat a sarkkörre
Helyezte a kánon.
Múltunkat kánon-szabályok
Hangosan tagadták,
Ami maradt, szomszédaink
Magukra íratták.
Így köszöntött ránk a sötét
Huszadik évszázad,
Területrablás, utána
Sokféle gyalázat.
Krónikáink Rif-hegyei
Hol néznek az égre?
Vissza kéne már szereznünk
Az arcunkat végre.
Krónikáink Rif-hegyei
Időtlen magányban,
Ma már szét lehetne nézni
Végre Szkítiában.
Eljön végre a mesterkélt
Őstörténet veszte?
Az "őshazát" idehaza
Senki se kereste...
Nyelvünket vándoroltatják,
Mivelhogy nem árja,
Pedig nem jött az sehonnan,
Itt volt a Hazája.
Előbb Baján, aztán Árpád
Jöttek hont foglalni?
Krónikáink szerint inkább
Hont visszafoglalni...
Krónikáink Rif-hegyei
Múltunk ködös éke...
Legyen szép
Magyar Jövendő,
Biztonság és
Béke.
Tökfilkó-éra idején
Bőg a bikásított tehén,
És tehenesített bikák
Kapnak rózsaszín glóriát.
Világ-tökfilkó egyedek
Kappan-médiája recseg;
Buta törvényeket hoznak,
Fegyverekkel játszadoznak
Összes stüszivadász-ésszel,
Atomgomb-nyomásra készen.
A világ sivár pénz-odú,
Állandóan tök az adu.
Tiszteltebb bölcsnél a kretén
Tökfilkó-éra idején.
Jeges, szeles áltavaszban
Régi titkok zárja kattan.
Köd az Időn,
Köd a Téren...
Valamikor nagyon régen...
Jégverte tavasz derekán
Reszkettek a rügyek a fán,
A szél Időt, Teret vágott,
Rázta az egész világot,
Forró hamu hullt a sárra,
Örök köd feszült a Nyárra...
Rejtett Emlékezet koccan
Jeges, szeles áltavaszban...
A Szerelem
Mindig velünk marad.
Ahogy fogjuk egymás kezét,
Velünk néz szerteszét,
Életben tart,
Szeret,
Buzdít és
Ápol,
Naponta újjászületik
Magától.
Belénk nőtt,
Mint kőbe
A moha;
Az egyetlen,
Ami bennünk
Nem öregszik
Soha.
Az Ember
Isten
Fia,
Lánya;
A Szerelem Isten,
S az Élet
Adománya.
Soha nem mítosz,
Nem is ráció;
A Szerelem
Saját
Dimenzió.
Nem luxus,
Nem rakéta,
Nem is rossz szekér,
Mint hordozója,
Éppen annyit ér.
Nem csal,
Nem ámít,
Nem ver soha vasra,
Nem ránt le mélyre,
Nem emel magasra -
Ezt csak tulajdon egónk műveli;
Élni,
Szeretni,
Létezni tanít;
Lelkünket emberibbé érleli -
Felnőtté tesz,
Ha engedjük Neki.
Belénk nőtt,
Mint kőbe
A moha;
Az egyetlen,
Ami bennünk
Nem öregszik
Soha.
Örökifjú,
De cserben sose hagy;
A Szerelem
Mindig
Velünk
Marad.
Ragyogó Kikelet
Új fényei égnek;
Tavasz az Értelmeseknek,
Atom a hülyéknek.
Tiszta kerek égen
Reményteli fények;
Tavasz a Jó Embereknek,
Atom a hülyéknek.
Kinek ilyen, kinek
Meg olyan remények;
Tavasz kell az Igazaknak,
Atom a hülyéknek.
Szép nagy alvás után vagyok;
Munkakedvem újra ragyog.
Kint pityergő tavaszelő;
Tanulmányom kerül elő.
Április ma elsőt makog,
De nem tartok bolondnapot.
Gyülekezhetnek a sorok;
Szép nagy alvás után vagyok.
