Egy szkíta aranymúmia monológja a mai férfiakhoz

Számodra nem vagyok, csak múmia...

Voltam hajdanában:

Urak Ura...

A végtelen pusztákon egykoron

Gyorsabban járt a szavam, mint a szél,

Toppantásomra támadt hadsereg,

Irigyeltek az összes istenek...

Tábortűz mellett bőgött a duda...

Voltam hajdanában:

Urak Ura...

Amerre íjhúrok zenéje pengett,

Minden virradat számomra derengett,

Tanultam élni,

Parancsolni,

Kérni;

Voltam a végzet ellensége:

Férfi.

Sose hajlottam hitvány alkura,

Voltam, aki voltam:

Urak Ura.

Babákat gyűjt a hárem-siheder,

A felnőtt férfi asszony-társra lel.

A szerelemben van az Örök Élet;

Féfi és Nő együtt alkot 

Egészet.

Férj voltam és apa:

Urak Ura.

A férfi testét az Időre hagyja,

A becsületét meg a férfiakra.

Ami múlandó volt, eltűnt tova,

A test, a szellem, minden cicoma,

Ami örök, az mind Rátok maradt:

A Büszkeség,

Becsület,

Akarat.

Ha szemedben a Tisztesség ragyog,

Akkor Benned még mindig ott vagyok.

Ne feledd, ki voltam:

Urak

Ura.

Mindig tárva a Jövő kapuja,

Nem feledd:

Férfi vagy,

Urak Ura.