Egy ocsmány sznob betegség, a magyar-fogyatékosság diagnózisa

Mindig savanyú a képe,

Más nem hibás, csak a népe.

Tapsikol a gonosz szóra,

Száját húzza minden jóra...

Szitokszóra hallgat,

Valós vagy nem valós sebet

Borotvával

Véresre vakargat...

A lelkivilága - takarékos...

Szegény,

Szegény

Magyar-fogyatékos...

A nemzeti nihil őre,

Schlözer szava szól belőle...

Savanyú képpel fanyalog,

Fel sem fogja, hogy mit makog.

Lebensraum...

Szláv őshaza...

Mindegy, csak ne legyen Haza...

Csak az idegennel gavalléros...

Szegény,

Szegény

Magyar-fogyatékos...

Egyik kültelki tekergő,

Másik kanonizált szerző,

Lehet kocsma-kerülgető,

Vagy milliárdos léhűtő,

Vén kujon,

Vagy nyegle kamasz;

A betegségük ugyanaz:

Hazaszeretetük omladékos..

Szegény,

Szegény

Magyar-fogyatékos...

Nem kell üldözni, bántani,

Akar, de nem tud ártani.

Maradhat savanyú pofa,

Hatalma ne legyen soha.

Nem vezérkos,

Legfeljebb moslékos...

Szegény,

Szegény,

Nagyon szegény

Magyar fogyatékos...