Akadémiánk történelmi záptojásgyűjteménye

Kotkotkotkotkotkodács,

Történelmi záptojás!

Urál mentén,

Jégkorszakban,

Örökös dermesztő fagyban,

Csikorgató jeges télben

Ott születtünk meg -

A jégen...

Hej, uráli nyelvcsalád,

Jég volt a keresztapád!

(Tisztelt Akadémia,

Nincs itt valami hiba?)

Kotkotkotkotkotkodács,

Történelmi záptojás!

A magyar nyelv messziről jött,

Vándorutakon törődött,

Mindössze hét törzs cipelte

Be a Kárpát-medencébe..

Az, hogy az említett törzsek

Nem is egy nyelven beszéltek,

Óriási nagy smafu...

Nincs itt valami kamu?

(Ugatott a vadliba;

Tisztelt Akadémia!)

Kotkotkotkotkotkodács,

Történelmi záptojás!

Volt besenyő horror-terror

Szép logikusan kifejtve,

Csak a józan észt felejtve...

A besenyő közéjük vert,

S Árpád népe úgy eleszelt,

Ezerkétszáz kilométert 

Menekültek lóhalállal,

Nyakukban ménessel, nyájjal

Egy gyors lovas nép elől..

(Minő metsző logika,

Tisztelt Akadémia!)

Nagy besenyő támadás...

Történelmi záptojás!

Kotkotkotkotkotkodács,

Történelmi záptojás!

Hát mi lett az avarokkal?

Eltűntek vonóval, tokkal?

Ismeretlenbe vonultak,

Vagy a szlávságba olvadtak,

Ha mégsem, akkor esetleg

Bolgár irtotta ki őket...

Az a fene fránya bolgár..

Mikor a bizánciaktól

Később ő is verést kapott,

Nosza gyorsan besorozott

Pár ezer avar szellemet,

Legyen ütőképes sereg...

(Nincs itt némi galiba,

Tisztelt Akadémia?)

Kotkotkotkotkotkodács,

Történelmi záptojás!

Türknek vagy paiónnak hívta

A bizánci a magyart,

Történészeink úgy vélik,

Finnugort a víg dudorral,

Ostobán összezavart.

A bizánci szemtől szemben

Ülhetett az idegennel,

S ha türknek, paiónnak mondta,

Biztos megvolt rá az oka...

(Megint az a logika...

Tisztelt Akadémia...)

Kotkotkotkotkotkodács,

Történelmi záptojás!

Állítólag szláv tömegek

Lakták valaha e helyet..

Hová tűntek?

Hol vannak?

Szublimáltak?

Disszidáltak?

Vagy talán itt se voltak?

(Volt sok áldatlan vita,

Tisztelt Akadémia...)

Kotkotkotkotkotkodács,

Történelmi záptojás!

Foglaljuk hát gyorsan össze:

Előbb a jég hátán éltünk,

Aztán a pusztába tértünk,

Irániakkal csatáztunk,

Jövevényszókra vadásztunk,

Nagy finnugor öntudattal

Vonultunk a nyugvó Nappal,

Elcsentük a török csicsát,

Majd nyögtük a kazár igát,

Besenyőktől menekültünk,

De ahogy megmelegedtünk,

Máris kalandozni kezdtünk...

(Mesterkélt komédia,

Tisztelt Akadémia!)

Kotkotkotkotkotkodács,

Történelmi záptojás!

Úgy gondolom, 

Elmúlt régen

A bohózat ideje,

Helyette már

Őstörténet

Valóságos

Történelem

Kellene!

Csillagok égi ösvényén

Csillagok égi ösvényén

Csatangol a Hajdan,

Messze jár, bár megígérte:

Segít majd a bajban.

Némelyik vén stációnál

Szellemvarjú károg,

Időközben kihunytak a 

Régi állomások.

Csillagok vén országútja

Apró pontba férne,

Még sokáig világít a

Kihűlt Napok fénye.

Csillagok égi ösvényén

Vén bolyongó Lelkek;

Nyugtalanok, a Kérdésre

Sohasem feleltek.

Doktrínákat tákolgattak

Létmegértés végett,

De sohasem ismerték a 

Kezdetet, s a Véget

Akad, amelyik holtan is

Tömegeket rángat,

Gereblyézi szorgalmasan

A szupernovákat.

Csillagok égi ösvényén

Elrendelés béget,

Senki sem tévedett annyit,

Amennyit a végzet.

Mindig elszontyolodva néz

A fátum az Égre,

Nem más ő, mint a Teremtés

Profán tükörképe.

Aki búcsúcédulákat

Kínált örök áron,

Sohasem látott messzebb az

Anyagi világon.

Csillagok égi ösvényén

Nincs útjelző pózna,

Ráförmed az Idő arra,

Aki begubózna.

Együtt van itt a valóság 

Színe és visszája,

Meg az összes lehetséges

Alternatívája.

Minden Öröklét ciklikus;

Isten sose téved -

Tanú erre a Teremtés,

Meg a húrelmélet.

Csillagok égi ösvényén

Minden Álom tiszta;

Nem térhet változatlanul

Soha semmi vissza.

Csillagok égi ösvényén

Nem létezik fétis;

Csillagok égi ösvényén

Elmegyek majd én is.

Egy ocsmány sznob betegség, a magyar-fogyatékosság diagnózisa

Mindig savanyú a képe,

Más nem hibás, csak a népe.

Tapsikol a gonosz szóra,

Száját húzza minden jóra...

Szitokszóra hallgat,

Valós vagy nem valós sebet

Borotvával

Véresre vakargat...

A lelkivilága - takarékos...

Szegény,

Szegény

Magyar-fogyatékos...

A nemzeti nihil őre,

Schlözer szava szól belőle...

Savanyú képpel fanyalog,

Fel sem fogja, hogy mit makog.

Lebensraum...

Szláv őshaza...

Mindegy, csak ne legyen Haza...

Csak az idegennel gavalléros...

Szegény,

Szegény

Magyar-fogyatékos...

Egyik kültelki tekergő,

Másik kanonizált szerző,

Lehet kocsma-kerülgető,

Vagy milliárdos léhűtő,

Vén kujon,

Vagy nyegle kamasz;

A betegségük ugyanaz:

Hazaszeretetük omladékos..

Szegény,

Szegény

Magyar-fogyatékos...

Nem kell üldözni, bántani,

Akar, de nem tud ártani.

Maradhat savanyú pofa,

Hatalma ne legyen soha.

Nem vezérkos,

Legfeljebb moslékos...

Szegény,

Szegény,

Nagyon szegény

Magyar fogyatékos...

A szabványosított történelem

A szabványosított történelem

Mindig csak múltba vetített jelen.

"Logikus" összefüggés-halmazok

Mögött jelen doktrína acsarog.

Múlt-olvasatunk jelen dühét szítja,

S a Múltat egyre mélyebb köd borítja.

Dogma-tömkeleg mind jobban szorongat,

Egyre kevésbé értjük önmagunkat.

Jövő útjába ásott mély verem

A szabványosított történelem.

Emlékeink Múzeuma

Emlékeink Múzeuma

Felfér egy nagy pótkocsira.

Létünk lényegét mutatja,

Maga az Élet vontatja.

Tűnékeny, sose anyagi,

Nem lehet felrobbantani.

Emlékeink Múzeuma

Csupán Pillanatok sodra.

Apró tűnő öröklétek

Színezik a véges létet...

Amíg vagyunk, élni éget

A sok kicsi konzerv-élet...

Nem hagy el bennünket soha

Emlékeink Múzeuma.

Galaktikus éjszakában

Galaktikus éjszakában

Ezer csillag - egymagában.

Sok kis fénylő anyag-magány;

Apró fény mögött - nagy talány...

De a végtelen űr csendje

Mégsem a világ Nagy Rendje.

Vén szomorkás entrópia

Borul a Lét titkaira.

A Válasz tán sose jön el;

Isten szkafandert nem visel.

Apró Fény örökbe fogad

Hatalmas távolságokat.

Entrópia - tagadásban;

Galaktikus éjszakában.

Isten díszletraktárában

Isten díszletraktárában

Sok leszerepelt világ van.

A hajdani teremtések

Zöme sötét régmúlt-fészek.

A végzet patkány képében

Tanyázik egy odvas résben.

Isten díszletraktárában

Fekszik a halál - nyugágyban.

Hamvába holt kísértések

Polcai plafonig érnek.

Tökkelütött világvégék

Várják az enyészet végét.

Ateizmus áll magában

Isten díszletraktárában...

Mítosz bátyó februárban

Mítosz bátyó Februárban,

Fényes Vízöntő-ruhában

Egy kávéra betér hozzánk,

Reményt, bizakodást hoz ránk.

Tán jobb idők is akadtak,

De voltak sokkal rosszabbak.

Mítosz bátyó Februárban;

Egyszerre számos világban...

Meg se kottyan neki a Tél;

Mindig anyanyelven beszél.

Bár mindig ott van az Égen;

De legtöbb dolga van - Télen.

Mítosz bátyó Februárban

Térdig jár a kétely-árban.

Legyint profán indulatra,

Idióta izmusokra,

Él majd az Életre méltó,

Enyészik, ami múlandó.

Mítosz bátyó Februárban;

Az Időtlenség honában.

Összetart Múltat és Jelent,

Reményt, 

Sorsot,

Jövőt jelent.

Tavaszváró szép ruhában;

Mítosz bátyó Februárban.

Terepasztal-hadvezérek

Terepasztal-hadvezérek;

Csupa játék,

Semmi érdek.

Nincs katasztrófa,

Nincs ború,

Játék csupán a háború.

Itt az elesett katona

Csakhamar feltámad újra.

Terepasztal-hadvezérek;

Nem a vérfürdő a lényeg.

Mind a kezük ügyében van,

Ami szép a háborúban.

Gonosz lövészárok-tájék

Az asztalon csupán játék.

Terepasztal-hadvezérek;

Mind hősi, gyermeteg lélek.

Ragyogó uniformisok

Színes kavalkádja ragyog,

S az apró tank-hadosztályok

Hada nem falvakra tátog.

Terepasztal-hadvezérek;

Ami csak játék - nem vétek.

Lehet persze okoskodni,

Járművekről fontoskodni,

Ebből kerekedhet vita,

De nem igazi galiba.

Terepasztal-hadvezérek;

Alkotás lázában égnek.

Terepasztal-hadicselek;

Itt holtak nem kísértenek.

Nem hullik bombaförgeteg,

Nincsenek hadiözvegyek.

A Jüövő majd mit tapasztal?

Háború - vagy terepasztal?

Boldogok, akik nem félnek;

Terepasztal-hadvezérek.

Borongós szürke napokon

Borongós szürke napokon

Megpihen a szél,

Távozását fontolgatja

Lassacskán

A Tél.

Borongós szürke napokon

Álmodni lehet,

Életkedvet csiripelnek

Kint 

A verebek.

Borongós szürke napokon

Simul a redő,

Csak a Jóra való hajlam

Igazi

Erő.

Borongós szürke napokon

Tétova az ég,

Napfény helyett csak a Lélek

Belső

Tüze 

Ég.

Borongós szürke napokon

Híg a levegő,

Büszkén fúrja égbe fejét

A kerti fenyő.

Borongós szürke napokon 

Kétely csalogat,

Isten megmosolyogja a

Szkeptikusokat.

Borongós szürke napokon

Árnyék a falon,

Megüli a profán világot

Az unalom.

Borongós szürke napokon

A Munka szeret,

Borongós szürke napokon

Alkotni lehet.

Fáradt téli impressziók

Fáradt téli impressziók,

Szürkék, nedvesek és fakók.

Vén emlékezet válogat

Sodródó pillanatokat.

Sírhalom a Jövő partján;

Egyre hízik a toportyán.

Telni kezd az idő-fiók;

Fáradt téli impressziók.

Hideg szelek Februárja

Hideg szelek Februárja

Fagyos téli táncát járja.

Doktrínák hideg vidéke

Ködében reszket - a Béke.

Rossz, lappangó pénz-bozontok

Rengetik a horizontot.

Hideg szelek Februárja

Az ember csontját átjárja.

Akuttá vált pandémia,

Meg vakcina-mizéria

A tetőpontjára hágott,

Keserítvén a világot.

Hideg szelek Februárja

Mindig saját útját járja.

Vízöntő mást mutat nekünk,

De nem cselekszik helyettünk.

Propaganda-hazugságok

Festenék át a világot.

Hideg szelek Februárja

Az apokalipszist várja.

Túlerő jelmeze a tél,

Mindent önmagának ítél.

Örök, ami nem múlandó,

Múlik a rossz,

Marad a Jó.

Istennek nincs memoárja;

Hideg szelek Februárja.

Hektór szelleme, ha lobog...

Hektór szelleme, ha lobog,

A túlerő ma is vacog.

Pénzes műanyag istenek

Hada szipogva nyekereg.

Repedés mászik a falon;

Halandó minden hatalom.

A csöndes Mélység háborog...

Hektór szelleme, ha lobog...

Idő útján vén tűzkerék

Idő útján vén tűzkerék;

Csodálkozik rajta az Ég.

Nem fújják szelek, lavinák,

Mégis gördül egyre tovább.

Az Idő akár mit regél,

Mégis tudja, hogy célba ér.

Még előre!

Még nem elég!

Idő útján vén tűzkerék...

Szülőföldem, Február

Szülőföldem, Február

Mindig a Tavaszra vár;

Nem zavarja 

Álmait,

Hogy deres a határ...

Szülőföldem, Február,

Örökké lelkébe zár,

A Vízöntő oltalmában

Istenre

Talál.

Szülőföldem, Február,

Sose tudta, mi a Nyár,

Csak ballag a Tél végén,

Mint

Ócska vén batár...

Szülőföldem, Február,

Tisztességéért kiáll,

Megalkuvás nélkül

Mindig

A Tavaszra vár.

Ötvenkilenc vagyok mától

Ötvenkilenc vagyok mától,

Korom semmiben sem gátol.

Múlt ölében Jövő éled;

Még sok szépet ad az Élet.

Legfeljebb az Idő vénül;

A Boldogság el nem évül.

Ma van a születésnapom,

Szépre sikeredett - nagyon.

Ballag az Idő magától;

Ötvenkilenc vagyok mától.

Februári kemény fagyok

Februári kemény fagyok;

Holnap ötvenkilenc vagyok.

A vén Idő tétet emel,

Talán magam sem hiszem el.

Még egy utolsót alhatok;

Holnap már nem ennyi vagyok.

Egyéni szilveszter éjjel

Az ötvennyolcadik évben.

Holnap már eggyel több vagyok;

Februári kemény fagyok.

Festői hópehely-sereg

Festői hópehely-sereg

Jéghideg rohama pereg.

Recseg a tehertől az ág,

Bekéredzkednek a kutyák.

Hull a hó fagyott latyakra,

Tán sohasem hagyja abba...

Idő mélységei felett

A nincs-re Tél a felelet...

Jövő Reménység csepereg...

Festői hópehely-sereg...

Februári latyak-özön

Februári latyak-özön;

Isten előre nem köszönöm.

Előbb a Munka,

A Jelen;

Jövendő csak abból terem.

Köldöknéző profán agyak;

Nem teremt lelket a latyak.

Doktrína ül lapos kövön;

Februári latyak-özön.

Fáradt Vízöntő-éjszakán

Fáradt Vízöntő-éjszakán

Isten játszik vén citerán.

Panaszos ősi dallamok

Hangja az esőbe csorog.

Ismét zárt körben a világ,

Szaporodnak a pocsolyák.

Fáradt Vízöntő-éjszakán

Isten töpreng a Lét fokán.

Ép-e a Teremtés húrja,

Vagy kezdődjön minden újra?

Vén ráncok Isten homlokán;

Fáradt Vízöntő-éjszakán.

Trutymóságos idők járnak

Trutymóságos idők járnak;

Nagy étvágya nőtt a sárnak.

Az eső hull, csepeg, szitál,

Irigy téli szél kornyikál.

Idő zord, ködös hajlatán

Tócsákba gyűlik a profán.

Felismerhetetlen a rét;

Fagy-cenzúra jelzi jöttét.

Nagy étvágya nőtt a sárnak,

Trutymóságos idők járnak.

Hóvirágos udvaromon

Hóvirágos udvaromon

Vasárnap ragyog,

Kis házamban,

Életemben

Gazda: én vagyok.

Hóvirágos udvaromon

Bágyadt napsugár,

A Tél, meg a fagyok ügye

Már vesztésre áll.

Hóvirágos udvaromon

Sétálgatni jó,

Itt van velem

A Boldogság:

Drága Anikó.

Felöltöm remény-vértemet

Felöltöm remény-vértemet,

Úgy szemlélem az Életet.

Van puha Ajándék-Létem,

Csodálatos Feleségem,

Van a Munkámban Kegyelem,

Van Mindenható Istenem.

Él az Ember, amíg szeret;

Felöltöm remény-vértemet.

Vízöntő nem csügged soha

Vízöntő nem csügged soha;

Ha más nem lesz, jön majd Csoda.

Csobban a víz jobbra, balra,

Jövő kezét a Múlt tartja.

Gomolygó spirális örvény;

Nem enyésző örök törvény...

Kinek híre,

Kinek pora...

Vízöntő nem csügged soha.

Egy szkíta aranymúmia monológja a mai férfiakhoz

Számodra nem vagyok, csak múmia...

Voltam hajdanában:

Urak Ura...

A végtelen pusztákon egykoron

Gyorsabban járt a szavam, mint a szél,

Toppantásomra támadt hadsereg,

Irigyeltek az összes istenek...

Tábortűz mellett bőgött a duda...

Voltam hajdanában:

Urak Ura...

Amerre íjhúrok zenéje pengett,

Minden virradat számomra derengett,

Tanultam élni,

Parancsolni,

Kérni;

Voltam a végzet ellensége:

Férfi.

Sose hajlottam hitvány alkura,

Voltam, aki voltam:

Urak Ura.

Babákat gyűjt a hárem-siheder,

A felnőtt férfi asszony-társra lel.

A szerelemben van az Örök Élet;

Féfi és Nő együtt alkot 

Egészet.

Férj voltam és apa:

Urak Ura.

A férfi testét az Időre hagyja,

A becsületét meg a férfiakra.

Ami múlandó volt, eltűnt tova,

A test, a szellem, minden cicoma,

Ami örök, az mind Rátok maradt:

A Büszkeség,

Becsület,

Akarat.

Ha szemedben a Tisztesség ragyog,

Akkor Benned még mindig ott vagyok.

Ne feledd, ki voltam:

Urak

Ura.

Mindig tárva a Jövő kapuja,

Nem feledd:

Férfi vagy,

Urak Ura.

Többször létrontott világban

Többször létrontott világban

Elvek járnak bő nadrágban.

Doktrína doktrínát terem,

Idomul a történelem.

Létrontás dogmává válik,

Szükségszerűségnek látszik.

Többször létrontott világban;

Mű-pisztráng szennyes holtágban.

Alaktalan pénz-szörnyeteg

Lapul a kulisszák felett,

És cinkelt kártyalapokon

Készül a világuralom...

Profán ördög profit-sárban;

Többször létrontott világban...

Vízöntő csillagos ege

Vízöntő csillagos ege

Fordulópontokkal tele.

Alternatív létezések

Számára zord, hideg fészek,

Mégis itt gyűlik az Erő,

Itt fordulhat meg a Jövő...

Hogy pénz és Szabad Akarat

Küzdelméből majd mi fakad,

Erről is szól az Életünk...

Hold az Égen...

Isten velünk...

Szól az összes régi rege...

Vízöntő csillagos ege...

Januári ócska szelek

Januári ócska szelek;

A világ "elitje" beteg.

A Jövő szakadhat félbe,

Pénz lép agyvelő helyébe.

Sors futószalagra ragad,

Cserép helyett csak por marad.

Megint mindenütt fegyverek;

Januári ócska szelek.