Előszó-töredék az athéni Szólón soha el nem kezdett Atlantisz-eposzához

A Jelen változás-katlan,
De a Múlt sem változatlan.

Amit csupán elfeledünk,
Az még megmaradhat nekünk,

És főnixként ugrik elő,
Ha hívja Jelen,
Vagy Jövő.

De amiről a Jelenben
Lemondunk, a Múltnak sem kell,

Emlékből semmivé fakul,
És eltűnik nyomtalanul.

Múltból újulhat az Erő,
Ha marad Múlt,
Lehet Jövő.

Atlantisz fájó emléke
Nélkül nincs jövő, se béke.

Tengerbe,
Régmúltba vetve,
De el soha nem feledve.

Emlékét is letagadják
Királyok, akadémiák,

Mert egyedül a hatalom
Vérzik el a mítosz-nyomon,

Kánonok és dinasztiák
Mindenképpen lejjebb adják,

Ha kisül az amnézia,
Hogy sánta minden doktrína,

Globalizált svindler játszma,
A prímet pojáca játssza,

Mert másutt futnak az utak,
Mint ahol az "elit" kutat,

Mindenkori rögeszméket
A kolomp hiába béget,

A valódi Történelem
Tökéletesen másmilyen,

Evolúciójuk céda,
Nem ők a fejlődés célja,

És a nagy háttérhatalom
Ellenszere a szánalom...

Atlantisz emléke nélkül
A világunk holttá vénül.

Vele sebességet váltunk,
Távlatainkra találunk.

Isten óvjon
Múltat,
Álmot;
Mítoszt,
Hitet,
Igazságot....