Újra Balaton

Újra Balaton,
Újra Balaton,
Mint valaha
Az egykori
Régi
Nyarakon.

Csendes este van,
Nyári szél suhan;
Istennek
A világban
Mindennel
Célja van...

Névnapomon

Névnapomon,
Névnapomon...
Emlékcsokor elmúltakon,
Fejem töröm
Holnapokon.

Csodás napja van
A Nyárnak,
Elmúltak romjai várnak
Szép Feltámadást
Kívánnak

Nap süt be az ablakomon,
Névnapomon,
Névnapomon...

Szent Grál-fantáziák

Szent Grál-fantáziák
Világában élünk,
Képzeletbeli edénybe
Csorgatjuk a vérünk.

Tudós okoskodás
Nem győz ma meg senkit,
Ami túl sokat bizonyít -
Nem bizonyít semmit.

Sokan a Szent Grál-ban
Biznisz-szagot fognak,
A könnyen megírt kötetek
Gyorsan szaporodnak.

Szent Grál-fantáziák
Az utakat járják,
Mű-mítoszok képeitől
Kopognak a járdák.

Magán mítoszoktól
Hangosan az esték,
Álcázott törekvésekről
Lepereg a festék.

Régebben még jobbra,
Most leginkább balra,
Szent Grál keresése most is
Ürügy erre, arra.

Szent Grál-fantáziák
A homályba esnek,
Semmit sem találnak, akik
Csak tárgyat keresnek.

Állhat a háttérben
Száz bankár vagy herceg,
Birtokukban lehet akár
Sok ezernyi serleg,

Profán pénzhatalom
Profán módra téved,
Semmiféle serlegből sem
Ihat öröklétet.

Szent Grál-fantáziák
Esnek jégre, hóra,
Önmagában a Szent Grál se
Fordít semmit jóra.

A hatalmat a Szent
Grál sohase kérte;
Nem érdemes tüntetni se
Ellene, se érte.

Pénzzel, fegyverrel nem
Érdemes keresni,
Vagy mindenki megtalálja
Majd - vagy soha senki...

A Vén Hallgatag

Csörgedező Élet-Patak,
Partján ül a Vén Hallgatag.

A végzet Időt mosogat,
Szél fodrozza a habokat.

Múlt kavarog,
Jövő éled,
Buzog, hullámzik az Élet.

Csörgedező Élet-Patak,
Figyeli a Vén Hallgatag.

A mi Létünk az Ő léte;
Az Élet a Lét törvénye.

Csörgedező Élet-Patak,
Partján ül a Vén Hallgatag.

Szent Iván napon

Szent Iván napon,

Szent Iván napon;

Vén körtefa lombja susog

Az udvaromon.

Szent Iván napon,

Szent Iván napon;

Ezer gond fog letaposni tüstént,

Ha hagyom.

Szent Iván napon,

Szent Iván napon;

Nap fodroz hullámokat egy

Távoli tavon.

Szent Iván napon,

Szent Iván napon;

Harminc éve hiányol engem

A Balaton...

Szent Iván napon,

Szent Iván napon;

Aranysárgán

Mereng a Hold

Égi csónakon.

Szeret engem 

A Családom

Szeret, de nagyon...

Szent Iván napon,

Szent Iván napon...

Sorjáznak a Medárd-napok

Sorjáznak a Medárd-napok,
Eső hull, pocsolya tocsog.

Égi áldás, mértéktelen,
A kertben sártenger terem.

A hőség még tétovázik,
Az udvar esőben ázik.

Az öreg nap pislog, dadog,
Sorjáznak a Medárd-napok.

Sarlatánok világfája

Sarlatánok világfája,
Műanyag a koronája.

A kérge rózsaszín-skarlát;
Nem terem, csak propagandát.

Mű-szivárvány a levele,
Háborút szítanak vele.

Sarlatánok világfája
Mű-mítoszait ajánlja.

Világbutító mű-rege
Összfegyvernemi rendszere

Ágai között téblábol
Globális állam céljából...

Sarlatánok világfája;
Vigyorog az összes ága.

Globális sziréndallamok
Édeskés zenéje makog.

Pénz játszik mű- anyut, aput,
Higgyük el, hogy szeretni tud.

Istent, embert nem szolgálja
Sarlatánok világfája.

Isten minden szóban ott van

Isten minden szóban ott van;
Nem lakik a rítusokban.

Nem üres formaságokban,
De ahol keresik,
Ott van...

Nem a szertartás kell Neki,
Az igaz Érzés élteti.

Isten minden szóban ott van;
Minden tisztes gondolatban.

Sose dörgő parancshalmaz;
Nem kényszerít,
Csak sugalmaz.

Nyájba korbáccsal nem terel,
Mit sem rendel eleve el.

Ahol Élet lángja lobban,
Isten minden szóban ott van.

Atlantisz utolsó nyara

Atlantisz utolsó nyara...

Még nem létezett Szahara,

Alacsonyabb volt a tenger,

Elbizakodott az ember,

Profanizált démonsereg

Kapott hűlt oltáron helyet.

Atlantisz utolsó nyara...

Megérthetjük-e valaha...

Ugyanolyan démonságok

Rágják ma is a világot,

Ma is. Sötét füst gomolyog,

És a hibák ugyanazok.

Atlantisz utolsó nyara...

Szólt a profán szirén dala...

Önfelszámoló dallamok

Kakofón hangja csattogott...

Abszurd, profán őrültségek

Képében jött a Kísértet...

Atlantisz utolsó nyara;

Vénséges idő-mandala...

Továbbra is körbe-körbe,

Vagy egyszer mégis

Előre?

Örökké a pofán méreg,

Vagy mégis Szent lesz az Élet?

Örökké?

Valaha?

Soha?

Atlantisz utolsó nyara...

A néhai templomos lovagrend

A néhai templomosok
Emléke ködben gomolyog.

Valaha vitézek voltak,
A Szentföldön hadakoztak.

Utána bankárrá lettek,
Irigység útjába estek.

A néhai templomosok...
A végzet bendője korog...

Franciaország királya
És a háztáji pápája

Hamis perbe fogta őket,
Nagymesterük porrá égett.

A néhai templomosok
Sírja fölött Idő kopog.

Fehér köpeny,
Vörös kereszt
Mítosz-gyökereket ereszt...

Meg nem történt történetek
Nyernek legenda-életet.

A néhai templomosok
Rozsdás kardja rég nem suhog.

A néhai templomosok;
Akadtak köztük magyarok...

Magyar templomos lovagok;
Sajó véres partja zokog...

Magyarország védelmében...
Muhi fekete földjében...

A tatárral verekedtek,
Utolsó szálig elestek...

A néhai templomosok
Körül pletyka-erdő morog.

Társaságok, testületek
Bennük keresik ősüket.

Nagymesterek köpönyege
Kótyagosokkal lett tele...

A néhai templomosok
Körül okkultizmus csacsog.

Modern titokgyártó divat
Írja át holt napjaikat.

Ezoterikus álmokat
Fizetővendég látogat.

A néhai templomosok
Emléke furcsán támolyog.

Szemerkélő romantika
Hull az Idő fodraira.

Harc,
Kincs,
Végzet,
Máglyahalál...
Rejtélyek után kiabál...

A néhai templomosok
Hada Jelkép-földön robog.

Valaha ketten egy lovon,
Ma egyedül ezer nyomon.

Vörös kereszt,
Fehér köpeny;
Végtelenbe futó föveny...

A néhai templomosok;
Isten csendesen mosolyog...

Idő-parti vén platánok

Idő-parti vén platánok
Felett szellem-varjú károg.

Az Idő kívülről látva
Oszlik sok millió ágra,

Mind a messzeségbe veszve,
A delta még nagyon messze.

Idő-parti vén platánok;
A távlat hiánya - átok.

Isten nélkül, kicsiny hittel
Profán világ - sátánt tisztel.

Volt templomok helyén árok;
Vonaglanak a bálványok.

Múlt oszlik,
Jövő szivárog;
Idő-parti vén platánok...

Szépséges szál piros rózsa...

Szépséges szál piros rózsa;
Lét a Szerelem adósa.

Beragyog
Életet,
Szobát;
Gyermekeinkben él tovább.

Pillanat suttog meghitten;
Sose féltékeny az Isten...

Lét a Szerelem adósa;
Szépséges szál piros rózsa.

A néhai Agrippa von Nettesheim

Nettesheimi Agrippa,
A néhai okkultista,
Asszonyok barátja;
Bátrabb volt, mint korszakának
Minden katonája.

Az volt a késő középkor..
Rajta kívül ki mert akkor
Sorompóba állni,
Egy elítélt boszorkányért
Vitát provokálni?

Nettesheimi Agrippa,
Egykori vitéz katona
Valamikor régen
Megvédett egy boszorkányt a
Máglya ellenében...

Ma már nem tudja a világ,
Azt, hogy mekkora bátorság
Kellett akkor hozzá...
Nem azt kockáztatta, hogy egy
Rendőr megpofozná...

Eretnekséggel vádolták,
Meghurcolták, le is csukták
Később ezért érte,
Nyomorban élt utána, de
Azt mondta:
Megérte.

A bezzegmai tudomány
Nem jár ma Agrippa nyomán..
Sőt...
Kevésre tartja,
Agrippától sohasem lett
Volna - atombomba...

Nettesheimi Agrippa,
Mint tudós, tán nem volt soha
Einstein-i minőség,
De sokaknál jobban tudta,
Mi a felelősség.

Hazug szélben hazug ének

Hazug szélben hazug ének;
Gonosz eszme-tüzek égnek.

Kinek használ a zűrzavar?
Nem annak, aki jót akar...

Izmusok fekete bokra
Vágyik ellen-izmusokra.

Ágyútöltelék-jelöltek
Dúlnak, fosztogatnak, ölnek...

Sátán bátyó gyomra korog,
A háttérben pénz vigyorog.

Világvégi meddő érdek;
Hazug szélben hazug ének...

Az utolsó utáni napon...(Tuskáné Papp Erzsébet emlékére)

Az utolsó utáni napon
Távoztál végleg...

Végigcsináltad utolsó tanéved,
S még egy napot...
A végén háttérben,
Hallgatagon...
Az utolsó utáni napon...

Kitartottál,
Mint öreg katona.
Panaszkodni
Nem hallottunk soha.

Kitartottál,
Akár a kapitány,
Aki sebe dacára addig él,
Míg kikötőbe nem fut a hajója.

Emléked itt reszket velünk,
Mint falevél
Az üres csónakon...
Az utolsó utáni napon...

Elengedted az idő-vonatot,
Velünk még zakatol..
Tán integetsz utánunk
Valahol...

Egy más világban,
Más dimenzióban,
Ahol nem kék az ég,
De mindig
Tiszta,
Ében...
Jó munkát Isten fotósműhelyében...

A néhai Pelagius

A néhai Pelagius
Arctalan arcéle
Úgy süllyed a múlt ködébe,
Mint vágyaink világába
Az igazi
Béke.

Ne építsünk
Szolgaságból falat...
Kötelességünk:
Szabad akarat.

Igazság  nem a dogma-fán terem,
Pogány ember is lehet bűntelen,
Az egyház nem emel lelkek felett
Erkölcsi fedelet,
Az üdvösség csak tiszta szív
És jó cselekedet...

Halála után
Csináltak belőle
Eretneket...

A néhai Pelagius
A Túlvilág Hegyén...
Felelős mindig
Az egyén...

Se a brancs,
Se a bürokrácia...
Nem lényeges...
Az ember maradjon
Becsületes...

Ne építsünk
Szolgaságból falat...
Kötelességünk:
Szabad akarat.

A Hatalom,
Mint lélektelen henger...
Legfeljebb
Meghal
Az Ember...

A néhai Pelagius
Arctalan arcéle
Úgy süllyed a múlt ködébe,
Mint vágyaink világába
Az igazi
Béke.

Életadó energiák

Életadó energiák
Viszik a világot tovább.

Élnek és benne rejlenek
Mindenben, ami nem beteg.

Nem lepi őket az avar,
Mert az Élet élni akar.

Életadó energiák
Lebegik a világot át.

A világot nem a buta
Entrópia irányítja,

Holt életre sose éled,
A Lét törvénye az Élet.

Életadó energiák
Élik a Remény igazát.

Az Életadó Szerelem
Van Isten jobbján odafenn.

A világ csak tőlük kerek.
Merre vannak?
Hol rejlenek?

Férfi és Nő szerelmében,
Gyermekünk szeretetében...

Ők viszik a Létet tovább;
Életadó energiák.

A jó vers

A jó vers szeretni való.
Nem tudálékos, nem fakó.

Nem korlátozza hivatal,
Válasz ad, nem belsőutal.

Jármát nyakadba nem veti
A cenzúrát kineveti.

A jó vers sohasem gagyi,
Nem "tárgyi"
És nem "alanyi".

Mindig van ideje,
Tere,
A halandzsa nem kenyere.

Sose megy - bárhová küldik;
Műanyag tóban nem fürdik.

A jó versnek törvénye van,
Divat nyomába nem rohan.

Egyetlen sorát sem járja
Líra bürokráciája.

Díjat adó testületek
Kedvére sose nyekereg.

A jó vers sohasem hagy el,
A Lélek szavára felel.

Atlantiszi időposta

Atlantiszi időposta;
Történelmünk rég tapossa.

Azt szakérti a tudomány:
Legye inkább hamisítvány...

Se nem látják, se nem hallják,
Megérteni se akarják.

Atlantiszi időposta;
Rágja rég az idő-rozsda.

Titokzatos szimbólumok
Nyelvén csak az Idő csacsog.

Az Isten árnyéka pihen
Rég elfeledett nyelveken.

Egyre kopottabb a rosta;
Atlantiszi időposta.

A Jövő újratemetése

Idő-parti temetőben
Sátán - lila keszkenőben.

Világállam-zászlók alatt
Fekete gyászmenet halad.

Koporsón rózsaszín kendő,
Benne nyugszik a Jövendő.

Idő-parti temetőben
Minden jövő - elfekvőben.

Ahányszor csak életre kel,
Mindig újra temetni kell.

Világállam-hisztériák
Korszakokat altatnak át.

Hódító profán erőben;
Idő-parti temetőben.

Jövőt nem az Isten pattint

Jövőt nem az Isten pattint,
De nem is a végzet,
Bár a mai tudományban
Akad ilyen nézet.

Az Idő nagy magkövéről
A jövő-szilánkok
Nem úgy jönnek, mint tepsiből
A húsvéti fánkok.

Aki cselekedni mer, azt
Isten is megáldja,
Az a Jövőnek nem tárgya,
Hanem állítmánya.

Merre lehetett Atlantisz?

Merre lehetett Atlantisz?
Hol rejti el a tengervíz?

Tán az Égei-tengeren?
Ezt egyáltalán nem hiszem.

Akad számtalan elmélet,
A többségük nyilván téved.

Merre lehetett Atlantisz?
Platón szava tengerre visz,

Az Atlanti-óceánba,
Sötét hullámok honába.

Ami róla kapott nevet...
Atlantisz tán ott lehetett...

Hogy a tenger merre rejti
Atlantiszt, mindenki sejti,

Nyugszik sziklás iszapágyon...
Meglelni?
Tiltja a kánon.

Hogyha mégis előkerül,
Minden dogma belerendül.

A valóság álmai és az álmok valósága

A valóság álmait a
Realitás járja,
De Reményből születik az
Álmok valósága.

A valóság álma csak a
Gondok száját tátja,
Ahogyan az álmodója
A világot látja.

Szkeptikus a világ. Kételyt
Álmodunk csak tőle,
Az ilyen álom a Létet
Nem viszi előre.

Ott a napsütés nem arany,
Hanem csupán sárga...
Egész más világot ad az
Álmok valósága.

Sosem hazudik az álom,
Nem ámít,
Nem szédít;
A bölcsen álmodott
Álom -
Valóságot épít.

A vén Nesztór Püloszban

A püloszi megaronban
A vén Nesztór már otthon van.

Köré gyűlik sok nemzedék,
Trója harcáról mond mesét.

Akhilleusz, Aiasz, Hektór
Miként csaptak össze egykor...

A püloszi megaronban
Múlt sír nagy emlék-halomban.

Nesztór arca Múltba réved,
Rájön:
Mögötte az Élet...

Styx folyik az ősi honban,
A püloszi megaronban...

Vénülő Trianon

Vénülő Trianon nyüszít,
Őrzi álszent szólamait.

Vén bolsevik aggodalom
Sír vele rossz határokon.

Sunyi területrablások;
Nem töltődött fel az árok.

Vénülő Trianon vonít,
Őrizné keshedt titkait.

A jó érzés miért pangott,
A háttérben mi lappangott...

Nyugaton csak a cinizmus,
Vagy valami mechanizmus...?

Vénülő Trianon szűköl...
Aki végtagot vág tőből,

Annak végtagja veszélyben,
Rettegésben kell, hogy éljen...

Aki területet rabol,
Területrablással lakol...

Vénülő Trianon remeg,
Száz év is hiába pereg,

Mégsem lesz igazi Béke...
Konföderáció kéne...

Amíg az Idő engedi,
Addig kéne cselekedni...

Vén Trianon rossz gyékényen...
Az Isten nem feledékeny.

Előszó-töredék az athéni Szólón soha el nem kezdett Atlantisz-eposzához

A Jelen változás-katlan,
De a Múlt sem változatlan.

Amit csupán elfeledünk,
Az még megmaradhat nekünk,

És főnixként ugrik elő,
Ha hívja Jelen,
Vagy Jövő.

De amiről a Jelenben
Lemondunk, a Múltnak sem kell,

Emlékből semmivé fakul,
És eltűnik nyomtalanul.

Múltból újulhat az Erő,
Ha marad Múlt,
Lehet Jövő.

Atlantisz fájó emléke
Nélkül nincs jövő, se béke.

Tengerbe,
Régmúltba vetve,
De el soha nem feledve.

Emlékét is letagadják
Királyok, akadémiák,

Mert egyedül a hatalom
Vérzik el a mítosz-nyomon,

Kánonok és dinasztiák
Mindenképpen lejjebb adják,

Ha kisül az amnézia,
Hogy sánta minden doktrína,

Globalizált svindler játszma,
A prímet pojáca játssza,

Mert másutt futnak az utak,
Mint ahol az "elit" kutat,

Mindenkori rögeszméket
A kolomp hiába béget,

A valódi Történelem
Tökéletesen másmilyen,

Evolúciójuk céda,
Nem ők a fejlődés célja,

És a nagy háttérhatalom
Ellenszere a szánalom...

Atlantisz emléke nélkül
A világunk holttá vénül.

Vele sebességet váltunk,
Távlatainkra találunk.

Isten óvjon
Múltat,
Álmot;
Mítoszt,
Hitet,
Igazságot....

Első napjai a Nyárnak

Első napjai a Nyárnak;
Remények Hitekké válnak.

Foszló ködben vírus lapít,
Vívja utóvédharcait.

Göndörhajú nyári Álmok
Formálják a valóságot.

Vágyak bátorságra várnak;
Első napjai a Nyárnak.

A jövő régészei...

Ha a jövő régészei
Világunkra fognak lelni,

Őket a víz is kiveri,
Ha ránk fognak tekinteni.

Micsoda szépséges világ,
S mégis mennyi ostobaság...

Tán a jövő régészei
Sohasem fognak rájönni,

Ellentmondások világa...
Mi vitte a pusztulásba?

Technológia...
Tehetség...
Miért sújtott rájuk az ég?

De a jövő régészei
Sose fogják megérteni.

Ha világuk egészséges,
Felfogásuk nem lesz képes

A bajok igazi okát,
És valami másra fogják.

Mert a jövő régészei
Sem tudnak majd kiindulni

Csak abból, ami sajátjuk...
Ami nálunk nincs - nem látjuk...

Semmit sem fognak sejteni
Majd a jövő régészei.