Minden tél nyomot hagy bennünk

Minden tél nyomot hagy bennünk;
Száll az Idő,

Lépegetünk.

Mindig új Tavasz-ígéret

Születik;

Hallgat a végzet.

Remény vékony fátyla lebben;

Idő száll,

Mind sebesebben.

Lassan megyünk,

Lépegetünk;

Minden tél nyomot hagy bennünk.

Élőhalott eszme-romok

Élőhalott eszme-romok

Rusnya tömege vicsorog,

Vonnak ködből felhő-bogot,

Jelen szemére hályogot

Agyzsibbasztó lendülettel;

Ne bolonduljon az ember...

Holt eszmékben élet nincsen;

Segítsen rajtunk

Az Isten.

Holt szavakból füst gomolyog;

Élőhalott eszme-romok.

Nagy kincs a Szólásszabadság

Nagy kincs a
Szólásszabadság;

Tőle lélegzik a világ.

Ez a szabadság lényege,

Legfőbb ismertetőjele.

Szólásszabadság, több nem kell;

Ember lesz tőle az ember.

Ha Szólásszabadság nincsen,

Fejét csóválja az isten.

Bármi ürüggyel elveszik;

A világot rabbá teszik,

S a kánya akármit vartyog;

Már nyakunkra ült a zsarnok.

Magunktól nem adjuk oda,

Sosem mondhatunk le róla.

Nagy kincs a

Szólásszabadság;

Nélküle torzó a világ.

A rezgést ritmusba szedni...

A rezgést ritmusba szedni

Csak Isten tudja, más senki.

Boldogabb lehet a jelen,

De a Hitünk -

Ritmus legyen.

Pénzes földi örültségek

Kakofóniát sem érnek.

Hatalom profánná átkoz;

Az összes túlerő káosz.

Istenhez kell közeledni,

A rezgést ritmusba szedni.

Nem piacképes a pátosz

Nem piacképes a pátosz,
Nem is kompatibilis,
Ingyen örül,
Ingyen tapsol,

Ingyen sír és nevet is.

Hitelt, kamatot nem ismer,

Számlákat sem küld soha;

Nem létezik semmiféle

Kiszámítható sora.

Nem lehet eladni, venni,

Örökül sem hagyható;

Számokkal vagy puszta kézzel

Soha meg nem fogható.

Soha fel nem megy az ára,

S nem lesz olcsóbb semminél;

Amennyit az őszinteség,

Mindig éppen annyit ér.

Régi nagy telek emléke

Régi nagy telek emléke
Szép és ringató;
Akkor márciusig el sem

Olvadt még a hó.

Fehér háztetők világa,

Kémény füstje száll;

Benn a cserépkályha meghitt

Jó melege vár.

Árok szélén fagyos a hó,

Csöppet sem puha,

Kerítések mögül vadul

Ugat a kutya.

Fentről váltakozva hó vagy

Eső csepereg;

Kinn a utcán hólapátos,

Kucsmás emberek.

A gyógyszertár előtt tábla,

Hol milyen a hó,

Hogy melyik út járhatatlan,

Melyik járható.

Amerre csak a szem ellát,

Fehér a mező;

Hófehér takaró alatt

Szunnyad az erő.

Az ablakok fölött jégcsap,

Rajtuk jégvirág;

Nyugodtabb és egyszerűbb volt

Akkor a világ.

Mára még a hó is más lett,

Ezt ma már tudom;

Ma feszültség fénylik benne,

Már nem nyugalom.

A városokba költözött

Mára a vadon;

Régen lebéklyózott szörnyek

Újra szabadon.

Hová tűnt el a józan ész,

Minden mért fakó?

Régi szent Béke emléke

Szép és ringató.

Besenyő legelő

Besenyő legelő;
Az irodai talajban
Mindenféle

Dogma nő.

Longobárd csatabárd;

A történettudományunk

Rusnya, kövér

Végzeteket

Kalapált.

Gepida epika;

Középkori

Gesztáinkat

Beadtuk

A zaciba.

Szarmata nagypapa;

Nem az Urálból vándorolt

Ide szegény

Ősmama.

Vén nomád,

Jó komád;

Gyere végre,

Szent Igazság,

Áradj közénk,

Tégy csodát!

Pátosszal teljes az Élet

Pátosszal teljes az Élet,

Aki szeret, ritkán téved.

Aki érezni képtelen,

Annak csak drog vagy szesz terem,

Mint gyönge, hamis utánzat,

Gyalogjáró, nyegle látszat,

A szenvedély profán képe,

Hitetlenek menedéke.

A tiszta, őszinte

Pátosz

Visz Istenhez,

Boldogsághoz.

Az álpátosz fűrészpora

Nem vihet sehova, soha,

Sem állandó panaszkodás,

Ami csak nyelvi záptojás.

Mert nem szóvirág a pátosz;

A Lélek

Istennek áldoz

Pont akkora

Szeretettel,

Amire képes az ember.

A pátosz nem cifra láda,

Hanem a nyelv boldogsága,

Legfőbb értelme, értéke

A Boldogság képessége.

Az őszinte öröm éltet;

Pátosszal teljes

Az Élet.

Ne legyen már idén több hó!

Ne legyen már idén több hó,

Pihenjen meg Holle anyó.

Ne legyen több fagy az idén,

Legyen vége. Meguntam én. 

Volt tömérdek hó és hideg,

Elege lett mindenkinek.

Nem kell több fagy,

Nem kell több hó;

Enyhe legyen a télutó.

Nem kell jég,

Nem kell hógolyó;

Pihenjen meg Holle anyó.

Mit kell tennem?

Mit kell tennem?
Mit szabad remélnem?
Mit kell tudnom?

Mi módon kell élnem?

Milyen kérdéseket kell feltennem?

Mi az értelem és

Mi az ember?

Hogy válaszokra lehessen jutni,

Ahhoz előbb

Kérdezni kell tudni.

Akkor jöhet az újabb

Kis lépés,

Ha szép, ha jó,

Ha pontos 

A Kérdés.

Hogy a válaszokat

Remélhetjük,

Immanuel Kantnak köszönhetjük.

Az értelem csupán

Lehetőség,

Ha van

Akarat,

Van Felelősség.

A tapasztalat magában sánta,

Szkepticizmus állhat az útjába.

Kant emelt hidat a dogma-árra;

Kérdéseiért

Az Isten áldja.

Mit kell tennem?
Mit szabad remélnem?
Mit kell tudnom?

Mi módon kell élnem?

Nem a mártír vére

Nem a mártír vére
Hoz fényt a világra,
Hanem csak a boldog ember
Igaz

Boldogsága.

Nem a mártír vére,

Azzal visszaélnek,

Attól a hatalmasságok

Csak prédát remélnek.

Nem a mártír vére,

Hozhat békességet,

Gyilkosai álruhában 

Mindig visszatérnek,

Fegyverük a lomha,

Buta propaganda,

Mintha a mártír vére csak

Értük omlott volna.

Nem a mártír vére

Épít Jövő-Házat;

Nem terem az soha mást, csak

Gonosz doktrínákat.

Nem a mártír vére
Hoz fényt a világra,
Hanem csak a boldog ember
Igaz

Boldogsága.

Magyar vagyok, magyar is maradok

Magyar vagyok,
Magyar is maradok,
Globális sziréndalra

Nem adok.

Magyar Hazám

Magyar múltról mesél;

Aki gyaláz,

Vállrándítást sem ér.

Jövőjüket

Bárkik bárhogy főzzék;

Magyar jövő,

Magyar

Felelősség.

Mi nem oszlatjuk

Jövőnket füstbe,

Nem kívánkozunk

Globális üstbe.

Bárhogy korog

A globális bendő,

Nemzetek nélkül

Nem lesz jövendő.

Globális sziréndalra

Nem adok;

Magyar vagyok,

Magyar is maradok.

Minden pátosz önkéntelen

Minden pátosz önkéntelen;
Magától terem

A Hegyen.

Tiszta érzelmek teremtik

Tiszta lelkek el nem rejtik.

Remény csak pátosszal éled;

Csak pátosszal szép

Az Élet.

Csak az álpátoszt csinálják;

Az igazit csupán

Várják.

Isten mosolyog

A Hegyen;

Minden pátosz önkéntelen.

Hatvannégy éves lettem én

Hatvannégy éves lettem én
Február eme reggelén,
Na sicc,

Te vicc.

Egy évet vénülök talán

Péntek tizenharmadikán

Nem szán

E szám.

Kétszer harminckét évesen

Kanalazom a levesem,

Teszek-

Veszek.

Ha homlokomat ráncolom,

Akadhat bőven arcomon

Idő-

Redő,

De szeretni, írni tudok,

Még dolgozom, hát nem vagyok

Még vén

Egyén.

Amíg Anikóm hazavár,

Tavasz jön télre, s újra nyár,

S még él

A cél.

Korom vállamon hordozom,

Nem rettegek, nem alkuszom

Nem változom.

Ha nem kedvelnek odafönt,

S alattomos gond földre dönt

Esek,

S kelek.

Immár hatvannégy évesen,

Boldogan és szerelmesen

Élek

Tovább.

Még ma vagyok...

Még ma vagyok hatvanhárom éves utoljára;

Holnap ilyenkor már egy évvel öregebb.

Házsártos téli éjszakán

Házsártos téli éjszakán

Fáradt a felleg is talán.

Közönyös eső csepereg,

Fásultak a téli egek.

Alant a hülyeség brekeg,

Invázióval fenyeget.

Halál ágál sötét-frissen;

Valahol hallgat

Az Isten.

Minden halvány remény vékony,

Minden Élet takarékon.

Pára a Jövő ablakán;

Házsártos téli éjszakán.

Fagyos téli éjszakában

Fagyos téli éjszakában

Áll az Isten egymagában.

Az ember még gyermek maradt,

Mindig talál rossz utakat.

Globalista lidércfények

Hirdetik, hogy ők a lényeg.

Csak kísértés minden szinten;

Újra kezdődik-e minden?

Túl régmúlton, Atlantiszon

A Hajdani Paradicsom.

Azóta is bevetetlen.

Végleg elhagyta az ember?

Töpreng Isten egymagában

Fagyos téli éjszakában.

Februári emléktömeg

Februári emléktömeg;

Sárba hullott drágakövek,

Mocsár mélyén ülő képek,

Mindig a zsombékra lépek,

Miközben csak válogatok,

Minden szépet megragadok,

Hogy mindvégig nálam legyen;

Ami szép, maradjon velem.

Mind együtt:

Takaros kötet;

Februári emléktömeg.

Egy hét múlva már egy évvel öregebb leszek

Egy hét múlva
Már egy évvel
Öregebb leszek,
Erősen gyanítható, hogy
Korom miatt

Nem vagyok gyerek.

Rég elmúltam

Hatvanéves,

Fogy a kenyerem;

De úgy látszik,

Hogy nem lettem

Még apóka sem.

Jövő tűzhelyén

Nekem még

Sok pörkölt kifő;

Energikusan száguld még

Velem

Az Idő.

Van Munkám és

Van Szerelmem,

Világom kerek;

Egy hét múlva
Már egy évvel
Öregebb leszek.

Egy életem, egy halálom

Egy életem,
Egy halálom;

(A többit most úgysem látom.)

Régen piros nyakkendőben;

Most meg Szerelem-felhőben.

Nekem a "régen" se sáros,

Csak a rosszindulat "átkos".

Akkor is nyílt a hóvirág,

Most sem okosabb a világ.

Célomat még most is látom;

Egy életem,

Egy halálom.

Nagy kazár díszbazár

Nagy kazár
Díszbazár;
Pusztaságban sehol nincsen

Védhető határ.

Szakrális mélymagány;

Rituálék foglya volt szegény

Kazár kagán.

Kazár

Birodalom;

Uralkodott a kiterjedt

Pusztaságokon.

Nagy kazár

Sasmadár;

Nem tudta elönteni az

Arab tengerár.

Őz szalad

Ég alatt;

Közép-Kelet-Európa

Keresztény maradt.

Nagy kazár

Hatalom;

Uralkodott állítólag

Kabaron és

Magyaron.

Egy napon

Elmentünk;

Sarkel várát építették

Aztán - 

Ellenünk.

Nagy kazár

Díszbazár;

Orosz kardok jöttek később,

S a bazár

Bezár.

Hun és magyar mégis, mégis

Hun és magyar
Mégis,
Mégis;

Pedig tagadta az ég is.

Most is tagadni próbálja,

De már kilóg a ló lába.

Vén varjú hiába károg,

Taplóvá száradt az átok.

Néhai kiátkozottak

Lassan visszalovagolnak

A magyar őszörténetbe.

Sose voltak elfeledve.

Hun és magyar
Mégis,
Mégis;

Tagadta száz tudós tézis,

Szegény hun-magyar hagyomány

Ellen folyt száz tudós kampány,

Mind csak ellene remegett,

S üldözték, mint eretneket.

Boszorkányként megpatkolták,

S azt képzelték, megcáfolták.

Feldúlta a haza-házat

Ezer tudós magyarázat,

Hogy nem volt hun hagyományunk,

Urál volt a tartományunk,

Hogy bolgároktól haraptuk,

Vagy a németektől kaptuk.

Hun és magyar
Mégis,
Mégis;

Fonnyad a finnugor fétis.

Lassan lesz majd új szintézis;

Hun és magyar
Mégis,
Mégis...

Atlantisz feltámadt bennük

Atlantisz feltámadt bennünk,

Mindörökre itt él velünk.

Nemzedékről nemzedékre

Lelkünkből néz fel

Az Égre.

Hitetlenség tagadhatja,

De el mégsem pusztíthatja.

Bennünk él,

Lelkünkből üzen;

Szimbólum lett,

Többszörösen.

Jöhet bármilyen cenzúra,

Van útjelzőnk

A Régmúltba.

Hivatalos történelem

Nemzedékenként új terem,

A világunk folyvást "halad".

S minden Titok

Titok marad,

S amíg nem léphetünk szintet,

Magunkban őrizzük

Mindet.

Atlantisz

Egy a sok közül;

Csak aki hisz,

Az üdvözül.

Februári olvadt havon

Februári olvadt havon,

Egy félresikerült napon,

Amikor a kertek alatt 

Eső temeti a havat,

Éjszakába nyúló estén

Létem értelmét keresném.

Tömérdek Hit,

Kevés érdek,

Mert még pozitív a mérleg.

Tervezgetni van értelme,

Mert a túlsó part még messze.

Nem nőtt körül cifra kéreg,

Mindenek dacára élek.

Aminek jönni kell,

Megvár,

Mert még pozitív a leltár.

Egy félresikerült napon,

Februári olvadt havon.

Szegény uráli őshaza

Szegény uráli őshaza

Valóságos nem volt soha.

Volt sok nyelvész-ötlet hőse,

Csaknem életre kelt tőle,

Úgy keresték, bizonygatták,

Teóriákba foglalták,

Talán maga is elhitte,

Hogy őseink laktak benne,

S mikor majd senki sem hiszi,

A bú majd semmibe viszi.

Jön majd az örök éjszaka...

Szegény uráli őshaza.

A Boldogság magunk vagyunk

A Boldogság
Magunk vagyunk,
Ha szeretni,

Élni tudunk.

Nem hatalom,

Nagy vagyon kell,

Csak egy szikra

A Lelkünkben.

Nem külső tényező hozza,

Fényes Lelkünk aranyozza.

Nem szeszély,

Nem háttérzene,

Nem a végzet

Játékszere.

Minden nap 

Újra elnyerjük,

A Kezét el 

Nem engedjük.

Szeretünk,

Adunk és

Kapunk;

A Boldogság

Magunk vagyunk.