A néhai Mánuel császár

Dicsőítő költemények

Ezerszer körülrajongott,

Győzhetetlen hérosza,

A hős,

A hatalmas császár,

Az ellenség ostora...

Akit egész életében

Farkcsóválás vett körül,

Mit hagyott birodalmának,

Hazájának

Örökül?

Összeomlás,

Katasztrófa,

Az impérium falában

Alig maradt kő kövön;

Dicsőséges nagy Mánuel,

S utána a vízözön.

Szobor,

Amit a személyes ambíció kőbe vés...

Bálvány volt.

Megtartani

Egy birodalom is kevés...

Szegény néhai Mánuel

A szentséges császár;

Végül annyit sem ért,

Mint egy szentségelő káplár.

Kevés ám a közönséges

Színpadi hatás;

A nagyság -

Valami más.

Bürokrata birodalom,

Sok nehéz dalmatika,

Kifinomult szertartások

Merev, üres udvara.

Holt nyelvű hízelgés-özön,

Hamis álmok

Tömjénszagú,

Bíborruhás

Kongó fantom-oszlopa,

Kevés igazság,

Tömérdek korona...

Szegény néhai Mánuel

A szentséges császár;

Végül annyit sem ért,

Mint egy szentségelő káplár.

Kevés ám a közönséges

Színpadi hatás;

A nagyság -

Valami más.

Magyarhon meghódítója -

Írja róla

Számos hazug krónika;

Talán maga is elhitte,

De Magyarországot bizony

Nem foglalta el soha.

Játszadozott csupán

Trónkövetelőkkel,

Árulókkal,

Alattomos semmirekellőkkel,

Szegény néhai Mánuel...

Hazugságok több mérföldnyi körének

Közepén ül

Bíborban,

Egyedül,

A valósággal

Csak élete végén

Szembesül...

Sokáig úgy tűnt,

Mánuel a hatalom ásza,

Holta után

Már csak

Pojáca.

Etikett,

Tömjén,

Papírhatalom;

Az út végén

Müriokephalon.

Kevés ám a közönséges

Színpadi hatás;

A nagyság -

Valami más.

Bálvány számára

Az üdvösség

Soha nem jön el.

Szegény néhai Mánuel.

Kezdet és Vég - örök titok

Kezdet és Vég - örök titok;

Tudatok és galaxisok

Kezdete talán ugyanaz -

Valahol egy régi 

Tavasz...

Nagy big bang volt?

Ősrobbanás?

Vagy esetleg valami más?

Csak a semmi ősrobbant-e,

Vagy valami volt előtte?

Ilyen kérdéseket éltet

Az összes profán elmélet.

Isten hallgat és

Mosolyog;

Kezdet és Vég;

Örök titok.

Bizánci történetírók műveit olvasgatva

Középkori romaioszok,

Hol van a birodalmatok?

Pöffeszkedő ál-dicsőség

Túléléshez nem volt elég.

Magányosan semmivé lett;

Többé soha fel nem éled.

Középkori romaioszok,

Hol vannak császáraitok?

Bíbor és arany korona

Eltűnt a semmibe, tova.

Császárok fény-aurája;

Árnyék se maradt utána.

Középkori romaioszok,

Hol van a fővárosotok?

Hiába volt sokszor áldott,

A névvel lelket is váltott,

Alapítóját nem nézve

Másik világnak lett része.

Középkori romaioszok

Hol a katedrálisotok?

Az Isteni Bölcsességnek

Sem adatott hosszú élet,

Mára mecsetté változott,

Minareteket is kapott.

Középkori romaioszok

Hol van az irodalmatok?

Halott atticista nyelven

Nem értette sem az Isten,

Sem az ország lakossága,

Elillant a pusztaságba.

Középkori romaioszok,

Hová lett a nimbuszotok?

Üres, gőgös külsőségek,

Volt bennük valaha élet?

Múltatok üresen kopog,

Középkori romaioszok.

Univerzum, tér és idő

Univerzum, tér és idő;

Szorongat az eszme-cipő.

Önmagáért való létben

A cselekvő sose tétlen,

De a létezés titkait

Doktrínák meg nem fejthetik.

A modern filozófia

Csupán kívülről karcolja

Mint ketrecét a vak menyét;

Isten anyagi tenyerét.

A lét feje hiába fő;

Univerzum, tér és idő...

Meghitt égi csillagfátyol

Meghitt égi csillagfátyol;

Milyen közel...

Milyen távol...

Roppant terek égi útján

Talán csak a képzelet jár.

Honnan jöttünk?

Hová tartunk?

Elég-e a Jót akarnunk?

Éjeinken átvilágol

A szép égi csillagfátyol.

Télutói hűvös éjszakákon

Télutói hűvös éjszakákon

Két idő-sarok egymásra borul,

S a magányosan sötét láthatáron

Sok bilincsbe vert emlék szabadul.

A világ elbitangolt ifjúsága

Távoli múltból a jelenre néz,

Rég tudja már, hogy a logika drága,

De a szabadság édes, mint a méz.

Idő résein át néz a jelenre

Sok halhatatlan szerelemvirág,

Kötél feszül szkeptikus háttércsendre,

Ott száradnak a rossz utópiák.

Télutói hűvös éjszakákon

Elszunnyad minden sötét sejtelem,

Hatalom függ egy vékony szalmaszálon,

De tovább él az igaz szerelem.

Műanyag álomködben haldokolnak

Vénséges vén, szegény tinédzserek,

S reményt abrakolva jövőt csókolnak

A tüzes, ifjú hatvanévesek.

Télutói hűvös éjszakákon,

Ha szemerkél a friss, csöndes eső;

Éled az érzés, menekül a mákony,

Tavasz jön,

Újul az életerő.

Csendes télutói napon

Csendes télutói napon

Isten ül az öreg padon.

Örök fagyos tél-mesének

Csendes alkonyat vet véget.

Megfoghatatlan jelenek

Tűhegy végén özönlenek.

Jövők egy pont alá férnek,

Éhes múltak enni kérnek.

Isten csak ül

Hallgatagon;

Csendes télutói napon.

Születő Tavasz idején

Születő Tavasz idején

Napsugár február egén.

Még minden jövő nyitva áll,

Félénk remény dallama száll.

Jövő villan,

Remény szisszen;

Néha mosolyog az Isten.

A jövő földje televény

Születő Tavasz idején.

Csöndes öreg február

Csöndes, öreg február,

Tél sereghajtója,

Télutóba öltözik, ha

Jön a csillagóra.

Szereti, ha csöndesek

A tél végi esték,

Tudja, hogy a harsányságban

Kevés a bölcsesség.

Csöndes, öreg február,

Komótosan ballag;

Lármázik az ostobaság,

Csak az Isten hallgat.

Isten semmit sem követel

Isten semmit sem követel;

Mit sem rendel eleve el.

Nem ír kész forgatókönyvet,

Minden ilyesmit átenged

Nekünk, akármire jutunk;

Ad - amit fogadni tudunk.

Az Ember nemcsak teremtmény,

Hanem Akarat és Remény.

Minden Jövő üres lepel;

Isten semmit sem követel.

Nyűgös, zürös, hülye napon

Nyűgös, zűrös, hülye napon

A türelem repedt flakon.

A jelen nyikorgó mérleg,

Amin hisztériát mérnek.

Hibbant frontok szaladgálnak;

Logikák élükre állnak.

A szkepszis magát se szánja;

Isten a fejét csóválja.

Feledés ül csapon, papon;

Nyűgös, zűrös, hülye napon.

Februárban

Februárban tavasz köszönt a télbe,

Mindannyian kapaszkodunk a létbe.

Napfény ragyog,

Veréb csipog,

Melegfront gomolyog;

Tavaszt ígérnek végre már a 

Dolgos holnapok.

Én szeretem a kezdődő Tavaszt

Én szeretem a kezdődő 

Tavaszt

Átérezni,

Követni,

Látni,

Nézni;

Ahogy előkészületeit végzi.

Csöndes fegyelem,

Ahogy zöldellni kezd,

Szárat ereszt,

Virágot érlel,

Jövendőt növeszt.

Kidugja fejecskéjét

A Reményke;

Ha lesz Kikelet,

Lehet újra

Béke;

Fittyet hányhatunk végre,

Fegyver-mogulok vénséges telére.

Én szeretem a kezdődő 

Tavaszt;

Ahogy újraéled

Az Élet;

Ahogy a jelen

A jövőbe réved;

Amikor láthatjuk, hogy

Isten sose téved.

Percfolyamok közepében

Percfolyamok közepében,

Vékony élet-köteléken,

Sosem "a világba vetve",

Időszigeten,

Szeretve,

Múlt-sziklára támaszkodva,

Jövő fél-oszlopát tartva,

Lassan,

De mégis sietve,

Halva,

Életre születve,

Lélekvizek tengerében...

Percfolyamok közepében...

Miért ne hinnék, ha élek?

Miért ne hinnék, ha élek?

Mindig titok lesz az

Élet.

Az anyag önmagába vész,

Csak a csodavárás merész.

Nem okoskodik, aki bölcs;

Objektív csupán az

Erkölcs.

Istenre figyel 

A Lélek;

Miért ne hinnék,

Ha Élek?

Tél végi probléma sereg

Tél végi problémasereg

Színezi a fellegeket.

Rossz álmokban sötét árok;

Gond-varjak serege károg.

Száz sunyi probléma éled;

De mégis van tovább

Élet.

Szürkeség.

Eső szemereg.

Tél végi problémasereg.

Hatvankét éves lettem én

Hatvankét éves lettem én,

Talán túl életem felén;

Kemény

E tény.

Hatvankettőben születtem,

Hatvankét éves ma lettem;

Hordom

Korom.

Nem vár rám se menny, se pokol,

Se a nyomomba nem lohol

Tatár

Batár.

Sose leszek milliárdos

Csak maradok barátságos

Szamár

Tanár.

Kiváltságot sose kértem,

Más kárára sose éltem

Kaján

Kaján.

Kerülöm a politikát,

Nem melegítem más vasát,

Más kell

Nekem.

Számomra a celeb-sereg

Hisztéria-bűzös berek,

Kopár

Mocsár.

Kánon-jegyet sose veszek,

Nem voltam, tán nem is leszek

Elő-

Kelő.

Nem vagyok önjelölt báró,

Se afféle mindenváró

Eső-Leső.

Szerencsém szépen megleltem,

Rossz időkben sem kedveltem

A rút

Borút.

Szerelem, örök lelki nyár,

Mellé a Naptól is dukál

Sudár

Sugár.

Státuszköltőt nem tisztelek,

Megmondom, ha rút a gyerek,

Ha nyers

A vers.

Nyomomba jóslat nem koslat,

Fátum-dátum meg nem mozgat;

Sosem 

Hiszem.

Jöhet akármilyen éra,

A pénzhegynél többet ér a

Szerény

Erény.

Másoktól akármit hallok,

Szabad Akaratot vallok

Végzet

Helyett.

Nincs hadseregem, nincs kardom,

Marxnál Kantot többre tartom

Rokon

Okon.

Magyar történelmünk torzó,

Régmúltunkban száz vadorzó

Titok

Szipog.

Nem lesz "csak globális" jövő,

De látok együttműködő

Nemzet-

Eket.

Egy újraszentelt, szép világ,

Barátság, béke, fény, virág,

És kék

Az ég;

Ami szakrális: másmilyen,

Talán csak bennem él ilyen

Hiten

Hitem...

Hatvankét éves lettem én,

Minden évem jótétemény,

Serény

Remény...

Másmilyen nem leszek soha,

Ilyennek nevelt valaha

Apám,

Anyám.

Torokfájdító szelek

Torokfájdító szelek,

Hol hideg van, hol meleg,

Február téllel, tavasszal

Váltakozva

Enyeleg.

Jövő felől fú a szél,

Minden Élet jót remél;

Idő Apó

Közönyösen,

Csökönyösen

Mendegél.

A szélben köd, füst, korom,

Nem zseníroz a korom;

A boldog egyszerű jövőt

Továbbra is

Akarom.

Fut, rohan az időfolyam

Fut, rohan az időfolyam,

Változnak a képek,

Eltűnnek a külsőségek,

Lefoszlik a kéreg.

Párttitkár elvtársúr-fajnak

Nincs már semmi dolga;

Pokolba távozott velük

A fekete Volga.

Régi rendnek vicc-üldözte

Szürke ruhás őre;

Mind elment a szolgálati

Idő-süllyesztőbe.

KISZ-taggyűlés, vitakörök,

Marxista agytorna,

Úgy múltak el, mintha soha

Nem léteztek volna.

Fut, rohan az időfolyam,

Változnak a képek,

Eltűnnek a külsőségek,

Lefoszlik a kéreg.

Az egykori tudományos

Vörös világnézet

Élenjáró polcáról a

Süllyesztőbe lépett.

Kommunista szentháromság

Ezer képe, szobra,

Lomtárakban emlékszik a

Régi szép napokra.

Sok harc-frazeológia,

Állandó hadjárat,

Nem látunk már az utcákon

Szovjet katonákat.

Fut, rohan az időfolyam,

Változnak a képek,

Eltűnnek a külsőségek,

Lefoszlik a kéreg.

A posztkommunista idők

Zord litániái,

Tudomány-álarcot viselt

A rossz lárifári.

Tévéből vízcsapként folyó

Gazdasági bölcsek;

Már azt sem érdemlik meg, hogy

Rájuk nyelvet öltsek.

Fut, rohan az időfolyam,

Változnak a képek,

Eltűnnek a külsőségek,

Lefoszlik a kéreg.

Miért ne bíznék, ha élek?

Miért ne bíznék, ha élek?

Mindig belül van

A Lényeg.

Apró pontban a Múlt hegyén

Istennel teremt 

Az Egyén.

A Múlt nem hozzáférhető,

Állandósult köd 

A Jövő,

A Lét egyéni opció,

De minden magány fikció.

A Létet kapott egyének

Egy közös világban élnek.

Hogyha egyszer összefognak,

Istennel találkozhatnak.

Nem anyagból van

A Lélek;

Miért ne bíznék, ha élek?

Vízöntő zord sziklái közt

Vízöntő zord sziklái közt

Rohan az Idő,

Zuhatagok sora bukkan

A ködből elő.

Végzet-jövők holtágain

Állandó a tél,

Entrópia-dallamokat

Üvöltöz a szél.

Gyors, ködös ágakban van a

Teremtő erő,

Csak ismeretlen vizeken

Születik jövő.

A Múlt, ha nem jól ismerik,

Csupán szemfedő...

Vízöntő zord sziklái közt

Rohan az Idő.

Amíg Anikóm fogja a kezem

Amíg Anikóm fogja a kezem,

Létezem.

Vele átlépek minden gödröt, aknát,

Kikerülök akárhány halálcsapdát,

Még látom a célt;

Mert van miért.

Mert van

Kiért.

Amíg Anikóm fogja a kezem,

Létezem.

Vén Hallgatag télidőben

Vén Hallgatag télidőben;

Most van a Nap lemenőben.

Téved minden gonosz érzet;

A körforgás sose végzet.

Száz lat kinyilatkoztatás

Kevesebb, mint egy 

Hallgatás.

Ritkán jár annak a szája,

Aki hallgat önmagára,

Lélekben zengő dalokra,

Benne élő

Hallgatagra.

Hajnal, alkony - lesz még bőven;

Vén Hallgatag télidőben.

Sáros télutói napon

Sáros télutói napon

Az Idő irigyelt vagyon.

Fellegszakálla nőtt keddnek,

Fáradt percek tülekednek.

A hétköznap bőszen pörög;

Reggel megyek,

Este jövök.

Fáradt a mindenség nagyon;

Sáros télutói napon.

Fagyok múltán

Fagyok múltán

Hó se hull tán;

Enyhül a tél

Kurtán-furcsán.

A jogarát

Földhöz csapja,

Csáléra áll 

A kalapja.

Ígért fagyot,

Havat - nagyot,

De a terve

Léket kapott.

Fagyok múltán,

Szél csitulván,

Tél taraja 

Lelapul tán.

Csípős húrján

Szél se búg tán,

Zúgó hangon

Nem szapul tán.

Fagyok múltán

Tél csitul tán,

Jeges arca

Jól megnyúl tán.

Fagyok múltán

Tél elfut tán,

Mint a megvert

Török szultán.

Fagyok múltán

Hó se hull tán;

Tél bilincse

Meglazul tán.

Kemény sorsfordító szelek

Kemény sorsfordító szelek

Tombolnak a világ felett.

Fényes kérdőjel az égen,

Vízöntő már elemében.

Vagy az Akarat lesz tiszta,

Vagy megyünk a rajthoz. Vissza.

Tél van.

Isten könnye pereg;

Kemény sorsfordító szelek.

Halványszürke téli égen

Halványszürke téli égen

Közöny baljós szürkeségben.

Elnémult a jövő szava,

Napnak se híre, se hamva.

Credo-fogyatékos világ 

Csócsálgatja a logikát,

És világvégéket imád

Az öncélú ostobaság.

Közöny ül a szürkeségen;

Halványszürke téli égen.

Se nem kelet, se nem nyugat

Se nem kelet, se nem nyugat;

A mi sorsunk mást tartogat.

Se nyegle liberalizmus,

Se keleti despotizmus.

Innen heréltszirén-dalok,

Onnét ördögi angyalok...

Bármit mondanak, akarnak;

Meg kell maradnunk

Magyarnak.

Isten adott saját 

Utat;

Se nem kelet,

Se nem nyugat.

Avar futó a nagyátlón

Avar futó a nagyátlón

Küzdelembe száll,

Strata Hungarorum felé

Sorompóba áll.

Sötét fantombástyák sora

Reszket valahány;

Hosszú sánccal próbálkozik

Még a tudomány.

A néhai szláv gyalogság

Csak lidérc-erő;

Egészen másképp fest már a

Hatvannégy mező.

Az Urálba párologtak

A szellem-lovak;

Félremagyarázott bábok

Hunnak látszanak...

Új partira készül most a

Világos király;

Avar futó a nagyátlón

Küzdelembe száll.