November utolsó napján
Megvadult a szél,
Elküldte előőrseit
Ellenünk a Tél.
Csóválgatják kopaszodó
Fejüket a fák,
Megint nagyon félrebillent
A földi világ.
A butaság szenvedélye
Most se csillapul,
A zsákutca túlsó vége
Még ködbe borul.
Zsarolásra Isten nem ad,
De nem is ígér;
November utolsó napján
Megvadult a szél.
Fagyos ádventi éjszakák;
Karácsonyra vár a világ.
Lelkifagyos nagyvilágban
Béke- és meghittség-vágy van.
Vágyunk fehér karácsonyra,
Boldog ünnepi otthonra.
Vágyunk meghitt szentestére,
A Család szent ünnepére.
Vágyunk szépre,
Vágyunk jóra,
Szép, egyszerű, tiszta
Szóra.
Karácsonyra vár a világ,
Fagyos ádventi éjszakák.
Ádvent első vasárnapján
Fújnak a szelek,
Sötét felhők gyülekeznek
A világ felett.
Kappan lett az egykor kedves
Három grácia,
Kiderült, hogy relatív a
Demokrácia.
Kerítés lett az egykori
Távol Horizont,
Európa önmagának
Készít Trianont.
Ádvent első vasárnapján -
Bár a fagy harap -
Rövid ideig ragyog a
Novemberi Nap.
Késő őszi vasárnapunk
Mégse búskomor,
Boldogság nélkül a Jövő
Sárban gyalogol.
Szürke égen akármilyen
Felleg gomolyog,
Számunkra ma kezdődnek az
Ádventi napok.
Ádvent első vasárnapján
Gyertyaláng lebeg,
Készíthetjük a lelkünket,
Ünnep közeleg.
Amit érzünk, azok vagyunk;
Csupán Istennek tartozunk.
Nem kell kötényes misztika,
Se globál pénz-logisztika,
"Világjavító" ráció;
A miénk -
Más dimenzió.
Amit érzünk, azok vagyunk,
Nem félünk, és nem alkuszunk.
Nem gyűlölünk se cenkeket,
Se Trianon-győzteseket,
Talán magányosak vagyunk,
Mégis,
Mégis:
Megmaradunk.
Amit érzünk, azok vagyunk;
Minden Szépet tovább adunk.
Múltat, szabadság-éhséget,
Szép felnőtt-felelősséget,
Jó Házasság szeretetét,
Szorgos Munka becsületét,
Szeretetet,
Békességet;
Csak ezektől
Szép az Élet.
Amit érzünk, azok vagyunk;
Ebből semmit fel nem adunk.
Kamasz, műanyag-világban
Talpig Jövő-akarásban,
Vad, eltévelyedett szélben,
Az Értékek védelmében
Igazság és szépség lázban,
Örök Ember-lázadásban
Soha semmit fel nem adunk;
Amit érzünk, azok vagyunk.
Ágrajzos finnugor butik
Előbb-utóbb bezáratik.
Egyre kevesebb a vevő,
Vétót mond rá
Múlt, és
Jövő.
Minden régi szólam kevés;
Jön a nagy leértékelés.
A nyelvünk - suttogja a Múlt,
Nem az Urálban alakult.
Kárpátok lánca dajkálta,
Mindig itt volt a Hazája.
Ágrajzos finnugor butik;
A Múlt el nem árultatik.
Entrópia-nagyhatalmak
Önfelszámolást akarnak.
Fontoskodó titkosságok
Hálózták be a világot.
Nyár nem kell, csak kora tavasz,
Legyen polkorrekt - és kamasz.
Pénz-pátosz öngúnnyá vénül,
Világ-abortuszra készül.
Entrópia-nagyhatalmak;
Mű végzetek
Korán halnak...
Minden Ősz lehet utolsó;
Kinek bab,
Kinek meg borsó.
Barantál a profán tatár,
A hülyeség csapatban jár.
Csöndes apokalipszisek
Albínó árnyéka biceg.
Élet-vízben fénylő halak;
Kiemelnek,
Eloltanak...
Bölcső,
Lakóház,
Koporsó...
Minden Ősz lehet utolsó...
Szép borongós őszi napon
Éltem könyvét lapozgatom.
Utam
Munka és
Szerelem;
Anikóm együtt jön velem.
Idő számlálója kattan,
Lassan közeleg a hatvan.
Szép borongós őszi napon,
Ülök néhány gondolaton.
Nagyképű boldogtalanság
Kezében a kinti világ.
Elszánt álszent szolgacsapat
Üvölt üres jelszavakat.
Rázzák érdek puskatusát,
Várják a pénz orgazmusát.
Utópia-iszonyatok
Agyaras pofája morog
Minden tisztes Jövendőre;
Gyermekre,
Férfira,
Nőre.
Szép borongós őszi napon
Fény néz be az ablakomon.
Őszutó szép esti csendje;
A Béke a világ rendje.
Isten addig a vendégünk,
Amíg Szerelemben élünk.
Szép lehet ám élni nagyon
Szép borongós őszi napon.
Nagy kísérleti rémálom
Génmanipulált párnákon.
Fecsegő biorobotok
Engedelmes nyája kocog
A globális nihil felé,
A gyász - mindig az Istené.
Csikorog a vén saroglya;
Túlélni Atlantisz fogja.
Késő őszi péntek estén
Elcsitul a kinti refrén.
Bezárul ön-jogaiba
A kinti kakofónia,
Gubbaszt a dogma-keselyű,
Jöhet az itthoni Derű.
Késő őszi péntek estén
Felhő-pléd November testén.
Az éjszaka jeges, komor,
Jövő szivárog - valahol...
Kolompoló őrültségek
Végre tán nyugodni térnek.
Vén kereszt világ-sekrestyén...
Késő őszi péntek estén.
Őszutói csípős hideg;
Egész világ csupa - ideg.
Tompa ködök,
Meddő viták;
Hangoskodnak az ostobák.
Terjed a métely kételye,
Ahogy a kétely mételye...
Időnk a Tél felé görög;
Jönnek egyre sűrűbb ködök.
Minden oktalanság rideg;
Őszutói csípős hideg.
Novemberi sötét égen
Didereg a Hold,
Ugyanolyan ködös
A "lesz",
Amilyen
A "volt".
Novemberi éjszakában
Feltámad a szél,
Rosszabb jöhet arra,
Aki jobbat nem remél.
Novemberi sötét égen
Sűrű fellegek;
Ami rossz,
Az napról napra
Még rosszabb lehet.
Elvész
A "van"
Ha azt űzzük,
Ami sose volt...
Novemberi sötét égen
Didereg a Hold.
Te csöpp kis Asszony,
Drága Feleségem!
Mögöttünk bő három évtized...
Nem tudom, mennyi lehet még előttünk,
De tudnod kell,
Hogy napról napra
Egyre jobb
Veled!!
Nagy mennyei továbbképzés;
Üdv-, halleluja-, szócséplés.
Fontoskodó angyal tartja,
Isten is elalszik rajta.
Bár a mennyek színét ölti,
Eredménye bizony - földi.
A végén Szent Mihály felnyög:
"Miért volt?
Tudja az ördög!"
Atlantiszi őszi napon
Sajgott a jövendő nagyon.
Sors-rontási tervek végett
Szemlét tartott az enyészet.
Rossz csőcselék-szavak mérge
A város fölé emelte,
S keresve a gyönge pontot,
Atlantiszra átkot mondott.
Atlantiszi őszi napon
Szél táncolt korai fagyon,
Eső csorgott hideg kőre,
Köd ült minden kikötőre,
Hullott a sárga falevél;
Reszketett az égi fedél...
Atlantiszi őszi napon
Jég ült minden gondolaton.
Komor jóslatok termettek,
Többen sírtak, mint nevettek,
Hiába volt minden bőség,
Nem volt hozzá felelősség...
Atlantiszi őszi napon
Árnyék tekergett a falon.
Elrendelés ütött pártot,
Ültetett káoszvirágot,
Kóválygott a város felett,
Indulatokat keresett...
Atlantiszi őszi napon
Isten ült egy korhadt padon.
Látta: üvölt a balgatag,
Hallgat a Szabad Akarat.
Nyerített a viszály lova;
Isten csöndben elment tova...
Atlantiszi őszi napon
Állt a Remény - hallgatagon...
Az ostobák acsarkodtak,
Vádoltak és rágalmaztak,
Közben a sunyi enyészet
Amit akart, mind elvégzett...
Sajgott a jövendő nagyon;
Atlantiszi őszi napon...
Levél hull - múlik az Élet;
Isten a Jövőbe réved.
Novemberi ólmos ködök
Ülnek a Remények fölött.
Politika-birka béget,
Hogy válasszunk őrültséget.
Rövid nap, hosszú alkonyat,
Levéltömeg a fák alatt.
Késő Ősz a Télre ébred...
Levél hull;
Múlik az Élet.
November ezüst ködében
Valami lappang az éjben.
Novemberi fagyos Béke;
Élet-Halál végvidéke.
A Végső előtti Hit
Várja a Végső utánit...
Élet és Halál mezsgyéjén
Jövőt álmodik az Egyén,
S rég elmúlt szent Pillanatok
Ezüst emléke gomolyog...
Isten megpihen az Égben;
November ezüst ködében.
Ködös novemberi partok...
Szép emlékek, mit akartok?
Ha jelen fagy fel nem enged,
A Múlt még mindig melenget.
Megyünk - tán globális télbe,
Mesterkélten makacs éjbe...
A nagy globális bohózat
Egyre kevesebb jót hozhat,
A hirdetett jövő-képek
Orwelli mosolyt idéznek,
A Múltunkhoz ragaszkodva,
Szerelmünkbe kapaszkodva
Vagy túléljük,
Vagy meghalunk -
Behódolni úgysem fogunk.
Szép emlékek, mit akartok?
Ködös novemberi partok...
Isten vékony ösvényt mutat,
Nem csillogó országutat.
Nem soksávos betoncsoda,
Kikövezve sem lesz soha.
Nincs rajta zarándoksereg,
Csak gyalog járják -
Kevesek.
Megtalálják, akik hisznek;
A pokolba sztrádák visznek.
Isten vékony ösvényt mutat,
Jele a
Szabad Akarat.
Az árral sodródó tömeg
Sohasem találhatja meg.
Csak az talál, aki kutat
Isten vékony ösvényt mutat.
Időbeli erdőszélen
Isten ül egy öreg széken,
Fejét tenyerébe hajtja,
A Teremtést köd takarja.
Fut az idő,
Vén Tétova;
Meddő vizek tűnnek tova.
Csendesség van most
Az Égben;
Időbeli erdőszélen.
Cél csak a Lélekben lehet;
Isten,
Békesség,
Szeretet.
Szent Tüzek csak
Belül égnek;
Kívül?
Sunyi lidércfények.
Lapos, profán szempontokat
A Jövő mindig megtagad.
Eszköz egyedül:
Becsület;
Cél csak a Lélekben lehet.
Etikai aknamező...
Visszaszámláló ketyeg;
A túlerő
Isten művi jelmezében
Tetszeleg.
Tudományos "mindent lehet";
Ezer függöny átszakad,
De "mindent lehet"-ből nem lesz
Magától "Mindent szabad".
Génmanipuláló ember
Rázza a Lét bocskorát,
Szinte minden nappal újabb
Tilalmakon gázol át.
Etikai aknamező;
Tűzveszélyes buborék -
Végén a háttérhatalom
Alighanem benne ég...
De a számunkra se lesz jobb,
Hogyha vele zuhanunk,
Ha túléljük,
Barlangokban
Gránitot pattinthatunk...
Szörnyszülöttek...
Megtörténhet
A leggonoszabb "csoda";
Nem biztos ám,
Hogy a Múltban
Nem volt ilyen
Valaha...
Etikai aknamező...
Visszaszámláló ketyeg;
A túlerő
Isten művi jelmezében
Tetszeleg.
Nyegle pénzhatalmi ulti;
Betlire játszik a multi.
Szikkadt "új világrend" álmok;
Jelmezes mű-kappan károg.
Lilára festett szőrzetek
Parókaként feszítenek.
Nyegle pénzhatalmi ulti;
Fuvalkodó biznisz-putri...
Sztratosz-lakó öltönysereg;
Lompos amatőr istenek.
Teremteni? -
Csak veszteség...
Tök durchmars - profitra elég.
Nyegle pénzhatalmi ulti;
Tervezget a világ-kugli...
Globál klíma-hisztéria,
Rajta profit-monarchia...
Az "elit" csőcselék makog,
Zizegnek a cinkelt lapok.
Hataloméhes pénz-condra;
Isten azt feleli:
Kontra!
Csendes novemberi eső;
Mindig poshadt a túlerő.
Terpeszkedhet profán kincsen,
De igazi célja nincsen.
Tagadhatja, ami áldott,
Alakíthat mű-világot,
A jogot szétfeszítheti,
Istent is átnevezheti,
Profán hatalmi maffia,
Nem lesz más, csak percek fia.
A vén Idő kineveti,
És mindig semmivé teszi.
Poshadt az összes túlerő;
Csendes novemberi eső.
História-kőkolosszus
Fejét vakargatja,
Fáj, viszket,
Már repedezni kezdett
Minden tagja.
Hamisított történelem
Kőből való bokra
Éppen a szemünk láttára
Hullik darabokra.
Megdohosodott a tapló,
Tüzet sose fogna,
Süllyesztőbe kerül minden
Történelmi dogma.
Elkopik a hamisítás
Rozsdás, horgas csőre,
Bizalommal tekinthetünk
Jelenre,
Jövőre.
Nem lesz hamis történelem
"Új világrend" atyja;
História-kőkolosszus
Fejét vakargatja...
Időn túli veszedelem
Kushad a sötét egeken.
Szélsőségek törvényt ülnek,
Fekete fellegek gyűlnek.
Megcsavarodtak az utak,
Mérget lehelnek a kutak.
Novemberi éjszakában
Sír az Isten egymagában.
Nimród király egykor régen,
Hajdankor
Novemberében
Belenézett a Jövőbe,
Elment a jókedve tőle,
Aztán újra belenézett,
S azt gondolta:
Coki, végzet!
Nimród király egykor régen,
Napos őszi erdőszélen
A Jövőt előre látta,
Okos fejét megcsóválta.
A jóslat profán misztika,
Nem egyéb, mint statisztika.
Nimród király egykor régen,
Mesebeli erdőszélen
Isten felé fordulhatott;
Ő beszélt -
Isten hallgatott.
Az Erkölcsi Világrendbe
Az elrendelés nem fér be.
Nimród király egykor régen
Bízott Isten igéjében.
Amíg van Szabad Akarat,
Jövő-Remény mindig marad.
Nem szögletes a karika;
A túlerő - statisztika...
Ma is csillag jár az
Égen;
Ahogy Nimród idejében.
