Idő-parti Tavasz-öböl

Idő-parti Tavasz-öböl;

Anyag a Szellemmel pöröl.

Atlantisz műkörmösök

Hangos nyelve fürgén pörög,

S Bizáncból jött szerzetesek

Dicsérik a görögtüzet.

Idő-parti Tavasz-öböl;

Téves jóslat jövőt pörköl,

S Múltakból jött sokadalom

Hullámzik egy széles falon.

Virágzik sok korhadt faág,

Elpihennek régi viták.

Idő-parti Tavasz-öböl;

Ablakban Isten könyököl.

Ünneplőben a táncterem,

Éled a régi Szerelem.

Alternatív Történelem

Mereng a Tavasz-ünnepen,

S ördögből lett angyal-kadét

Iszogatja hideg sörét.

Virágba borul a berek;

Ismétlődnek a Kezdetek.

Anyag a Szellemmel pöröl;

Idő-parti Tavasz-öböl

Fehér virágú szilvafák

Fehér virágú szilvafák;

Örök átmenet a világ.

Tavaszt öltve megszületünk,

Élet-télben tova megyünk.

Ha némi gyümölcsöt hagyunk,

Talán nem hiába vagyunk.

Fehér virágú szilvafák,

Látjátok az évek sorát.

Paraszti ész ellen lázad 

A huszonegyedik század...

Rózsaszínű tévutakra

Vezényel a profán csakra.

Fehér virágú szilvafák;

Jár a Tavasz korokon át.

Télből mindig újra éled,

Tavasszal újul az Élet.

Az Idő talán kietlen,

De megvesztegethetetlen.

Helyre rázódik a világ;

Fehér virágú szilvafák.

Lábunk alatt pannon titkok

Lábunk alatt pannon titkok,

Fejünk felett kék egek,

Mögöttünk Múlt,

Szemben Jövő,

Körülöttünk:

Kikelet.

Küldetésünk:

Szent Jövendő;

A jelen bármit hadar,

Életre és

Szeretetre

Rendeltetett 

A Magyar.

Múltat,

Jövőt

Köd-kosárban

Rejteget

A Messzeség;

Lábunk alatt pannon titkok,

Fejünk felett

Kék

Az Ég

Megint óra-állítgatás

Megint óra állítgatás...

A vasárnap szeme csipás.

Elképzelt milliárdokat

Rak élére dollár-rovat.

A pénz áll mindenek felett,

S a limbikus rendszereket

Évente kétszer rengeti;

Az Élet mit sem ér neki.

Megint óra állítgatás...

Kósza szél,

Rekedt ugatás,

S egy rosszkedvű alig-tavasz

Kezében ismét a ravasz.

Kísérletezni nem kéne...

Lesz-e már valaha vége?

A vasárnap szeme csipás;

Megint óra-állítgatás...

Az első igazi tavaszi nap

Az első igazi

Tavaszi nap,

Az ember végre

Új erőre kap.

Eltakarodott

Már a fagy-tatár,

Az ember újra

Szép Jövőre vár.

Felszáradt már a

Sár az udvaron,

A satnya fűben

Friss Remény oson.

Az ember jókedve

Markába csap,

Az első igazi

Tavaszi nap.

Hatvan felé haladtomban

Hatvan felé haladtomban

Kacag a szél - alattomban:

"Akárhogy nézel magadra,

Rajtad is van idő-zabla.

Lustaság,

Vagy igyekezet,

Végül - ugyanoda vezet."

Isten leül egy vén padra,

Néz rá,

Én meg önmagamra.

Kacag a szél alattomban,

Hatvan felé haladtomban.

Nem a propaganda hozza a Tavaszt

Nem a propaganda

Hozza a Tavaszt,

Pénz,

Vagy Média

Sziklából

Vizet nem fakaszt.

Nem azért borulnak

Virágba a fák,

Mert parancsba adta nekik

Multi uraság.

Nem kamatból épül

A szent napsugár,

Nem az IMF hitelből

Jön majd el

A Nyár.

Nem a propaganda

Hozza a Tavaszt;

Sose terraformál jövőt

Műanyag haraszt.

Hamu alatt néha

Izzik a parázs,

Nem propaganda dönti el,

Mi a

Haladás.

Idő-börtönbe van zárva

A pénzhatalom,

Isten áldása még mindig

Csak a

Bátrakon.

Direktívát nem követ

A makrancos

Idő,

Előbb-utóbb kihal minden

Profán túlerő.

A hatalom minig

A múltban maraszt,

Sohasem a propaganda

Hozza

A Tavaszt.

Istennek nincs titulusa

Istennek nincs titulusa,

Kitüntetést sem hord soha.

Piár-pezsgőt nem osztogat,

Díjat soha el nem fogad.

Nem vitázik a pénztárnál,

Nyereséget sose számlál.

Sosem volt áru a Csoda;

Istennek nincs titulusa.

Covid-verte hétköznapok

Covid-verte hétköznapok

Szájmaszkos hada vánszorog.

Szezonja van sóhajoknak,

Vakcinákat csócsálgatnak.

Ki lelkes,

Ki ironizál,

Az ostoba meg - kritizál.

Karanténban a Tegnapok;

Covid-verte hétköznapok.

A Hit az Élet alapja

A Hit az Élet alapja.

Az Ember Istentől kapja,

De maga szab neki formát,

Viszi a Lét ormain át.

Reggel érdemes felkelnem,

Érdemes levegőt vennem,

Mindig, mindig

Tovább

Mennem...

Minden percben ott van velem,

Akkor is, hogyha nem érzem,

Ha nem értem.

Maga a Rész,

Meg az 

Egész,

Minden percben szemembe néz,

Fenyegessen bármilyen vész,

Legyek merész,

Életre kész.

A Hit az Élet alapja,

Életkedvünk édesapja...

Élni

Nem a profit

Tanít,

Hanem

A Hit.

Szegény árva szkeptikusok

Csüggedt társasága kocog

Mások Hitének nyomába,

Saját lelkét nem találva...

A Hit az Élet alapja,

Mindennek első etapja.

Ahol Hit nincs,

Fogy az Erő,

Sötétségbe fúl

A Jövő.

Akit az Istentől távol

Ostoba nemhite gátol,

Csak bocsánatot kéreget

Folyton

Önmagától,

Nem hisz,

Nem remél,

Csak vádol;

S gyötri életfogytiglan

A sötét gonosz mámor...

A Hit az Élet alapja,

Önbizalom,

Remény atyja,

Boldogságunk,

Szép 

Jövendőnk

Záloga.

Isten jószántából adja.

A Hit az Élet alapja.

 

Jégkorszakok emléktára

Jégkorszakok emléktára

Ráfér a Föld homlokára.

Hómezővé vált a berek,

Jéggé dermedtek a hegyek,

S a hallgatag világ felett

Fehér halál terpeszkedett.

Jégkorszakok emléktára

Felvésve idő-táblára...

A nyár szele volt a bóra,

S a Föld - Isten hógolyója...

Egész évben csak december...

Akkor született az Ember...

Jégkorszakok emléktára;

A Titok oda van zárva...

Akkor jöttünk..

Vajon honnan?

Állatvilágból?

Máshonnan?

Mielőtt olvadni kezdett,

Ott fagyott jégbe

A Kezdet.

Köd szállt le a Világfára...

Jégkorszakok emléktára...

Aki a Magyar Népünket utálja...

Aki a Magyar Népünket 

Utálja,

Az ne vágyjon 

Budapesten

Kormányra.

Dédelgesse,

Simogassa

Doktrínáit

Ahogyan csak akarja,

Jövendőnket

Egyenszínű

Rút masszává

Ne marja.

Aki a Magyar Népünket

Gyűlöli,

Hiába is hazudozik,

Nem fogunk hinni neki.

Csak egyszer volt kutyavásár,

Még egyszer 

Nem lesz 

Budán,

Nem kell újabb 

Bolsevizmus

Sztálin,

Rákosi

Után.

Akinek a Magyar Népünk

Egyáltalán

Nem számít,

Csak az, hogy ránk kényszerítse

Elvetemült,

Papírszagú,

Gyilkos,

Hulla

Dogmáit,

Jobban tesz,

Ha messzire,

Őserdőbe,

Vagy a Holdra

Oldalog,

S ott Coudenhove-Kalergi

Vagy Lenin elvtárs

Szellemével

Társalog.

Aki jobban tudja, hogy 

A Magyar Népnek

Mi a jó,

Élenjáró

Eszméivel

Fogadja be

Történelmi lefolyó;

Aki a Magyar Népünket

Utálja,

Soha többé

Ne kerüljön

Budapesten

Kormányra.

Tükörsima, szép Jövendő...

Tükörsima, szép Jövendő...

Örömmanók játszanak,

Úgy csörgedezik a Derű,

Mint valami friss patak.

Minden vágy valóra válik,

Virul az Életerő,

Szeretettek simogatja

Lelkünket a vén Idő.

Tükörsima, szép Jövendő...

Szent Öröm csónakja ring..

Hátha egyszer majd valóra

Válhatnak

Az Álmaink...

Csillagtalan sötét égen

Csillagtalan sötét égen

Kóvályog a végzet,

Tervéhez mindig hiányzik

Néhány apró részlet.

Az elrendelt entrópia

Nem a világ célja,

És a Tudat sem volt soha

Az anyag hajléka.

Minden teleológia

Végül mindig téved,

Ilyen módon nem tárja fel

Titkait az Élet.

Csillagtalan sötét égen

Hitvány erő éled,

Tagadásban csak ostoba

Politika béget.

Míg el nem ront végleg mindent

Pénz, vagy az enyészet,

Sötét égen mindhiába

Kóvályog a végzet.

Isten sosem kételkedik

Isten sosem kételkedik,

Bár ablakát esők verik.

Nemhitek nyegle serege

Isten falát nem veszi be.

Pállott ateizmus szakad;

Áztatja az elmúltakat.

Isten sosem kételkedik, 

Bár derekát szelek verik.

Pesszimizmus-entrópiák

Anyag haláltáncát járják.

Abortált jövő-képzetek

Fájdalma égen tekereg.

Vak ész abortuszra tanít;

Maszkok mögött szorong a Hit.

Pénz rázza a Lét tikait...

Isten sosem kételkedik.

Hektór sosem kér kegyelmet

Hektór sosem kér kegyelmet;

Érdemet ostoba kerget.

A média - úgyis tudja -

Akhilleusz pártját fogja.

Kanonizált minden őse,

Ő a kánon örök hőse.

Hektór sosem kér kegyelmet;

Alkut, behódolást elvet.

Éjjel és nappal fegyverben,

Mindig túlerővel szemben...

Ritkán tette le a kardot,

Teljes tíz évig kitartott.

Hektór sosem kér kegyelmet;

Amíg él, bírja a terhet.

Isten-protekció ellen,

Kánon-túlerővel szemben...

Kánon-istenek kölykei

Nem szeretnek veszíteni...

Amott világrabló elit

Vágyik szorozni kincseit,

Emitt Otthon fenyegetve,

Apák öltöztek fegyverbe.

Amazt a zsákmány igézi,

Hektór a családját védi...

Életet véd,

Sosem "elvet"...

Ezután sem kér kegyelmet.

Márciusi hideg eső

Márciusi hideg eső;

Sosem "az elit" az első.

Magából hiába okád

Unalmas bolondériát,

A Létet más viszi tovább:

Alant a sok ezer Család.

Így volt mindig,

Így volt régen,

Soha nem is lesz másképpen.

A legtöbb "modern gondolat"

Jövő-távlatot nem mutat.

Isten bóvlira nem vevő;

Márciusi hideg eső.

Hajdani Szent Márciusunk

Hajdani Szent Márciusunk

Meghitt, magyar fénye...

Minden születő Tavaszban

Újul az Emléke.

Hajdani Szent Márciusunk

Lényegünket rejti,

Amíg magyar él a Földön,

Soha nem felejti.

Hajdani Szent Márciusunk

Kikelettel éled,

Bennünk is felpezsdül tőle

A vér - meg az Élet.

Hajdani Szent Márciusunk,

Fényes lelki másunk;

Benne rejlik összetartó,

Szent identitásunk.

Hajdani Szent Márciusunk,

Nagy terhet ró ránk is;

"Rabok legyünk vagy szabadok" -

Ma is aktuális.

Hajdani Szent Márciusunk,

Magyarrá keresztel,

Nevetséges határokra

Ma sincs tekintettel.

Hajdani Szent Márciusunk;

Háromszínű kendő;

Amíg a Múltunk él bennünk,

Lesz Magyar Jövendő.

Kikelet, a primadonna

Kikelet, a primadonna,

Fellépését halogatja,

Pedig a publikum várja,

Hogy végre színpadon lássa.

Nem találta szemfestékét,

Bőgött némi eső-félét...

Kikelet, a primadonna,

Jelmezeit válogatja.

Felteszi napsütés-sminkjét,

Igazgatja szellő-ingét,

Felveszi felhő-fövegét,

Ibolyaillat-köpenyét.

Kikelet, a primadonna,

Rajongóit megváratja.

Hogyha rosszkedve úgy tartja,

Jön a hideg-hisztéria,

Esetleg a Télhez pártol,

Akár havat is vásárol,

Csupán önmagát siratja

Kikelet, a primadonna.

Történelem lomtárában

Történelem lomtárában

Nyakig ér a por,

Minden lejárt doktrína ott

Lapul valahol.

Történelem lomtárába

Nem tűz be a Nap,

Mérges eszmék rozsdás foga

Egymásba harap.

Történelem lomtárában

Isten sose jár,

Vörös csillag gusztustalan

Szivárványra vár.

Fagyos, névleges Tavaszban

Fagyos, névleges Tavaszban

Szél rohangál szakadatlan.

Tél és Tavasz ömlik egybe,

Folyton változik a mezsgye.

Köd távoli hegygerincen;

Ideiglenes lett minden.

Bomló értékrendek mentén

Filozófia-karantén.

Fekete kéz vén kilincsen;

Tanácstalan most az Isten.

Végzet vén tenyere csatta

Fagyos, névleges Tavaszban.

A Költészet öntörvénye

A Költészet öntérvénye;

Semmi elől nem áll félre.

Még szótagot se küld oda,

Ahol a Szó csak kaloda.

Semmi státuszt nem ismer el,

Nem versenyez,

Nem is perel.

Nem tömjénez,

Nem bazsevál,

Pénz szolgálatába nem áll.

Nem számít neki hivatal,

Titulusokat nem akar.

Nexus-hálóba nem akad,

Míg él - öntörvényű marad.

Még él, öntörvényű marad,

Haszon-elvre semmit nem ad.

Olyan hasznos a világnak, 

Mint a világ - önmagának.

A Költészet Igazsága

Nem a számokba van zárva.

A Költészet öntörvénye

Sohasem számok önkénye.

Egyetlen vers is több lehet,

Mint sok kilométer kötet,

Inkább egyetlen Olvasó,

Mint bolygónyi képmutató.

A Költészet öntörvénye;

Isten legszebbik reménye.

A Költészet Lélek étke,

Nem a hatalom csalétke.

A Jövő Ritmusra éled,

S a Ritmus - maga az Élet.

Nem köldökre,

Fel az Égre...

A Költészet öntörvénye.

Tudományos tudatlanság

Tudományos tudatlanság;

Gombhoz készül a bő nadrág...

(Szobatudós észt osztogat,

Kacaghatunk rajta sokat.)

Evolúciós ötletek

Mentén vak logika rebeg.

Hogyan született a család?

Tudósunk nem hagyja magát,

A kisujjából kirázza,

És imígyen magyarázza:

Félig majom férfiember

Húst falatozott nagy kedvvel,

Közben pedig a dög felett

Szemlélte a nőstényeket.

Egy megtetszett neki.

Nosza!

Legyen hát monogámia!

Anyag szellemet teremtett,

Evolúció - Szerelmet...

A házasság intézménye

Húsevés nyomán jött létre,

Mert a családfő-exmajom,

Akit vadászat súlya nyom,

Csak akkor hord haza dögöt,

Hogyha az övé a kölyök...

Ennél nem is adja alább

A tudományos butaság.

Filozófiai kétely?

Aki azzal előállna,

Azt az akadémiája

A karámból kitagadná...

Inkább lábjegyzetet béget,

S - elfogadja az egészet...

A Szerelem,

Ragaszkodás -

Csak evolúciós fogás...

Az anyagból fakadt ez is,

Mondja a profán genezis.

Hej, tudományos elmeél;

A szint önmagáért beszél...

Tudományos tudatlanság;

Számos díjjal jutalmazzák...

A tudomán-specifikus

Falusias ateizmus

Így véli elintézettnek

A legnagyobb kérdéseket...

Az efféle "törzsfejlődés"

Voltaképpen elrendelés.

Az anyag-predesztinálta

Sötét törzsfejlődés-vágta

Céltalanság felé lohol...

Hová "törzsfejlődi" magát

A húsevés szülte család?

Hogyha ilyen család lenne,

Orwell-féle útra menne...

Nem érte utol Achilles a teknőst,

Pedig le kellett volna hagynia..

"Csodát tesz" a formális logika...

Tudományos tudatlanság;

Fényévekre a Valóság...

Amikor megszületett

Az első Homo Sapiens gyerek,

Hány percig élhetett volna,

Ha nincs rá szerető gondja

Egy családnak?

Nem lennének ma

Akadémiák,

Se evolúciós teóriák...

Idő mentén akad holtág...

Tudományos tudatlanság...

Asszonyiság - az Emberi Lét tiszta lelkiismerete

Jövőt teremtő

Fényes 

Tisztaság...

Asszonyiság...

Az igazi Asszony

Él,

Éltet,

Szeret;

Szülőanyja,

Dajkája a világnak;

Fényes, szent keret,

Benne él az 

Igazi Jövő,

A fényes, 

Tiszta Lelkiismeret...

Isten Békéje,

Lelki tartaléka;

A Teremtés szent

Pihenőhelye...

Jövőt teremtő

Fényes 

Tisztaság...

Asszonyiság...

Nem lányság, nem szüzesség,

Nem üres edény,

Nem kiherélt

Profán "erény";

Nem szemforgatás...

Az Asszonyiság

Valami más...

A férfi

Vadság,

Bátorság,

Siker;

Vagy mindezeknek szöges ellentéte.

Fordulhat jóra, szépre, szörnyűségre -

Bűn és erény lebeg egymás felett,

Nyelvét harapó lelkiismeret...

Legtöbbször nem több, mint

Puszta jelen;

Magában nem lel 

Jövőt

Odafenn...

Csak akkor teljes a világ,

Ha megveti lábát

Az Asszonyiság.

Jövőt teremtő

Fényes 

Tisztaság...

Asszonyiság...

Nem profit, nem pénz,

Nem hatalom;

"Egyedül üdvözítő" süket dogma -

Hanem a Lét

Egyszerű Csillaga,

Az Öröklét

Maga..

Az Asszonyiság

Tiszta,

Jó,

Szeret;

Általa örök

A Lelkiismeret.

Jövőt teremtő

Fényes 

Tisztaság...

Asszonyiság...

Nemzedékről nemzedékre

Száll a 

Szent Béke

Lehetősége.

Néha táncolunk

Szakadék felett,

De akkor is megújul,

Visz a Jövő felé

A Lelkiismeret...

Az Asszonyiság

Selymes fűvű rét,

Általa újul

Az emberi Lét.

Jövőt teremtő

Fényes 

Tisztaság...

Asszonyiság...

Nem ám az ál, a talmi, szerep-kergető,

Nem a profán dogmát tekergető,

Nem Medúsza,

Nem a Párka,

Nemi hibrid,

Profán ifrit,

Nem az álszent kikent-kifent,

Globálháló-szövőnő,

Nem ő,

Hanem az Igazi Nő....

Jövőt teremtő

Fényes 

Tisztaság...

Asszonyiság...

Isten tér hozzánk

Nemzedékről

Nemzedékre

Vissza.

Asszonyiság...

Általa az emberi Lét

Lelkiismerete

Tiszta.

Jövőt teremtő

Fényes 

Tisztaság...

Asszonyiság...

Szikambria

Szikambria, mondák hona,

Vajon létezett valaha?

Mint fürge hal a habokban,

Bujdosik évszázadokban,

Itt feljön, ott bukik alá,

S eltűnik - ki tudja, hová...

A legendás Szikambria

Merre lehetett valaha?

Kik voltak a szikamberek?

Miféle rejtélyes sereg?

Gallia?

Vagy Pannónia?

Merre volt e nép otthona?

Szikambria,

Szikambria...

Hol magasodott valaha?

Trójából Pannóniába,

Innen pedig Galliába

Viszi a makacs hagyomány...

Körülötte csupa talány.

Szikambria,

Szikambria...

Mi a legenda alapja?

A történész persze vállat von,

Véletlen csupán,

Hamis nyom...

Trójából Pannóniába,

Onnan pedig Galliába

Vetődik el a véletlen?

Ezt egyáltalán nem hiszem...

Valami régi kapcsolat

Rejlik az adatok alatt.

Hogy trójai menekültek

Lakták valaha e földet,

Arra számos célzás akad,

De mindaddig titok marad,

Míg felette szkepszis károg,

Mint a nehéz istenátok.

Attila király városa

Volt valaha Szikambria?

Talán ő alapította,

Vagy csupán felújította?

Szikambria,

Szikambria...

Makacs az adatok sora...

Valami bújócskát játszik,

S tán nem az, aminek látszik...

Tours-i Gergely is tud róla,

Meg a frank Cosmographia,

Meg a frank történet könyve...

Merre lehetett a helye?

Szikambria,

Szikambria...

Mi lehet a titok nyitja?

Akad olyan forrás, ami

A Meótisz mellé teszi,

S ott is felbukkan mellette?

Ungaria Vetus neve...

Milyen régi Magyarország

Elfeledett nevét hozzák

Elénk a zavaros sorok?

Köd...

Fantomok...

Titok...

Titok...

Szikambria,

Szikambria...

Megtudhatjuk-e valaha?

Az Időtől feketedve

Áll, mint a Régmúlt Hírnöke,

Aztán hirtelen feltárul,

És a szemünk közé bámul

Nagy Lajos király korából,

Egy kolostor udvarából...

Miféle szívós hagyomány 

Vitte át az Idők fokán?

Valaminek az Emléke,

Valamiről tudnunk kéne...

Szikambria,

Szikambria...

Nyugtalan szellemek hona...

Valami kikívánkozik...

Itt valami ránk tartozik...

Valami nagyon másképpen,

Másképpen történt egészen...

Szólít,

Szól hozzánk a Régen...

Áttör nyegle modernségen...

Másképpen volt

Nagyon régen...

Másképpen történt

Egészen...

Vén nyugtalan titkok sora...

Szikambria,

Szikambria...

Atlantisz legbelső titka

Atlantisz legbelső titka

Nem egy számadat,

Nem is a mindent elsöprő

Vízi áradat.

Nem is az, hogy egyszer eltűnt

A tenger alatt,

S hogy mindennek ellenére

Híre fennmaradt.

Bár műhold sem talál semmit

A sírja felett,

Atlantisz mégsem a végzet

Szimbóluma lett.

Atlantisz legbelső titka

Nem a technika,

Nem is a mindent megőrző

Mitológia.

Nem is az, hogy fenyeget az 

Újabb vízözön,

S eltűnt múltjának az ember

Már nem is köszön.

Nem is, hogy véges a Földön

Minden hatalom,

S nem a tudományban van a 

Végső oltalom.

Atlantisz legbelső titka

Csak a Szeretet,

A nemhivatalos ember

Sohasem feled.

Az Egyetemes Szeretet

A Lét lényege,

Sohasem lehet Múltunk, sem

Jövőnk nélküle.

Atlantisszal örök jogon

Egybe tartozunk,

Ha Atlantiszt elfeledjük,

Mi is elbukunk.

Atlantisz legbelső titka:

Összetartozunk.

Atlantisz legbelső titka

Mi magunk vagyunk.

Bár sosem lett elrendelve

Semmi eleve;

Atlantisz a Múltunk, együtt

Lélegzünk vele.

A néhai László Gyula

Csodát tett csodátlan korban;

Egyén volt - a sablon-sorban.

Őstörténetünk...

Valami

Nem passzol...

Jól érezte

László Gyula

Professzor...

Tízéves se voltam, amikor

Az első könyve kezembe került...

Vékony volt,

De hetekig le se tettem;

"Hunor és Magyar nyomába" eredtem...

Nem képzelte, hogy az olvasó mafla,

Nem volt benne akadémikus blabla,

Csak tiszta,

De nem akármilyen,

Ami leköt,

Felcsigáz,

Érdekel.

Csak tiszta szó,

Ami segít,

Szeret;

Kézen fog felnőttet

És gyereket.

A jó író 

Nem orángutánt patkol;

Jól tudta ezt

László Gyula

Professzor.

Amikor más térfelén volt a labda,

Öröknek látszott a doktrína-csapda,

Trianon dupla gyökeret eresztett,

És Múltunk profanizálódni kezdett,

Előbb

"Minden germán"

Aztán meg

"Minden szláv",

Ezt is

Azt is

"Másoktól vettük át",

A hatalom Marxot, Lenint hadart,

Háztáji barmaink javában

Románozták az Erdélyi Magyart,

Erő,

Hit,

Remény megfogyatkozott;

Ő hozta fel

Sírokból,

Mítoszokból

A 

Régi

Távlatot.

Írt,

Rajzolt,

Tanított.

Keze nyomán

Megszólaltak a táltosok,

A holtak,

Művésze volt

Nyelvnek,

Ecsetnek,

Tollnak.

Nem maradt a sablon-sorban...

Csodát tett - 

Csodátlan korban...

Tudta,

Hogy nem üthet részt fejjel a falon,

És rájöhetett, hogy

A tudomány

Jórészt - hatalom.

A nagy fába

Sokat kell ütni - sokszor,

Jól tudta ezt

László Gyula

Professzor...

Ne fázzon az uráli nyelvcsalád...

László Gyula

Az Urál távolából

Egészen közel, a szomszédba hozta

Az őshazát.

Bár fújt rá az egész lojális szakma,

László Gyula

A támadásokat

Mindvégig nagyon higgadtan fogadta.

Nyereg,

Viselet,

Lószerszámok, Szablya...

Az apró részleteket 

Összerakta.

Alagutat fúrt

Dogma-hegy alatt,

Hátha a Gondolat,

Mint friss patak

Felszínre mossa majd az Igazságot.

Mindig lesz talán,

De bátorság nélkül nincs tudomány,

El kell vetni, ha sehova se passzol,

Mindig konszenzusokat keresett,

De nem alkudott

László Gyula

Professzor.

Nagy kérdésekre választ nem talált,

De inspirált,

Eméleteket alkotott,

Példát adott.

Kettős honfoglalás...

Bombaként robbant,

Máig sem oszlott még el

A hatás...

Tán nem igaz,

De tiszteletre méltó,

Mert nem hiszi, hogy nála van a végszó.

Zárt dogmák helyett végre friss szavak,

Keresik,

Nem ölik

Az Igazat...

Nem semmisül meg a Nap

Alkonyatkor...

Jól tudta ezt

László Gyula

Professzor.

Egyetlen egyszer hallgathattam őt,

Régen volt már...

Az életemben egyszer...

Egy zsúfolt egyetemi nagyteremben...

Csak egyetlen egyszer...

A test öreg,

A Szellem fiatal,

Világosan szól,

Tudja, mit akar...

Zsúfolt terem,

Száz meg száz hallgató,

S ahogy megjelent, 

Mély áhítatot sugázott

A Csend.

Pedig akkor

Ott

Kristó volt az isten,

Amíg beszélt,

Egyetlen hang se pisszent...

Utána sokan körbevettük

Őt,

Tán alig kapott tőlünk

Levegőt,

Sok, magát felnőttnek érző gyerek,

Ő szabatosan

Szépen válaszolt

Mindenkinek.

Nem érdekel,

Ki hány díjat arat,

Pénzzel, médiával merre "halad";

Számomra az igazi nagy tudós,

A Felelősség örök példaképe,

Amíg élek,

László Gyula

Marad...

Ő kérdezett,

Ő ad erkölcsi támaszt,

Majd mások fogják

Megadni a választ.

Őstörténetünkre

Fény derül

Egykor...

Jól sejtette

László Gyula

Professzor.

Szelleme ma is közöttünk bolyong;

Kérdez,

Választ kutat,

Emlékezik;

S míg mozgását

Dogmák nem fékezik -

Magyar tudomány addig létezik.

Újra csak Covid-fellegek

Újra csak Covid-fellegek

Lebegnek a Tavasz felett.

Már a második Kikelet,

Ami a süllyesztőbe megy.

A csüggedt, halovány Tavasz

Komor kétséget kanalaz.

Újra csak Covid-fellegek

Sötétítik el az Eget.

Szívós vírus, eget facsar;

Soha eltűnni nem akar.

Türelmünket üti csapra;

Mutálódik napról napra...

Újra csak Covid-fellegek

Csáprengetege fenyeget.

Globál világ csorba orma

Kínából ide elhozta.

Rossz "elit" sztratosz-fenekek

Repítették felhők felett.

Újra csak Covid-fellegek,

És a világ otthon reked.

Szerencsétlen évjáratok

Hajója zátonyon topog.

Béketűrésünk szétreped;

Újra csak Covid-fellegek.

A mai tragikum-madár természetrajza

A mai tragikum-madár

Vén szürke fellegekben jár.

Horgas csőrrel onnan kémlel,

Hátha bajt, vért, szennyet észlel.

Midőn nyomor szagát érzi,

Indul a sebeket tépni.

A mai tragikum-madár

A végzet vállaira száll.

Ahol jobban fáj, oda mar,

Segíteni nem is akar.

Érzelgőssége csak jelmez,

Nem szán, de nem is kegyelmez.

A mai tragikum-madár

Katasztrófa-réten kaszál.

Ami rossz, látsszon rosszabbnak,

Ami rosszabb, még rosszabbnak.

Szegény csúf tragikum-madár...

Hiába sáros a határ,

Nem jöhet számára siker,

Mert a Remény sose fogy el...

Sötét felhő...

Égi batár...

Károg a tragikum-madár.

Hunor és Magyar egykoron

Hunor és Magyar egykoron;

Távoli mítosz-partokon

Szert tevének férfi-övre,

Pattannak felnőtt-nyeregbe.

Szarvas jön Jövő képben,

Űzik Idő erdejében.

Hunor és Magyar egykoron

Idő-rengetegben oson.

Gonosz, tüskés szkepszis-ágak;

Hunor és Magyar szétválnak.

A csalóka Történelem

Mélyebb, mint minden sírverem.

Hunor és Magyar egykoron

Tudták, honnan ered a Nyom,

De azt nem, hogy hová vezet

A hiányos Emlékezet.

Profán csapdák erdejében

Kocsmává züllik az Éden...

Hunor és Magyar egykoron

Indultak egy igaz Nyomon.

Ma mindketten - mint szellemek,

Templomrom fölött lebegnek.

Vagy újraszenteljük hamar,

Vagy belepi a rőt avar.

Halál-soron?

Jövő-soron?

Hunor és Magyar egykoron...

Ellopott Tavasz helyébe

Ellopott Tavasz helyébe

Jön-e végre másik?

Vagy a világ továbbra is

Vírus-szélben fázik?

Rendkívüli állapotnak

Közel-e a vége,

Vagy új problémák jönnek a 

Bajokért cserébe?

Lesz globális vírus helyett

Helyi Tavasz-ünnep?

Visszakapjuk valaha a 

Régi Életünket?