November hideg palástja

November hideg palástja

Omlok a fáradt világra.

Az Október holtra fárad,

Gyászindulót fúj magának.

Lehull a tömérdek levél,

Jövetelét jelzi a Tél.

November hideg palástja

A Természet kulisszája.

Bástya Búbánatból.

Ködből,

Esőből,

Csípős hidegből...

Leköt érzelmeket,

Szemet,

Mögötte Változás pereg.

November hideg palástja,

Füst és köd az aurája.

Ünnep-hegyről bánat-völgybe

Indul a Természet Hölgye.

Örök mozgásban a Határ;

Együtt egész a Tél, s a Nyár.

November hideg palástja

Az Ősz végső felvonása.

Mélyül a vén Idő kútja,

Nyílik a Tél alagútja.

Alkonyi hideg koboldok;

A távolban Ádvent csillog.

Régi titkok új kabátja;

November hideg palástja.

Allegória-világban

Allegória-világban

Igaz szimbólumok gyászban.

Ötlet? 

Nem sok vizet zavar...

Fontosabb lett a hivatal...

Akut kapcsolatrendszerek

Unalmas esője pereg...

Allegória-világban

A végzet jár bő nadrágban.

Média tényeket teker;

Minden túlerőt ünnepel.

Görcsöl az igazság gyomra,

Pénz tör világuralomra.

Allegória-világban

Örök elit-maszkabál van.

Minden érték sárba repül,

Minden talmi felül kerül.

Profánra teremtés hárul,

Minden önmagába zárul.

Allegória-világban

Szó fürdik a mágiában.

Széltében halad a csónak,

Álneve lesz minden szónak.

Gépi pókháló szervere

Lesz az új korszak istene.

Allegória-világban

Egy szál allegóriában

Minden fogalom egyesül,

Pénz-uralommá szervesül.

Allegória-börtönök

Rózsaszín lakatja csörög.

Csak egy hatalom-család van

Allegória-világban...

Időfolyam Ősz-kanyarban

Időfolyam Ősz-kanyarban,

Rekedt hangú, bús kürt harsan.

Borongós őszi illatok

Csípős felhője kavarog.

Hullani készülő lombok

Terhét viselik a dombok.

Időfolyam Ősz-kanyarban;

Elmúlás fáradt kis dalban...

Vén, rosszkedvű sárkupacok,

A tócsákban halál csoszog.

Az ég a dombtetőre ül.

Depresszió lengi körül.

Időfolyam Ősz-kanyarban,

Nosztalgia dúdol halkan.

Rossz dekadens álfájdalom

Kószál a szürke partokon.

Zörög az elsárgult levél,

Emlékeket idéz a szél.

Arcunkba bámul a Hajdan;

Időfolyam Ősz-kanyarban...

Újjászülető Remények

Újjászülető Remények

Miatt van még mindig Élet.

Remény-reinkarnációt

Rejt igen sok mosoly-bozót.

Minden Remény szép és nemes,

Élte élni is érdemes.

Jövőt a Remény csak ott ad,

Ahol van Szabad Akarat.

Újjászülető Remények

Addig vannak, míg van Élet.

Winston Churchill háborús emlékiratait olvasva

Egy politikus, aki írni tud...

Fehér holló...

Szárnyal a humora,

S a látszólagos könnyedség dacára

Nincs egyetlen felesleges sora.

Célja,

Ideálja,

Bűnbakja,

Mentora:

Britannia...

Brit érzelem lépdel

Brit grádicson,

Brit könnyelműség 

Brit sarkon oson,

A fantázia brit kertben kereng,

Mennyire más világ, mint a mienk...

Winston Churchill...

Brit derű,

Brit ború...

"Yes, Sir!" - felel neki a háború...

Világháborúk unott győztese,

Britannia...

Előkelően túlkoros gyerek...

A kecske is megfontoltan mekeg...

Csak néha pislant a La Mance-on át...

Az Isten áldja

Nagy-Britanniát...

Egy politikus, aki írni tud...

Szépen,

Időnként élvezetesen...

Nem untat egyetlen mondata sem,

De mindig úgy fordul a szó sora,

Hogy mindenek felett

Britannia...

Sosem állandó szövetségesek -

Még mit nem!

Csak állandó érdekek...

Jól kell fogni a kontinens nyakát,

Az Isten áldja

Nagy-Britanniát...

Kontinentális egyensúly a fő,

A kontinens-fazékban bármi fő,

Nyertes a végén:

Nagy-Britannia...

De mindörökre ez se megy...

Európa nagy robbanó elegy,

Britannia a köldökére révedt,

És tüstént élethalálharcba tévedt...

És jött Churchill,

A mellőzött,

Leírt,

Adott percben a megfelelő ember...

Az Isten óvja, Mr. Prime Minister!

Winston Churchill...

Brit derű,

Brit ború...

"Yes, Sir!" - felel neki a háború...

Egy politikus, aki írni tud...

Látszólag közlékeny és szellemes,

De mindig jól figyel,

Csak annyit árul el,

Amennyi kell...

Útjain járunk,

Azt hisszük, a lelkébe belelátunk...

Churchill nagyon figyel.

Mindig tudja,

Mit mond,

Mit titkol el.

Nem mindig azt ám, ami releváns,

Ebben is elegáns...

Winston Churchill...

Brit derű,

Brit ború...

"Yes, Sir!" - felel neki a háború...

Churchill jó író.

Pacát alig ejt.

Mindig mellőz,

Csak látszólag felejt.

Mindig kezében marad a garas,

Kiszámított, de nem színpadias.

Tudja, mikor kell gyűlölni,

Szeretni,

Hogy mikor szabad sírni és nevetni.

Kibombázottak nyomora meghatja,

A "Prince of Wales" elvesztét megsiratja,

Pearl Harbor után leissza magát,

"Meg fogjuk nyerni ezt a háborút"

Az Isten segítse

Britanniát!

Winston Churchill...

Brit derű,

Brit ború...

"Yes, Sir!" - felel neki a háború...

Churchill nem álszent.

Engedményeket

Nem tesz olyannak, akit nem szeret.

Montgomery,

Meg De Gaulle a begyében...

Nem is hagyja a tollaikat épen.

Kalapot Churchill csak ritkán emel...

Sztálin?

Külön tanulmányt érdemel...

A személyesség és az államérdek

Olyan töménységben fonódik egybe...

Churchillnek itt sem kell pirulnia...

Örökké éljen

Nagy-Britannia...

Szivar,

Vodka,

Temérdek lomha gond...

Második front...

A parvenü a Kremlben dúlva fúl...

Bizonyos szint fölött sose megyünk

Le bizonyos szint alá...

Marsall úr...

Egy politikus, aki írni tud...

Nem mesterkélt és nem fontoskodó...

Nincs benne semmi gőg,

Pökhendiség,

Csak győztes öntudat...

A végén meglepő a hiúsága...

Szép választékosan megmagyarázza,

Hogy nem reakciós...

Sir Winston elnéz a világ felett,

S az utókor 

Tiszteleg...

A Nobel-díj?

Nem a győztes jogán küzdött meg érte...

Sok díjazottnál szebben, jobban ír...

Rozzant kastély,

Angolkert,

Szellemek...

A lombok közt kelta szobor mered...

Sétapálcájával elénk siet

Sir Winston

És kitárja a kaput...

Egy politikus, aki írni tud...

A néhai Attila király

Markáns alakját sűrű köd takarja.

A rárakódott pletyka-rétegek

Véső számára is nagyon kemények,

De mégis él alattuk a Király,

Ezer jel mutatja, hogy

Ránk figyel,

És ha kérdezzük,

Magyarul felel.

Megtették

Gácsnak,

Germánnak,

Töröknek,

Elsárgult dogma-levelek zörögnek

Az Emlékének lombjai alatt,

Tiltják,

Tagadják,

De - miénk maradt.

Lebeg

Múltunk ezüst tavának kék egén,

Mint széttárt szárnyú hófehér sirály,

Attila király...

Hunok hatalmas lovasserege,

Mára csak

Régmúlt

Csak egy villanás...

Rabló had volt csak,

Vagy valami más?

Ma is gyűlöli őket Európa,

Voltak legyőzhetetlen söpredék,

Germán-riasztó ördögök hada,

Lettek Winston Churchill szitokszava,

Ősi félelem,

Rettegte őket pap,

Fejedelem.

Bár azóta sok víz elfolyt a Rajnán,

Nem bocsát meg

A vesztes indogermán...

Bár telve velük a német mítoszok,

Emlékezetük itt, Európában

Talán nagyon is érdemtelenül

Vérben tocsog.

Európa egykori ura,

Attila,

Ma már csak Isten halott ostora,

Az ördög maga.

Hunok hatalmas lovasserege,

Mára csak

Régmúlt

Csak egy villanás...

Rabló had volt csak,

Vagy valami más?

Tömérdek új régészeti lelet

Kezdi átrajzolni a Történelmet

Balti-tengertől messze Keletig...

Egy mérhetetlen nagy birodalom

Képét vetítik a szemünk elé.

Városokat emeltek,

Építettek,

Országot szerveztek a semmiből

Az úgynevezett pusztai barbárok..

Évtizedekig segítették Rómát...

Volt művészetük,

Nem akármilyen...

Az eddig elorzott műalkotások

Visszajutnak hun gazdáik kezébe..

Mégsem gót volt,

Nem longobárd,

Nem germán,

Hanem hun mesterek keze munkája...

A "nomád barbár tudományos képe"

Süllyesztőbe jut - ahová való...

Attilát 

Nem Iordanes szemével kéne nézni,

A szellemét kellene megidézni...

Európa hajdani ura

Ma sem hajlandó hitvány alkura...

Lebeg

Múltunk ezüst tavának kék egén,

Mint széttárt szárnyú hófehér sirály,

Attila király...

Néhány hadjárat,

Catalaunum...

(Ami tán mégis Catalonia),

Aetius,

Gótok,

Aquileia...

Honoria hercegnő,

Leó pápa...

Attila király - Isten ostora...

Meg tömérdek tény,

Amit nem tudunk...

(A mi mondáink egyebet is tudnak,

De tudományunk lenullázta őket.)

Attila király...

Gyalázza őt, aki sohase látta,

De tisztelettel emlegeti Priscos,

Aki az asztalához ült...

Priscos szerint nagy államférfi volt,

Igen sokat lehet tanulni tőle...

Attila...

Csak Isten ostora,

Vagy több volt annál?

Mikor fogunk majd többet tudni róla?

Mongóliától Kárpát-medencéig

Él az emléke

Minden ellenére.

Arcképe nem torz,

Csupán halovány...

Nagyobb a monda, mint a tudomány...

Attila

És a hunok...

Titkuk ma is titok.

Valaha itt éltek,

Küzdöttek,

Haltak;

És mi most már sejteni kezdjük újra,

Amit elődeink biztosan tudtak...

Markáns alakját sűrű köd takarja.

A rárakódott pletyka-rétegek

Véső számára is nagyon kemények,

De mégis él alattuk a Király,

Ezer jel mutatja, hogy

Ránk figyel,

És ha kérdezzük,

Magyarul felel.

Lebeg

Múltunk ezüst tavának kék egén,

Mint széttárt szárnyú hófehér sirály,

Attila király...

A régi Mítosz befogad

A régi Mítosz befogad,

Ha belőlünk más nem marad.

A Mítosz időtlen, gondos,

Talán más nem is volt fontos...

Ha mind visszatér az Egybe,

Elférünk egy lábjegyzetbe...

A régi Mítosz befogad,

Tán néhány új szál is fakad...

Volt egy civilizáció,

Ahol a kerge ráció,

Meg a pökhendi tudomány

Nem látott túl saját orrán.

Ahonnan fejét kihúzta,

Éppen oda zuhant vissza,

S maga teremtette káosz

Rántotta végül magához.

Aki értékeket éget,

Nem kerüli el a véget...

A régi Mítosz befogad,

Majd holtunkban is enni ad.

Bár miénk volt a Láthatár,

Nem fogtuk fel, hol a határ...

Nem jutottunk nagyon messze,

Távolról néztünk a Hegyre.

Nem ám az üvegházhatás -

Mi magunk voltunk a csapás..

Hallgat az öreg Teremtő,

Közönyösen fut az Idő.

A régi Mítosz befogad,

Rossz jövőként meg nem tagad.

Feledés-kabátot húz ránk,

Az lesz az utolsó hazánk.

Ha mégis marad pár foszlány,

Tagadja majd a tudomány...

A régi Mítosz befogad,

Mint a régi hatalmakat.

Hirdeti majd emlékünket,

Elsorolja bűneinket.

A vétkeink ugyanazok,

Amiket régi Mítoszok

Elődeinkről mondanak;

Nem voltunk új a Nap alatt...

Majd az elárvult Jelképek

Völgyében fakad új Élet.

Atlantiszból tán több maradt...

A régi Mítosz befogad...

Az Istennők is Asszonyok

Az Istennők is Asszonyok,

Bennünk is egy Kislány zokog.

Kislány zokog,

Kislány csacsog,

Szeretetkérő szem ragyog...

Női örömök és csodák...

A Nőiség - női világ...

Az Istennők is Asszonyok,

Bennük is egy bakfis mozog...

Szeretet Bennük a Lélek;

Ők is Szerelemért élnek.

Nincsenek meghittebb álmok,

Mint a szerelmes leányok...

Az Istennők is Asszonyok;

Ők is lesznek Menyasszonyok.

Szépséges izgalom velük,

A Szerelem az életük.

Varázsálmok, csókok, fények;

Szerelemről szól az Élet.

Az Istennők is Asszonyok;

Bennük Feleség mosolyog.

Minden Lányból Asszony válik,

Aki Házasságra vágyik.

Bólogatnak fenyők, hársak,

Nő és Férfi ősi Társak.

Az Istennők is Asszonyok;

Bennük Asszony sürög-forog.

Az Asszony a Család lelke,

S amelyik nem vágyik erre,

Az csak maradjon magának,

S éljen valami profánnak.

Az Istennők is Asszonyok;

Bennük is egy Anya mozog...

Az Anya: Isten Felkentje;

Az Anyaság - Szentek Szentje.

Anyja van minden Élőnek;

Múltnak,

Jelennek,

Jövőnek.

Az Istennők is Asszonyok,

Bennük is Nőiség ragyog.

Nő, Férfi Egységgé békül,

De sohasem egymás nélkül.

A Lét két Nem körül forog;

Az Istennők is Asszonyok.

Ulti a Garuda hátán

Ulti a Garuda hátán;

Nem kapott lapot a sátán.

Szivárványok öregapja;

Passz pirosnál nincs jobb lapja.

Csendesen szárnyal Garuda;

Jelent visz jövő-magasba.

Ulti a Garuda hátán;

A gond-felhők szintjén járván.

Mindenütt bedobott lapok,

Káromkodások, sóhajok.

Szárnyal a Garuda madár,

Lassú, de soha meg nem áll.

Ulti a Garuda hátán;

Néma minden profán sámán.

Bukik a rózsaszín betli;

A pénz csak nagy halom cetli.

Garuda az eget rója

Hosszú évezredek óta...

Ulti a Garuda hátán;

Élet-talon búsul árván.

Bukott piros ulti sereg

Vörös csillagról szenveleg.

Garuda szárnyán az Idő,

Nyüzsög a pénzes túlerő...

Ulti a Garuda hátán;

Hőbörög a világjárvány...

Sose ifjodik a vén láz,

Ász nélküli Covid négy ász...

Repül a Garuda madár,

Felhős a jövő-láthatár.

Szünet nélkül megy az ulti;

Durchmarsra játszik a multi.

Még csak kibicel a sátán;

Ulti a Garuda hátán.

Az emberiség utolsó próbatétele?

Tán utolsó próbatétel

Az elvakult gender-métely?

Vagy végleg eltévelyedünk,

És Atlantisz mellé megyünk,

Vagy túllépünk művirágon,

Tökkelütött doktrínákon,

S megyünk tovább Isten elé,

Valami jobb világ felé?

Tán utolsó próbatétel

Vagy alkalmi halál-vétel?

A gender-őrület nem más,

Sunyi szerelemtagadás...

Cserél szakrálist profánra,

Ihletet játszadozásra,

 

S rövid látszatokká tagad

Emberi kapcsolatokat.

Nem kellenek közösségek,

Csupán egyéni szeszélyek,

Ha mégsem, majd gender-láger

Hitet, tradíciót vág el,

S a globális elmeosztály

Mindent genderré komposztál...

Ha mégsem ez az utolsó,

Van még doktrína,

Kehes ló...

Alkony Öregapó

Ballag Alkony Öregapó;

Köröskörül az ég fakó.

Fújnak a köhögő szelek,

Esti harmat könnye pereg.

Őszi csönd halálról regél,

Lehull a szomorú levél.

Szétnéz Alkony Öregapó,

Jön az éj, mint szellemhajó.

Egész világ csupa kétség,

Halkan károg a sötétség...

Ezer emlék hasad félbe;

Indul a világ a Télbe.

Pesszimizmus kopasz hegyén

Pesszimizmus kopasz hegyén

Köldökét nézi az egyén...

Örök búcsúversét írja,

Mellette a jövő sírja.

Reálpolitika levét

Issza, s nyalogatja sebét.

Örök ború a bú egén;

Pesszimizmus kopasz hegyén.

Bágyadt októberi fények

Bágyadt októberi fények;

Jelzi az Ősz, hogy még élek.

Mikor újra jön a hideg,

A Csillagok felfénylenek.

Akik szép Jövőt remélnek,

Mind közös világban élnek.

Mindig az Élet a lényeg;

Bágyadt októberi fények.

Hagyományunk - magunk vagyunk

Hagyományunk - magunk vagyunk...

Míg őrizzük - megmaradunk.

Másokét mélyen tisztelve,

Magunkét szívből szeretve,

Életünket megszentelve

Találhatunk szép Jövőre.

Hagyományunk - magunk vagyunk.

Benne él az Akaratunk.

Bármit mond sok köldöknéző

Lélek-vert kudarc-böngésző,

Jövőbe más út nem vezet,

Csak a makacs Emlékezet.

Másra nem támaszkodhatunk;

Hagyományunk - magunk vagyunk.

Szimbolikus étrend-rigmus

Nem kell a doktrína-fasírt

Utópia-szósszal,

Ízetlen a globalizált,

Szintetikus sódar.

Nem kell a "nyílt társadalom"

Kamu-pogácsája,

Se hozzá a multikulti

Avas szalonnája.

Nem fogyasztunk propagandát,

Hiába áll lesbe,

Ne lógjon a vörös csillag

Bele a levesbe.

Utópia-valóságban

Az éhség kóvályog,

Jólét mindig ott van, ahol

Vannak hagyományok...

Isten az öreg hídverő...

Isten az öreg hídverő;

Nem érdekli a túlerő.

Isten hídja - roppant tömeg -

Átível az Idő felett.

Örökkévalóság pihen

Halhatatlan pilléreken.

Isten a létével tagad

Rossz, öncélú hatalmakat.

Feszül a Teremtés íve,

Tartja Kezdettől az Ige.

Hallgatag pontifex-tudat

Alkotott öröklét-hidat.

Álmokon és ébrenléten

Magasodik a Híd szépen.

Nem üdvözít a túlerő;

Isten az öreg hídverő...

Szivárványos szemellenző

Szivárványos szemellenző;

Pénz-párka "új világot" sző...

Globál-etikai kollázs;

"Küldetéses" világrontás.

Hogyha felnőttnek nem árthat,

Majd a gyermekekre támad...

Szivárványos szemellenző;

(Kollektív bolsevik szerző.)

Szabadkereskedő-vátesz

"Demokratikusan" kárt tesz...

Mindig akad utópia -

Aki veszi, halál fia...

Szivárványos szemellenző

Mögött doktrína-keltető.

Ha a Szent nem lehet véges,

Minden legyen közönséges.

Legfeljebb issza a levét

A "meleg" ágyútöltelék...

Sose nyugszik a túlerő;

Szivárványos szemellenző...

A Csend Evangéliuma

A Csend Evangéliuma

Idő-lapokra van írva.

Pont minden sóvárgó I-re

A Létezés Örömhíre.

Isten ül a csendes Égben,

Időn túli Békességben.

A Csend Evangéliuma

Lélek-tintával van írva.

Álmaink szállnak a Hegynek;

Részei vagyunk az Egynek...

Időn túli szent dallamok

Között az Élet gomolyog.

Kezdet és Vég örök titka:

A Csend Evangéliuma.

Randaságos őszi eső

Randaságos őszi eső;

Nyárnosztalgia-temető.

Pocsolya duzzog a sárra,

Szélvédőn zokog a pára.

Fonnyadt reményekben talál

Doktori témát a halál.

Szétfoszlik minden Őserő;

Randaságos őszi eső.

Csakazértis - amíg élünk

Csakazértis - mert az Élet

Bennünk mindig újra éled.

Mi unortodox nép vagyunk,

Azért is élni akarunk!

Abcúg rossz, komprádor hordák - 

Nem úgy, ahogy mások mondják!

Senkire rá nem támadunk,

De - Magyarnak megmaradunk!

Hiszünk,

Szeretünk,

Remélünk,

Csakazértis!

Amíg élünk!

Az Élet Labirintusa

Az Élet Labirintusa

Talán csak látszólag kusza.

A tévutak tömkelege

Talán vezet valamerre...

Tán az édeskés látszatok

Többsége hiába nyafog...

Az Élet Labirintusa

Gyakran ürügy az alkura.

Az idült boldogtalanság

Törvénynek mutatja magát...

Kapzsiság istenné válik,

S a Lét törvényének látszik...

Az Élet Labirintusa

Érzi, hogy a Lét nem tusa.

Isten az Egekbe emel,

Nem gladiátorrá nevel,

Nem szít utópia-lázat,

A célelvűség csak látszat.

Rébuszok fülledt halmaza

Az Élet Labirintusa.

Mi volt másképp Atlantiszban?

Mi volt másképp Atlantiszban?

Arról nem szól a mese,

Bízik a sátán benne, hogy

Nem tudjuk meg sohase.

Talán ott is mindenféle

Propaganda harsogott,

Önmagának a gonoszság

Emlékműveket rakott.

Tán a nép ott is tudta, míg

El nem nyelték a habok,

Hogy nem érte dolgoznak a

Kulturális alapok.

Mi volt másképp Atlantiszban?

A kérdés Jövőbe vág;

Talán ott is áskálódott

A "globális" kapzsiság.

A tőke talán már ott sem

Nyugodott az ülepén,

Friss Életnél ott is többet

Ért a halott koravén...

Talán ott is vért szívhattak

Hullabűzös doktrínák,

Azt hazudván, jó irányba

Változhat majd a világ...

Mi volt másképp Atlantiszban?

Hallgat a régi mese;

Gyanítható: jobb se rosszabb

Se lehetett - semmi se...

Örök fáradtság vidéke

Örök fáradtság vidéke;

Ott természetes a béke.

Elfonnyadt hitelvek között

A látszat múltba öltözött.

Tust játszik a néma banda;

Elhalkul a propaganda.

Sajnálkozó hibiszkuszok

Hallgatag őre mosolyog.

Az öröklét menedéke;

Örök fáradtság vidéke...

Levélhullató október

Levélhullató október;

Zöld levélből lesz - cinóber.

Felhőfront a város felett,

Siránkoznak fent az egek.

A Hajnal már a Múltaké;

Megy az Idő Ádvent felé.

Lélek-mezőn él az Ember;

Levélhullató október.

Vízöntő sohasem enged

Vízöntő sohasem enged;

Más kolompjával nem csenget.

Vízöntő az Idő őre;

Hol hátra, hol meg előre...

Múlt és Jövő összeolvad,

A Jelen köztük mos fogat.

Vízöntő sohasem enged;

Feleslegesen nem szenved.

Előre írt végzeteket

Eszkábálnak a gyerekek,

Viszont az érett felnőttség

Jelvénye a felelősség.

Vízöntő sohasem enged;

Nem méltányol kánon-rendet.

Hatalom-brancsot nem szeret,

Sem hivatal-művészetet.

Doktrínák útján nem "halad",

Örökké független marad.

Világot akármi renget,

Vízöntős sohasem enged.

Minden Jövő újjáépül

Minden Jövő újjáépül;

Minden Múlt halálra szépül.

A Múlt csupa Emlékezet;

Isten országába vezet.

A Jövő csupa Akarat;

Velünk csak  Jelen marad.

Minden modern Múlttá vénül;

Minden Jövő újjáépül.

Istennek nincs médiája

Istennek nincs médiája,

A nézettséget nem várja.

Nincs változás az Ős-Oknál;

Az Egy mindig több a soknál.

Minden egy alapra épül,

Az igazság el nem évül.

Istennek nincs médiája;

Nem pénzért nyílik a pálya.

Bárki bárhogyan hirdeti,

A célt csak Isten ismeri.

Harsány, zörgő jelszavakat

A múló Élet kikacag.

Múlt ásít a világfára;

Istennek nincs médiája.

Idő-parti vén sírhalom

Idő-parti vén sírhalom;

Nem látja semmi hatalom.

Hierarchiától távol

Pihen a néhai bátor.

Örök nemlét örökléte

Az egyetlen örök béke...

Idő-parti vén sírhalom;

Magányos, tört szikla-fokon.

Nem mezes, és nem meztelen,

Nem fogad, és nem is üzen.

Nem látja semmi hatalom;

Idő-parti vén sírhalom.

Hit a lelke a világnak

Hit a lelke a világnak;

A kételyek halni járnak.

A csoda tán csodára lel,

A kétely mindig vezekel.

A lehetőség - egyedi,

A habozás megszünteti.

Hit a lelke a világnak;

Félénk lelkek holtig várnak.

Jövő nem aggódva éled;

Csak a Bátorság az Élet.

Profán szánt gazdaság-hegyen;

A túlerő lélektelen.

Út mentén jegenyék állnak;

Hit a lelke a világnak.

Zrínyi Miklós és a vadkan

Zrínyi Miklós és a vadkan

Nem, játszottak egy csapatban.

Még mindig Múltunkat rágja

A gyilkosok hazugsága.

Virtuális vadkan topog;

Őrzik tudós dolgozatok.

Zrínyi Miklós és a vadkan

Egybenőtt a köztudatban.

A vadkan, a vén köd-evő

Tankönyvekből röfög elő,

Történelmet sárrá turkál,

Felelősséget felzabál...

Zrínyi Miklós és a vadkan;

Mára sajnos nem szokatlan.

A történelem-hivatal

Inkább sertés-mítoszt akar,

Ne jöjjön igazság-vihar,

Dogmáit ne érhesse baj.

Zrínyi Miklós és a vadkan...

A szál ma is elvarratlan.

Bethlen Miklós rég megírta,

Értheti, aki akarja...

Hamis történelem robban...

Inkább röfögjön a vadkan...

Zrínyi Miklós és a vadkan...

Forr a Múlt, akár a katlan...

A hazugság poshadt, állott;

Vadkant csak a gyilkos látott.

Puska dörrent, harang kondult...

Sorsunk rossz irányba fordult...

Zrínyi Miklós és a vadkan

Komprádor-cselédtudatban...

Nem maradt egyéb, csak harag...

Meg múltbeli Bokros-csomag...

Kursaneci erdő titka

Vaddisznóra lett iktatva.

Nem játszottak egy csapatban

Zrínyi Miklós és a vadkan.

Isten sose igazol át

Isten sose igazol át;

Nappal váltja az éjszakát.

Bárgyú eszmék jönnek-mennek,

Mű-kenyérre mű-zsírt kennek.

Világ-pénz csomagért béget;

Bünteti a szegénységet.

Nem adunk

Családot,

Hazát;

Isten sose igazol át.