Nyár az Idő Életfája,
Csupa Hit a koronája.
Perzselő sugárözönben
Újjászületünk - Örömben.
Múltunkat Jövőnkbe rejti,
Örömünket nem felejti.
Nyár az Idő Életfája;
Pórusainkat átjárja.
Napfény nyomán Jövő éled;
Felnőtt Létre hív az Élet.
Nyár az Idő Életfája,
Csupa Hit a koronája.
Vízözön előtti korban
Rossz doktrínák álltak sorban.
Morális gátak repedtek,
Torz kánonok hetvenkedtek.
Istent félre hajították,
A szögletest gurították.
Vízözön előtti korban
Vének álltak kamasz-sorban,
Felnőni sosem akartak,
Ördög bálján farsangoltak,
Mű-kecske mű-réten szaladt;
S a - világ siheder maradt.
A törvény tilosba tévedt,
Végül - fellázadt az Élet...
Vízözön hajdani kora;
Túl sok az analógia...
Szent László király emléke
Óv minket majd' ezer éve.
Míg emléke lelkünkben él,
Mindig van számunkra Remény,
Ránk ronthatnak gonosz hordák,
Nincs elveszve Magyarország.
Szent László király emléke
Lelkünkbe van beleégve.
Országvédő akarata
Máig hat ránk, Magyarokra.
A koronát csak vitette,
Talán fejére sem tette,
Bennünk mégis Királyként él,
Királyibb volt - mindenkinél.
Szent László király emléke
Lángol bennünk sok-sok éve.
Vigyáz ránk,
Óv,
Példát mutat;
Hitet,
Reményt,
Távlatot ad.
Nem vágyott a hatalomra,
S - az ország Őt választotta.
Emlegetik vitézségét,
Nagy erejét,
Emberségét,
Hogy száz helyett is küzd, ha kell,
Hogy ő soha nem adja fel.
Szent László király emléke
Gyógyír minden csüggedésre.
Ha ránk támad a túlerő,
Nem félünk,
Eszünkbe jut - Ő.
Átsegít undok válságon,
Csüggedésen, rút magányon.
Őrizzük, mint tiszta kincset,
Mint Jövőt nyitó kilincset.
Szent László király emléke
Nem süllyedt idők mélyére.
Magyarország nagy királya
Hazáját örökké áldja.
Szent László sosem adja fel,
Minket is magához emel.
Magyar örök
Példaképe;
Szent László király emléke.
Június, a Múlt királya,
Kincseit mind elém tárja.
Napkoronás örök főnix,
Csodás emlékeket őriz.
Régi kedves Júniusok
Bájos emlékképe susog.
Sok kis kedves, régi Titok;
Azzá lettem, aki vagyok.
Kis emléksereg mosolyog;
Őrizzétek, Júniusok.
Hömpölyög az Idő árja;
Június, a Múlt királya.
Mindig papírforma ellen,
Mindig túlerővel szemben
Védi Magát és
Övéit
A Magyar;
Olyan túlerő sosem volt,
És ezután sem lesz soha,
Ami nekünk jót akar.
Hol keletről,
Hol nyugatról,
Hol meg délről
Özönlött a túlerő,
Nagyon sokszor volt veszélyben
A Jövő...
Mindig papírforma ellen,
Mindig túlerővel szemben...
És még mindig
Itt vagyunk,
Bármi lesz is
Magyarnak
Megmaradunk!
(Főhajtás a magyar labdarúgó válogatott 2021-es Európa-bajnoki szereplése előtt)
Isten áldjon Benneteket!
Nagy örömet szereztetek!
Címeres mezt,
Magyar címert
Méltóbban még sosem viselt
Labdarúgó -
Nálatok!
Szent Örömet,
Önbizalmat
Adtatok!
Isten áldjon Benneteket!
Egy népnek adtatok Hitet!
Csak így tovább!
Előbb-utóbb
A sokkal szebb eredmény is
Jönni fog!
Szép volt, Fiúk!
Büszkék
Rátok
Mindenütt
A Magyarok!
A hőség poétikája -
Szilaj bőség ideája.
Az egész évben áhítjuk,
S ha eljön - nehezen bírjuk.
Tüzes metrum, forró sorok;
Bőrünkön veríték ragyog.
A hőség poétikája
A Szabadság adománya.
A Boldogságot élteti,
Könnyelműség nem kell neki.
Mindig a Szépséget várja
A hőség poétikája.
Szivárványra mázolt sátán
Csörömpöl az Idő hátán.
Gonosz doktrínákat okád,
Kétségbe von
Anyát,
Apát.
Minden természetest kerül,
A nyeregbe fordítva ül.
Szivárványra mázol sátán
Ágál pénzhatalom hátán.
Mézesmázos a vigyora,
De alul kilóg a pata.
Előbb hazug mű-meséket
Mond érzékenyítés végett,
Majd - amikor ráharapunk,
Kifordítja hétköznapunk,
És megnyúzza a világot,
Hogy semmi sem marad áldott.
Rossz abortusz-birodalom
Épülne család-romokon,
És izolált egyedekre
Globálisan telepedne
A lila vigyor-zsarnokság...
Isten óvjon ettől, világ!
A szivárványszínű sátán
Nem áll biztosan a lábán,
Ha normálisak maradunk,
Sosem vehet erőt rajtunk.
Ha száz nép is kedvét lesi,
Úgy sem kell!
Oda se neki!
A leghosszabb
Napja van az évnek,
Fátyolfelhők
Nap tüzében égnek.
Hangosan dobog
Szent szíve a Nyárnak,
Szent Remények
Tiszta Hitre várnak.
Hamis utak lidércfénye;
Sztráda vinne - örök jégbe...
Amíg pislákol a Lélek,
Akadnak téves ösvények.
A legtöbb csúfos halált hoz,
Nem vezet - csak doktrínákhoz.
Képzelet alkotta falak
Állnak rózsaszín ég alatt,
S utópia-egyentudat
Hazudik boldog napokat...
Most dől el, kit vezet félre
Hamis utak lidércfénye...
Évfordulós nyári napunk...
Sok-sok éve
Együtt vagyunk,
Amíg élünk,
Mindig
Együtt
Maradunk.
Gyorsan múló évtizedek
Jöttek,
Aztán múlttá lettek,
Fogod kezem,
Én meg fogom
A Kezed.
A Boldogság kicsi kunyhó,
Köszönöm, hogy itt
Élsz velem,
Drága
Drága
Anikó!
A Jel már felettünk lebeg,
Integetnek a Kezdetek.
Sorra verjük a léceket,
A Jövő tán kívül reked.
A világvége-mítoszok
Tudják, hányadán a dolog,
De bennük csak meséket lát
A felvilágosult világ...
A Jel már felettünk lebeg;
Ördöghadak özönlenek,
S doktrína-rágcsálósereg
Zabálja az Értékeket...
Ameddig nincs veszve minden,
A döntés a mi kezünkben.
Vagy mindent újjászentelünk,
Vagy - Atlantisz mellé megyünk.
Vajon mennyi Időnk lehet?
A Jel már felettünk lebeg...
Léthe folyó kis szigete,
Árnyékok találkahelye.
Akik partra sose szállnak,
Akik semmire se várnak.
Árnyékból csak árnyék fakad,
A végén - semmi nem marad.
Ködben a part,
Béke vele -
Léthe folyó kis szigete.
Múlt-folyam vén csónakosa;
Emlékeit maga mossa.
Mély csendben húzza az áldott,
Hosszú evezőlapátot.
Lassan foszló Álmok elé;
Mindig,
Mindig
Visszafelé...
Lassan széthulló Múlt elé,
Arccal tűnő Jövő felé...
Jár a keze ide-oda...
Múlt folyam vén csónakosa.
Isten az asztalunkhoz ül;
Az ördög - intézményesül.
Sosem felelős a sereg;
A Személy több, mint a tömeg.
A sátán jogszabályt idéz,
De Isten - a szemünkbe néz.
A Hit Örömmé csendesül;
Isten az asztalunkhoz ül.
Normálisnak kell maradni,
Önmagunkat nem feladni.
Mindig a devianciák
Adják előbb-utóbb alább.
Indulat nélkül,
Csendesen;
Mert velünk marad az Isten.
Őrült lármára nem adni,
Normálisnak kell maradni!
Az Idő bozótos partján
Jövő sétál
A Múlt karján.
Elhalványulnak az évek,
Tócsákba gyűlik az érdek.
Szél süvít a bozóton át;
Matéria tagad Csodát.
Ahol elég tágas a rés,
Vicsorog az elrendelés.
Madár röppen néma Égre;
Fénylik az Isten Igéje.
Az Akarat büszke portyán,
Az Idő bozótos partján.
Ifjú Nyár köpönyegében,
Ahogy mindig,
Ahogy régen.
Sosem spórolnak az Évek,
Munka ma is van - temérdek.
Újabb divatok, tébolyok
Lármája távolról morog.
Ahogy régen,
Csendben,
Szépen...
Ifjú Nyár köpönyegében.
Öreg Történelem bácsi
Rezignáltan lépeget,
Fejét mélyen lehorgasztja,
Nem látja a kék
Eget.
Az Idő végtelen útján
Napfény csak ritkán ragyog,
Vén varjakként gubbasztanak
Az elvénült századok.
Mellékút akad temérdek.
Van nyugati,
Keleti,
A kanyarban
A vén Idő
A túlerőt
Temeti.
Isten teremt Történelmet,
S alkotják - az emberek...
Az Öregúr
Idő útján,
Rezignáltan
Lépeget.
Adjunk sallert a végzetnek!
Aratnak, akik jól vetnek!
Pökhendi, dagadt fátumok
Elrendelés-gyomra korog,
Beteges kényszerképzetek
Tamtamdobja fennen pereg,
S jövő-torzképeit ontja
Drót rángatta propaganda...
Korhadt túlerő dédelget
Mindenféle torzképeket...
Így is,
Úgy is
Eltemetnek...
Adjunk sallert a végzetnek!
A besenyőfutás-svindli,
Lassan és nehezen múlt ki.
Öngyilkos ál-történelem
Ilyen bolondgombát terem.
Elátkozott nemzedékek
Tanulták az ökörséget.
Sok forrás nem tudott róla,
Régészet nem igazolta,
Józan észnek mondott ellen,
Mégis ott vigyorgott - fennen,
Mert magyar-fogyatékosság
Óvta az ostoba dogmát.
Sokan megdolgoztak érte,
Hogy kipukkanhasson végre...
Mérgét mind kevésbé hinti
A besenyőfutás-svindli.
Nyár-indító szent Békesség;
Forró napok,
Fényes esték.
Lombkoronás tettvágy éget,
Virul, burjánzik az Élet.
Vágyunk
Szépre,
Igaz
Szóra;
Készülünk
Jövőre,
Jóra...
Reménykedni,
Élni tessék!
Nyár-indító szent Békesség.
Rebrov mester eltávozott...
Maga után nagy űrt hagyott.
Melyik szalmaszál lehetett?
Talán soha nem tudjuk meg...
Háromszoros bajnokcsapat
A mestere nélkül maradt...
Rebrov mester eltávozott;
Eddig nekünk csak jót hozott,
Most pedig, hogy így ért véget -
Hozott jó nagy ijedtséget...
Izgulni lehet most azon,
Ne legyen Fradi-Trianon.
Rebrov mester eltávozott,
Sóhajtunk utána - nagyot.
Köszönjük a három évet;
Sok vágy valósággá érett.
Háromszor nyertünk aranyat,
Sokat fejlődött a csapat.
Rebrov mester eltávozott,
Ránk egy jó csapatot hagyott.
A BL-ben járt a csapat,
Szintet léptünk Rebrov alatt.
Bárki a Fradi edzője,
Csak ne hátra,
Csak előre...
A nyár új dilemmát hozott...
Rebrov mester eltávozott...
Trianoni Európa -
Minket darabolt apróba...
Vén kastélyban kurta kapar,
Bízzon benne, aki akar.
Most is akad perverz ötlet;
Most se tudnak rólunk többet.
Herélt álmok koporsója;
Trianoni Európa...
Trianoni vén kufárok;
Egyre mélyebb lesz az árok...
Mélyülnek a szarkalábak;
Vén koboldok éjjel járnak.
Nem rejti el idő-paplan,
Ami megbocsáthatatlan...
Trianoni vén kufárok;
Világotok elszivárog...
Hatalom, arrogancia -
Végleg eltűnik majd tova.
Földeteken köd kavarog;
Sírban lesztek - hontalanok.
Azt az árkot ti ástátok;
Trianoni vén kufárok.
Észrevétlen jött el a Nyár,
Minden Remény glédába áll.
Összegyűlnek,
Tanakodnak,
Vajon idén mire jutnak?
Bár a Nyár nagyon szeszélyes,
De az össze Remény vérmes.
Észrevétlen jött el a Nyár,
Remény-tábornok szalutál.
Újjászületik a Lélek,
Sorbaállnak a Remények.
Elkezdődik végre a Nyár,
Minden Remény
Örömre vár.
Griffes-indás régi népek
Lassan magyarokká érnek.
Szlávosító jelszavakat
Az Idő csöndben letagad.
Foszladozó dogma-falak
Mögött halvány körvonalak...
Nagy túlélők ám a Tények...
Griffes-indás régi népek...
