Mítosz-hazánk partjainál

Mítosz-hazánk partjainál

Az Idő emlékműve áll.

A kikötő sose fogad

Közönséges kalózokat.

Ott nincs bank, se aranyalma,

Ott anyagnak nincs hatalma.

Öröklétek emléke vár

Mítosz-hazánk partjainál.

Néhai vörös csillagok

Néhai vörös csillagok

Meddő emléke kavarog.

Égi felség stilizálva,

Rossz jelképpé degradálva

Zászlón,

Sapkán,

Épületen

Megjelent, ha kellett, ha nem.

Néhai vörös csillagok;

A Múlt éhes gyomra korog...

Világforradalmi dogmák

Már önmagukat siratják,

De új "eszme" akad máris;

A sátán ma - liberális.

Néhai vörös csillagok

Műanyag mítosza makog.

Osztályharcos világbéke

Süllyesztőbe került végre,

De a régi szimbólumok

Helyén máris új acsarog.

Néhai vörös csillagok

Aurája már nem ragyog.

Szenvedések áradatát

Látta miatta a világ.

Talán kiderült azóta,

Hogy rossz a doktrína-kvóta,

S az édeskés utópiák

Nyomán sosem lesz jobb világ.

Néhai vörös csillagok;

Az ateizmus nem csacsog.

A doktrínának nincs lelke,

Társa sincs, aki felelne,

Csak mindentudó egója.

Útjait makacsul rója,

A papír-elvnek nincs vétek,

Nem számít az emberélet...

Néhai vörös csillagok

Nyomában szellem sompolyog.

Minden modern globalizmus

Forrása a kommunizmus.

Aki a nemzetek helyet

Világállamot emleget,

Identitást lop, elragad,

És cserébe semmit nem ad.

Néhai vörös csillagok;

Az égbolt nélkülük ragyog.

A profán emberistenek

Rég semmiben fetrengenek,

Leszedték a képeiket,

Hangjukra a Jövő süket.

A szerencse ma is forog;

Néhai vörös csillagok...

Hatvanadik évhez közel

Hatvanadik évhez közel

Minden perc Békével jön el.

Évek jönnek és távoznak,

Időt,

Ajándékot hoznak.

Sok jót tartogat az Élet;

Amíg Anikóm van - élek.

Hatvanadik évhez közel

Isten már gyakrabban felel.

Szinte minden pillanatban

Érezteti, hogy jelen van.

Már sokat fogyott a vekni,

De még van Idő szeretni.

Mi nden Öörm duplán jön el

Htavanadik évhez közel.

Atlantisz dacos emléke

Atlantisz dacos emléke

Nem áll az útunkból félre.

Nem áld meg,

De nem is átkoz;

Nem lett hűtlen önmagához.

Boríthatja a Múlt doha,

Nem fogja feladni soha.

Nem lágyul időre, hőre,

Ő marad a Jövő őre.

Igazságot akar végre

Atlantisz dacos emléke.

A Pofakönyv etikája

(A tegnap írt Fagyos téli éjszakákon című versemet mindkét versblogomról meg akartam itt osztani. A Facebook az egyiket simán átengedte, a másikhoz azonban ezt a szamárságot fűzte:

"Az üzeneted nem sikerült elküldeni, mert más Facebook-felhasználók által sértőnek talált tartalom található benne."

Később még ezzel az újabbal is megfejelte:

"Az URL-cím sérti a kéretlen tartalmakkal kapcsolatos közösségi alapelveinket."

A dolog aligha érthető. Ugyanaz a vers, ugyanazzal az illusztrációval. Semmi olyan sincs benne, ami a Facebook kinyilvánított "közösségi elveit" sérthetné. A tiltásnak az egyszerű butaságon kívül semmi értelme nincs.

Ünnepélyesen kinyilvánítom a következőket:

A SZÓLÁSSZABADSÁG HÍVE VAGYOK!

A FACEBOOK ÚGYNEVEZETT KÖZÖSSÉGI ALAPELVEIT, ÉS FŐLEG AZOK ALKALMAZÁSÁT ALAPTÓL ETIKÁTLANNAK TARTOM!)

A Pofakönyv etikája

Olyan, mint a varjú hája,

Hol sárga, hol meg fekete,

Nem való a húslevesbe...

Tévedésektől nem mentes,

Mellédöf, mint a rossz hentes.

A Pofakönyv etikája

A véleményét diktálja.

Itt mindenki szabad marad,

És mondhatja, amit - szabad...

Neobolsevista hapták,

Sztálini szólásszabadság,

Féloldalas retorika;

Ez a Pofakönyv-etika.

Fagyos téli éjszakákon

Fagyos téli éjszakákon

Alszik az Ég - csillagágyon.

Kemény, rögös föld támogat

Fenyőfa-piramisokat.

Érzéketlen, hideg ködök

Lengenek a tetők fölött.

Fagyos téli éjszakákon

Bánat tanyázik a fákon.

Nyomasztó múltbeli képek

Rengetik az eresztéket.

Szkepticizmus-fergetegek

Lelket rágva örvénylenek.

Életet ment sok friss Álom

Fagyos téli éjszakákon.

Az árnyékok fagyra várnak

Az árnyékok fagyra várnak;

Végórája jött a sárnak.

Csillagtalan éjszakában

Sötét sál a Hold nyakában.

Állandósult profán telek

Tömegekben örvénylenek...

Az árnyékok fagyra várnak,

Füstbohócok tovaszállnak.

Magányos lett minden Csoda,

Harcra készül a Tél hada.

Lehet a Tavaszt remélni,

Csak a Telet túl kell élni...

Vén Remények összezárnak;

Az árnyékok fagyra várnak.

A gonoszság árverésen

A gonoszság árverésen

Nagy globális pláza-széken.

Isten napja lemenőben,

Minden bolond ünneplőben.

Az érintett fénykörbe áll,

Minden pénztömeg licitál.

A gonoszság árverésen,

Ahogyan már gyakran, régen...

A vevők el sose késnek;

Híre sincs a "fejlődésnek".

Falra borsó...

Meg se kottyan;

Pénz, hatalom - mindig ott van...

A gonoszság árverésen;

Korról korra mindig készen...

Mindig licitál a tömeg,

Csak Egyén állíthatja meg.

Isten,

Becsület,

Szent Ős-kép;

Ott, ahol a Felelősség.

Nagy globális pláza-széken

A gonsozság - árverésen.

Nincs egyedül üdvözítő

Nincs egyedül üdvözítő

Csalhatatlan szózat;

Silány tragédiák helyett

Kéne jó bohózat.

Sose megy az emberiség

Egyetlen akolba,

Mindig számos út vezet majd

Mennybe és pokolba.

Nem a közös globál-akol

Lehet az út vége,

Hanem az együttműködő

Aklok szövetsége.

Nincs egyedül üdvözítő

Mágikus zsolozsma,

A Fejlődést az egyének

Boldogsága hozza.

Magyar Kultúra Napja van

Magyar Kultúra Napja van,

Vén borongós január,

Volt itt már orosz megszálló,

Török, Habsburg, meg tatár.

Bennünk a magyar Hagyomány

Energiája remeg,

Körülöttünk ülnek régi,

Meg új ellendrukkerek.

Jöttünk - vagy mindig mi voltunk

Az őslakók valaha;

Régen elhalkult bennük már

Az Eredetek Dala.

Magyar Kultúra Napja van,

Fájdalmasan zúg a szél,

Úgyse marad meg Magyarnak,

Aki a Jövőtől fél.

Ha értenénk, hogy mit zörög

Lábunk alatt az avar,

Tán sejtenénk, mikor, hogyan

Született meg a Magyar.

Tenger viszontagság után,

Hogy még mindig itt vagyunk,

Jelenünkért a Múltunknak

A Jövőnkkel tartozunk.

Magyar Kultúra Napja van,

Ilyenkor a Múlt mesél,

Vad dallammal festi alá

A vén januári szél.

Európát védtük. Néha

Fel sem fogta, mi a gond...

Utána meg ajándékba

Kaptuk tőle - Trianont...

A nyakunkba állandóan

Újabb túlerő esett,

Mindig mi voltunk a vitéz,

De tragikus kevesek...

Magyar Kultúra Napja van,

Örök-magunk ünnepe;

Minden életképes Jövő

Régi és Új elegye.

Ha további ezer évre

Megmaradni akarunk,

Sose feledjük: kultúránk

Mindig mi magunk vagyunk.

Jó, ha bennünk vegyül össze

A nyugat és a kelet,

De közönséges múzeum

A Magyar sosem lehet.

Kultúra helyébe nem lép

Hivatal, se hatalom;

A Tradíció a leret,

Mi vagyunk a tartalom.

Töprengő téli éjszakán

Töprengő téli éjszakán

Suttogni kezd ezer talány.

Visszavonultak a fagyok,

Nyomukban sártenger tocsog.

Lombvesztett fa Tavaszt remél,

Vadul acsarkodik a szél.

Jövő tipeg Remény után

Töprengő téli éjszakán.

Világvégi éjszakában

Világvégi éjszakában

Térdel a Múlt egymagában,

Vállán hosszú, kopott kabát;

A Jelenért suttog imát.

Vén doktrína-kísértetek

Sötét ködben örvénylenek.

Megbomlott a "fent" és a "lent",

Bőg a profán,

Hallgat a Szent.

Térdel a Múlt egymagában;

Világvégi éjszakában.

Havat hord a januári szél

Havat hord a januári szél;

Érzelgős kis dallamokon

Pityereg

A Tél.

A végzet hamisan hegedül;

Az Ember csak

Isten nélkül

Lehet egyedül.

Havat hord a januári szél;

Nem a tudomány éltet,

Hanem

A szenvedély.

Havat hord a januári szél;

Az Ember nem képletekben,

Rubrikákban él.

Ház előtt seperjük a havat;

Nem tudja a statisztika,

Hogy milyen a 

Boldog Pillanat.

Isten nem röpcédulát dobál;

Ami csak költséghatékony,

Az csupán

Halál.

Bélyegünk a Szabad Akarat,

Az Ember

Isten színe előtt

Állva marad.

Csüggedésről csak profán beszél;

Legfeljebb kint 

Havat hord

A januári

Szél

A hajdani jégkorszakok

A hajdani jégkorszakok

Árnya múlt-kapuban kopog.

A szörny csak látszólag hátrál,

Régen új jég-jövőre vár.

A Múlt jégkorszakot okád,

Még nem is sejtjük az okát...

Milankovics- teória?

Pár tonna borsó a falra...

A hajdani jégkorszakok

Éhes gyomra újra korog.

Miféle törvényszerűség

Kulcsolja álszent tenyerét?

Vagy talán a véletlenek

Rozsdás lasszója tekereg?

Ha egyik sem?

Milyen alak

Áll lesben a kertek alatt?

A hajdani jégkorszakok

Sanda árnyéka sompolyog...

Hiányos napló emleget

Három kilométer jeget...

A Kárpátokig elhatolt...

Szibériában mért nem volt...

A hajdani jégkorszakok

Árnya gúnyosan mosolyog...

Mit nem tudunk?

Mi nem látunk?

Miért élünk?

Mire várunk?

A Föld hógolyóvá révedt,

Valamiért újra éledt,

S a néhai hosszú télben,

A jeges hófehér éjben

Mint új Élet-parlamenter,

Alakult,

Vagy jött

Az Ember...

Mit nem tudunk?

Mit nem látunk?

Honnan jöttünk?

Mire várunk?

Mi jár a Jövő nyomában?

Mit rejt a Múlt valójában?

A távolban köd gomolyog;

Hallgatnak a jégkorszakok.

Januári kemény fagyok

Januári kemény fagyok;

A Tél hófehérben ragyog.

Holle anyó fürge karja

Abbahagyni se akarja,

És a bátor kicsi házak

Hófehér sisakban állnak.

Január jéghada fakó;

Jön a fagy-Covid rangadó.

Jövőnk vad ködben imbolyog;

Januári kemény fagyok.

Vékonypénzű téli napfény

Vékonypénzű téli napfény

Csillog a fák tetején,

A halál mindig vazallus,

Csak az Élet szuverén.

Sok titok rejlik a Télben,

Ki amit talál, azé;

Vékonypénzű téli napfény

Vezet a Tavasz felé.

Isten téli köpenyében

Isten téli köpenyében

Sétál a fagyos sötétben.

Nézeget havas keresztet;

Teremtő tenyere reszket.

Sivár, fagyos jelen-kéreg

Alatt a halott remények,

S a be nem teljesült Hitek

Derékalja kopár hideg.

Hópehely a komor éjben;

Isten téli köpenyében.

Volán mögött, hóesésben

Volán mögött, hóesésben,

Egyre szigorodó Télben.

Ablaktörlők táncot ropnak,

Emlékek jelenné kopnak.

Közepén a ködtengernek

Idő-bolyhok ábort vernek.

Az éjszaka mind mostohább;

Van-e tovább?

Merre tovább?

Egyre szigorodó Télben,

Volán mögött...

Hóesésben...

A Lelki Béke ostroma

A Lelki Béke ostroma

Nem szünetel talán soha.

Profán világ falanxba áll,

Lándzsát szegez,

Követ dobál.

Járvány,

Piac,

Politika;

Minden hír egy hosszú pika.

Mégsem arat sikert soha

A Lelki Béke ostroma.

Sötét király áll a mattban

Sötét király áll a mattban;

Az utolsó gondolatban.

Fekete-fehér ég látott

Hosszúra nyúlt végjátékot,

És a pozíciós végzet

A partiban elenyészett.

Sötét király áll a mattban,

A sakkóra mozdulatlan,

És a távoli istenek

Elméletet frissítenek.

Fut az élet mattról mattra,

Változatról változatra,

Holt bakancsos talpra pattan;

Sötét király áll a mattban.

Hatvanadik évem felé...

Hatvanadik évem felé

Megyek az úton felfelé.

Az Idő együtt fogy velem,

S életben tart a Szerelem.

Élem az isteni Kegyet,

Fentről láthatom a Hegyet.

Megyek az úton felfelé,

Htavanadik évem felé.

Atlantisz bennünk él régen...

Atlantisz bennünk él régen,

Valahol lent,

Nagyon mélyen...

Fentről folyton feledtetve...

Alulról mégsem feledve.

Alvad a messzi Múlt vére,

Volt a Földön világvége...

Atlantisz bennünk él régen;

Csillag egy mitikus Égen...

Be van a lelkünkbe égve,

S mint Reményt, őrizzük félbe....

Tudjuk ott 

Lent,

Nagyon mélyen,

Hogy a Múlt előtt volt  Régen...

Atlantisz bennünk él régen,

Nagy evolúció-éjben...

Atlantisz bennünk él tovább,

Sose firtatjuk az Okát...

Nem bírják el teóriák,

Hogy volt egy régebbi világ,

Minden egészen másképpen

Történt

Akkor;

Nagyon régen...

A Kezdetek Idejében...

Atlantisz bennünk él régen...

Ebbe a mai világba Pürrhosz király beleillene

Ebbe a mai világba 

Pürrhosz király

Beleillene;

A globális térben 

Fennen lobog

A néhai szelleme.

Fölösleges törekvések,

Meddő célok

Bendője korog;

A látszólagos kedvesség

Pajzsa mögül

Vadul vicsorog.

A globális

Világ-hübrisz

Célba sose ér,

De miatta

Patakokban

Ömlik majd

A vér...

Globál-pénznek emberélet

Nem számít sose...

Ebbe a mai világba 

Pürrhosz király

Beleillene.

Fittyet hányni, mint poétikai alapvetés

Fittyet hányok vak zenére,

Nem érdekel a más bére.

Egy valóságos Olvasó

Több, mint ezer szófogadó,

Mű-végzet kegyeit leső

Sznob kultúra-jogkövető.

Fitytet hányok hivatalra,

Érdek-jobbra,

Dogma-balra.

Mesterkélt értékskálára,

Lappangó propagandára,

Brancsra,

Pancsra,

Háncsra,

Gáncsra;

Sok literátus bogáncsra.

Fittyet hányok státuszokra,

Hivalkodó gesztusokra,

Lila értékítéletre,

Fizetett csatlósseregre.

Minden kánon-struktúrára,

Hivatalos igazságra.

Nem tükör előtt ágálni;

Fittyet hányni,

Fittyet hányni...

A Versnek van öntörvénye;

Nem néz idegen törvényre...

Egyedül, magától virul,

Propagandára nem szorul.

Van saját lelke és karja;

Olvassa, aki akarja.

Lélekbe,

Jövőbe épül,

Tanközhellyé sose vénül.

Nem hajt se pénzre, se kéjre,

Fittyet hány a tekintélyre.

Történelem - vigaszágon

Történelem - vigaszágon;

A "felődés"? 

Rozsdás járom.

Ha elfoszlik a szemfedő,

Mindig van újabb túlerő,

Csupán jelmezt vált a világ,

Istene mindig: kapzsiság.

A pénz a szószékre rángat

Tökkelütött doktrínákat,

A média-janicsárok

Fekete serege károg,

Így ölt jeges eszme-falon

Új kígyóbőrt a hatalom...

A Megváltás?

Örök álom...

Történelem - vigaszágon...

Isten ül az Idő partján

Isten ül az Idő partján;

Remény jobbján,

Gond a balján.

Profán gének, szellem-mémek

Néhanapján átkelnének,

De az Időn nincsen gázló,

Csak új,

Meg újabb fiaskó...

Isten ül az Idő partján...

Ami komor, sose pajzán.

Amiben még él az Élet,

Végzet-vízbe sose téved.

Ami kicsit sem zavaros,

Nem élő - csak hivatalos.

Mindegy, lapu vagy bojtorján..

Isten ül az Idő partján.

Rekedt vén Január regél

Rekedt vén Január regél,

Fegyverkezni kezdett a Tél.

Vén Remények bottal járnak,

Fagydárdák falanxba állnak,

Vad fellegek sereglenek,

Széllel száll a hadüzenet.

Páncél-mellét veri a Tél...

Rekedt vén Január regél...

Ős bánatok januárja

Ős bánatok januárja

Alkony-kapuját kitárja.

Pislákoló emlékezet

Felé sötét ösvény vezet.

Örök-távol köd-végeken

Rejtőzködik a Sejtelem.

Ős bánatok januárja

Útját szünet nélkül járja.

Ködbe csábított tudatok

Fonnyadt elmeváza ropog...

A sötétlő nemlét-vizek

Sosem érik el a Hegyet.

Profán Hamletjeit várja

Ős bánatok januárja.

Eső hull a tegnapokra

Eső hull a tegnapokra,

Fázik az emlékek bokra.

Híg, locspocsos, lanyha télben

Emlék örvénylik a szélben.

Rossz, álruhás tél támogat

Nosztalgia-magányokat

Eső hull a tegnapokra;

A Múlt: Pillanatok csokra.

A Boldogság Pillanatok

Villámfényeiben dobog.

A Lét: tűnő dimenzió,

Múlt, Jelen, Jövő - 

Fikció.

Fogjuk a Jövőt marokra;

Eső hull a tegnapokra.

Új esztendő caplat velük

Új esztendő caplat velünk,

Egykedvűen néz az egünk.

Idő apó ballag szépen,

Szürke, téli békességben.

A Remény újra kelendő;

Jót hozhat az új esztendő.

Isten Bennünk és felettünk...

Új esztendő caplat velünk.

Egész nap frissít a gépem

Egész nap frissít a gépem,

Örömöm dühre cserélem.

Újévi programnak pocsék...

Szürkén vigyorog rám az ég.

A fél délután sem elég,

Még mindig csak húsz százalék.

Egész nap frissít a gépem,

Zúg az agyam,

Forr a vérem.

Már alkony kúszik az égre,

S a frissítésnek nincs vége...

Nem tudok, csak halkan nyögni,

És szeretném összetörni...

Egész nap frissít a gépem,

Lehet, hogy mégis túlélem...

A számítógép esendő...

Így kezdődött az esztendő...