A Nap ugyanúgy ragyog - LXXVI.

HETVENHATODIK RÉSZ

Szóra nyitottam a számat, de Macro megelőzött.

-          Nem muszáj azonnal válaszolnod. Előbb alaposan hányd-vesd meg magadban. Nálad alkalmasabbat erre nem tudok. Legfeljebb a császári flotta tisztjei lennének, de azokkal a pökhendi fajankókkal nem szeretnék szóba állni. Ha elvállalod, múló kellemetlenség. Utána a tájára se kell menned többé semmiféle gladiátorjátéknak. Élhetsz, mint hal a vízben.

-          Te rendezed a naumachiát? – kérdeztem, hogy időt nyerjek.

-          Voltaképpen igen. Elvileg Gaius Valerius a fővédnök, csakúgy, mint a holnaputáni játékokon. Egy bíborszegélyes hólyag, aki mindent rám hagy. Nem ért hozzá.

Árnyék suhant át az arcomon. Gaius Valerius nem más volt, mint az én Szélfarkas bátyám.

-          Hamarosan választ adok az ajánlatodra, Macro. – mondtam komoly arccal. Természetesen szóba sem jöhetett, hogy Claudius gyönyörködtetése végett a szakszerű vízi harc fortélyaira oktassak halálra szánt, nyomorult kardforgatókat, hogy tébolyult öldöklésük minél életszerűbb legyen. Valami azonban azt súgta, ne siessek olyan nagyon visszautasítani Macrót. Az évezredek során kifejlődött, ki tudja hányadik érzékem jelt adott, én pedig hallgattam rá.

-          Köszönöm, cimbora! – felelte széles vigyorral a borotvált fejű halálkufár. – Köszönöm, hogy nem utasítottad vissza az ajánlatomat. Kérlek, keress fel, ha döntöttél!

Nem először volt dolgom eme végtelenül magabiztos fajtával. Mindig ugyanúgy gondolkodtak, hajszálnyit sem változtak az évezredek alatt.

Ajánlatot tesznek, de ne siess a döntéssel. Mert amit az ép lelkű ember egészséges ösztöne gondolkodás nélkül visszautasít, azt a hosszas töprengés nemegyszer szentesíti. Ha nem mondasz n eme első látásra, akkor előbb-utóbb barátkozni kezdesz az elfogadhatatlannal, nekiállsz megérteni a megérthetetlent. Mint szú a szemöldökfába, úgy fúrja bele a lelkedbe magát a csábítás. Ami először felháborító, másodszorra talán csak meggondolandó, harmadszorra pedig egyenesen érdekes. Ködbe foszlik hosszas meggondolás által azerkölcsi erő. Így mond végül igent ezerből kilencszázkilencvenkilenc. A Macro-féle magabiztos ajánlattevők ezt pontosan tudják. Ezért érzik nagy sikernek, ha elkerülik az azonnali visszautasítást. Az idő majd dolgozik helyettük. Azután majd igent mond az a bizonyos kilencvenkilenc. Szegény Macro. Nem tudhatta, hogy én az ezredik vagyok.

Elmentem, hogy szemügyre vegyem az „indiai” mágust, aki Napsárkány bátyámtól nyerte hatalmát. Úgy volt ahogy sejtettem: a mutatványosbódénál közönséges ripőknél egyebet nem leltem. A mágus festői, egzotikus jelmezébe bugyolált együgyű flótás volt. Fontoskodása önmagáért beszélt.

-          Varázshatalmam a múltat hozza a jelenbe, ablakot nyit régmúlt idők felé, életre kelt letűnt birodalmakat! – fújta betanult nótáját újra és újra. Sohasem felejtette el hozzátenni: - Csak tessék, tessék! Néhány arany az ára! Ne szalasszátok el a szerencséteket!

Ez bizony elég kiábrándító volt. Kifizettem én is a beléptidíjat, aztán figyelni kezdtem. A látogatók többsége hozzám hasonlóan csak nézelődött. Akinek külön kívánsága volt, letette az újabb, igen borsos összegű díjat, és megmondta, miféle korszakába akar belepillantani a múltnak.  Akkor a mágus percekig ostobán értelmetlen varázsigéket mormolt, utána színpadiasan a vászon felé intett a karjával. Ott pedig megjelent a múlt valamelyik részlete. Izgatott, álmélkodó moraj fogadta minden alkalommal. Néhány percig figyelhettük a képet, majd újabb pénzre várva megszűnt a varázs.

Figyelni kezdtem a mutatványost.

Folytatása következik.