Hűvös októberi napon

Hűvös októberi napon
Szeretek még élni

Nagyon.

Minden Öröm

Éber Álom;

Anikómat

Hazavárom.

Hogyha hallgatunk

A Szóra,

Minden perc

Egy Csillagóra.

Nem a sült galambra várni;

Jót keresni,

Jót találni.

Nem a véletlen szeszélye,

Nem anyag félrelépése,

Nem kivétel a szabályban,

Nem porszemek a világban.

Minden érzés sújt vagy 

Emel;

Egy gondolat sem veszhet el.

Létünk

Örök 

Idő-falon;

Hűvös októberi napon.

Fiatalabb Dryas átka

Fiatalabb Dryas átka

Terpeszkedik a világra,

De a Régmúlt mégis rezdül,

Suttog az időn keresztül,

Már halljuk,

Mind nagyobb körben;

Halljuk immár

Egyre többen.

Romvárosok szerteszéjjel

Dacolnak idővel, széllel,

De a tudományunk főleg

Fiatalítgatja őket,

Mint rossz kupec a vén lovat,

Hátha jó balekre akad.

Még dacolnak az

Emlékek,

Bár a közönyös természet

Régóta emészti őket,

A végén mégis

Ők győznek.

Egyre hangosabb a szavuk;

Jövő épülhet

Általuk.

Lehull majd

Semmivé válva

Fiatalabb Dryas átka.

Nagy történelmi csőtörés

Nagy történelmi csőtörés,

Sok doktrína, erőlködés,

Nyakatekert elméletek

Takarják el a lényeget.

Az emberiség nem felnőtt,

Saját pénze fejére nőtt,

S folyton messiássá avat

Abszurd világuralmakat

Több mint egy évszázad óta,

És a torz megváltó-kvóta

Vinne mindent,

Ami Áldott,

S megzavarta a világot.

De az ember

Tisztessége

Sosem nézőpont kérdése.

Semmi más nem maradandó,

Csupán az Erkölcs

Állandó.

Nagy történelmi csőtörés,

De közeleg

Az Ébredés.

Csöndes eső Ősz derekán

Csöndes eső Ősz derekán,

Mától hűvös a délután.

Balladát sugárzó szelek,

Velük komor jóslatsereg

Tölti a hétköznapokat.

Eső hull,

Az Idő szalad.

Buta profán baromságok

Uszítanák a világot

Önpusztító őrületbe,

Sót szórnának minden sebbe.

Sál kell a gonoszság ellen,

S megtartjuk magunkat

Becsben.

Tócsából nem lesz óceán;

Csöndes eső

Ősz derekán.

Önmagát a Nap nem látja

Önmagát a Nap nem látja.
Nem igényli.

Nem is bánja.

Száját a Múlt ki nem tátja,

Önmagát nem magyarázza.

Jelen?

A Múlt hozománya,

S tán Jövő lesz a gazdája.

Anyagból Tudat nem éled;

A Lét titka tán

Az Élet.

A profán lét talán tükör,

Amely látszólag tündököl,

Valójában tanácstalan,

Véges,

Mégis határtalan,

Hogy miért, azt sose kérdi,

Ha meg választ kap, nem érti.

Az Ősz?

Fordított Kikelet,

Talán Rejtélyek sejlenek

Dekadens színpompájában,

Napsütés-dekoltázsában.

Profán Lét?

Tükör örökre.

Vajon mi rejlik mögötte?

Minden Remény Őszbe van bezárva

Minden Remény
Őszbe van bezárva,
Visszafogott Nap 

Néz a világra.

Felhők fölött rossz

Siheder

Sztrátosz,

Díszzsebkendős rablókat

Ajnároz.

Felelőtlen globalista

Maszlag,

Úgy vigyorog,

Mint egy dohos asztag.

Önjelöltség Kígyónyelve

Szisszen,

A Tisztesség hallgat,

Mint az Isten.

Magán Szeretet:

Túlélés vára;

Minden Remény

Őszbe van bezárva.

Őszbe hajó Boldogságban

Őszbe hajló
Boldogságban
Megértés terem,
Napról napra egyre mélyül
Minden 

Érzelem.

Évtizedek teltek. Régen

Nincsen ámítás;

Lágyan simogat bennünket

A Sacralitás.

Évtizedek napsugara

Lelkünkben ragyog,

Soha többé nem lehetünk

Újra kamaszok.

Őszbe hajló

Boldogságban

Újul az Erő;

Élni segíti egymást a

Férfi és a

Nő.