A bronzkor mélyén
Valahol,
Elfeledett
Múlt
Bandukol.
Iszákjában
Önbizalom;
Nem fog rajta a hatalom.
Időn-téren át
Cikázik,
Jégkorszakokban se fázik.
Talán Vértesszőlős óta
Róla szól az összes nóta
Téres Kárpát-medencében;
Tudja, mi a
"Nagyon régen".
Várakozik
A bronzkorban,
Mert számunkra
A kulcs
Ott van.
Jobbról-balról álmítoszok
Között fáradt jelen csoszog,
Aki már régen nem tudja,
Hogy mélyebb az idők kútja,
S a "mindenről mi tehetünk",
Meg az
"Esküszünk, esküszünk"
Közül melyiket higgye el?
Az Igazság
Mindig teher,
Az önfeladás - árulás;
Pokolba vezető csapás,
Mert a nagy globális massza
Csak ördög bajszára paszta.
Majd elapad, ami árad,
A Múlt soha el nem fárad.
Téres Kárpát-medencében
Volt valaha
"Nagyon régen".
Vértesszőlős kora óta
Rólunk szól itt minden nóta.
Az igazi, áldott
Bőség
A legnagyobb
Felelősség.
Kérdés ma már akad
Ezer,
S mindre újabb kérdés felel.
S minden válasz ott zakatol
A Bronzkor mélyén
Valahol.
