Én nem gyűjtök szavazatot

Én nem gyűjtök szavazatot;
Semmit el nem veszek.

Adok.

Semmit magammal nem viszek;

De a többségben sem hiszek.

Rám semmi hatalom se száll,

Túlerő mögöttem nem áll.

Nem kell cikornyás, bozontos,

Csak azt nézem, ami fontos.

Bármilyen szó felém nyilaz,

Csak azt hiszem,

Ami Igaz.

Mások nem látják Istent,

Én látom,

Nem térítek,

Nem vitázom.

Mások profitot imádnak;

Boldogság kell a világnak.

Míg élek,

Szabad maradok;

Sosem gyűjtök szavazatot.

Valaha első látásra

 

Valaha első látásra;
Én Rád,
Te rám,
Mi 

Egymásra.

Együtt 

Ketten,

Együtt leltük;

Azóta el nem engedjük.

Velünk maradt

Évről évre,

Nemrég múlt

Harmincöt éve.

Vele

Létezünk,

Remélünk,

Velünk marad,

Amíg élünk.

Együtt találtunk

Egymásra,

Valaha

Első

Látásra.

Atlantiszban réges régen

Atlantiszban
Réges régen,

Egy csillag se volt az égen.

Vad éjszaka leple alatt

Közeledtek a vízfalak.

Volt egyvalaki

Régesrég,

Mások még nézni se merték,

Volt egy ember, aki látta,

Tán gyökeret vert a lába,

Mások talán menekültek,

Ő nézte a veszedelmet.

Nézte a vad, gonosz csodát,

Pontosan tudta, hogy mit lát,

Hogy hiába menekülnek,

Nincs haszna a rémületnek,

Már kár a kétségbeesés...

Lesz-e majd

Újjászületés.

Összecsaptak a vízfalak,

Minden kérdés

Kérdés marad.

Sötét tömeg

Sötét égen,

Atlantiszban

Réges régen.

Atlantisz szellemisége

Atlantisz szellemisége

Már elsüllyedt nagyon mélyre,

Vagy már belénk van verődve?

Mit örököltünk belőle?

Van köztünk szellemi árok?

Ők mennyire voltak mások?

Mért érzem, hogy 

Tudnunk kéne?

Mért érzem, hogy

Sokat érne?

Tán a 

Jövő Tisztessége

Atlantisz szellemisége?

Poétikusan elmélyült szeptember végi napok

Poétikusan elmélyült
Szeptember végi napok;
Álmodozó vén Nap fénye
Hol izzik,

Hol tántorog.

Hulló levelek zörögnek,

Nosztalgiát búg a szél;

Félénk, rongyos kis jövőnek

Talán mégis lesz fedél.

Nagy halmokba temetkeznek

Az elsárgult levelek;

Az aggódó Tudatokban

Már kemény tél fenyeget.

Összehúzza ködfalát a

Komor Idő-rengeteg;

Csak akkor lesz szép jövő, ha

Vannak boldog emberek.

A Remény, a 

Megbocsátás

Továbbra is

Istené;

De a Hit,

A Felelősség

Örökre

Az Emberé.

Igazi küldetéstudat

Nem a kánonban ragyog;

Poétikusan elmélyült

Szeptember végi napok.

Csúcsra jár az ostobaság

Csúcsra jár az ostobaság;

Ezt igényli most a világ,

Buta agyak bóvlit falnak;

Ez kell minden hivatalnak.

Szalmából nőnek a boglyák;

Az észt majd üldözni fogják.

Nagy tömeg túlkoros gyermek,

Önsorsrontást ünnepelnek.

Pénz vigyorog sztrátosz hátán,

Üzletet bővít a sátán.

Bárgyú globális kedvencek

Hada gyűlölettel henceg.

Az ál-bölcsesség gittet rág;

Csúcsra jár az ostobaság.

Vén bronzkori Történelem

Vén bronzkori 
Történelem

Várja, hogy levegőt vegyen

Valahol a lábunk alatt.

Hallgatunk.

Az Idő szalad.

Indogermán álságokat

Ezer hivatal támogat,

S elaggott mítosz-iparág

Alatt nyugszik

Az Igazság.

Másképpen volt nagyon régen;

Minden másképpen volt

Régen.

Vén bronzkori

Történelem;

Egyszer majd

Előttünk terem.

Vajon az Idő hányféle?

Vajon az Idő
Hányféle?

Úgy véljük, sosem lesz vége,

De mi van, ha egyszer

Mégis?

Van millió hipotézis,

De csak egyféle valóság.

Minden kozmológia tág,

De az összes mégis szűkös.

A filozófia nyűgös,

Fogalmat, tényeket akar,

De sokkal többet eltakar,

Mint amennyit mutatni tud.

Az ember Isten után fut,

De sohasem éri utol.

Vagy mégis

Egyszer?

Valahol?

Mi az Okozat?

Mi az Ok,

A tudomány semmit se fog,

De profán rendszerigénye

Mindenre valamiféle

Magyarázatot követel,

Amit igazságnak ad el,

Hogy letegye a garasát,

És fenntarthassa önmagát.

Az ostobák mindent tudnak,

Viszont semmit fel nem fognak,

Hogy anyag,

Rezgés,

Látomás

Minden?

Vagy tán valami más?

Vajon az Idő hányféle?

Még azt se tudjuk,

Hogy

Él-e...

Szeptember idusa után

Szeptember idusa után

Megrövidül a délután.

Ébred a panasz, a kétség,

Ereszkedik a sötétség.

Minden hétköznap vízzel főz,

Végső percről töpreng az Ősz.

Sommá savanyul az ánizs,

Végül kell majd a kabát is.

Szűnhet derű,

Törhet cserép,

Csak a Lélek

Maradjon ép.

A vén Nap támolyog sután

Szeptember idusa után.

Az Élet maga a Pátosz

Az Élet maga a
Pátosz,

A lelkünkben jön a házhoz.

Ott van, ahol szívünk dobban,

Minden boldog

Pillanatban.

Ahol

Igaz Úton járunk;

Ahol másnak

Megbocsátunk,

Ahol őszintén

Szeretünk,

Ahol bosszút nem ismerünk.

Mindig csak áld,

Sose átkoz;

Az Élet maga

A Pátosz.

Szeptember második fele

Szeptember második fele

Most is sok munkával tele,

S ha van Munkám,

Isten szeret;

A gyönyörű Ősz a keret.

Csípős hajnalokat látok,

Majd izzasztó délutánok

Álmodják vissza a nyarat,

Közben meg

Az Idő szalad.

Sorjáznak a feladatok,

Isten gyönyörű Őszt adott,

Mindig munkával volt tele

Szeptember második fele.

Fantasticum hungaricum

Fantasticum hungaricum;
Élni
Lenni jó
A tragikus depressziót

Rúgja meg a ló.

Fantasticum hungaricum;

A csuda vigye,

Itt a halvány mosolynak is

Akad irigye.

Fantasticum hungaricum;

Mindig új zavar,

Most is fogy, de meg nem törik

A büszke

Magyar.

Fantasticum hungaricum;

Feltámad a szél,

Talán megint fenyeget a

Fekete kenyér.

Fantasticum hungaricum;

Tömérdek dizőz,

Hosszú távon a gonoszság

Még akkor se győz.

Fantasticum hungaricum;

Hemzseg a panasz,

Pedig éltünk hossza alig

Több, mint egy arasz.

Fantasticum hungaricum;

Sok vén óvodás,

Nálunk sohasem szűnik meg

A civakodás.

Fantasticum hungaricum;

A monstrum morog,

Eddig is voltak, lesznek is

Bosszúdémonok.

Fantasticum hungaricum;

Nem eredeti,

Azt hiszi a propaganda,

Hogy hiszünk neki.

Fantasticum hungaricum;

Kicsinyes jelen,

A csőcseléknek a foci

Kispályás legyen.

Fantasticum hungaricum;

Rohan az idő,

Ha meglát minket, vigyorog

A vén temető.

Fantasticum hungaricum;

Semmi sem naná,

Egy bizonyos szintnek soha

Nem megyünk alá.

Fantasticum hungaricum;
Élni
Lenni jó
Depressziót, irigységet

Rúgja meg a ló.

Szerény névtelen kis pátosz

Szerény névtelen kis
Pátosz;

Szeretetet, mosolyt áldoz.

Szomorú, buta világban,

Erkölcsi leszállóágban,

Amikor újra kell félni,

Mégis

Van értelme

Élni.

Egyszer elmúlik.

Nem félünk,

De ameddig még tart,

Élünk.

Minket áld,

De mást se átkoz;

Szerény kis itthoni

Pátosz.

Ősz derekán Atlantiszon

Ősz derekán
Atlantiszon

A vész mind közelebb oson.

Amikor a 

Lélek beteg

Szoronganak az emberek,

Kapaszkodnak reménységbe,

Hátha mégis,

Hátha mégse...

Ha csak egy 

Lélekben akad

Sértetlen 

Szabad Akarat,

Elég végzet-fékezésre,

De ha mégis?

De ha mégse?

De ha egy lélek sem erős,

Legyen mindig más felelős...

A vész mind közelebb oson

Ősz derekán,

Atlantiszon.

Évfordulónk (2026)

Igen.
Újra eljött a mi közös napunk
Szép napsütéssel,
Frissen,
Fényesen.
Igen,
Igen;
Visszhangzik bennünk
A régi igen;
Igen,
Igen,

Igen.

Ez a mi napunk,

Délutánunk,

Esténk,

Most nem indulunk el 

Sehova sem,

Igen,

Igen,

Igen;

Nincs telefon

Csak mi ketten

Igen,

Most nincs más

Senki sem,

Igen,

Igen,

Igen;

Csak ketten,

Te meg én

Igen.

Te meg én

Isten, meg

A Szerelem.

Igen,

Igen,

Igen.

Az igazi Jog bennünk van

Az igazi Jog bennünk van,

Nem a törvényekben fogan,

Mert a múlandó törvények

Ideig-óráig élnek,

Kevély arccal megjelennek,

Majd a süllyesztőbe mennek.

Rossz törvény akad temérdek,

Nincs bennünk isteni 

Lélek.

A rosszat többség szavazza,

A jót pedig Isten adja

A lelkünkbe

Szívből

Nekünk;

Nagy boldogság, ha rálelünk.

Papír paragrafus zörög,

De az 

Igazi Jog

Örök.

Múlttá vált a nyarunk

Múlttá vált a nyarunk,

Emlékké lett a sok álom;

Most ébreszt fel a zord,

Csípős őszi jelen.

Őszi csendben titkok gyűlnek

Őszi csendben Titkok gyűlnek,

Alkonyatkor közénk ülnek.

Csillagfénnyel együtt suhan

A Kollektív Tudattalan,

Tündökölnek lélek-fények,

Bennük az

Emberi Lényeg.

Az őszi Hold fénye száraz,

Több a kérdés, mint a válasz.

Minden napot és éjszakát

Beragyog a

"Hogyan tovább?".

Emberként addig létezünk,

Amíg van

Hitünk,

Sok Nyelvünk.

Mindig mindent tud a dőre,

De

Titkok visznek előre.

Egyszer az Isten azt kérte,

Szülessünk meg,

Tegyünk

Érte.

Szülessünk meg,

Vegyük észre;

Tegyünk érte,

Éljünk

Érte.

Az Ember, akárhogy halad,

Tán mindig esendő marad,

Rajta van az anyag-kabát,

Mindig elárulná magát,

De a csillagfénnyel suhan

A Kollektív Tudattalan,

Az élet hoz derűt, borút,

De csak 

Az Erkölcs abszolút.

Őszi csendben Titkok gyűlnek

Alkonyatkor közénk ülnek.

Piros húszszáz-ulti-négyász ásztízeses redurchmars

Piros húszszáz-ulti-négyász ásztízeses redurchmars;
Nem érdekel,
Ha a kibic megjegyzése
Nagyon
Fals;
A Múlt nem harap,
Kezemben a lap,
Jövőre meg ki-ki
Amit most főz,

Csak azt kap.

Szeptemberi kimerültség

Szeptemberi kimerültség;

Ég orcáján híg a festék,

A falevél fáradt-sárga,

Eső cseppje hull a sárba.

Minden ovális,

Nem kerek;

Tovatűnt a szörnyű meleg.

Gyorsan megöregszik a "volt",

Nem találja helyét a Hold.

Nehéz napok, nyűgös esték;

Szeptemberi kimerültség.

Szeptemberi haszontalanságok

Szeptemberi haszontalanságok,
Itt kapkodást,

Ott meg káoszt látok.

Hogyha télen nem akarunk

Koplalni,

Se fagyni;

Aki ért hozzá, 

Dolgozni

Kéne végre

Hagyni.

Lassan fordul tudatunk

Az őszre;

Szükség van sok miniszterre,

S még több

Krumplicsőszre.

 

Ad absurdum hungaricum

Ad absurdum hungaricum,
Sárga keszkenő;
Torz jövőnek
Nem szakálla,

Csak szemölcse nő.

Ad absurdum hungaricum,

Rekedtes a dal;

Ha csak ökör van

Sosem lesz

Bikaviadal.

Ad absurdum hungaricum,

Feketemise;

Ami ma semmi,

Holnapra

Se lesz

Semmi se.

Ad absurdum hungaricum,

Kényszeres a tánc;

Idő ellen nem védelmez

Se fegyver

Se sánc.

Ad absurdum hungaricum,

Régi martalóc;

Szultánból is

Lehet néha

Szomorú bohóc.

Ad absurdum hungaricum,

Sárga keszkenő;
Torz jövőnek
Nem szakálla,

Csak szemölcse nő.

Ősz kolompol, varjú károg

Ősz kolompol,
Varjú károg;

Hatalomtól jót nem várok.

Őszelő,

Sejtelmek,

Béke;

Mohács éppen ötszáz éve.

Még nincs se fagy,

Se hó,

Se jég;

Függetlenek vagyunk-e még?

Szürke égen felhő lebeg,

Rajta síró előjelek.

Jelen hallgat,

Jövő tátog;

Ősz kolompol,

Varjú károg.

Nyár helyébe jött Szeptember

Nyár helyébe jött
Szeptember,

Vele az újabb gond-tenger.

Csoda helyett újra átlag,

Hétköznapok visszaálltak.

Pörög a mindennap-bazár,

Messzi ködbe tűnik a nyár.

Szürkül az ég, mint az acél,

Nosztalgiát regél a szél.

Tarol a hétköznap-henger;

Nyár helyébe jött

Szeptember.

Újra megőszül az Idő

Újra megőszül az Idő,

Ég a Múlt,

Langyos a Jövő.

Minden körforgás
Istené.
Fent voltunk,

Megyünk lefelé.

Újabb őszi körforgásban,

Személyes élet-kamrában

Kívül minden szenvedélyen,

Amit megélhetek,

Élem.

Van Alkotás,

Munka,

Erő;

Lassan

Megőszül az Idő.

Mennyire más a szeptember

Mennyire más a szeptember,
Vissza-visszanézek,
Sok szeptember költözött el,

Amióta élek.

Megszoktam, hogy ilyenkor az

Idő újra kerget,

Készültem, hogy nagyon hamar

Felveszem a terhet.

A szeptembert, - ahogy eddig,

Vártam,

Mégse vártam;

Mégis egészen mást kaptam,

Mint amiket láttam.

Most is hallom a sok panaszt

Széltében-hosszában,

Sokan újra mítoszt látnak 

A tegnapi 

Nyárban.

Most is hemzseg körülöttem

Az iskolakezdet,

Az úton a hülyék most is

Gyülekezni kezdtek.

Most is bőg a pesszimizmus

Úgy, ahogyan régen,

Most is elfordulok tőle,

Hadd menjen békében.

Most is károg körülöttem

Sok önjelölt látnok,

Most is savanyúan néznek

Szegény balfácánok.

Minden kulissza ugyanaz,

Mint régen a többi,

Most is jó elmenni, aztán

Még jobb hazajönni.

Őszi szerelmünkben most is

Izzanak a lángok,

Anikóm szemében most is

Ragyogó zsarátnok.

Egyébiránt, ahogy mindig

Csípős lett a reggel,

Szeptember elején talán

Isten is korán kel.

Tudom, hogy kettőnk számára

Tovább tart

Az Élet;

Nagyon más lett a szeptember,

Vissza-visszanézek.

A Nap még ősszel is ragyog

A Nap még
Ősszel is ragyog;

Még erőm teljében vagyok.

Sok befejezetlen munkám;

Még az Isten is számít rám.

Még visszaülök a bakra,

Még nincs szükségem csónakra.

Friss erővel,

Férfiasan;

Ideát maradok,

Uram.

Erőm teljében

Maradok;

A Nap

Ezután is

Ragyog.

Lajos király a Styx partján

Lajos király a Styx partján.
Csatában volt,

Vagy csak portyán?

Styx,

Komorság,

Ezüst eső;

Egyáltalán él még?

Ki ő?

Mohács környékén lehetett,

Tengerbe?

Folyóba esett?

Nagy török had a folyónál;

Merre lehet Tomori Pál?

Komor partok,

Árnyéksereg;

A magyar had merre lehet?

Szegény halott Lajos király

A Styx kopár partjainál

Talán önmagát keresi...

Megmondja valaki neki?

Csatában volt talán?

Portyán?

Lajos király

A Styx partján.

Mohács felől varjú röppen

Mohács felől varjú röppen,

Régi rémek

Régi ködben,

Gyűlölködés 

Hitet teper,

Irigy pribék padlást seper.

Vén csillag lehull magától,

Werbőczi új törvényt tákol.

De

Bármit hoz sötét óra,

Nem hallgatunk hazug szóra.

Hamis pünkösd?

Bűn az ára.

Nincs szükségünk mágiára.

Nem kell új trójai faló,

A ripacs vásárba való.

Ami botlott,

Helyrezökken,

A varjú majd tovaröppen.

A bronzkor mélyén valahol

A bronzkor mélyén
Valahol,
Elfeledett
Múlt

Bandukol.

Iszákjában 

Önbizalom;

Nem fog rajta a hatalom.

Időn-téren át

Cikázik,

Jégkorszakokban se fázik.

Talán Vértesszőlős óta

Róla szól az összes nóta

Téres Kárpát-medencében;

Tudja, mi a

"Nagyon régen".

Várakozik

A bronzkorban,

Mert számunkra

A kulcs

Ott van.

Jobbról-balról álmítoszok

Között fáradt jelen csoszog,

Aki már régen nem tudja,

Hogy mélyebb az idők kútja,

S a "mindenről mi tehetünk",

Meg az

"Esküszünk, esküszünk"

Közül melyiket higgye el?

Az Igazság

Mindig teher,

Az önfeladás - árulás;

Pokolba vezető csapás,

Mert a nagy globális massza

Csak ördög bajszára paszta.

Majd elapad, ami árad,

A Múlt soha el nem fárad.

Téres Kárpát-medencében

Volt valaha

"Nagyon régen".

Vértesszőlős kora óta

Rólunk szól itt minden nóta.

Az igazi, áldott

Bőség

A legnagyobb 

Felelősség.

Kérdés ma már akad

Ezer,

S mindre újabb kérdés felel.

S minden válasz ott zakatol

A Bronzkor mélyén

Valahol.