Az egykori Atlantisz szigetén

Az egykori
Atlantisz szigetén,
Valahol

A nagy vizek közepén.

Voltak kunyhók,

Akadtak paloták;

Akadtak bölcsek,

Voltak ostobák.

Ott is nyüzsögtek irigy emberek,

És voltak talán

Boldog

Kevesek.

Belül Szerelem,

Meghitt otthonosság;

Kívül

Makacs, irigy boldogtalanság.

Volt, aki másoknak csak bajt remélt;

S a

Boldog ember

Ott is

Többet

Élt.

Aztán feljött rájuk

A vizek árja.

Rájuk kattant az

Idők néma zárja,

Széttörtek,

Mint kövön a porcelán,

Mauzóleumuk

Az óceán.

Éltek egykor

A vizek közepén,

Az elsüllyedt

Atlantisz szigetén

Csak azért sem csüggedünk el

Csak azért sem csüggedünk el,

Nem arra való az ember.

Rossznál rosszabb előjelek;

Nagy ronda huhogó sereg,

Itt is, ott is azt hirdetik,

Hogy vészkorszak közeledik.

Látom én is.

Minden dadog,

Elfogyhatnak a távlatok.

Látom én is.

Megmaradok,

Ha nem,

Legfeljebb meghalok.

A Nap így is, úgy is felkel,

Csak azért sem csüggedünk el.

Phlegethon-parti hőségben

Phlegethon-parti hőségben
Reszket a jelen

Egészen.

Minden szépség rommá érett;

Minden igazság elégett.

Közönyt izazd a messzeség,

Negyven fokban fullad az ég.

Végzet-jövő jelképe ez,

Vagy csak Isten próbára tesz.

Reményt vigasztaló szélben;

Phlagethon-parti hőségben.

Nyári hőség a Styx partján

Nyári hőség a Styx partján;

De ott most is minden halvány.

Csendes tompa pasztellszínek

Nézik a közönyös vizet.

Csendesednek a bolondok;

Ködbe foszlanak a gondok.

Hatalmas szomorúfüzek

Vetik a tekintetüket

Lefelé a néma vízre,

Mirtuszok ringanak vele,

S fenn bakacsin diadémot

Tartanak a krizanténok.

Csöndesen folynak a vizek.

Itt soha senki nem siet.

A Styx nem apad, nem árad,

Tükrözi a ciprusfákat,

Közönyösen fut, nem kutat,

Nem is személi az utat.

Sorompók sehol nem állnak,

Itt soha senkit sem várnak.

Ide parancs sose rendel,

De aki jön, nem küldik el.

Itt ül egy percig,

Egy napig,

Aztán érte jön

A ladik.

Odaát a vén kegyelmes;

A Styx partján minden csendes.

Pátosz nélküli világban

Pátosz nélküli világban

Sivár lelki pusztaság van.

A gonosz erkölcsöt oktat,

Igazságot csöndre szoktat,

Tolvaj hódolatot fogad,

Lopással vádol - másokat,

Az ostoba szólam dörög,

Oltárokon profit zörög,

A hatalom őrzi sarát,

Fennen imádja önmagát,

Hájasodik kufár banda,

S minden csupa propaganda.

A Pátoszra vigyázni kell,

Sohasem veszíthetjük el,

Adjunk neki menedéket

Csendben őrizze

A Lélek,

Hagyjuk titokban a 

Létét,

Úgy nyerhetünk

Jövőt,

Békét.

Tartsuk egészségben, 

Frissen;

A Pátoszban lakik

Isten.

Vízöntő nem alkudozik

Vízöntő nem alkudozik.
Nem törtet,

Nem tolakodik.

Néz a Múltba,

Néz Jövőbe,

Nem "halad",

De megy

Előre.

Hamis dallamot nem kedvel

Munkálkodik fényes kedvvel.

A látható Jövő ritka,

De mindig a Múlt a titka.

Vízöntő nem panaszkodik,

És sohasem alkudozik.

Augusztusi nyárutóban

Augusztusi nyárutóban
Keményen tűz még a Nap;
Pedig a Nyár asztalán már

Ott az utazókalap.

Augusztusi nyárutóban

Még sok kérdés nyílt marad,

Sokan csak most próbálják meg

Bepótolni a nyarat.

Augusztusi nyárutóban

Kövön koccan a kerék;

Nem tudjuk, mi van előttünk:

Fényes út vagy szakadék.

Augusztusi nyárutóban

Minden Lélek megpihen;

Minden jelen filozofál,

Minden jövő szertelen.

Augusztusi nyárutóban

Jólesnek a szép szavak;

Sose jöjjön többé vissza

Se intrika, se harag.

Augusztusi nyárutóban

Félbehagyott

Munka vár;

Felelősség nagykabátja

Már Őszre meg Télre vár.