Néz minket a Vén Hallgatag

Néz minket a Vén Hallgatag;

Nem rejtenek ködök, falak.

Velünk van már nagyon régen,

Ott van mindenki lelkében.

Nem büntet, és nem méricskél;

Bennünk hisz,

Helyettünk remél.

Lélek mélyén csodát tehet

Minden

Igaz Cselekedet.

Igaz érzelmek értéke

Márványsima lelki

Béke.

Nem hatalom,

Nem az anyag;

Lát minket a 

Vén Hallgatag.

Bízni kell, amíg csak élünk

Bízni kell, amíg csak élünk,
A pesszimizmus: halál;
Akkor is, ha csupa rosszat

Mutogat a láthatár.

Hinni kell, amíg csak élünk,

Hogy a végén jó terem;

Még akkor is, hogyha fennen

Bájolog a förtelem.

Remélni kell, amíg élünk.

Úgyis kék marad

Az Ég;

Bármit erőszakolna ránk

Buta jóhiszeműség.

Bízni kell, hogy abbamarad

Minden szutyokáradás;

Hogy nem tör ránk semmiféle

Katasztrófa-változás.

Hinni kell, amíg csak élünk;

Amíg emberek vagyunk;

Ha a gonosz mégis áttör,

Legfeljebb belehalunk.

Magyar létben, magyar hitben

Magyar létben, magyar
Hitben
Tart bennünket itt

Az Isten.

Magyar múlt perdül elibénk;

Magyar sorsunk csak a miénk.

Tudjuk, hogy egyedül vagyunk,

Mindig össze kell tartanunk.

Aki lelkében nem magyar,

Aki másnak lenni akar,

Az maradjon úriember,

És távozzék becsülettel.

A szent magyar 

Lélekmező

Senkinek sem kötelező.

Mi innen el nem szaladunk,

Mindig

Magyarok

Maradunk.

Itt tart bennünket

Az Isten

Magyar létben,

Magyar

Hitben.

Újabb tavaszt élünk együtt

Újabb tavaszt élünk együtt,
Drága Feleségem;
Veled még 
Tavaszok sorát
Megélni

Remélem.

Most is zaj van

A nagyvilág

Ostobábbik végén;

Most se hülyüljön meg végleg,

S hagyjon

Minket

Békén.

Hazaérek,

És meglátlak;

Felsóhajtok:

Végre!

Születő tavaszban

Együtt nézünk fel az

Égre.

Együtt sose fogunk újra

Megtanulni félni;

Kéz a kézben élünk amíg

Érdemes lesz

Élni.

A bronzkor Boldogasszonya

A bronzkor Boldogasszonya

Nem ment el innen sehova.

Lelkünk mélyén ma is ott van,

Szíve a szívünkkel dobban.

Felhorgadhat ezer érdek,

Amit adnak,

Annyit érnek.

Ordíthat bármi hatalom,

Végül elrejti egy halom.

Lettünk,

Voltunk,

Vagyunk,

Leszünk;

Sose jöttünk,

El se megyünk.

Sokszor elvéti a lábunk,

De mindig visszatalálunk.

El nem árul minket soha

A bronzkor Boldogasszonya.

Osztályharcos hazugságok

Osztályharcos hazugságok

Hülyítették a világot

Másfél századon keresztül,

Mindig egyre veszettebbül.

Az osztályharc mindenütt volt,

Kakukktojásként behatolt

Minden nemzet hazájába,

S addig a bolondját járta,

Míg hazugságon nem érték,

Akkor végre elkergették.

Hiába volt élemedett,

Mindig egyre élesedett,

Mindenkit félrevezetett,

Doktrínahegyet kölykezett,

Békét bontott, vért is ontott,

Jelent lopott,

Jövőt rontott.

Bőven vannak tanulságok;

Osztályharcos hazugságok.

Atlantisz figyel minket az Időből

Atlantisz figyel minket
Az Időből;
Láthatjuk, ha képzeletünk merész.
Minden lassacskán születő tavaszból,
Újra meg újra

A szemünkbe néz.

Nem volt az első,

Nem lesz az utolsó;

Nem korlátozza vagyon,

Se harag;

Az érzések bennünk örökké élnek,

S a doktrínafalak

Leomlanak.

Atlantisz figyel minket

Az Időből;

Szemünk elé állítja

Égi Kéz;

A szemétdombon végzi, ami torzó,

De újjászületik,

Ami Egész.