Nagy kincs a Szólásszabadság

Nagy kincs a
Szólásszabadság;

Tőle lélegzik a világ.

Ez a szabadság lényege,

Legfőbb ismertetőjele.

Szólásszabadság, több nem kell;

Ember lesz tőle az ember.

Ha Szólásszabadság nincsen,

Fejét csóválja az isten.

Bármi ürüggyel elveszik;

A világot rabbá teszik,

S a kánya akármit vartyog;

Már nyakunkra ült a zsarnok.

Magunktól nem adjuk oda,

Sosem mondhatunk le róla.

Nagy kincs a

Szólásszabadság;

Nélküle torzó a világ.

A rezgést ritmusba szedni...

A rezgést ritmusba szedni

Csak Isten tudja, más senki.

Boldogabb lehet a jelen,

De a Hitünk -

Ritmus legyen.

Pénzes földi örültségek

Kakofóniát sem érnek.

Hatalom profánná átkoz;

Az összes túlerő káosz.

Istenhez kell közeledni,

A rezgést ritmusba szedni.

Nem piacképes a pátosz

Nem piacképes a pátosz,
Nem is kompatibilis,
Ingyen örül,
Ingyen tapsol,

Ingyen sír és nevet is.

Hitelt, kamatot nem ismer,

Számlákat sem küld soha;

Nem létezik semmiféle

Kiszámítható sora.

Nem lehet eladni, venni,

Örökül sem hagyható;

Számokkal vagy puszta kézzel

Soha meg nem fogható.

Soha fel nem megy az ára,

S nem lesz olcsóbb semminél;

Amennyit az őszinteség,

Mindig éppen annyit ér.

Régi nagy telek emléke

Régi nagy telek emléke
Szép és ringató;
Akkor márciusig el sem

Olvadt még a hó.

Fehér háztetők világa,

Kémény füstje száll;

Benn a cserépkályha meghitt

Jó melege vár.

Árok szélén fagyos a hó,

Csöppet sem puha,

Kerítések mögül vadul

Ugat a kutya.

Fentről váltakozva hó vagy

Eső csepereg;

Kinn a utcán hólapátos,

Kucsmás emberek.

A gyógyszertár előtt tábla,

Hol milyen a hó,

Hogy melyik út járhatatlan,

Melyik járható.

Amerre csak a szem ellát,

Fehér a mező;

Hófehér takaró alatt

Szunnyad az erő.

Az ablakok fölött jégcsap,

Rajtuk jégvirág;

Nyugodtabb és egyszerűbb volt

Akkor a világ.

Mára még a hó is más lett,

Ezt ma már tudom;

Ma feszültség fénylik benne,

Már nem nyugalom.

A városokba költözött

Mára a vadon;

Régen lebéklyózott szörnyek

Újra szabadon.

Hová tűnt el a józan ész,

Minden mért fakó?

Régi szent Béke emléke

Szép és ringató.

Besenyő legelő

Besenyő legelő;
Az irodai talajban
Mindenféle

Dogma nő.

Longobárd csatabárd;

A történettudományunk

Rusnya, kövér

Végzeteket

Kalapált.

Gepida epika;

Középkori

Gesztáinkat

Beadtuk

A zaciba.

Szarmata nagypapa;

Nem az Urálból vándorolt

Ide szegény

Ősmama.

Vén nomád,

Jó komád;

Gyere végre,

Szent Igazság,

Áradj közénk,

Tégy csodát!

Pátosszal teljes az Élet

Pátosszal teljes az Élet,

Aki szeret, ritkán téved.

Aki érezni képtelen,

Annak csak drog vagy szesz terem,

Mint gyönge, hamis utánzat,

Gyalogjáró, nyegle látszat,

A szenvedély profán képe,

Hitetlenek menedéke.

A tiszta, őszinte

Pátosz

Visz Istenhez,

Boldogsághoz.

Az álpátosz fűrészpora

Nem vihet sehova, soha,

Sem állandó panaszkodás,

Ami csak nyelvi záptojás.

Mert nem szóvirág a pátosz;

A Lélek

Istennek áldoz

Pont akkora

Szeretettel,

Amire képes az ember.

A pátosz nem cifra láda,

Hanem a nyelv boldogsága,

Legfőbb értelme, értéke

A Boldogság képessége.

Az őszinte öröm éltet;

Pátosszal teljes

Az Élet.

Ne legyen már idén több hó!

Ne legyen már idén több hó,

Pihenjen meg Holle anyó.

Ne legyen több fagy az idén,

Legyen vége. Meguntam én. 

Volt tömérdek hó és hideg,

Elege lett mindenkinek.

Nem kell több fagy,

Nem kell több hó;

Enyhe legyen a télutó.

Nem kell jég,

Nem kell hógolyó;

Pihenjen meg Holle anyó.