Letagadott hun rokonság

Letagadott hun rokonság;

Szegény kis megosztott ország.

Újraéledt török átok;

Neveltségbeli hiányok.

Saját vérét is tagadja,

Tótozza vagy románozza.

Szegénynek az esze pösze,

A máséhoz semmi köze,

De azt soha fel nem fogja,

Saját szégyenét harsogja,

Erkölcsileg beteg gyermek;

Örül, ha mások szenvednek.

Irigy bolsevik hadova;

Elmúlik-e majd valaha?

Ha magához tér az ország,

Megbocsát a hun rokonság.

Hermész, a Lélekvezető

Hermész, 
A Lélekvezető
Váratlanul toppan elő,

És váratlanul tűnik el,
Ha úgy látja,

Még nem ő kell.

Kinek-kinek egy Ösvény jut,

De - millió a hamis út.

Önként felnézni

Az Égre,

Felnőni

Felelősségre.

Az Ige 

Lélekben támad,

Nem a médiából árad.

Isten türelme végtelen.

Vár ránk 

Örökké

A Hegyen,

Csak az Alázat

Elegáns.

Többségi elv?

Nem releváns.

Ha kell,

Akkor toppan elő

Hermész,

A Lélekvezető.

Hűvös októberi napon

Hűvös októberi napon
Szeretek még élni

Nagyon.

Minden Öröm

Éber Álom;

Anikómat

Hazavárom.

Hogyha hallgatunk

A Szóra,

Minden perc

Egy Csillagóra.

Nem a sült galambra várni;

Jót keresni,

Jót találni.

Nem a véletlen szeszélye,

Nem anyag félrelépése,

Nem kivétel a szabályban,

Nem porszemek a világban.

Minden érzés sújt vagy 

Emel;

Egy gondolat sem veszhet el.

Létünk

Örök 

Idő-falon;

Hűvös októberi napon.

Fiatalabb Dryas átka

Fiatalabb Dryas átka

Terpeszkedik a világra,

De a Régmúlt mégis rezdül,

Suttog az időn keresztül,

Már halljuk,

Mind nagyobb körben;

Halljuk immár

Egyre többen.

Romvárosok szerteszéjjel

Dacolnak idővel, széllel,

De a tudományunk főleg

Fiatalítgatja őket,

Mint rossz kupec a vén lovat,

Hátha jó balekre akad.

Még dacolnak az

Emlékek,

Bár a közönyös természet

Régóta emészti őket,

A végén mégis

Ők győznek.

Egyre hangosabb a szavuk;

Jövő épülhet

Általuk.

Lehull majd

Semmivé válva

Fiatalabb Dryas átka.

Nagy történelmi csőtörés

Nagy történelmi csőtörés,

Sok doktrína, erőlködés,

Nyakatekert elméletek

Takarják el a lényeget.

Az emberiség nem felnőtt,

Saját pénze fejére nőtt,

S folyton messiássá avat

Abszurd világuralmakat

Több mint egy évszázad óta,

És a torz megváltó-kvóta

Vinne mindent,

Ami Áldott,

S megzavarta a világot.

De az ember

Tisztessége

Sosem nézőpont kérdése.

Semmi más nem maradandó,

Csupán az Erkölcs

Állandó.

Nagy történelmi csőtörés,

De közeleg

Az Ébredés.

Csöndes eső Ősz derekán

Csöndes eső Ősz derekán,

Mától hűvös a délután.

Balladát sugárzó szelek,

Velük komor jóslatsereg

Tölti a hétköznapokat.

Eső hull,

Az Idő szalad.

Buta profán baromságok

Uszítanák a világot

Önpusztító őrületbe,

Sót szórnának minden sebbe.

Sál kell a gonoszság ellen,

S megtartjuk magunkat

Becsben.

Tócsából nem lesz óceán;

Csöndes eső

Ősz derekán.

Önmagát a Nap nem látja

Önmagát a Nap nem látja.
Nem igényli.

Nem is bánja.

Száját a Múlt ki nem tátja,

Önmagát nem magyarázza.

Jelen?

A Múlt hozománya,

S tán Jövő lesz a gazdája.

Anyagból Tudat nem éled;

A Lét titka tán

Az Élet.

A profán lét talán tükör,

Amely látszólag tündököl,

Valójában tanácstalan,

Véges,

Mégis határtalan,

Hogy miért, azt sose kérdi,

Ha meg választ kap, nem érti.

Az Ősz?

Fordított Kikelet,

Talán Rejtélyek sejlenek

Dekadens színpompájában,

Napsütés-dekoltázsában.

Profán Lét?

Tükör örökre.

Vajon mi rejlik mögötte?