Csőcselék-filozófia

Csőcselék-filozófia

Száll a Béke poraira.

Aki jól él? Biztos tolvaj,

Aki sikeres? Fején vaj.

Aki szép, börtönbe menjen,

Aki okos, buta legyen.

Ha csak ebben van élvezet,

Az Jóra sohasem vezet.

Közeleg az ostoba vég?

Nem marad más, csak hulladék?

Morog a vérengző menyét;

Isten csóválja a fejét.

Én becsületes maradok

Bárki bármit csacsog, nyafog,
Én
Becsületes

Maradok.

Amit tenni lehet,

Teszem,

Csak az Igazságot

Hiszem.

A hatalom nem kenyerem,

A bosszú-dühöt megvetem.

Semmiségért nem nyomulok,

De dolgozom,

Amíg tudok.

Egyszer majd úgyis

Meghalok,

De

Becsületes

Maradok.

Boldogasszony ezüst fénye

Boldogasszony ezüst fénye

Világít a vaksötétbe.

Akit lidércfény nem vakít,

Láthat valamit,

Valakit.

Irányt, utat

Annak mutat,

Aki a 

Jó után kutat.

Profán szemnek nem világít,

Nem hagy cserben,

Sosem ámít.

Túlerőt nem kalauzol,

Csendben világít

Valahol,

Vezeti azt, aki

Bátor,

Ki, a végzet hatalmából.

Vezet minket

Isten elé,

Erkölcsi világrend felé.

Jóra vágyók

Jó

Reménye;

Boldogasszony ezüst fénye.

Ha üzen a Vén Hallgatag

Ha üzen a Vén Hallgatag,

Nem hallja semmilyen csapat,

De hallhatják az egyének,

S hallja

Az Emberi Lényeg.

Más helyett terhet nem visel,

S Isten előtt sem képvisel

Senki sem, 

Csupán önmagát.

Ha nyitja lelke ajtaját

Eljutnak hozzá a szavak,

Mert:

Üzen a

Vén

Hallgatag.

Augusztus a végét rója

Augusztus a végét rója,

Útra készül már a gólya.

Csöndes szélben

Idő pereg;

Felébred a gondfergeteg.

Elmúlás médiafrontja

Rossz ajánlatait ontja.

A Múlt lassan szerteszéled,

Nyár illan,

Múlik

Az Élet.

A felszín örvend vagy jajgat,

Kék az Ég,

Az Isten hallgat.

Remény a

Jövő adója;

Augusztus a végét rója.

Az egykori Atlantisz szigetén

Az egykori
Atlantisz szigetén,
Valahol

A nagy vizek közepén.

Voltak kunyhók,

Akadtak paloták;

Akadtak bölcsek,

Voltak ostobák.

Ott is nyüzsögtek irigy emberek,

És voltak talán

Boldog

Kevesek.

Belül Szerelem,

Meghitt otthonosság;

Kívül

Makacs, irigy boldogtalanság.

Volt, aki másoknak csak bajt remélt;

S a

Boldog ember

Ott is

Többet

Élt.

Aztán feljött rájuk

A vizek árja.

Rájuk kattant az

Idők néma zárja,

Széttörtek,

Mint kövön a porcelán,

Mauzóleumuk

Az óceán.

Éltek egykor

A vizek közepén,

Az elsüllyedt

Atlantisz szigetén

Csak azért sem csüggedünk el

Csak azért sem csüggedünk el,

Nem arra való az ember.

Rossznál rosszabb előjelek;

Nagy ronda huhogó sereg,

Itt is, ott is azt hirdetik,

Hogy vészkorszak közeledik.

Látom én is.

Minden dadog,

Elfogyhatnak a távlatok.

Látom én is.

Megmaradok,

Ha nem,

Legfeljebb meghalok.

A Nap így is, úgy is felkel,

Csak azért sem csüggedünk el.