Atlantisz feltámadt bennük

Atlantisz feltámadt bennünk,

Mindörökre itt él velünk.

Nemzedékről nemzedékre

Lelkünkből néz fel

Az Égre.

Hitetlenség tagadhatja,

De el mégsem pusztíthatja.

Bennünk él,

Lelkünkből üzen;

Szimbólum lett,

Többszörösen.

Jöhet bármilyen cenzúra,

Van útjelzőnk

A Régmúltba.

Hivatalos történelem

Nemzedékenként új terem,

A világunk folyvást "halad".

S minden Titok

Titok marad,

S amíg nem léphetünk szintet,

Magunkban őrizzük

Mindet.

Atlantisz

Egy a sok közül;

Csak aki hisz,

Az üdvözül.

Februári olvadt havon

Februári olvadt havon,

Egy félresikerült napon,

Amikor a kertek alatt 

Eső temeti a havat,

Éjszakába nyúló estén

Létem értelmét keresném.

Tömérdek Hit,

Kevés érdek,

Mert még pozitív a mérleg.

Tervezgetni van értelme,

Mert a túlsó part még messze.

Nem nőtt körül cifra kéreg,

Mindenek dacára élek.

Aminek jönni kell,

Megvár,

Mert még pozitív a leltár.

Egy félresikerült napon,

Februári olvadt havon.

Szegény uráli őshaza

Szegény uráli őshaza

Valóságos nem volt soha.

Volt sok nyelvész-ötlet hőse,

Csaknem életre kelt tőle,

Úgy keresték, bizonygatták,

Teóriákba foglalták,

Talán maga is elhitte,

Hogy őseink laktak benne,

S mikor majd senki sem hiszi,

A bú majd semmibe viszi.

Jön majd az örök éjszaka...

Szegény uráli őshaza.

A Boldogság magunk vagyunk

A Boldogság
Magunk vagyunk,
Ha szeretni,

Élni tudunk.

Nem hatalom,

Nagy vagyon kell,

Csak egy szikra

A Lelkünkben.

Nem külső tényező hozza,

Fényes Lelkünk aranyozza.

Nem szeszély,

Nem háttérzene,

Nem a végzet

Játékszere.

Minden nap 

Újra elnyerjük,

A Kezét el 

Nem engedjük.

Szeretünk,

Adunk és

Kapunk;

A Boldogság

Magunk vagyunk.

Nincs eleve elrendelve

Nincs eleve elrendelve;

Isten rá se érne erre.

Nekünk ember-voltot adott,

Isten nem gyűjt szavazatot.

Hatalomnak kell a végzet,

Homályban van minden 

Részlet.

Bármit képzel a túlerő

Mégis kezünkben

A Jövő.

Jóslat bármit lelkendezne;

Nincs eleve elrendelve.

Január a vége felé cammog

Január a vége felé cammog,

Elhalkultak a fagyos harangok.

Elesett a jégistenség vára,

Tömérdek hó mind elolvadt mára.

Fagy-rohamát a tél félretette,

Nyírkos köd és eső van helyette.

Január a végére feladta,

Rossz emléke megfakul tavaszra.

Megváltoznak

Létek,

Hitek,

Hangok;

Január a vége felé cammog.

Atlantiszt nem feledjük el

Atlantiszt nem feledjük el,

Akárki mondja, hogy az kell.

Úthengerként fut az idő,

Évezredek jönnek elő,

S egymás után enyésznek el,

Talán csak az Isten figyel

A Múlt folytonosságára.

Az ember nem kapiskálja,

Az Időt mindig elveti,

S utána elölről kezdi.

A végzet vén halálmadár,

Régmúltakat csontig zabál,

S mint örök idő-felperes,

Mindig világvégét keres.

Csak Atlantisz nem menekül,

Kilóg a sorból egyedül,

Időt, érzelmeket renget,

A Létéből sose enged.

Tudja, mi sem engedjük el,

Hogy sohasem feledjük el.