Szeptemberi kimerültség

Szeptemberi kimerültség;

Ég orcáján híg a festék,

A falevél fáradt-sárga,

Eső cseppje hull a sárba.

Minden ovális,

Nem kerek;

Tovatűnt a szörnyű meleg.

Gyorsan megöregszik a "volt",

Nem találja helyét a Hold.

Nehéz napok, nyűgös esték;

Szeptemberi kimerültség.

Szeptemberi haszontalanságok

Szeptemberi haszontalanságok,
Itt kapkodást,

Ott meg káoszt látok.

Hogyha télen nem akarunk

Koplalni,

Se fagyni;

Aki ért hozzá, 

Dolgozni

Kéne végre

Hagyni.

Lassan fordul tudatunk

Az őszre;

Szükség van sok miniszterre,

S még több

Krumplicsőszre.

 

Ad absurdum hungaricum

Ad absurdum hungaricum,
Sárga keszkenő;
Torz jövőnek
Nem szakálla,

Csak szemölcse nő.

Ad absurdum hungaricum,

Rekedtes a dal;

Ha csak ökör van

Sosem lesz

Bikaviadal.

Ad absurdum hungaricum,

Feketemise;

Ami ma semmi,

Holnapra

Se lesz

Semmi se.

Ad absurdum hungaricum,

Kényszeres a tánc;

Idő ellen nem védelmez

Se fegyver

Se sánc.

Ad absurdum hungaricum,

Régi martalóc;

Szultánból is

Lehet néha

Szomorú bohóc.

Ad absurdum hungaricum,

Sárga keszkenő;
Torz jövőnek
Nem szakálla,

Csak szemölcse nő.

Ősz kolompol, varjú károg

Ősz kolompol,
Varjú károg;

Hatalomtól jót nem várok.

Őszelő,

Sejtelmek,

Béke;

Mohács éppen ötszáz éve.

Még nincs se fagy,

Se hó,

Se jég;

Függetlenek vagyunk-e még?

Szürke égen felhő lebeg,

Rajta síró előjelek.

Jelen hallgat,

Jövő tátog;

Ősz kolompol,

Varjú károg.

Nyár helyébe jött Szeptember

Nyár helyébe jött
Szeptember,

Vele az újabb gond-tenger.

Csoda helyett újra átlag,

Hétköznapok visszaálltak.

Pörög a mindennap-bazár,

Messzi ködbe tűnik a nyár.

Szürkül az ég, mint az acél,

Nosztalgiát regél a szél.

Tarol a hétköznap-henger;

Nyár helyébe jött

Szeptember.

Újra megőszül az Idő

Újra megőszül az Idő,

Ég a Múlt,

Langyos a Jövő.

Minden körforgás
Istené.
Fent voltunk,

Megyünk lefelé.

Újabb őszi körforgásban,

Személyes élet-kamrában

Kívül minden szenvedélyen,

Amit megélhetek,

Élem.

Van Alkotás,

Munka,

Erő;

Lassan

Megőszül az Idő.

Mennyire más a szeptember

Mennyire más a szeptember,
Vissza-visszanézek,
Sok szeptember költözött el,

Amióta élek.

Megszoktam, hogy ilyenkor az

Idő újra kerget,

Készültem, hogy nagyon hamar

Felveszem a terhet.

A szeptembert, - ahogy eddig,

Vártam,

Mégse vártam;

Mégis egészen mást kaptam,

Mint amiket láttam.

Most is hallom a sok panaszt

Széltében-hosszában,

Sokan újra mítoszt látnak 

A tegnapi 

Nyárban.

Most is hemzseg körülöttem

Az iskolakezdet,

Az úton a hülyék most is

Gyülekezni kezdtek.

Most is bőg a pesszimizmus

Úgy, ahogyan régen,

Most is elfordulok tőle,

Hadd menjen békében.

Most is károg körülöttem

Sok önjelölt látnok,

Most is savanyúan néznek

Szegény balfácánok.

Minden kulissza ugyanaz,

Mint régen a többi,

Most is jó elmenni, aztán

Még jobb hazajönni.

Őszi szerelmünkben most is

Izzanak a lángok,

Anikóm szemében most is

Ragyogó zsarátnok.

Egyébiránt, ahogy mindig

Csípős lett a reggel,

Szeptember elején talán

Isten is korán kel.

Tudom, hogy kettőnk számára

Tovább tart

Az Élet;

Nagyon más lett a szeptember,

Vissza-visszanézek.