Hun és magyar mégis, mégis

Hun és magyar
Mégis,
Mégis;

Pedig tagadta az ég is.

Most is tagadni próbálja,

De már kilóg a ló lába.

Vén varjú hiába károg,

Taplóvá száradt az átok.

Néhai kiátkozottak

Lassan visszalovagolnak

A magyar őszörténetbe.

Sose voltak elfeledve.

Hun és magyar
Mégis,
Mégis;

Tagadta száz tudós tézis,

Szegény hun-magyar hagyomány

Ellen folyt száz tudós kampány,

Mind csak ellene remegett,

S üldözték, mint eretneket.

Boszorkányként megpatkolták,

S azt képzelték, megcáfolták.

Feldúlta a haza-házat

Ezer tudós magyarázat,

Hogy nem volt hun hagyományunk,

Urál volt a tartományunk,

Hogy bolgároktól haraptuk,

Vagy a németektől kaptuk.

Hun és magyar
Mégis,
Mégis;

Fonnyad a finnugor fétis.

Lassan lesz majd új szintézis;

Hun és magyar
Mégis,
Mégis...

Atlantisz feltámadt bennük

Atlantisz feltámadt bennünk,

Mindörökre itt él velünk.

Nemzedékről nemzedékre

Lelkünkből néz fel

Az Égre.

Hitetlenség tagadhatja,

De el mégsem pusztíthatja.

Bennünk él,

Lelkünkből üzen;

Szimbólum lett,

Többszörösen.

Jöhet bármilyen cenzúra,

Van útjelzőnk

A Régmúltba.

Hivatalos történelem

Nemzedékenként új terem,

A világunk folyvást "halad".

S minden Titok

Titok marad,

S amíg nem léphetünk szintet,

Magunkban őrizzük

Mindet.

Atlantisz

Egy a sok közül;

Csak aki hisz,

Az üdvözül.

Februári olvadt havon

Februári olvadt havon,

Egy félresikerült napon,

Amikor a kertek alatt 

Eső temeti a havat,

Éjszakába nyúló estén

Létem értelmét keresném.

Tömérdek Hit,

Kevés érdek,

Mert még pozitív a mérleg.

Tervezgetni van értelme,

Mert a túlsó part még messze.

Nem nőtt körül cifra kéreg,

Mindenek dacára élek.

Aminek jönni kell,

Megvár,

Mert még pozitív a leltár.

Egy félresikerült napon,

Februári olvadt havon.

Szegény uráli őshaza

Szegény uráli őshaza

Valóságos nem volt soha.

Volt sok nyelvész-ötlet hőse,

Csaknem életre kelt tőle,

Úgy keresték, bizonygatták,

Teóriákba foglalták,

Talán maga is elhitte,

Hogy őseink laktak benne,

S mikor majd senki sem hiszi,

A bú majd semmibe viszi.

Jön majd az örök éjszaka...

Szegény uráli őshaza.

A Boldogság magunk vagyunk

A Boldogság
Magunk vagyunk,
Ha szeretni,

Élni tudunk.

Nem hatalom,

Nagy vagyon kell,

Csak egy szikra

A Lelkünkben.

Nem külső tényező hozza,

Fényes Lelkünk aranyozza.

Nem szeszély,

Nem háttérzene,

Nem a végzet

Játékszere.

Minden nap 

Újra elnyerjük,

A Kezét el 

Nem engedjük.

Szeretünk,

Adunk és

Kapunk;

A Boldogság

Magunk vagyunk.

Nincs eleve elrendelve

Nincs eleve elrendelve;

Isten rá se érne erre.

Nekünk ember-voltot adott,

Isten nem gyűjt szavazatot.

Hatalomnak kell a végzet,

Homályban van minden 

Részlet.

Bármit képzel a túlerő

Mégis kezünkben

A Jövő.

Jóslat bármit lelkendezne;

Nincs eleve elrendelve.

Január a vége felé cammog

Január a vége felé cammog,

Elhalkultak a fagyos harangok.

Elesett a jégistenség vára,

Tömérdek hó mind elolvadt mára.

Fagy-rohamát a tél félretette,

Nyírkos köd és eső van helyette.

Január a végére feladta,

Rossz emléke megfakul tavaszra.

Megváltoznak

Létek,

Hitek,

Hangok;

Január a vége felé cammog.