A Pátosz nem jön magától

A Pátosz nem jön magától,
Dolgozni kell érte,
Isten nem ad boldogságot,

Akárki is kérje.

Isten senkinek sem lesz a

Szerencséje ácsa,

Pátoszának ki-ki maga

Lehet a kovácsa.

Aki irigyli, hogy másnak

Miben lehet része,

Az a saját

Boldogságát

Sem veheti észre.

Akinek lelkében sosem

Terem

Megbocsátás,

Annak számára talán nincs

Se Pátosz,

Se Áldás.

Pátoszt, Boldogságot soha

Nem tesznek a placcra,

Emberi lényeget senki

Nem vihet piacra.

Aki sosem tud másokra

Szeretettel nézni,

Azt a Boldogság sem fogja

Soha megigézni.

Aki nem tudja, hogy

Munka

A Boldogság ára,

Az ítéletnapig várhat

Isten csodájára.

Csak a Lelkünkben nőhet fel

Szeretet és

Béke;

A Pátosz nem jön magától,

Dolgozni kell érte.

Egykor, Aradon

Egykor, Aradon
Egy gyáva hatalom
A bosszúvágyát fenékig kiélte,
A Bátorságot halálra ítélte,
Bosszút állt
Tizenhárom bátor tiszten,
Az ég sötét volt,
Hallgatott az Isten.

Egykor Aradon

Eső kopogott a várfalakon,

Ködös hajnal volt,

A napkelte nyírkos;

Meghalt a Hős és

Reszketett a gyilkos.

Egykor Aradon

Gyász vont ködöt az összes ablakon,

Nem tagadtak Istent, Hazát, sem elvet,

Bátran haltak meg,

Nem kértek kegyelmet,

Míg éltek,

Talán nem magyarok voltak,

De

Magyarokká lettek mind

A Holtak.

Feledni őket soha nem lehet,

Isten áldja meg

Az Emléküket;

Arad számunkra örök sírhalom,

Azóta tudjuk:

Ma sem különb 

A gyáva hatalom,

Mint

Egykor

Aradon.

Hatvanöt felé baktatva

Hatvanöt felé baktatva,
Ha akarom,

Minden adva.

Ha üres poharam fele,

Úgy nézek rá:

Félig tele.

Van jó 

Munkám,

Békességem,

Csodálatos Feleségem.

Ha mindennap gondok várnak,

Azok az Élettel járnak.

Még szépen kocog a batár,

Félig tele van a pohár.

Nem alkudva,

Nem feladva;

Hatvanöt felé baktatva.

Állva maradok mindvégig

Állva maradok mindvégig,

Akármi kússzon az égig.

Megint gonosz változások

Repedt varjúcsőre károg,

Megint a képembe mászik,

Megint közeledni látszik,

Amitől régebben féltem,

Amit már sokszor megéltem,

Hogy garasos hétköznapok

Utálatos nyála csorog

Profán síkról a lelkembe,

Megint készülnöm kell erre?

Anyag-síkon csak őrület,

Onnan semmi jó sem jöhet.

Kell-e, hogy zavarjon engem?

Közben sokat öregedtem,

Már elég időssé váltam,

Hogy a sarat végig álljam.

Magamat meg nem tagadom,

S ha nincs tovább,

Elfogadom.

Akármi kússzon az égig,

Állva maradok.

Mindvégig.

Archaicum Hungaricum

Archaicum Hungaricum;
Havas a fenyér,
Jól tenyésztett őstörténet

Jég hátán megél.

Archaicum Hungaricum;

Buja, mint a gaz,

Ha jól sulykolják az se baj,

Hogyha nem igaz.

Archaicum Hungaricum;

Az Urál körül,

A kamu őslakos rajtunk

Úgyse könyörül.

Archaicum Hungaricum;

Dogmatömkeleg,

Gátjain a valódi Múlt

Alig csepereg.

Archaicum Hungaricum;

Feketefenyő,

Doktrínán nehezen fog a

Villanyreszelő.

Archaicum Hungaricum;

Hamis ablakon

Néz a régmúltba helyezett

Szupertrianon.

Archaicum Hungaricum;

Öngyilkos szeszély,

De a valódi Csodához

Nem kell engedély.

Archaicum Hungaricum;

Majd letérdepel,

Hívője majd csodálkozik,

Hogy hihette el.

Archaicum Hungaricum;

A Múlt már dörög,

Időleges a hazugság

Csak Isten örök.

Gyorsan múlik, ami hangos

Gyorsan múlik, ami hangos,

Nem érték, ami csak rangos.

Sült galambra sose várni,

Szekértáborba nem állni.

Hőbörgésre sose adok,

Vezérem - 

Magam maradok.

Bosszúvágy bennem nem zörög,

Soha senkit sem üldözök.

A Béke

Békét érdemel;

Ami másé,

Nem érdekel.

Minden nagy bálvány cafrangos,

Gyorsan múlik, ami hangos.

Tizedik templomi évfordulónk

Huszonöt éve voltunk házasok,
Borús idő volt,
Fellegek vonultak,
Aztán hirtelen kisütött

A Nap.

Addig mindenütt elutasítottak,

Az mindig könnyebb, mint utánanézni.

Akkor tíz éve

Megroppant a jég,

Értünk tartottak

Ünnepi misét,

Együtt néztünk

Az oltárra,

Az Égbe;

S a templomban is

Egybekeltünk

Végre.

Este ünnepi mezt öltött

A Hold;

A két Kislányunk ajándéka volt.

Az emlék tíz éve köztünk pihen,

Akárki kérdi,

Örökké:

Igen.