Alkonyatkor közénk ülnek.
Csillagfénnyel együtt suhan
A Kollektív Tudattalan,
Tündökölnek lélek-fények,
Bennük az
Emberi Lényeg.
Az őszi Hold fénye száraz,
Több a kérdés, mint a válasz.
Minden napot és éjszakát
Beragyog a
"Hogyan tovább?".
Emberként addig létezünk,
Amíg van
Hitünk,
Sok Nyelvünk.
Mindig mindent tud a dőre,
De
Titkok visznek előre.
Egyszer az Isten azt kérte,
Szülessünk meg,
Tegyünk
Érte.
Szülessünk meg,
Vegyük észre;
Tegyünk érte,
Éljünk
Érte.
Az Ember, akárhogy halad,
Tán mindig esendő marad,
Rajta van az anyag-kabát,
Mindig elárulná magát,
De a csillagfénnyel suhan
A Kollektív Tudattalan,
Az élet hoz derűt, borút,
De csak
Az Erkölcs abszolút.
Őszi csendben Titkok gyűlnek
Alkonyatkor közénk ülnek.
