Nagy történelmi csőtörés

Nagy történelmi csőtörés,

Sok doktrína, erőlködés,

Nyakatekert elméletek

Takarják el a lényeget.

Az emberiség nem felnőtt,

Saját pénze fejére nőtt,

S folyton messiássá avat

Abszurd világuralmakat

Több mint egy évszázad óta,

És a torz megváltó-kvóta

Vinne mindent,

Ami Áldott,

S megzavarta a világot.

De az ember

Tisztessége

Sosem nézőpont kérdése.

Semmi más nem maradandó,

Csupán az Erkölcs

Állandó.

Nagy történelmi csőtörés,

De közeleg

Az Ébredés.

Csöndes eső Ősz derekán

Csöndes eső Ősz derekán,

Mától hűvös a délután.

Balladát sugárzó szelek,

Velük komor jóslatsereg

Tölti a hétköznapokat.

Eső hull,

Az Idő szalad.

Buta profán baromságok

Uszítanák a világot

Önpusztító őrületbe,

Sót szórnának minden sebbe.

Sál kell a gonoszság ellen,

S megtartjuk magunkat

Becsben.

Tócsából nem lesz óceán;

Csöndes eső

Ősz derekán.

Önmagát a Nap nem látja

Önmagát a Nap nem látja.
Nem igényli.

Nem is bánja.

Száját a Múlt ki nem tátja,

Önmagát nem magyarázza.

Jelen?

A Múlt hozománya,

S tán Jövő lesz a gazdája.

Anyagból Tudat nem éled;

A Lét titka tán

Az Élet.

A profán lét talán tükör,

Amely látszólag tündököl,

Valójában tanácstalan,

Véges,

Mégis határtalan,

Hogy miért, azt sose kérdi,

Ha meg választ kap, nem érti.

Az Ősz?

Fordított Kikelet,

Talán Rejtélyek sejlenek

Dekadens színpompájában,

Napsütés-dekoltázsában.

Profán Lét?

Tükör örökre.

Vajon mi rejlik mögötte?

Minden Remény Őszbe van bezárva

Minden Remény
Őszbe van bezárva,
Visszafogott Nap 

Néz a világra.

Felhők fölött rossz

Siheder

Sztrátosz,

Díszzsebkendős rablókat

Ajnároz.

Felelőtlen globalista

Maszlag,

Úgy vigyorog,

Mint egy dohos asztag.

Önjelöltség Kígyónyelve

Szisszen,

A Tisztesség hallgat,

Mint az Isten.

Magán Szeretet:

Túlélés vára;

Minden Remény

Őszbe van bezárva.

Őszbe hajó Boldogságban

Őszbe hajló
Boldogságban
Megértés terem,
Napról napra egyre mélyül
Minden 

Érzelem.

Évtizedek teltek. Régen

Nincsen ámítás;

Lágyan simogat bennünket

A Sacralitás.

Évtizedek napsugara

Lelkünkben ragyog,

Soha többé nem lehetünk

Újra kamaszok.

Őszbe hajló

Boldogságban

Újul az Erő;

Élni segíti egymást a

Férfi és a

Nő.

A Pátosz nem jön magától

A Pátosz nem jön magától,
Dolgozni kell érte,
Isten nem ad boldogságot,

Akárki is kérje.

Isten senkinek sem lesz a

Szerencséje ácsa,

Pátoszának ki-ki maga

Lehet a kovácsa.

Aki irigyli, hogy másnak

Miben lehet része,

Az a saját

Boldogságát

Sem veheti észre.

Akinek lelkében sosem

Terem

Megbocsátás,

Annak számára talán nincs

Se Pátosz,

Se Áldás.

Pátoszt, Boldogságot soha

Nem tesznek a placcra,

Emberi lényeget senki

Nem vihet piacra.

Aki sosem tud másokra

Szeretettel nézni,

Azt a Boldogság sem fogja

Soha megigézni.

Aki nem tudja, hogy

Munka

A Boldogság ára,

Az ítéletnapig várhat

Isten csodájára.

Csak a Lelkünkben nőhet fel

Szeretet és

Béke;

A Pátosz nem jön magától,

Dolgozni kell érte.

Egykor, Aradon

Egykor, Aradon
Egy gyáva hatalom
A bosszúvágyát fenékig kiélte,
A Bátorságot halálra ítélte,
Bosszút állt
Tizenhárom bátor tiszten,
Az ég sötét volt,
Hallgatott az Isten.

Egykor Aradon

Eső kopogott a várfalakon,

Ködös hajnal volt,

A napkelte nyírkos;

Meghalt a Hős és

Reszketett a gyilkos.

Egykor Aradon

Gyász vont ködöt az összes ablakon,

Nem tagadtak Istent, Hazát, sem elvet,

Bátran haltak meg,

Nem kértek kegyelmet,

Míg éltek,

Talán nem magyarok voltak,

De

Magyarokká lettek mind

A Holtak.

Feledni őket soha nem lehet,

Isten áldja meg

Az Emléküket;

Arad számunkra örök sírhalom,

Azóta tudjuk:

Ma sem különb 

A gyáva hatalom,

Mint

Egykor

Aradon.