Őszi anzix 2017.

Sárgulnak a falevelek,
Vénül az esztendő-gyerek.

Ősz-tengerben evickélnek
Az unalmas őrültségek.

Bumburnyákok rasszistáznak,
Szabadság-szólamok - fáznak.

Sárgulnak a falevelek,
Nem minden "kell", ami "lehet".

Hullni kezd a falevél

Hullni kezd a falevél,
Művelt nyugat újbeszél
Posztmodern üvegcsodákon
Kacag a zsúpfedél.

Szomorkás idei Ősz,
Sok lúd polkorektet győz,
Kultúrsznob kockafejekben
Egyre gyűlik a gőz.

Hullni kezd a falevél,
Európa mendegél,
Döbbenetes vakságában
Nem tudja, hova ér...

Napjaink már rövidülnek

Napjaink már rövidülnek;
Jelen arcán ráncok gyűlnek.

Minden öregebb a vártnál;
Az Ősz - rejtélyekbe hátrál.

Zsugorodik a fény laka,
Puhán terjed az éjszaka.

Napjaink már rövidülnek
Reményeink - Hitre ülnek.

Minden egybekapcsolt kezet
Megvéd a szent emlékezet.

Végzet-bajok még kerülnek;
Napjaink már - rövidülnek.

Ötvenötödik őszöm - panyókára vetve

Ötvenötödik őszöm -
Panyókára vetve;
Bámul rám a vén tükörben,
Mint egy öreg medve.

Tán magam se hiszem el,
Talán nem is kéne,
Lesiklik rólam az ördög -
Ötvenötödjére.

Független költészetnek
Sok munka az ára,
Élek, amíg nem szorulok
Csáky szalmájára.

Szeptemberi körte-dal

Szeptemberi körteségek;
Ha tehetem - körtén élek.

Sok zivatar meg nem törte,
Bőven terem most a körte.

Friss, zamatos, finomságos
Körtével telik a lábos.

Körte könnyen vidít engem;
Kiskorom óta kedvencem.

Körtével még szebb az élet;
Szeptemberi körteségek.

Lírai utópia egy békés és tisztességes Jövendőről

Felénk tekint a verdeső,
Most születő
Árva
Jövő...

Rajta ül a pénz végzete,
S a vérontás igézete...

Polkorrekt világhatalom
Gubbasztana örök fagyon...

Felénk tekint a remegő,
Félve alakuló
Jövő...

Katasztrófák rettenete
Vigyorog bele a ködbe...

De - végzet sohasem lenne,
Ha sohasem hinnénk benne...

Mindent, ami csak tehető,
Tőlünk vár el a Jövendő.

Multikulti-végzet helyett
Milyen Jövőt vár az Élet?

Békés kisközösségeket,
Családokat, nemzeteket,
Akik a dolgukat teszik,
És békésen megfékezik
Valamennyi abnormális
Ipari, vagy pénz-globális
Birodalmi agyrémeit.

El nem tűr semmi dzsihádot,
Sem másmilyen barbárságot,
Népeire bölcsen vigyáz,
És más népet le nem igáz.

Idejöhet, csatlakozhat,
Aki őszintén elfogad
Tradíciót, közénk beáll,
És itt új hazára talál.

Szent Jövőt és tisztes jelent
Tisztességes munka teremt...

Lesz-e ilyen Európa,
Vagy zúgva zuhanunk vissza
A régi barlangtüzekhez?

Felénk tekint a verdeső,
Most születő
Árva
Jövő...

Ősz a legendák hona

Ősz a legendák hona.
Démonoktól félve
Befőzi most az ember a
Múltakat - a Télre.

Ködös, rongyos hajnalok
Fáradtan csorognak,
Titokzatos, nyűgös esték
Halkan gomolyognak.

Köd üli a láthatárt,
Baljóslatú hártya,
Terjeszkedik az éjjel, mint
Ördög nagykabátja.

Ősz a legendák hona,
Fent kering a kánya,
Lent halált űzve fénylik a
Képzelet világa.

Isten nélküli világban

Isten nélküli világban
Profán ima szól,
Vén önarcképéhez pózol
A pénz valahol.

Anyag-végzet templomain
Hideg béke ül,
Az Ember világba vetve,
Mindig egyedül.

Magányos anyag-világban
Kopár lét terem,
Nincs az anyag-életben
Se cél, se értelem.

Isten nélküli világban
Az érzés beteg;
Istent játszanak halandó
Isten-emberek.

Évtizedek óta

Évtizedek óta
Úgy mész el mögöttem
Hogy megsimítod a fejem...
Én meg közben lehunyom a szemem...

Évtizedek óta
Otthont és Létet szentel
Jelenléted.

Általad,
Neked
Érted élek...

Áldott
Az érintésed...

Jövő-sorsok csillagútján

Jövő-sorsok csillagútján
Európa mendegél,
A saját mércéje szerint
Minden népe jót remél.

Akad, aki a temérdek
Eszével azt képzeli,
Hogy a nyugat az iszlámot
Majd pénz-hitre téríti.

Kapzsiságra redukálta
Fejlett nyugat - önmagát,
Az iszlám meg ennél sokkal
Különbnek érzi magát.

Jövő-sorsok csillagútján
Számos ország lépeget;
Isten tudja, Múlt-Jövendőt
Ki bűnhődött eleget...

Nyerít a Jövő-paripa

Nyerít a Jövő-paripa,
Kavarog a szél,
Vagy jobb korszak jön, vagy csupán
Profán, puszta tél.

Hazasuhan a pokol, vagy
Elevenbe vág;
Lesz-e Európa helyén
Mohamed-világ?

Vén Európában már csak
Bolondgomba nő?
Lehet-e még egyáltalán
Értelmes Jövő?

Nyerít a Jövő-paripa
Kavarog a szél,
Vagy jobb korszak jön, vagy csupán
Profán, puszta tél.

Évfordulónk, 2017.

Újabb közös év fogja át a vállunk,
Meghitt Múlt ül
A szent Emlékeken;
A válasz most is,
Míg élünk:
Igen.

Maradok Neked,
Maradj meg nekem!
Még átutazunk újabb éveken,
És mindenütt,
Amíg van Lét:
Igen.

Most és örökké,
Míg élünk:
Igen!

Őszi égen

Őszi égen
Szürke bánat;
A feloldás sose várhat.

A semmi-pokolba vezet
A posztmodern igyekezet.

Ahol válasz sose terem,
Ott csak a kérdés esztelen.

Nem attól gyógyul a beteg,
Hogyha vagdossák a sebet.

Skandálhatunk jelszavakat,
A profán csak profán marad.

A polkorrekt meg nem renget
Erkölcsöt,
Vagy világrendet.

Őszi égen
Száz vén holló;
Jó csak igaztól várható.

Tükröt tartó hétköznapok

Tükröt tartó hétköznapok;
Halk szavú Békét hoztatok.

Mindennapjaink fűszere
A munka meghitt öröme.

Hétköznapok tükre tiszta,
Valódi énünk néz vissza.

Célt,
Létet,
Hitet adtatok;
Tükröt tartó hétköznapok.

Szegény elnyomott celebek

Szegény elnyomott celebek
Felett "diktatúra" lebeg.

Nyafog a kikent mű-kamasz,
Száll posztmodern luxuspanasz.

Extrém paradicsommadár;
Nyomorában - világot jár.

Szegény elnyomott celebek...
Aki ráér, az kesereg.

A parttalan kritizálgatás literatúrája elhagyott hulladéktelepen álló emlékművének komor talapzatára

Régi osztrák konzerv-nóta,
"Modernné vált - Kádár óta.

Párttitkárok megcsócsálták,
Énekelték,
El is járták.

Tagad
Múltat,
Elvet,
Nyelvet;
Két századot átszenvelgett.

Telivér sznob,
Mű-fatális;
Vörös volt,
Ma - liberális.

Kádár-apparátus főzte,
Lelkünket folyvást legyőzte.

Felejtsük a hun álmokat,
És Brezsnyev szovjetté fogad.

Utolsó csatlós rossz turul
Esszeszkává magasztosul.

Ne rágódjunk elmúlt koron,
Múltunk csupán jövevényszó,
A jövőnk meg oximoron.

A hivatali költészet
Nevelte a buta népet.

Depressziós lírát ellett,
De - a népnek sose kellett.

Magát ellenzéknek tudta,
S a díjakat - elfogadta.

Népért sohasem kesereg,
Benne - önmagát veti meg.

Nem kedveli, nem ismeri,
S "jobban tudja", mi jó neki.

Ön-tökönszúró költészet
Ma is köldökére réved.

Belül atombomba-kevély,
De még egy tűszúrást sem ér.

Ha kell, a halandzsát rágja,
Saját nyelvét is kivágja;
Kár a semmit hasítani,
Abból sose lesz - valami.

Isten sohasem válogat
Rossz, műanyag sirámokat.

Díjat nyerhet,
"Modern" lehet,
De ha nincs benne szeretet,
Csak pokolba vehet jegyet.

Savanyú hullazsák-bála;
Halott Múlt is élőbb nála.

Magyar érzelmű vagyok

Magyar érzelmű vagyok
Míg élek, az maradok.

Apám Hitét hagyta rám,
Van Istenem,
Van Hazám.

Van Otthonom,
Családom,
Idegenbe nem vágyom.

Magyar érzelmű vagyok,
Múltunk bennem kavarog.

Magyar érzelmű vagyok,
Megalkudni nem fogok.

Egyik napról a másikra

Egyik napról a másikra
Őszül a világ,
Rezignáltan elhullajtják
Lombjukat a fák.

Hever már a sok levél, mint
Öreg szemfedő,
A szél is azt találgatja,
Lesz-e még Jövő.

Rendbontásra készülődnek
Megint valahol,
Szeretnék, ha idejönne
A földi pokol.

Egyik napról a másikra
Közeleg a Tél,
Haza-dunnát keres, aki
Még élni remél.

Nagy bevándorlási hakni

Nagy bevándorlási hakni;
Jó belőle kimaradni.

Alattomos globál suskus,
Akciós a terrorizmus.

Aprópénzért nyerít a ló;
De - a Haza nem eladó!

Amint hazaérsz

Amint hazaérsz,
Teljesebb az Élet,
Az Otthon újra megtelik,
Veled;
A lelki Tavasz tüstént újraéled,
És minden, ami él,
Élni szeret.

Amint hazaérsz,
Kigyúlnak a Fények,
Ragyog velünk a kicsi házikó;
Én csak
Neked,
Veled,
Általad élek;
Kis Feleségem,
Drága Anikó!

Kísértet járja újra Európát

"Kísértet" járja újra Európát:
Az eszelős, álarcos hatalom
Polkorrekt világ-utópiájának
Halva született lombik-szelleme....

Óbégat rossz műanyag doktrínákat;
Némi anyagelv,
Némi fanatizmus,
Koponya-arcán modern szájkosár,
Kaszájában meg már ott a dzsihád.

Nyílik,
Csak egyre nyílik
A verem;
Az álhumánum sáriát terem.

"Kísértet" járja újra Európát,
A nemzetállamok ellen uszít,
De felszámolná a családot is.

"Még az se baj ám" ha erőszak éri
Európát,
Meg az asszonyainkat,
Mert az erőszak épít
Birodalmat.

Előre tervezve a rettegés,
S a csont-pofa mögött a pénz lapít.

"Kísértet" járja újra Európát,
Ha kell, a csupasz valagát riszálja,
Vagy fegyvert ad az őrült gyilkosoknak.
Fenyeget, amivel csak fenyegethet,
Előbb-utóbb
Légicsapással is.

Ha nem hallgatunk rá,
Élünk tovább.
El fog zörögni
A Múlt
Börtönébe...

A Nap ugyanúgy ragyog - LXXXI.

NYOLCVANEGYEDIK RÉSZ

Csodálkozva néztem rá.

-          A fiadat?

Holdsarló csendesen bólintott.

-          Nyolc gyermeket szültem ebben az életemben, Fénysugár. Öt lányt, és három fiút. A nyolcból már csak ez az egy él. A többit elvitte a viszály, a betegség meg a háború. Kit a járvány ölt meg, kit a szomszéd törzs, kit a rómaiak. Ez az egy maradt nekem, és most őt is meg akarják ölni. Őt követtem Hispániából ide, Rómába. Minden vagyonom ráment.

-          Van szállásod?

-          Nem messze innen, egy bérházban. Velem jött a fiam két barátja is. De nem tudjuk, merre keressük Costert.

-          Costert?

-          Így hívják a fiamat.

-          Mi történt vele?

-          Gladiátort csináltak belőle. Családom ellensége egy húron pendül a római hivatalnokokkal. Valami ürüggyel rabszolgának adták el Costert, és egy kétnapos, kiképzésnek nevezett procedúrával amolyan tessék-lássék gladiátort faragtak belőle. Hálós gladiátort. Azt hiszem, retiariusnak nevezik. A harmadik napon hajóra rakták, és idehozták. Valahol itt kell lennie. Coster világéletében szelíd, jószívű és nagyon-nagyon ügyetlen fiatalember volt. Sohasem vett fegyvert a kezébe! Gúnyolták is érte az ostobák. Ha őt az arénában szembeállítják egy igazi harcossal, neki semmi, de semmi esélye sincs! Lemészárolják a fiamat a hitvány sokadalom szórakoztatására! A rómaiak mocskos söpredéke őrjöngve örvendezik majd Coster kínjainak és halálának! Segíts, Fénysugár! Kérlek, segíts, hogy megmentsük őt!

Tébolyult gyorsasággal kergették egymást agyamban a gondolatok. Hogy a fiúból retiariust csináltak, az baj volt. Nagyon nagy baj.  A viadal a császár színe előtt zajlik. Claudius pedig veszettül gyűlölte a gladiátoroknak ezt a fajtáját. Rendszeresen megölette őket. A császártól szegény Coster hiába várna kegyelmet. Ezért is hordták újabban messzi földről Rómába a retiariusokat, hiszen Claudius előtt sokszor az se mentette meg őket, ha győztek. De győzhet-e Coster?

A retiarius hálóval és háromágú szigonnyal harcol. Ügyes férfi kezében ez félelmetes fegyverzet, da sajátos taktikát igényel. Minden gladiátor közül egyedül neki van joga megfutamodni. De ha győzni akar, meglehetősen alattomosnak kell lennie, ezért ritkán számíthat a közönség támogatására. Az ellenfelei pedig – főleg a myrmilló nevű gladiátorfajta – többnyire nem először küzdenek retiarius ellen.

Egy ügyetlen retiarius? Az nem egyéb áldozati ökörnél! A tapasztalt, fegyverforgatásban járatos ellenfél az ilyet a saját hálójába gabalyítja bele, és leöli, mint bárányt a mészárszéken. Coster számára a gladiátorviadal csak a kivégzés bonyolult formája. A fiút meg kellett menteni. Ehhez használható tervre volt szükség.

A viadalig hátra volt még két nap és két éjszaka.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Ősz, a profán öregapja

Ősz, a profán öregapja,
Minden hajnal dekadens,
Azt sugallja, egyedül csak
Az elmúlás permanens.

Csupán magában szemlélve
Örök végzet képe ő,
Folyamata azt sugallja,
Hogy többé már nincs jövő.

"Világba vetett lesz rögtön,
S önmagában toporog,
Az Ember, hogyha a Létből
Eltűnnek a távlatok.

Ősz, a profán öregapja,
Öröknek tűnő ború,
Innen ered mindenféle
Heideggeri mélabú.

Törökkel bajlódó régi Magyarok (Válasz-rigmus múltunkat és jelenünket gyalázó német-török ripőköknek)

Törökkel bajlódó
Régi Magyarok;
Százötven ólomnehéz év
Árnya csikorog.

A Ti időtökben
Bőven hullt a vér,
Mégis Nektek köszönhetjük
Hogy ma magyar él.

Elszántan kitartott,
Aki itt maradt,
A selejtje már akkor is
Külföldre szaladt.

Törökkel bajlódó
Régi Magyarok,
Életképtelen doktrína
Rátok acsarog.

Azt makogja ványadt
Globál pénzbohóc,
Kultúrát hozott nekünk a
Török martalóc.

Üvöltsenek bármit,
Nem engedhetünk,
Rabszíj-"kultúra" akkor se,
Most se kell nekünk!

Zrínyi, Bornemissza,
Szondy György, Dobó,
Bőgjön polkorrekt, a Haza
Most sem eladó!

Őszindító szép napokra..

Ősz-indító szép napokra
Maradt a verőfény csokra.

Lelkünk már az Őszben ázik,
De a Nyár még itt tanyázik.

Ősz napfény - nekünk még "ez".
Néhány hét múlva majd "az" lesz.

Vár a ködös közeljövő,
Nyár-záró, szomorú eső.

Ráborul majd a Múlt bokra
Az Ősz-nyitó szép napokra.