Hatvan fölött - kegyelemben
Sok mindent elbír az ember.
Életöröm mindig akad,
Az ég kék, a fű zöld marad.
Hétköznapi packázások
Terhe most sem nagyobb átok,
Mint harminc, vagy negyven éve;
Nem rendül bele a kéve.
Van
Munka,
Jövő,
Szerelem;
Mi egyéb kellene nekem?
Még mindig nincs lehetetlen;
Hatvan fölött,
Kegyelemben.
Evolúciós árnyalak
Igazgat tudós vágyakat.
Doktrínákra tekintettel
Holt anyagból élőt rendel.
Profán teremtésmítoszok
Tudós felszíne csikorog.
Mitokondriális Éva
Képzeletben néha-néha,
Megszólal, kiált messzire,
De nem derít fényt semmire.
Evolúciós árnyalak
Körvonalai látszanak.
Műanyag köreit rója,
De Istent mégsem pótolja.
Profán eszme kőbe harap.
Evolúciós árnyalak.
Székelyek hun hagyománya
Az ostromot máig állja.
Támadta sok dogma-fajta,
Foga mindnek kitört rajta.
Rossz teória mindahány;
Találgatott a tudomány,
Mert nem krónikás lelemény,
Sem pedig német jövevény.
Talán kár volt kételkednünk;
Tán komolyan kéne vennünk...
Múltunk egyik nagy talánya;
Székelyek hun hagyománya.
Van-e a sejtjeinkben végtelen?
Néhány milliárd világegyetem
Munkál-e bennünk?
Van-e bennük élet?
Élik-e a jót,
Félik-e a véget?
Épül-e új ház ott a faluvégre?
Van-e, aki reménnyel néz
Az égre?
Része vagyunk-e
Sejtnek, vagy
Atomnak?
Univerzumunk talán egy másik
Sok milliárd egyébbel egyetemben
Egy szikla csúcsa,
Vagy egy nő kisujja?
Ki tudja...
A világnak,
S a titkok sorának
Nincs vége
Talán sohasem.
Van-e a sejtjeinkben végtelen?
Sose éltek,
Meg se haltak,
Mégis életeket faltak.
Kiürültek, mint a salak,
Nihil mezején nyugszanak.
Rossz logika volt a vértjük.
Miért hittük?
Ma se értjük.
Az egyedül üdvözítő
Tan fölött eljárt az idő...
Számunkra anyag meg a tudat
Egészen más képet mutat.
Vihogó krokodilkönnyek;
Bölcsességük nélkül könnyebb.
Sose éltek,
Meg se haltak,
Anyag-zsákutcába csaltak.
Eszelős félisteneket
Állítottak Isten helyett,
A menny elkerült az űrbe,
A pokol pedig a földre.
Okos tradíció helyett
Ostoba dogmaseregek
Verték az életet csapra,
Nagyon meg is látszott rajta...
Sose éltek,
Meg se haltak,
Globális rendet akartak.
A rossz, girhes utópia
Sok ember vérét ontotta,
Mert olyan célokra figyelt,
Amik sose jöhettek el.
A dogma jövőt nem üzen,
Mert a valóság másmilyen.
Sose éltek,
Meg se haltak,
Gyűlöltek, mérget kavartak.
Osztályharcos elvakultság
Színtere lett a fél világ;
Fanatikus párttitkárok
Korrupt hadserege károg,
Országokon vörös bura
A proletárdiktatúra...
Vihogó krokodilkönnyek;
Bölcsességük nélkül könnyebb.
Nem is tudták,
Mit akartak;
Sose éltek,
Meg se haltak.
Atlantiszon már nincs celeb,
Nincs, akit elfelejtsenek.
Hülye megmondóemberek
Hangja nem üt, nem kesereg.
Fennkölt "globális érdekek"
Bakkecskéje ott nem mekeg.
Már nem számít a hatalom,
Rég szétesett a pénzmalom,
Se multi, se diktatúra;
Atlantisz a maga ura.
Atlantiszon már nincs celeb;
Nem béget doktrína-sereg,
Nem rí jelentéktelenség,
Ott már minden csupa fenség.
Arcán már semmi borosta,
Az idő tisztára mosta.
Eltűnik a hitvány szerep;
Atlantiszon már nincs celeb.
Atlantisz még bennünk bujkál;
Lelkünkbe vissza-visszajár.
Had nélkül, piactalanul;
Mind tisztábban,
Ártatlanul.
Elhagyta minden anyagát,
Nem is romolhat már tovább.
Atlantisz ma
Hit és
Lélek;
Bennünk mindig újra éled.
Atlantisz ma
Szellem és
Hit;
Túlélni és hinni tanít.
Lelkünkbe mindig visszajár,
Amíg élünk,
Bennünk bujkál.
A téridő másik síkján
Felelősség a talizmán.
Régi fényében még a Hold,
Tán világháború se volt.
Mást jelent a lehetetlen,
Talán fejlődik az ember.
Se Auschwitz, se Trianon
Nem nyomja a múltat agyon.
Sok friss házas fiatal pár
Nyaralni Atlantiszba jár.
Csak fekete, ami ében,
A pénz elfér a bőrében,
Szent tradíció a módi,
S a tudomány is valódi.
Semmi sincs végzettel telve,
Sem eleve elrendelve.
A téridő másik síkján
Remény ül a jövő hídján.
A mi síkunk posztulátum;
Szikkadt fátum-rezervátum.
Mivel mi csupán ezt éljük,
Szükségszerűségnek véljük,
Mert kopog a végzet-fogat,
A sivár abszurdumokat.
Más síkokon másképp lehet;
Isten minket itt is szeret.
(Telefon-nyomkodós
Gügye világunkban
Lyukas a memóriánk.
Képesek vagyunk feledni,
Hogy kiknek is köszönhetjük,
Hogy még mindig van
Hazánk.)
Ezerkilencszáztizenkilencben
Szunnyad az ország,
Szunnyad az ég;
Hazája vesztét
Döbbenten nézi a nép.
Károlyi és Linder Béla
Fülében tizennégyszeres
Wilson-altató,
Megszállja a Felvidéket
A csehszlovák légió.
Az ostoba antant-fülbe
A Masaryk-Benes csürhe
Azt üvölti hangosan,
Hogy a magyar Felvidékre
Csehországnak
Történelmi joga van.
Zajlik már a
Területrabló kaland;
A magyar kormány meg várja,
Mikor röppen végre elő
A nagyon várt
Wilson-féle
Liberális
Sültgalamb...
Úgy gondoltuk
Elég lesz a
Wilson-féle
Liberális
Nagykabát;
Azt képzeltük,
Már nem is kell
Megvédeni
A Hazát...
Kisírt szemű Történelem
Az út szélén
Ácsorog;
Sorra lesznek csehszlovákká
A színmagyar városok.
Honvédek ellenállnának,
Sok város is
Harcolna,
Amíg bírna,
S az elvakult magyar kormány
A harcot,
Az ellenállást
Megtiltja...
Úgy gondoltuk
Elég lesz a
Wilson-féle
Liberális
Nagykabát;
Azt képzeltük,
Már nem is kell
Megvédeni
A Hazát...
Már Balassagyarmaton is
Cseh nyelven recseg a kürt.
Csehszlovák lett.
Az élére
A csehszlovák
Kormány máris
Zsupánt küld.
Magyar város volt,
De az már
Senkit rég nem érdekel,
Franciák meg britek szerint
Legfeljebb egy kicsit rajta
Majd csehesíteni kell.
Nem így látták
Az ottani
Magyarok,
Úgy vélték,
A kutyát mégsem
Csóválhatja
A farok.
Ha a kormány ostoba,
Ha nincs király,
Ha nincs sereg;
Akkor nekünk
Kell a Hazát
Megvédeni,
Emberek!
Bátor város,
Harcba kezdett,
Fegyvereket vett elő,
Nem bírt velük
A dühös cseh túlerő.
Derekasan küzdöttek már,
De félő volt,
Hogy a várost védő népre
Az ellenség rátapos;
De megjelent
Egy maréknyi
Katonával
Vízi Zsigmond
Százados.
Kormánytilalom dacára
Ment a honvéd a csatába.
"Legyen eszünk! Nem Wilson kell, emberek!"
S a bátor kisváros népe,
Egy maroknyi katonával
A pokolba
Kergette
A cseheket.
Egy város megmaradt nekünk,
Masaryk,
Benes,
Az antant
Akárhogy is
Háborog;
Máshol is így
Kellett volna
Védekezni,
Magyarok!
Vén impotens modernitás
Ballag csöndesen
Más meddő modernitások
Közt a flaszteren.
Könyvet sose látott. Kézzel
Nem olvas, nem ír,
Kezében tanácsadóként
Füstöl a mobil.
Úgy gondolja, hogy nincs Isten,
És utazni jó,
Fogalma sincs arról, hogy mi
A tradíció.
Sose szemlél múltat, nem néz
Régi polcokat;
Neki más nem számit, csak a
"Modern gondolat".
Vén impotens modernitás
Tömegbe vegyül,
Nem érti, hogy sok ember közt
Mért van egyedül.
Már hetek óta nem látta
Négy elvált nejét,
Némelyik gyermekének nem
Tudja a nevét.
Mindig tudta, hogy neki nem
Lehet gyereke,
Vajon honnan szedte őket
Össze négy neje?
Úgy véli, agyában modern
Spirál tekereg,
Vajon meddig szaporodnak
Még a genderek?
Vén impotens modernitás
Háborút rebeg,
Ukrajna fölött járnak az
Atomfellegek.
Szeme előtt a járdán is
Háború csoszog;
Miért akarnak élni a
Csúnya oroszok?
Gyanúk és kétségek közé
Soha nem tolat;
Ha "ott" mondják egész biztos
Modern gondolat.
Csak akik "modernül" szólnak,
Azok valakik;
Legjobb, ha az ember soha
Nem gondolkodik.
Vén impotens modernitás
Sose kesereg,
Tudja, csak a maga-félék
"Fejlett emberek".
Az ember "világba vetve"
Nem lehet maga;
Mindig kell mellé valami
Jó kis doktrína.
Az egyedül üdvözítő
Filozófiák,
Mindenkinél jobban tudják,
Milyen a világ.
Kell a valamilyen-ista
Eufória,
Minden valóságnál különb
A teória.
Vén impotens modernitás
Ballag csöndesen;
Élvezi, hogy mindig újabb
Doktrína terem.
Vén impotens modernitás
Sohasem okul,
Mert ami csupán "modern", az
Hamar elavul.
Szegény véletlen vettetett
"Világba, bele",
"Modern" boldogtalanság az
Egész élete.
Megül akár vörös, akár
Rózsaszín lovat,
Minden másnál fontosabb a
Legújabb divat.
Eleve el van rendelve
Bölcső, ravatal;
Világot kormányoz a pénz,
Vagy a hivatal.
Vén impotens modernitás
Soha nem hibás,
Puszta időtöltés csak a
Szexualitás.
"Modern gondolathoz" minden
Szerelem kevés,
De üdvözítő az összes
Eltévelyedés.
Az élet profit, fogyasztás,
Meg felvonulás,
Főnök-lobbi dönti el, hogy
Mi a "haladás".
Vén impotens modernitás
Csupa lelki rom;
Segítse őt a doktrína,
Meg a szánalom...
Május az év tetőpontja,
Kedvét semmi el nem rontja.
Virágok, lombok, napsugár,
Hamarosan eljön a Nyár.
Bár vizsgakazal a hátán,
Kolonctömegek a vállán,
Május mégis május marad,
Hajnalán szerelem fakad,
Alkonyaiban boldogság;
Újjászületik a világ.
Bár mindig van ezer gondja,
Május az év tetőpontja.
Próza a test,
Vers a Lélek;
Szent örök
Ritmus az Élet.
Mindkettő egymásra mutat,
Mint az anyag és a tudat.
Próza a profán otthona,
A Vers - a túlélés maga.
Az egyik a bőség-kalap,
A másik erkölcsi alap...
Bent a mag, kívül a kéreg;
Próza a test,
Vers a Lélek.
Szunnyadó titkok közt élünk,
Rátaposunk,
Elfeledünk,
Vagy tudomást se veszünk;
Hétköznapi semmiségek
Nem hagynak időt nekünk.
Lábunk alatt titok szunnyad,
Múlt korok hosszú sora;
Nem tudjuk,
De mégis sejtjük:
Talán mi is bennük éltünk
Valaha.
Lelkünkben is titok szunnyad,
Mint valami sosem látott,
Mégis gyönyörű virág;
Elvágna tőle végleg a
Jelen profán,
Egydimenziós világ.
Léthe vize mindig tiszta,
Aki él, mindenki issza,
Hogy soha ne térjen vissza
Az életen túli emlék,
Engedjük el csendesen;
Nem is marad belőle más,
Csupán a lelkünkben élő
Titokzatos
Sejtelem.
Szunnyadó titkok közt élünk,
Rátaposunk,
Elfeledünk,
Vagy tudomást se veszünk;
Hétköznapi semmiségek
Nem hagynak időt nekünk.
Májusi bodzaillatban
Elbújik a Hold,
Előző életében tán
Ő is bodza volt.
A fűszeres éjszakában
Vén mítosz csoszog;
Reggelre újjászületni,
Megifjodni fog.
A sűrű, lombos sötétben
Száz titok terem,
Minden csupa várakozás,
Csupa sejtelem.
Lélek örök templomában
Égi gyertya ég;
Májusi bodzaillatban
Vén paplan az ég.
Tetoválatlan Tavaszban
Árad már a napsugár,
Május arcában valahol
Ott mosolyog már a Nyár.
A Tavaszt nem politika,
Nem is a pénz hozza el,
Tetoválatlan a Tavasz,
Még pirszinget sem visel.
Tetoválatlan Tavaszban
Aminek kell, mind virul,
A Tavasz csak dolgát teszi,
Nem tüntet, nem is vonul.
