A Pátosz nem jön magától

A Pátosz nem jön magától,
Dolgozni kell érte,
Isten nem ad boldogságot,

Akárki is kérje.

Isten senkinek sem lesz a

Szerencséje ácsa,

Pátoszának ki-ki maga

Lehet a kovácsa.

Aki irigyli, hogy másnak

Miben lehet része,

Az a saját

Boldogságát

Sem veheti észre.

Akinek lelkében sosem

Terem

Megbocsátás,

Annak számára talán nincs

Se Pátosz,

Se Áldás.

Pátoszt, Boldogságot soha

Nem tesznek a placcra,

Emberi lényeget senki

Nem vihet piacra.

Aki sosem tud másokra

Szeretettel nézni,

Azt a Boldogság sem fogja

Soha megigézni.

Aki nem tudja, hogy

Munka

A Boldogság ára,

Az ítéletnapig várhat

Isten csodájára.

Csak a Lelkünkben nőhet fel

Szeretet és

Béke;

A Pátosz nem jön magától,

Dolgozni kell érte.

Egykor, Aradon

Egykor, Aradon
Egy gyáva hatalom
A bosszúvágyát fenékig kiélte,
A Bátorságot halálra ítélte,
Bosszút állt
Tizenhárom bátor tiszten,
Az ég sötét volt,
Hallgatott az Isten.

Egykor Aradon

Eső kopogott a várfalakon,

Ködös hajnal volt,

A napkelte nyírkos;

Meghalt a Hős és

Reszketett a gyilkos.

Egykor Aradon

Gyász vont ködöt az összes ablakon,

Nem tagadtak Istent, Hazát, sem elvet,

Bátran haltak meg,

Nem kértek kegyelmet,

Míg éltek,

Talán nem magyarok voltak,

De

Magyarokká lettek mind

A Holtak.

Feledni őket soha nem lehet,

Isten áldja meg

Az Emléküket;

Arad számunkra örök sírhalom,

Azóta tudjuk:

Ma sem különb 

A gyáva hatalom,

Mint

Egykor

Aradon.

Hatvanöt felé baktatva

Hatvanöt felé baktatva,
Ha akarom,

Minden adva.

Ha üres poharam fele,

Úgy nézek rá:

Félig tele.

Van jó 

Munkám,

Békességem,

Csodálatos Feleségem.

Ha mindennap gondok várnak,

Azok az Élettel járnak.

Még szépen kocog a batár,

Félig tele van a pohár.

Nem alkudva,

Nem feladva;

Hatvanöt felé baktatva.

Állva maradok mindvégig

Állva maradok mindvégig,

Akármi kússzon az égig.

Megint gonosz változások

Repedt varjúcsőre károg,

Megint a képembe mászik,

Megint közeledni látszik,

Amitől régebben féltem,

Amit már sokszor megéltem,

Hogy garasos hétköznapok

Utálatos nyála csorog

Profán síkról a lelkembe,

Megint készülnöm kell erre?

Anyag-síkon csak őrület,

Onnan semmi jó sem jöhet.

Kell-e, hogy zavarjon engem?

Közben sokat öregedtem,

Már elég időssé váltam,

Hogy a sarat végig álljam.

Magamat meg nem tagadom,

S ha nincs tovább,

Elfogadom.

Akármi kússzon az égig,

Állva maradok.

Mindvégig.

Archaicum Hungaricum

Archaicum Hungaricum;
Havas a fenyér,
Jól tenyésztett őstörténet

Jég hátán megél.

Archaicum Hungaricum;

Buja, mint a gaz,

Ha jól sulykolják az se baj,

Hogyha nem igaz.

Archaicum Hungaricum;

Az Urál körül,

A kamu őslakos rajtunk

Úgyse könyörül.

Archaicum Hungaricum;

Dogmatömkeleg,

Gátjain a valódi Múlt

Alig csepereg.

Archaicum Hungaricum;

Feketefenyő,

Doktrínán nehezen fog a

Villanyreszelő.

Archaicum Hungaricum;

Hamis ablakon

Néz a régmúltba helyezett

Szupertrianon.

Archaicum Hungaricum;

Öngyilkos szeszély,

De a valódi Csodához

Nem kell engedély.

Archaicum Hungaricum;

Majd letérdepel,

Hívője majd csodálkozik,

Hogy hihette el.

Archaicum Hungaricum;

A Múlt már dörög,

Időleges a hazugság

Csak Isten örök.

Gyorsan múlik, ami hangos

Gyorsan múlik, ami hangos,

Nem érték, ami csak rangos.

Sült galambra sose várni,

Szekértáborba nem állni.

Hőbörgésre sose adok,

Vezérem - 

Magam maradok.

Bosszúvágy bennem nem zörög,

Soha senkit sem üldözök.

A Béke

Békét érdemel;

Ami másé,

Nem érdekel.

Minden nagy bálvány cafrangos,

Gyorsan múlik, ami hangos.

Tizedik templomi évfordulónk

Huszonöt éve voltunk házasok,
Borús idő volt,
Fellegek vonultak,
Aztán hirtelen kisütött

A Nap.

Addig mindenütt elutasítottak,

Az mindig könnyebb, mint utánanézni.

Akkor tíz éve

Megroppant a jég,

Értünk tartottak

Ünnepi misét,

Együtt néztünk

Az oltárra,

Az Égbe;

S a templomban is

Egybekeltünk

Végre.

Este ünnepi mezt öltött

A Hold;

A két Kislányunk ajándéka volt.

Az emlék tíz éve köztünk pihen,

Akárki kérdi,

Örökké:

Igen.

Én nem gyűjtök szavazatot

Én nem gyűjtök szavazatot;
Semmit el nem veszek.

Adok.

Semmit magammal nem viszek;

De a többségben sem hiszek.

Rám semmi hatalom se száll,

Túlerő mögöttem nem áll.

Nem kell cikornyás, bozontos,

Csak azt nézem, ami fontos.

Bármilyen szó felém nyilaz,

Csak azt hiszem,

Ami Igaz.

Mások nem látják Istent,

Én látom,

Nem térítek,

Nem vitázom.

Mások profitot imádnak;

Boldogság kell a világnak.

Míg élek,

Szabad maradok;

Sosem gyűjtök szavazatot.

Valaha első látásra

 

Valaha első látásra;
Én Rád,
Te rám,
Mi 

Egymásra.

Együtt 

Ketten,

Együtt leltük;

Azóta el nem engedjük.

Velünk maradt

Évről évre,

Nemrég múlt

Harmincöt éve.

Vele

Létezünk,

Remélünk,

Velünk marad,

Amíg élünk.

Együtt találtunk

Egymásra,

Valaha

Első

Látásra.

Atlantiszban réges régen

Atlantiszban
Réges régen,

Egy csillag se volt az égen.

Vad éjszaka leple alatt

Közeledtek a vízfalak.

Volt egyvalaki

Régesrég,

Mások még nézni se merték,

Volt egy ember, aki látta,

Tán gyökeret vert a lába,

Mások talán menekültek,

Ő nézte a veszedelmet.

Nézte a vad, gonosz csodát,

Pontosan tudta, hogy mit lát,

Hogy hiába menekülnek,

Nincs haszna a rémületnek,

Már kár a kétségbeesés...

Lesz-e majd

Újjászületés.

Összecsaptak a vízfalak,

Minden kérdés

Kérdés marad.

Sötét tömeg

Sötét égen,

Atlantiszban

Réges régen.

Atlantisz szellemisége

Atlantisz szellemisége

Már elsüllyedt nagyon mélyre,

Vagy már belénk van verődve?

Mit örököltünk belőle?

Van köztünk szellemi árok?

Ők mennyire voltak mások?

Mért érzem, hogy 

Tudnunk kéne?

Mért érzem, hogy

Sokat érne?

Tán a 

Jövő Tisztessége

Atlantisz szellemisége?

Poétikusan elmélyült szeptember végi napok

Poétikusan elmélyült
Szeptember végi napok;
Álmodozó vén Nap fénye
Hol izzik,

Hol tántorog.

Hulló levelek zörögnek,

Nosztalgiát búg a szél;

Félénk, rongyos kis jövőnek

Talán mégis lesz fedél.

Nagy halmokba temetkeznek

Az elsárgult levelek;

Az aggódó Tudatokban

Már kemény tél fenyeget.

Összehúzza ködfalát a

Komor Idő-rengeteg;

Csak akkor lesz szép jövő, ha

Vannak boldog emberek.

A Remény, a 

Megbocsátás

Továbbra is

Istené;

De a Hit,

A Felelősség

Örökre

Az Emberé.

Igazi küldetéstudat

Nem a kánonban ragyog;

Poétikusan elmélyült

Szeptember végi napok.

Csúcsra jár az ostobaság

Csúcsra jár az ostobaság;

Ezt igényli most a világ,

Buta agyak bóvlit falnak;

Ez kell minden hivatalnak.

Szalmából nőnek a boglyák;

Az észt majd üldözni fogják.

Nagy tömeg túlkoros gyermek,

Önsorsrontást ünnepelnek.

Pénz vigyorog sztrátosz hátán,

Üzletet bővít a sátán.

Bárgyú globális kedvencek

Hada gyűlölettel henceg.

Az ál-bölcsesség gittet rág;

Csúcsra jár az ostobaság.

Vén bronzkori Történelem

Vén bronzkori 
Történelem

Várja, hogy levegőt vegyen

Valahol a lábunk alatt.

Hallgatunk.

Az Idő szalad.

Indogermán álságokat

Ezer hivatal támogat,

S elaggott mítosz-iparág

Alatt nyugszik

Az Igazság.

Másképpen volt nagyon régen;

Minden másképpen volt

Régen.

Vén bronzkori

Történelem;

Egyszer majd

Előttünk terem.

Vajon az Idő hányféle?

Vajon az Idő
Hányféle?

Úgy véljük, sosem lesz vége,

De mi van, ha egyszer

Mégis?

Van millió hipotézis,

De csak egyféle valóság.

Minden kozmológia tág,

De az összes mégis szűkös.

A filozófia nyűgös,

Fogalmat, tényeket akar,

De sokkal többet eltakar,

Mint amennyit mutatni tud.

Az ember Isten után fut,

De sohasem éri utol.

Vagy mégis

Egyszer?

Valahol?

Mi az Okozat?

Mi az Ok,

A tudomány semmit se fog,

De profán rendszerigénye

Mindenre valamiféle

Magyarázatot követel,

Amit igazságnak ad el,

Hogy letegye a garasát,

És fenntarthassa önmagát.

Az ostobák mindent tudnak,

Viszont semmit fel nem fognak,

Hogy anyag,

Rezgés,

Látomás

Minden?

Vagy tán valami más?

Vajon az Idő hányféle?

Még azt se tudjuk,

Hogy

Él-e...

Szeptember idusa után

Szeptember idusa után

Megrövidül a délután.

Ébred a panasz, a kétség,

Ereszkedik a sötétség.

Minden hétköznap vízzel főz,

Végső percről töpreng az Ősz.

Sommá savanyul az ánizs,

Végül kell majd a kabát is.

Szűnhet derű,

Törhet cserép,

Csak a Lélek

Maradjon ép.

A vén Nap támolyog sután

Szeptember idusa után.

Az Élet maga a Pátosz

Az Élet maga a
Pátosz,

A lelkünkben jön a házhoz.

Ott van, ahol szívünk dobban,

Minden boldog

Pillanatban.

Ahol

Igaz Úton járunk;

Ahol másnak

Megbocsátunk,

Ahol őszintén

Szeretünk,

Ahol bosszút nem ismerünk.

Mindig csak áld,

Sose átkoz;

Az Élet maga

A Pátosz.

Szeptember második fele

Szeptember második fele

Most is sok munkával tele,

S ha van Munkám,

Isten szeret;

A gyönyörű Ősz a keret.

Csípős hajnalokat látok,

Majd izzasztó délutánok

Álmodják vissza a nyarat,

Közben meg

Az Idő szalad.

Sorjáznak a feladatok,

Isten gyönyörű Őszt adott,

Mindig munkával volt tele

Szeptember második fele.

Fantasticum hungaricum

Fantasticum hungaricum;
Élni
Lenni jó
A tragikus depressziót

Rúgja meg a ló.

Fantasticum hungaricum;

A csuda vigye,

Itt a halvány mosolynak is

Akad irigye.

Fantasticum hungaricum;

Mindig új zavar,

Most is fogy, de meg nem törik

A büszke

Magyar.

Fantasticum hungaricum;

Feltámad a szél,

Talán megint fenyeget a

Fekete kenyér.

Fantasticum hungaricum;

Tömérdek dizőz,

Hosszú távon a gonoszság

Még akkor se győz.

Fantasticum hungaricum;

Hemzseg a panasz,

Pedig éltünk hossza alig

Több, mint egy arasz.

Fantasticum hungaricum;

Sok vén óvodás,

Nálunk sohasem szűnik meg

A civakodás.

Fantasticum hungaricum;

A monstrum morog,

Eddig is voltak, lesznek is

Bosszúdémonok.

Fantasticum hungaricum;

Nem eredeti,

Azt hiszi a propaganda,

Hogy hiszünk neki.

Fantasticum hungaricum;

Kicsinyes jelen,

A csőcseléknek a foci

Kispályás legyen.

Fantasticum hungaricum;

Rohan az idő,

Ha meglát minket, vigyorog

A vén temető.

Fantasticum hungaricum;

Semmi sem naná,

Egy bizonyos szintnek soha

Nem megyünk alá.

Fantasticum hungaricum;
Élni
Lenni jó
Depressziót, irigységet

Rúgja meg a ló.

Szerény névtelen kis pátosz

Szerény névtelen kis
Pátosz;

Szeretetet, mosolyt áldoz.

Szomorú, buta világban,

Erkölcsi leszállóágban,

Amikor újra kell félni,

Mégis

Van értelme

Élni.

Egyszer elmúlik.

Nem félünk,

De ameddig még tart,

Élünk.

Minket áld,

De mást se átkoz;

Szerény kis itthoni

Pátosz.

Ősz derekán Atlantiszon

Ősz derekán
Atlantiszon

A vész mind közelebb oson.

Amikor a 

Lélek beteg

Szoronganak az emberek,

Kapaszkodnak reménységbe,

Hátha mégis,

Hátha mégse...

Ha csak egy 

Lélekben akad

Sértetlen 

Szabad Akarat,

Elég végzet-fékezésre,

De ha mégis?

De ha mégse?

De ha egy lélek sem erős,

Legyen mindig más felelős...

A vész mind közelebb oson

Ősz derekán,

Atlantiszon.

Évfordulónk (2026)

Igen.
Újra eljött a mi közös napunk
Szép napsütéssel,
Frissen,
Fényesen.
Igen,
Igen;
Visszhangzik bennünk
A régi igen;
Igen,
Igen,

Igen.

Ez a mi napunk,

Délutánunk,

Esténk,

Most nem indulunk el 

Sehova sem,

Igen,

Igen,

Igen;

Nincs telefon

Csak mi ketten

Igen,

Most nincs más

Senki sem,

Igen,

Igen,

Igen;

Csak ketten,

Te meg én

Igen.

Te meg én

Isten, meg

A Szerelem.

Igen,

Igen,

Igen.

Az igazi Jog bennünk van

Az igazi Jog bennünk van,

Nem a törvényekben fogan,

Mert a múlandó törvények

Ideig-óráig élnek,

Kevély arccal megjelennek,

Majd a süllyesztőbe mennek.

Rossz törvény akad temérdek,

Nincs bennünk isteni 

Lélek.

A rosszat többség szavazza,

A jót pedig Isten adja

A lelkünkbe

Szívből

Nekünk;

Nagy boldogság, ha rálelünk.

Papír paragrafus zörög,

De az 

Igazi Jog

Örök.

Múlttá vált a nyarunk

Múlttá vált a nyarunk,

Emlékké lett a sok álom;

Most ébreszt fel a zord,

Csípős őszi jelen.

Őszi csendben titkok gyűlnek

Őszi csendben Titkok gyűlnek,

Alkonyatkor közénk ülnek.

Csillagfénnyel együtt suhan

A Kollektív Tudattalan,

Tündökölnek lélek-fények,

Bennük az

Emberi Lényeg.

Az őszi Hold fénye száraz,

Több a kérdés, mint a válasz.

Minden napot és éjszakát

Beragyog a

"Hogyan tovább?".

Emberként addig létezünk,

Amíg van

Hitünk,

Sok Nyelvünk.

Mindig mindent tud a dőre,

De

Titkok visznek előre.

Egyszer az Isten azt kérte,

Szülessünk meg,

Tegyünk

Érte.

Szülessünk meg,

Vegyük észre;

Tegyünk érte,

Éljünk

Érte.

Az Ember, akárhogy halad,

Tán mindig esendő marad,

Rajta van az anyag-kabát,

Mindig elárulná magát,

De a csillagfénnyel suhan

A Kollektív Tudattalan,

Az élet hoz derűt, borút,

De csak 

Az Erkölcs abszolút.

Őszi csendben Titkok gyűlnek

Alkonyatkor közénk ülnek.

Piros húszszáz-ulti-négyász ásztízeses redurchmars

Piros húszszáz-ulti-négyász ásztízeses redurchmars;
Nem érdekel,
Ha a kibic megjegyzése
Nagyon
Fals;
A Múlt nem harap,
Kezemben a lap,
Jövőre meg ki-ki
Amit most főz,

Csak azt kap.

Szeptemberi kimerültség

Szeptemberi kimerültség;

Ég orcáján híg a festék,

A falevél fáradt-sárga,

Eső cseppje hull a sárba.

Minden ovális,

Nem kerek;

Tovatűnt a szörnyű meleg.

Gyorsan megöregszik a "volt",

Nem találja helyét a Hold.

Nehéz napok, nyűgös esték;

Szeptemberi kimerültség.

Szeptemberi haszontalanságok

Szeptemberi haszontalanságok,
Itt kapkodást,

Ott meg káoszt látok.

Hogyha télen nem akarunk

Koplalni,

Se fagyni;

Aki ért hozzá, 

Dolgozni

Kéne végre

Hagyni.

Lassan fordul tudatunk

Az őszre;

Szükség van sok miniszterre,

S még több

Krumplicsőszre.

 

Ad absurdum hungaricum

Ad absurdum hungaricum,
Sárga keszkenő;
Torz jövőnek
Nem szakálla,

Csak szemölcse nő.

Ad absurdum hungaricum,

Rekedtes a dal;

Ha csak ökör van

Sosem lesz

Bikaviadal.

Ad absurdum hungaricum,

Feketemise;

Ami ma semmi,

Holnapra

Se lesz

Semmi se.

Ad absurdum hungaricum,

Kényszeres a tánc;

Idő ellen nem védelmez

Se fegyver

Se sánc.

Ad absurdum hungaricum,

Régi martalóc;

Szultánból is

Lehet néha

Szomorú bohóc.

Ad absurdum hungaricum,

Sárga keszkenő;
Torz jövőnek
Nem szakálla,

Csak szemölcse nő.

Ősz kolompol, varjú károg

Ősz kolompol,
Varjú károg;

Hatalomtól jót nem várok.

Őszelő,

Sejtelmek,

Béke;

Mohács éppen ötszáz éve.

Még nincs se fagy,

Se hó,

Se jég;

Függetlenek vagyunk-e még?

Szürke égen felhő lebeg,

Rajta síró előjelek.

Jelen hallgat,

Jövő tátog;

Ősz kolompol,

Varjú károg.

Nyár helyébe jött Szeptember

Nyár helyébe jött
Szeptember,

Vele az újabb gond-tenger.

Csoda helyett újra átlag,

Hétköznapok visszaálltak.

Pörög a mindennap-bazár,

Messzi ködbe tűnik a nyár.

Szürkül az ég, mint az acél,

Nosztalgiát regél a szél.

Tarol a hétköznap-henger;

Nyár helyébe jött

Szeptember.

Újra megőszül az Idő

Újra megőszül az Idő,

Ég a Múlt,

Langyos a Jövő.

Minden körforgás
Istené.
Fent voltunk,

Megyünk lefelé.

Újabb őszi körforgásban,

Személyes élet-kamrában

Kívül minden szenvedélyen,

Amit megélhetek,

Élem.

Van Alkotás,

Munka,

Erő;

Lassan

Megőszül az Idő.

Mennyire más a szeptember

Mennyire más a szeptember,
Vissza-visszanézek,
Sok szeptember költözött el,

Amióta élek.

Megszoktam, hogy ilyenkor az

Idő újra kerget,

Készültem, hogy nagyon hamar

Felveszem a terhet.

A szeptembert, - ahogy eddig,

Vártam,

Mégse vártam;

Mégis egészen mást kaptam,

Mint amiket láttam.

Most is hallom a sok panaszt

Széltében-hosszában,

Sokan újra mítoszt látnak 

A tegnapi 

Nyárban.

Most is hemzseg körülöttem

Az iskolakezdet,

Az úton a hülyék most is

Gyülekezni kezdtek.

Most is bőg a pesszimizmus

Úgy, ahogyan régen,

Most is elfordulok tőle,

Hadd menjen békében.

Most is károg körülöttem

Sok önjelölt látnok,

Most is savanyúan néznek

Szegény balfácánok.

Minden kulissza ugyanaz,

Mint régen a többi,

Most is jó elmenni, aztán

Még jobb hazajönni.

Őszi szerelmünkben most is

Izzanak a lángok,

Anikóm szemében most is

Ragyogó zsarátnok.

Egyébiránt, ahogy mindig

Csípős lett a reggel,

Szeptember elején talán

Isten is korán kel.

Tudom, hogy kettőnk számára

Tovább tart

Az Élet;

Nagyon más lett a szeptember,

Vissza-visszanézek.

A Nap még ősszel is ragyog

A Nap még
Ősszel is ragyog;

Még erőm teljében vagyok.

Sok befejezetlen munkám;

Még az Isten is számít rám.

Még visszaülök a bakra,

Még nincs szükségem csónakra.

Friss erővel,

Férfiasan;

Ideát maradok,

Uram.

Erőm teljében

Maradok;

A Nap

Ezután is

Ragyog.

Lajos király a Styx partján

Lajos király a Styx partján.
Csatában volt,

Vagy csak portyán?

Styx,

Komorság,

Ezüst eső;

Egyáltalán él még?

Ki ő?

Mohács környékén lehetett,

Tengerbe?

Folyóba esett?

Nagy török had a folyónál;

Merre lehet Tomori Pál?

Komor partok,

Árnyéksereg;

A magyar had merre lehet?

Szegény halott Lajos király

A Styx kopár partjainál

Talán önmagát keresi...

Megmondja valaki neki?

Csatában volt talán?

Portyán?

Lajos király

A Styx partján.

Mohács felől varjú röppen

Mohács felől varjú röppen,

Régi rémek

Régi ködben,

Gyűlölködés 

Hitet teper,

Irigy pribék padlást seper.

Vén csillag lehull magától,

Werbőczi új törvényt tákol.

De

Bármit hoz sötét óra,

Nem hallgatunk hazug szóra.

Hamis pünkösd?

Bűn az ára.

Nincs szükségünk mágiára.

Nem kell új trójai faló,

A ripacs vásárba való.

Ami botlott,

Helyrezökken,

A varjú majd tovaröppen.

A bronzkor mélyén valahol

A bronzkor mélyén
Valahol,
Elfeledett
Múlt

Bandukol.

Iszákjában 

Önbizalom;

Nem fog rajta a hatalom.

Időn-téren át

Cikázik,

Jégkorszakokban se fázik.

Talán Vértesszőlős óta

Róla szól az összes nóta

Téres Kárpát-medencében;

Tudja, mi a

"Nagyon régen".

Várakozik

A bronzkorban,

Mert számunkra

A kulcs

Ott van.

Jobbról-balról álmítoszok

Között fáradt jelen csoszog,

Aki már régen nem tudja,

Hogy mélyebb az idők kútja,

S a "mindenről mi tehetünk",

Meg az

"Esküszünk, esküszünk"

Közül melyiket higgye el?

Az Igazság

Mindig teher,

Az önfeladás - árulás;

Pokolba vezető csapás,

Mert a nagy globális massza

Csak ördög bajszára paszta.

Majd elapad, ami árad,

A Múlt soha el nem fárad.

Téres Kárpát-medencében

Volt valaha

"Nagyon régen".

Vértesszőlős kora óta

Rólunk szól itt minden nóta.

Az igazi, áldott

Bőség

A legnagyobb 

Felelősség.

Kérdés ma már akad

Ezer,

S mindre újabb kérdés felel.

S minden válasz ott zakatol

A Bronzkor mélyén

Valahol.

Általad, Érted, Veled és Neked

Általad,
Érted,
Veled és

Neked;

Élek, amíg

Élni lehet

Veled;

Szemedbe nézek,

Fogom a

Kezed;

Általad,
Érted,
Veled és

Neked,

A megsüvegelt butaság

A megsüvegelt butaság

Fürgén illegeti magát.

Tudja, hog tőle függ a rend,

Ő tartja a világot fent,

Mert különben lezuhanna,

S mindenki rajta tiporna.

A hülyék az Istent hiszik,

Aki pedig nem létezik.

Keményen kihúzza magát

A megsüvegelt butaság.

Nekrológ-töredék a mohácsi csata emlékére.

Mohács fölött por kavarog,
Nagy csata volt ott,

Magyarok.

Ország,

Király,

Mind odalett,

Ami veszhetett,

Ott veszett.

Tömegsírokat fű takar;

Azóta is csak

Zűrzavar.

Mindig újabb varjú károg,

Mindig újabb szulejmánok.

Mindig akad újabb horda,

Mindig vér cseppen a porba.

Nagy kincs a szuverenitás.

Nem pótolhatja semmi más.

A nemzeti önismeret

Csodát csakis akkor tehet,

Ha Bátorsággal párosul,

S megtanul

Hinni

Magyarul.

A mohácsi mező alatt

Régi magyarok nyugszanak,

De a Nap még ma is ragyog,

Vannak még

Élő 

Magyarok.

Nem önfeladás,

Magyarok;

Mohács fölött

Por kavarog.

Csőcselék-filozófia

Csőcselék-filozófia

Száll a Béke poraira.

Aki jól él? Biztos tolvaj,

Aki sikeres? Fején vaj.

Aki szép, börtönbe menjen,

Aki okos, buta legyen.

Ha csak ebben van élvezet,

Az Jóra sohasem vezet.

Közeleg az ostoba vég?

Nem marad más, csak hulladék?

Morog a vérengző menyét;

Isten csóválja a fejét.

Én becsületes maradok

Bárki bármit csacsog, nyafog,
Én
Becsületes

Maradok.

Amit tenni lehet,

Teszem,

Csak az Igazságot

Hiszem.

A hatalom nem kenyerem,

A bosszú-dühöt megvetem.

Semmiségért nem nyomulok,

De dolgozom,

Amíg tudok.

Egyszer majd úgyis

Meghalok,

De

Becsületes

Maradok.

Boldogasszony ezüst fénye

Boldogasszony ezüst fénye

Világít a vaksötétbe.

Akit lidércfény nem vakít,

Láthat valamit,

Valakit.

Irányt, utat

Annak mutat,

Aki a 

Jó után kutat.

Profán szemnek nem világít,

Nem hagy cserben,

Sosem ámít.

Túlerőt nem kalauzol,

Csendben világít

Valahol,

Vezeti azt, aki

Bátor,

Ki, a végzet hatalmából.

Vezet minket

Isten elé,

Erkölcsi világrend felé.

Jóra vágyók

Jó

Reménye;

Boldogasszony ezüst fénye.

Ha üzen a Vén Hallgatag

Ha üzen a Vén Hallgatag,

Nem hallja semmilyen csapat,

De hallhatják az egyének,

S hallja

Az Emberi Lényeg.

Más helyett terhet nem visel,

S Isten előtt sem képvisel

Senki sem, 

Csupán önmagát.

Ha nyitja lelke ajtaját

Eljutnak hozzá a szavak,

Mert:

Üzen a

Vén

Hallgatag.

Augusztus a végét rója

Augusztus a végét rója,

Útra készül már a gólya.

Csöndes szélben

Idő pereg;

Felébred a gondfergeteg.

Elmúlás médiafrontja

Rossz ajánlatait ontja.

A Múlt lassan szerteszéled,

Nyár illan,

Múlik

Az Élet.

A felszín örvend vagy jajgat,

Kék az Ég,

Az Isten hallgat.

Remény a

Jövő adója;

Augusztus a végét rója.

Az egykori Atlantisz szigetén

Az egykori
Atlantisz szigetén,
Valahol

A nagy vizek közepén.

Voltak kunyhók,

Akadtak paloták;

Akadtak bölcsek,

Voltak ostobák.

Ott is nyüzsögtek irigy emberek,

És voltak talán

Boldog

Kevesek.

Belül Szerelem,

Meghitt otthonosság;

Kívül

Makacs, irigy boldogtalanság.

Volt, aki másoknak csak bajt remélt;

S a

Boldog ember

Ott is

Többet

Élt.

Aztán feljött rájuk

A vizek árja.

Rájuk kattant az

Idők néma zárja,

Széttörtek,

Mint kövön a porcelán,

Mauzóleumuk

Az óceán.

Éltek egykor

A vizek közepén,

Az elsüllyedt

Atlantisz szigetén

Csak azért sem csüggedünk el

Csak azért sem csüggedünk el,

Nem arra való az ember.

Rossznál rosszabb előjelek;

Nagy ronda huhogó sereg,

Itt is, ott is azt hirdetik,

Hogy vészkorszak közeledik.

Látom én is.

Minden dadog,

Elfogyhatnak a távlatok.

Látom én is.

Megmaradok,

Ha nem,

Legfeljebb meghalok.

A Nap így is, úgy is felkel,

Csak azért sem csüggedünk el.

Phlegethon-parti hőségben

Phlegethon-parti hőségben
Reszket a jelen

Egészen.

Minden szépség rommá érett;

Minden igazság elégett.

Közönyt izazd a messzeség,

Negyven fokban fullad az ég.

Végzet-jövő jelképe ez,

Vagy csak Isten próbára tesz.

Reményt vigasztaló szélben;

Phlagethon-parti hőségben.

Nyári hőség a Styx partján

Nyári hőség a Styx partján;

De ott most is minden halvány.

Csendes tompa pasztellszínek

Nézik a közönyös vizet.

Csendesednek a bolondok;

Ködbe foszlanak a gondok.

Hatalmas szomorúfüzek

Vetik a tekintetüket

Lefelé a néma vízre,

Mirtuszok ringanak vele,

S fenn bakacsin diadémot

Tartanak a krizanténok.

Csöndesen folynak a vizek.

Itt soha senki nem siet.

A Styx nem apad, nem árad,

Tükrözi a ciprusfákat,

Közönyösen fut, nem kutat,

Nem is személi az utat.

Sorompók sehol nem állnak,

Itt soha senkit sem várnak.

Ide parancs sose rendel,

De aki jön, nem küldik el.

Itt ül egy percig,

Egy napig,

Aztán érte jön

A ladik.

Odaát a vén kegyelmes;

A Styx partján minden csendes.

Pátosz nélküli világban

Pátosz nélküli világban

Sivár lelki pusztaság van.

A gonosz erkölcsöt oktat,

Igazságot csöndre szoktat,

Tolvaj hódolatot fogad,

Lopással vádol - másokat,

Az ostoba szólam dörög,

Oltárokon profit zörög,

A hatalom őrzi sarát,

Fennen imádja önmagát,

Hájasodik kufár banda,

S minden csupa propaganda.

A Pátoszra vigyázni kell,

Sohasem veszíthetjük el,

Adjunk neki menedéket

Csendben őrizze

A Lélek,

Hagyjuk titokban a 

Létét,

Úgy nyerhetünk

Jövőt,

Békét.

Tartsuk egészségben, 

Frissen;

A Pátoszban lakik

Isten.