Phlegethon-parti hőségben

Phlegethon-parti hőségben
Reszket a jelen

Egészen.

Minden szépség rommá érett;

Minden igazság elégett.

Közönyt izazd a messzeség,

Negyven fokban fullad az ég.

Végzet-jövő jelképe ez,

Vagy csak Isten próbára tesz.

Reményt vigasztaló szélben;

Phlagethon-parti hőségben.

Nyári hőség a Styx partján

Nyári hőség a Styx partján;

De ott most is minden halvány.

Csendes tompa pasztellszínek

Nézik a közönyös vizet.

Csendesednek a bolondok;

Ködbe foszlanak a gondok.

Hatalmas szomorúfüzek

Vetik a tekintetüket

Lefelé a néma vízre,

Mirtuszok ringanak vele,

S fenn bakacsin diadémot

Tartanak a krizanténok.

Csöndesen folynak a vizek.

Itt soha senki nem siet.

A Styx nem apad, nem árad,

Tükrözi a ciprusfákat,

Közönyösen fut, nem kutat,

Nem is személi az utat.

Sorompók sehol nem állnak,

Itt soha senkit sem várnak.

Ide parancs sose rendel,

De aki jön, nem küldik el.

Itt ül egy percig,

Egy napig,

Aztán érte jön

A ladik.

Odaát a vén kegyelmes;

A Styx partján minden csendes.

Pátosz nélküli világban

Pátosz nélküli világban

Sivár lelki pusztaság van.

A gonosz erkölcsöt oktat,

Igazságot csöndre szoktat,

Tolvaj hódolatot fogad,

Lopással vádol - másokat,

Az ostoba szólam dörög,

Oltárokon profit zörög,

A hatalom őrzi sarát,

Fennen imádja önmagát,

Hájasodik kufár banda,

S minden csupa propaganda.

A Pátoszra vigyázni kell,

Sohasem veszíthetjük el,

Adjunk neki menedéket

Csendben őrizze

A Lélek,

Hagyjuk titokban a 

Létét,

Úgy nyerhetünk

Jövőt,

Békét.

Tartsuk egészségben, 

Frissen;

A Pátoszban lakik

Isten.

Vízöntő nem alkudozik

Vízöntő nem alkudozik.
Nem törtet,

Nem tolakodik.

Néz a Múltba,

Néz Jövőbe,

Nem "halad",

De megy

Előre.

Hamis dallamot nem kedvel

Munkálkodik fényes kedvvel.

A látható Jövő ritka,

De mindig a Múlt a titka.

Vízöntő nem panaszkodik,

És sohasem alkudozik.

Augusztusi nyárutóban

Augusztusi nyárutóban
Keményen tűz még a Nap;
Pedig a Nyár asztalán már

Ott az utazókalap.

Augusztusi nyárutóban

Még sok kérdés nyílt marad,

Sokan csak most próbálják meg

Bepótolni a nyarat.

Augusztusi nyárutóban

Kövön koccan a kerék;

Nem tudjuk, mi van előttünk:

Fényes út vagy szakadék.

Augusztusi nyárutóban

Minden Lélek megpihen;

Minden jelen filozofál,

Minden jövő szertelen.

Augusztusi nyárutóban

Jólesnek a szép szavak;

Sose jöjjön többé vissza

Se intrika, se harag.

Augusztusi nyárutóban

Félbehagyott

Munka vár;

Felelősség nagykabátja

Már Őszre meg Télre vár.

Talán majd egy csendes ulti

Talán majd egy csendes ulti,

Ha a virtus még nem múlt ki.

A parti rossz irányba fut,

Megcinkeltek minden adut,

Tök királyok szamárháton,

Hamis ászból van vagy három,

És a tökfilkó váltogat

Parti közben szabályokat.

De a Remény tartós szövet,

Egyszer jobb lapjárás jöhet.

Meg lehet majd szabadulni;

Majd egy csendes, piros ulti...

A Styx csak távolról rémlik

A Styx csak távolról rémlik;
Nyárutóban járok

Térdig.

A kor nem bűn,

Nem is érdem;

Van munkám.

Van miért élnem.

Idő láncában szem vagyok,

Múltat hoztam,

Jövőt hagyok.

Már rövidülnek az esték,

Ugyanaz a 

Kötelesség.

Van kit szeretnem,

Van Hitem;

Köszönöm Neked,

Istenem.

Van jog és van kötelesség

Van Jog és van
Kötelesség;

Vannak hajnalok és esték,

Van ifjúság meg öregkor,

Van miért, hogyan és mikor.

Jog nélkül a kötelesség

Cellafalra száradt festék,

Kötelesség nélkül a jog

Ostobaságokat dadog.

Hogyha az egyik elmarad,

A másik se mond igazat.

Nem léteznek körkörösen,

Hanem csakis

Kölcsönösen.

E kettő 

Emberré avat,

De egyik sem hiányozhat.

Lesz

Szabadság,

Függetlenség;

Míg lesz

Jog és

Kötelesség.

Nyári Szabad Akaratok

Nyári Szabad Akaratok

Lelke mindenütt gomolyog,

S annak, aki hallja őket,

Lelki Békéjévé nőnek.

De a csőcselék-emberek

Számára soha nincsenek,

Mert a buta profán lárma,

A dallamukat elzárja,

S aki erkölcsileg civil,

Annak nem jut, csak a nihil.

Csak bömböl a profán karám,

Fújtat, mint a vén gőzkazán,

Halált, börtönt vágyva másnak,

Mindenhová árkot ásnak

Szabad Akaratok nélkül,

Istent is elhagyva végül.

A Béke csöndesen ragyog;

Nyári 

Szabad

Akaratok.

Augusztus forró vizein

Augusztus forró vizein

Vánszorog a csónak;

Ifjú Múltból 

Vén Jövőbe

Megyünk

Hírmondónak.

Karmazsin Nap izzó gömbje

Fejünk fölé hágott;

Vén augusztus rejtegeti

Valahol

Mohácsot.

Világos is,

Meg Trencsén is

Ott a tarsolyában;

Nagyon sok

Vidám emlék jön

Így

Átabotában.

Az ördög vigye Mohácsot!

Magyarnak születtünk;

Bár úgy tűnik,

Okosabbak

Azóta se lettünk.

Soha többé nem hódolunk

Pénznek,

Gonosz szónak;

Augusztus forró vizein

Vánszorog a csónak.

Tök alsó kikelt magából

Tök alsó kikelt magából,

Mindenkit mindennel vádol.

A pakli megint szétterül,

Még egy tök passz se sikerül.

Át kéne a szabályt írni,

Akkor nem kellene sírni.

Hallgatnak a többi lapok,

Tök passz bukik,

Alsó nyafog.

Tök-honban még tök sem gátol,

Majd újra kikel magából.

Platón most is megfelelne

Platón most is megfelelne

Az összes "modern kérdésre"

Minden dogmától mentesen,

Érthetően,

Egyszerűen.

Nem nézne tekintélyt, rangot,

Doktrínát, eszme-sallangot,

Azt se, mi az, ami "halad".

Megmondaná az

Igazat.

Polkorrektté sose válna,

Rossz oldalra sose állna.

A hatalom nem nevetne.

Platón most is megfelelne.

A becsületes szent Pátosz

A becsületes szent Pátosz

Magától nem jön a házhoz.

Isten mindig ingyen adja,

Akinek jár, meg is kapja,

S napról napra

Évről évre

Mindig dolgozni kell érte.

Általa szent Létre éled

És igazzá lesz

Az Élet.

A Tisztességet vigyázza,

A Szerelmet koronázza.

Hazug szó, tett teszi tönkre,

Elillanhat mindörökre,

Lesz helyette örök kétség,

Meg profán közönségesség.

Mindig áld,

Soha nem átkoz

A becsületes szent

Pátosz.

Múlik már a Nyár

Múlik már a Nyár,
Sárgul a határ;
Tutaját az Idő Őszre

Kormányozza már.

Nincs polémia,

Csak elégia;

Harmatcseppekből pislog ránk

A nosztalgia.

Már van némi szél,

Minden lúd kövér;

Nyári hőség-diktatúránk

Lassan véget ér.

Múlik már a Nyár,

Augusztusra jár;

Egyre szűkebb úton kocog

Az égi batár.

Múlik már a Nyár,

A vén gólyapár;

Fiókáit készíti a

Hosszú útra már.

Múlik már a Nyár,

Felnő a madár;

Újra kiszámíthatatlan,

Hogy ránk majd mi vár.

Minden véget ér,

Vénül a tenyér;

Újra attól kell félni, hogy

Drágul a kenyér.

Múlik már a Nyár,
Sárgul a határ;
Tutaját az Idő Őszre

Kormányozza már.

Különleges Naprendszerünk

Különleges Naprendszerünk

Sok választ adhatna nekünk,

Ha ködökbe nem burkolná,

És előlünk nem titkolná.

Természetesnek érezzük,

És közben észre sem vesszük,

Milyen titkokat rejteget.

Phaethón lelke hol lehet?

A sok aszteroid között

Milyen sunyi üstökösök

Ébrednek fel egyre-másra,

S indulnak ámokfutásra?

Milyen volt a Mars?

Mivé lett?

Hol vert gyökeret

Az Élet?

Mik történhettek nagyon rég?

Mi mindenről nem tudunk még?

Milyen játékot űz velünk

Különleges Naprendszerünk?

Inognak a távlatok

Inognak a távlatok,
Tetőzik a hőség;
Ostoba szóáradattal

Nulla felelősség.

Fuldoklik a jövendő

Izzad az ég alja;

A világot a butaság

Uralni akarja.

Mene tekel ufárszin

Most lesz egyre hosszabb

Mostantól tán rosszabbra is

Jön majd a még rosszabb.

Tán messze még a Styx partja

Tán messze még a Styx partja,

Lelkem nem ijedős fajta.

Ha életem ködbe suhan,

Amint parancsolod, Uram.

Ha meg engedsz tovább élni,

Már semmi értelme félni.

A világ olyan, amilyen,

Van Szerelmem,

Akad Hitem,

Ami kompenzálni tudja,

S amíg élek, akad

Munka.

Politika, sunyi kánon

Tőlem mindig nagyon távol,

S ezután is távol marad,

Elvem a

Szabad Akarat,

Meg az

Erkölcsi Világrend,

Ahol se profit, se álszent,

Se buta hatalom-banda,

Se édeskés propaganda.

S ha közel jön a Styx partja,

Legfeljebb átkelek rajta.

Mindig független maradok

Mindig független maradok,

Bármilyen lidércfény ragyog.

Szirén akármit énekel,

Magamat nem árulom el.

Édeskés hamis dallamok

Raja árad, recseg, makog,

S feldíszített hazugságok

Okoznak elvakultságot.

Ezzel sokra tán nem viszem,

Ami nem igaz,

Nem hiszem.

Szirupos hang bármit csacsog,

Mindig független maradok.

Nem globalizmussal

Nem globalizmussal jut a Földnek népe előre;

Az csak a rosszat még rosszabbá teheti.

Nem nyereségőrült szférában röpköd az Isten;

Jézus a kunyhóban jobban érzi magát.

Majd ha az összes nemzet együtt indul az útra;

Egyszer a távolban felvillanhat a Cél.

Nyári szabad Pillanatok

Nyári szabad
Pillanatok

Aranyozzák be a napot.

Jobb, ha most tartalékolunk,

Jobb időkre nem várhatunk.

Még Nyár van.

Még a Nap éget,

Még Nyár van,

Még tart az 

Élet.

Még a Remény

Visszaragyog;

Nyári

Szabad

Pillanatok.

Őrült nyári fülledtségben

Őrült nyári fülledtségben
Forr a levegő,
Vén Idő homályos arcán

Újabb nyár-redő.

Sűrű katlan,

Mozdulatlan,

Őrjöng a Napunk;

Fővünk,

Sülünk,

Izzadunk, de

El nem olvadunk.

Büszkén, hetykén triumfálva

Tombol a meleg,

El akarja feledtetni

Végleg a telet.

Szirénázó vészjelzések

Utcán csuklanak,

Mentőkocsik rohannak el

Az ablak alatt,

Légbőlkapott rosszhír-tömeg

Felénk törne át,

Egy gombnyomással zárjuk el

A hisztériát.

Van Jelenünk

Van Múltunk és

Lesz majd 

Holnapunk;

Fővünk,

Sülünk,

Izzadunk, de

El nem olvadunk.

Jó hazavárni Téged

 

Jó hazavárni
Téged
Jó vágyakozni
Rád,
Utánad,
Érted;
Ahogy elmúlnak pillanatok, órák,
Jó egyre jobban vágyakozni
Rád,
Lassan-lassan bekerít
A féltés féltő halmaza...
Most már aggódom,

Gyere haza!

Beleszerettünk Egymásba

Beleszerettünk 
Egymásba
Valaha,

Első látásra.

Amilyennek megláttalak,

Ma is épp olyannak látlak,

S Te is olyannak látsz engem,

Mint amikor szembeültem

Veled

Ott, az étkezdében,

Csak tegnap volt,

Milyen régen...

Valaha

Első látásra

Szerettünk bele

Egymásba.

Hálát adok az Istennek

Hálát adok az

Istennek,
Hogy szeretek és

Szeretnek.

Hogy udvaromon

Nap ragyog,

Hogy élek és

Dolgozhatok.

Hogy van még mit

Megköszönnöm,

Hogy van Kihez

Hazajönnöm.

Szerethetek,

Szerethetnek.

Hálát adok

Az Istennek.

Hun és avar szólni készül

Hun és avar szólni készül

A hazug szó meg nem térül.

A Múltnak új medret nem ás

Másfél százados rombolás.

Krónikák csendben figyelnek,

Ha jól kérdezünk,

Felelnek.

Felnézünk a pannon

Égre;

Az Urálból

Vissza,

Végre.

Tagadott Múlt újra épül;

Hun és avar szólni készül.

Homérosz az Öröklétben

Homérosz
Az Öröklétben,

Tán büszkén, de nem kevélyen

Trónol túlvilági hegyen,

Ő a

Titokfejedelem,

Ül szép csendesen merengve,

S derűsen néz

A Jelenre.

Élete már örök ködben,

Művei tartják életben.

Írásaiból tanulunk,

S az Emberről

Mit sem tudunk.

Alacsony volt?

Magas?

Izmos?

Tán vak volt,

De az se biztos.

A tudomány erősködne,

Kérődzve és erőlködve

Próbál a nyomára jutni,

Mégse lehet semmit tudni,

Hogy hol élt, hogyan és mikor.

Na, de a tudomány frivol,

S ha a múlt keményen néma,

Tudás helyett lesz - doktrína,

S Homéroszt a tények helyett -

Megszállták az elméletek.

Volt olyan, hogy letagadták,

Azt később  nagyon megbánták.

Megkettőzték, darabolták,

Műveit másokra fogták,

S ha egy dogma semmivé lett,

Találtak más rögeszméket.

Homérosz csöndben mosolygott,

De néha közéjük csapott,

S újabb ostoba doktrína

Szállt örökre a pokolba.

Ködalakját némán nézzük,

Szeretjük,

De ma sem értjük.

Trónol túlvilági hegyen,

Ő a

Titokfejedelem,

Ül szép csendesen merengve,

S derűsen néz

A Jelenre.

Büszkén

De sosem kevélyen

Homérosz

Az öröklétben.

Hatvanötödik évemben

Hatvanötödik évemben

Nem hiszem, hogy van véletlen.

Hogy holt anyag titkot kevert,

S véletlenül életre kelt.

De hiszem: bennünk

A Lélek;

S a Lét törvénye

Az Élet.

Nem hiszek a hivatalban,

Süket kánon-hatalomban,

Individuális gőgben,

Világ-felelőtlenségben,

De hiszek 

Identitásban,

Hit

Szabad Akaratában,

Becsületben,

Tisztességben,

Hogy jóra való

Az Ember.

Nem hiszek a túlerőben,

Világprofit-keltetőben,

Hazug demagógiában,

Globális világkarámban,

Ahol összekevert népek

Lebutított nyája béget.

De hiszem:

Nemzetek, Népek

Egyszer majd felnőtté érnek,

S Múltat-Jövőt kézbe véve,

Lesz majd Jelen,

Lesz majd

Béke.

Nyári napon,

Békességben;

Hatvanötödik évemben.

Két világháború után

Két világháború után

Néz az Ember nagyon bután.

Áll a jövő kapujában,

De csalódott önmagában,

Ezért még nem mer belépni,

Még fél hinni,

Fél nem félni.

Ha hitét elveszítette,

Tán önmagát engesztelje?

Álpátosz és hamis gesztus

Után mindig új konfliktus.

Nem bocsánatot kell kérni,

Csak tisztességesen élni.

Hatalom, profit - bálványok;

Fölöttük vén varjú károg,

Hív újabb zsákutcák felé,

Újabb versengések elé,

Hogy a jövő megint legyen

Kölcsönösen előnytelen.

Most sem vagyunk jobbak, szebbek,

Most sem vagyunk "fejlettebbek".

Nem számsorok, statisztikák,

Nem fegyveres ármádiák,

Nem üres kánon-kultúra

Készít fel az igaz útra,

Nem is nagyképű tudomány

Hanem csak az 

Érzés...

Talán.

Csak a bennünk lakó

Isten,

Tiszte, hogy tovább segítsen.

Néz az Ember nagyon bután

Két világháború után.

Fiatalabb driász - Nagy temető a régmúltban

Nagy temető a régmúltban,

Időtől össze nem roppan.

Mélyében nyugszik nagyon rég

Egy Előző Emberiség.

Sírján sok évezred szipog;

Titka - ezerszeres titok.

Egy sokat tűrt régi világ

Szenvedte a tragédiát,

S az amnéziás jelen

Szemén dogmahályog terem,

Feltámadni sose hagyja,

Emlékét is letagadja.

Ha feljönne a múlton át,

Elsüllyednének a dogmák.

Lenne helyettük jobb Jelen,

Meg valódi

Történelem.

Tetszhalálban,

Nyugalomban;

Nagy temető a régnúltban.

Eridanus zord vizein

Eridanus zord vizein
Suhan a hajó;
A világ terhe növekszik,
Mégis:

Élni jó.

Már látszik a veszedelmes,

Hatalmas kanyar;

Felelős és felnőtt ember

Tudja, mit akar.

Mindkét part mellett bűzölög

A sötét mocsár;

Van, akinek az élet csak

Cirkusz vagy bazár.

Elhagyott kopár domb fölött

Eső lába lóg;

Csak odáig merészkednek

A megalkuvók.

Jobbról-balról egy-egy holtág

Pusztába vezet;

A kánonok követése

Csak oda vihet.

Eridanus habjaiban

Száz veszedelem;

Talán pusztulás a vége,

Talán győzelem.

Cél a diadal, vagy halál,

A hajó szalad;

Kormánykerék mellett áll a 

Szabad Akarat.

Szél fúj.

Kanyar közeleg. A

Láthatár fakó;

Eridanus zord vizein

Suhan a hajó.

Hatvanötödik nyaramon

Hatvanötödik nyaramon

Nincs az Életre panaszom.

Van csodálatos

Asszonyom;

Féltem és szeretem

Nagyon.

Van 

Otthonom,

Munkakedvem;

Isten nagyon szeret engem.

A Boldogságot harapom

Hatvanötödik nyaramon.

A hatalom mindig gyáva

A hatalom mindig gyáva,

Tüsszentést is cenzúrázna.

Minden bátor szót megvádol,

Fél az illojalitástól,

Fél, hogy támad új eretnek,

Ordít,

Ne lássák, hogy retteg.

Napot, Holdat is eltérít,

Maga köré falat épít,

Azt képzeli, világot vált,

Ritkán használ,

De sokat árt.

Nem az Isten földi képe,

Csak az Idő tölteléke,

S a parti végén: durák.

A hatalom -

Nyomorúság.

Nem sas, csak pulyka, vagy páva;

A hatalom

Mindig gyáva.

Hatvan fölött már érzékelhető

Hatvan fölött már érzékelhető,
Hogy mi hamis,
S mi igazi

Erő.

Hogy mi az,

Ami még él, és

Kitart,

Hol van mocsár, és

Merre van a

Part.

Már nem számít a talmi hangzavar,

Nem szédít hatalom,

Se hivatal.

Már alig halljuk, mit bömböl a bamba,

Elnyomja lelkünkben

A Lét Harangja.

Ahogy szép csöndben susognak

Az évek,

Már megértettük, mennyit ér

Az Élet.

Hogy mit mond Isten,

Hol lehet jövő;

Hatvan fölött már

Érzékelhető.

Boldogasszony ajándéka

Boldogasszony ajándéka

Nem arannyal teli véka,

Hanem a tiszta

Érzelem;

Isten,

Magyarság,

Szerelem;

S tán az egész 

Emberiség;

Hogy mikor

Kell;

Mikor

Elég.

Már nem csatatérre állás,

Hanem a meg nem alkuvás.

Boldogasszony ingyen adja

Annak, aki elfogadja.

Nem hatalom,

Nem is préda;

Boldogasszony ajándéka.

Amíg élünk, bízni kell

Amíg élünk, 
Bízni kell,
Hinni, hogy majd

Jobb jön el.

Pesszimizmus?

Fél halál;

Jelent ront,

Jövőt zabál.

Panaszkodni?

Rossz cipő;

Nagyobb érték

Az Idő.

Bármi hamis

Nóta zeng;

Az Életünk

Csak Mienk.

Egyszer úgyis

Jobb jön el;

Amíg élünk

Hinni

Kell.

Szivárog velem az Idő

Szivárog velem az Idő
Lassan, csöndesen;
Szeretek,
Dolgozom,
Élek

Békességesen.

Ködös Múlt,

Zavaros Jelen,

Homályos Jövő;

Mindig új zuhatagokra

Talál az Idő.

Idő medrébe a végzet

Sok zátonyt helyez;

Vitorla nincs,

Csak a Szabad Akarat

Evez.

A holtágakban a fátum

Nem legyőzhető;

Bár látszatra szép ott minden,

Meg előkelő.

Fut az Idő,

Mozgásában

Soha sincs zavar;

Bárhol bíráskodhatna, de

Sehol sem akar.

Szeretek,
Dolgozom,
Élek

Békességesen;

Szivárog velem

Az Idő

Békességesen.

Fiatalabb driász átka

Fiatalabb driász átka

Még ráterül a világra.

Régmúltunkon vén ködlepel;

Önmagunkat vesztettük el.

Szanaszét hatalmas nyomok,

De tudományunk toporog

Amnéziával megverve,

Dogmákkal elszigetelve.

Isten tán könnyeket hullat,

Mi meg tapodjuk

A Múltat,

Erkölcsünk elfakult festék,

Vezérünk a kicsinyesség.

Feloldoztatását várja

Fiatalabb driász átka.

Kicsi Társsal kicsi házban

Kicsi
Társsal,
Kicsi 
Házban;

Hömpölygő nagy élet-árban.

Szerény hétköznap-keretben,

Hatvan fölött

Mind a ketten.

Halk pátosszal körülvéve;

Kéz a kézben,

Együtt élve.

Szerelemben

Boldogságban;

Kicsi

Társsal,

Kicsi

Házban.

Renonsz van a tök durchmarsban

Renonsz van a tök durchmarsban

El kell mondani, de lassan,

Hogy az ostoba megértse,

Akárhogyan bámul félre.

Tök filkó tízest nem üthet;

Az nem hozzáértő ötlet,

A tök durchmars ezzel bukott,

Be kéne dobni a lapot,

Mert a kibicek - szegények,

Nem tudják, hogy mit beszélnek,

Hiába is bólintanak,

Mert semmit sem ér ez a lap.

Tök király bámul puffadtan;

Renonsz volt a tök durchmarsban.

Pátosz nélkül Isten sincsen

Pátosz nélkül Isten sincsen;

Profán bálvány fiktív kincsen,

Mindennapos trágárságok

Árulnak olcsó világot.

Szakaszos életcélokkal

Dübörög a halálfutam,

S "világba vetett" léteket

Még a gazdájuk sem szeret.

Felvilágosult butaság

Bámulja a saját hasát,

Kölcsönösen előnytelen

Versengések hada terem,

Erkölcsi világ nem éltet,

Csupán fogyasztás az élet.

De a hétköznapi 

Pátosz

Boldogságot hoz

A Házhoz,

Elringat,

Csendesen szeret,

S mindig

Isten felé vezet.

Pátosz szentel,

Tart meg frissen;

A Pátosszal

Eljön

Isten.

Néhai Phaethón lelke

Néhai Phaethón lelke

Kinn az űrben bolyong egyre.

Divat fertőzi az eget,

Ritkul már

Az Emlékezet.

Ki zuhant le?

Hová?

Mikor?

Emlék imbolyog valahol.

A Régmúltat lenézi a

Buta modern amnézia,

És az öntelt, kába jelen

Nem látja, mi van

A Hegyen.

Mély, halálos örök este...

Néha Phaethón lelke.

Vízöntő önmaga marad

Vízöntő önmaga marad

Akármilyen egek alatt.

Akárhány számítás oson

A damaszkuszi utakon,

Ha önimádó ripacsok

Édeskés szózata susog,

S festett tarka művirágok

Építenek zsarnokságot,

S ha rossz hang a fülét bántja,

Többé a vállát se rántja.

Hogyha hazug utópiák

Után kap a buta világ,

Poshadt humor-szörnyűségek

Most már egy mosolyt sem érnek,

Amikor már zene helyett

Csak a barmok üvöltenek,

Nem idegesíti magát,

Csak él,

Ha még élhet tovább.

Isten mond mindig igazat;

Vízöntő önmaga marad.

Még mindig Styxen ideát

Még mindig Styxen ideát
Láthatok tiszta

Ideát,

Meg a hamisból is sokat,

Amit fennhangon osztogat

Szegény világ.

Mennyi talmi,

El kell előlük hajolni.

Mennyi önhitt, buta lárma

Van díszdobozba bezárva

Sok idióta egóba

A világ kezdete óta.

A tiszta érzés más eset;

Abból van egyre kevesebb.

Hatvanötödik évemben

Tán vagyok már olyan ember,

Akit hatalom nem ámít,

A lidérc hiába csábít,

Aki ilyennek megmarad,

És végig állja a sarat.

Bármit is üvölt a tömeg,

Nem félek,

Nem is nevetek.

Vannak még

Tiszta

Ideák;

Élek még

Styxen ideát.

Kis vármegye Ugocsa

Kis vármegye Ugocsa,
Mégse coronat;
Idő Anyó a sarokban
Csöndben

Varrogat.

Lehet gigantikus a

Feketeruhás;

Kis országban

Nem létezik

Visszavonulás.

Bólogathat akárhány

Siheder zupás;

Ugocsában nem volt, és ma

Sincs megalkuvás.

Mind az összes ripacsok

Szirénvigyora;

Annyit se ér, mint egy kopott

Pipacsutora.

Állhat az ablak alá

Fekete fogat;

Amíg Ugocsa létezik

Nem lesz coronat.

A tök négyász be lett mondva

A tök négyász be lett mondva,

Jobbról meg azonnal kontra.

Tök királyon selyemcondra,

Felcsikorog a rekontra.

Talán a nagy arc a lényeg,

De - lapok is kellenének.

Minden nagyon jónak látszik;

Csak az adu ász hiányzik.

Itt vagy most is körülöttem

Itt vagy most is
Körülöttem

A Te férjednek születtem.

Egymásért,

Egymásnak vagyunk,

Ez már a sokadik nyarunk.

A Varázsod egyre mélyül;

S a Szerelem sose vénül.

Jövendő lebeg fölöttem,

Amíg itt vagy körülöttem.

Szabad akaratok nyara

Szabad akaratok nyara;

Felhő fut az égen tova.

Napsugaras

Függetlenség;

Szerelemből sose elég.

Ameddig van célom, 

Tudom:

Nem kell éreznem a korom.

Isten és

Anikóm

Velem;

Terveimet véghezviszem.

Magyar vagyok,

Férj és

Apa;

Szabad akaratok nyara.

Per aspera ad astra

Per aspera ad astra,
Szállj igaz dal,
Magasra
Áradj szét 
A szárazföldre,
Óceánra,
Síkságra meg

Havasra.

Per aspera ad astra,

Ne nézz rangra,

Se kasztra,

Ne nézd,

Hogy az

Igaz Jövő

Mindig el van halasztva.

Per aspera ad astra,

Ne adj hamis malasztra,

Ne hagyd, hogy

Az értékeket

Előled befalazza.

Per aspera ad astra,

Ne ess dogmában hasra,

Ne szállj giccses palotára,

Se csiricsáré kasra.

Per aspera ad astra,

Ne félj, hogy nem sikerül,

Hogyha senki nem mer,

Akkor

Neked kell majd

Egyedül.

Per aspera ad astra,

Csillagúton előzni,

Most már a legyőzhetetlent

Kell

Örökké

Legyőzni.

Kertünkben sok kismadár

Kertünkben sok kismadár,
Élvezik, hogy itt 
A Nyár;
A legtöbbje
Évek óta
Itt lakik, vagy

Visszajár.

Hangos kis madársereg,

Fészkek feketéllenek,

Valamelyik 

Minden percben

Csipog,

Csacsog,

Csicsereg.

Kertünkben sok kismadár,

Itt lakik, vagy

Visszajár;

Tudom, hogy már

Irigykedik

Miattuk

Sok régi

Nyár.

Platón átlátott a szitán

Platón átlátott a szitán;

Bármit szólt sok köpcös titán

Felől hivatali nóta,

Akármit hazudtak róla.

Sok ezer éves a sablon:

Gonosz, aki nincs hatalmon,

De aki éppen kormányoz,

Mindig erkölcsi áldást hoz.

A hatalom ezt lihegte,

Platón egy szavát se hitte.

Csak abban hitt, amiben kell:

Valahol

Létezik

Isten.

Minden propaganda silány.

Platón átlátott a szitán.