Ahogy régen,
Talányosan.
Nyári hajnalokban suhan
Fejünk felett
Varázsosan.
Mosolyog,
Magához emel,
Tudja, hogy nem felejtjük el.
Ateizmus, ha komorlik,
Addig vár, míg el nem múlik.
Hogyha idegen hatalom
Szennye ül a nyárfasoron,
Könnyedén megrázza magát,
S int felénk:
"Mindig van tovább!"
"Minden bitorló elzörög,
A hazugság sose örök."
Bármilyen kevesen vagyunk,
Mindig a népe maradunk.
Megifjodik minden
Nyárral;
Eltársalog a vén fákkal.
Ma is hozzánk szól a hangja,
Hallja is,
Aki akarja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése