Viharra várva

Fülledt, ragacsos meleg

Zsibbasztóan ténfereg.

Perzsel, nyúz a levegő,

Elszivárog az Erő.

Száraz föld esőre vár,

Fulladozik a határ.

Fáradt, sivatag-korok

Egén közöny csámborog.

A szélben bogáncs forog,

Szépség, erkölcs – párolog.

Portengerbe fúlt a menny;

Trónuson zörög a szenny.

Poshadt kánon nyekereg,

Körülötte holt berek.

Valahol már fény lobog,

Jövő füstje gomolyog.

Mint vad, kemény égi kar,

Készülődik a Vihar.

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - XLVII.

NEGYVENHETEDIK RÉSZ

Most kezdődött azonban az ostromlottak számára a neheze.

A város védelme eleve nagyon nehéz volt, hiszen az amúgy is elégtelen tüzérség zöme a várban nyert elhelyezést. Horváth Márk nem akart a várból egyetlen löveget sem a városba telepíteni, mert az azzal a veszéllyel járt volna, hogy ha a török bárhol áttöri a város védelmét, elveszíti a lövegeket. Kettős veszteség lett volna: az ágyúk nemcsak az ellenség kezére kerülnek, de az haladéktalanul be is veti őket a vár ellen.

A pasa nagy eréllyel vezette Szigetvár ostromát.

A szigetiek foggal-körömmel védekeztek. Igyekeztek információt szerezni, és ez több alkalommal sikerült is. A találékonyan szervezett „nyelvfogási” akciók közül több is sikerrel járt, a török ébersége ellenére.

Június közepén egy elfogott török tiszt a következőt vallotta:

„a basának az a szándéka, hogy 2 hónapig marad itt és azt a várat nem hagyja itt, amíg azt be nem veszi”.

Ez természetesen nagyon rossz hír volt. Szigetvár aligha állhatott ki egy két hónapon keresztül tartó ostromot.

A pasa számolt azzal, hogy a védők utolsó erejükig harcolni fognak, és a várat csak nagy áldozatok árán foglalhatja el.

Szakszerűen folytatta tovább az ostromot. A jelek szerint egyáltalán nem számított felmentő seregre.

Ez az a pont, ahol egészében vehetjük szemügyre Khadim Ali elképzeléseit. Az események ismeretében pontosan kirajzolódik a török haditerv.

Ø      A térségben fennálló effektív török létszámfölény felhasználása diverzió céljára

v     Négy-öt helyen is komolyabb, illetve annak tűnő támadás, Pápa veszélyeztetése, akciók Győr és Komárom környékén.

v     A magyar védelem ezáltal az egész térségben mozgósítva lesz, de mindenütt helyi védelmi célokkal.

v     Mivel a török csapatmozdulatok csaknem teljesen átláthatatlanok, a védelem végig bizonytalanságban marad, nem tudhatja, hol intézi a török a döntő csapást.

v     Elsősorban könnyűlovas egységek felhasználásával, a rendelkezésre álló tatárok és akindzsik mozgatásával számos portya, egyszerre mindig tucatnyi is.

v     Mindenütt védekezésre kényszeríteni a magyarokat, és megakadályozni, hogy bárhonnan is erőt vonhassanak el Szigetvár felmentésére.

v     Közben pedig bekeríteni és elfoglalni a teljesen magára maradt Szigetvárt.

A jelek szerint a pasa a következő tényezőkkel számolt:

Ø      Nem indul a vár felmentésére királyi felmentő sereg.

Nagyon biztosnak kellett ebben lennie, mert egyedül ez okozhatott számára teljes katasztrófát.

Khadim Ali azonban biztos volt a dolgában. A Habsburg uralkodó eddig soha, egyetlen vár felmentésére sem indított számottevő, Habsburg-főerőnek tekinthető sereget. A budai pasa biztos volt benne, hogy a bécsi uralkodó ezúttal sem fog küldeni.

Mi történik, ha téved?

Akkor a pasa egész, magabiztos haditerve a visszájára fordul. A királyi főerő felvonulása nemcsak a török helyi akcióinak vethetne véget, hanem a totális ellentámadásra is alkalmat teremthetne. A török portyázók helyzete megnehezülne, hiszen a főerő útjában harcoló helyi erők hathatós segítséget kapnának a fősereget kísérő könnyűlovasságtól. Ráadásul: veszélybe kerülhetnének a török portyázók bázisai, várai. Parancsnokaik azonnal visszavonnák őket. Ebben az esetben Khadim Ali serege ugyanolyan elszigetelt helyzetbe kerülhetne, mint amilyenben most van Szigetvár. Arról nem is beszélve, hogy az ő egyes kontingensei is aggódhatnának veszélyeztetett bázisaik miatt.

Ez történne akkor is, ha a főerő nem is támadná meg a Szigetvárt ostromló törököt. Ha csak fenyegetne vele. Vagy ha diverzióhoz folyamodna, és megtámadna egy másik török várat. Vagy ha ezzel is csak fenyegetne.

Ma, amikor évszázadokkal az események után vagyunk, és higgadtan elemezzük őket, csak most tudjuk igazán felmérni, hogy mennyit ártott Magyarországnak a bécsi királyok elképesztő katonai passzivitása. Szent Istvántól kezdve II. Lajosig végignézhetjük a királyainkat, alig találunk közöttük olyat, aki ne vezetett volna hadat személyesen az ország védelmére. Ez a magyar királyok egyik kötelessége volt, annak is tekintették. Ferdinánd óta azonban a Habsburgok között csak ilyeneket találunk.

Láthatjuk: a budai pasa haditervének egyik sarkalatos pontja, hogy biztosra vette a magyar király teljes passzivitását. A bécsi uralkodók eme „tulajdonsága” ezek szerint 1556-ban már annyira feltűnő volt, hogy az ellenség is számolt vele, méghozzá országos jelentőségű ügyben.

Így is volt benne kockázat. Ha a császár hada mégis megindul, nemcsak a budai pasa kerül nehéz helyzetbe, hanem a székhelye is. a Szigetvárt ostromló hadak jelentős része ugyanis a budai helyőrséghez tartozott.

Khadim Ali azonban nem számolt a bécsi uralkodó hadba lépésével, nem hitte, hogy az megindul legfontosabb várának felmentésére, és neki lett igaza. Legalábbis ebben.

Volt ugyanis a tervének hibája ezen kívül is. nem számolt azzal, hogy valaki a magyarok közül akad, aki a céljait átlátja.

Folytatása következik.

Továbbra is!

Továbbra is csak a Szép;

Ami természetes, ép.

Család, Szerelem, Haza;

Meg az Isten igaza.

Továbbra is csak a Jó;

Amíg élek: Anikó.

A szovjet pópa

Valahol Kijev környékén egy szovjet alakulat hazatérését ünnepelte a lakosság 1945 őszén. Nagy volt az öröm, rohantak a szülők és feleségek, alig várták, hogy lássák a harcokat túlélt férjet vagy fiút. A gyerekek sikoltozva szaladtak a katonaruhában hazatérő apák elé.

A hadiözvegyek és hadiárvák otthon maradtak, még az ablakokat is magukra csukták. Vad fájdalmukban nem akarták a mások örömét látni.

A leszerelő bakákat tüstént megrohanta volna a rokonság, de a karhatalom megakadályozta. Előbb az ünnepség, utána ki-ki mehet haza a családjához. Sora van mindennek.

A katonák felsorakoztak, kezdetét vette az ünnepség.

Beszélt a parancsnok, a városi párttitkár, a járási párttitkár és a hadosztály párttitkára. Sztálin elvtárs nevét összesen hatszáznál többször ejtették ki a szájukon.

Amikor már mindenki azt hitte, hogy a leszerelők hazamehetnek, előállt a városi pópa. Az összes tisztviselő öregember volt, a pártitkárok is, mind a cári időkhöz szoktak, egyik sem kifogásolta a pap megjelenését. Az sem lehetetlen, hogy éppen ők rendelték ki.

Szóval a pópa fogta a keresztjét, felmutatta a katonáknak, aztán kezdte velük sorra megcsókoltatni.

A katonák sorra csókolták a keresztet, egyik pártitkárnak sem volt ellenvetése.

Csak az egyik katonának.

A fickó megijedt. Tudta, hogy több NKVD-besúgó is van közöttük, és nem akart a GULAG-ra kerülni. Úgy vélte, hogy a pap megjelenése közönséges provokáció.

Ezért amikor a pópa odaért hozzá, megtagadta a csókot.

- Másfél éve párttag vagyok! – mondta jelentőségteljesen.

A pópa vállat vont.

- Na és? Attól nyugodtan megcsókolhatod, fiam. Én nyolc éve vagyok párttag.

Méltóságos Hülyeség

Méltóságos Hülyeség

Világot kormányoz,

Vezet rózsaszín piacú

Vész-utópiához.

Globalizált édenek

Jönnek akol végett,

Ott majd a sok kevert egyed

Haszonelven béget.

“- Gyerünk hát, gyermekeim!” -

Szól a Tőke néne. -

“Mostantól nem szaporodni,

Keveredni kéne!”

Méltóságos Hülyeség

Kegyelmes uralma;

Alkalmatlan, rossz vezetők

Aranykora van ma.

Bürokratikus agyaknak

Kedvez a mű-végzet;

Egyént és felelősséget

Vigyen az enyészet.

Suhogását hallani

Hazugság-lepelnek;

Gügye óriásplakátok

Bölcsen feleselnek.

Méltóságos Hülyeség

Jobbra-balra téved,

Szaporodnak a szabályok,

De ritkul az Élet.

Kenetteljes szólamok

Csíra-jövőt rágnak;

Túl kellene őnagyságát

Élni a világnak.

A Nap ugyanúgy ragyog - X.

TIZEDIK RÉSZ

Szélfarkast reggel óta sehol sem láttuk, de ennek nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget, mert az utóbbi időben gyakran nyoma veszett. Apám délelőtt Yarim doktor kíséretében kijött a parkba egy rövid sétára. Hosszú idő óta először.

Ekkor érkezett meg a Tengerasszony kormányosa. A derék ember az emlékezetes asztlanti út óta mindenkinél jobban tisztelte apámat, és soha, egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy háláját kimutassa.

-         Engedelmeddel, uram – fordult apámhoz. – azért jöttem, hogy megjelentsek neked valamit, és megkérdezzelek felőle téged. Ha feleslegesen jöttem hozzád, kérlek, bocsásd meg a tolakodásomat.

Nem jött feleslegesen! Ezt azonnal tudtuk mindannyian. Apám is, én is, de még Napsárkány is, aki nyomban előkerült.

-         A középső fiad – kezdte a tengerész. – a Szélfarkas nevű reggel lejött a kikötőbe, és fűt-fát ígért minden hajósnak, aki vele tart Asztlantba. A többség rögtön föl is szedte a horgonyt. A fiad pedig kibérelte magának a Tengeri szellő nevű hajót, amely a nagy gályák közül a leggyorsabb, és elhajózott. A kikötőben nem maradt, csak a Tengerasszony, meg az a kisebb hajó, amit a tengeri rablóktól vettünk el az elmúlt őszön.

Így álltunk. Szélfarkas elindult, hogy megszerezze magának Holdsarlót, számunkra pedig igyekezett lehetetlenné tenni, hogy kövessük. Napsárkány majdnem elsírta magát tehetetlen dühében. Apám nyugodt maradt.

-         Meg tudnád előzni a fiamat? – fordult a kormányoshoz.

-         Nem, uram. A Tengerasszony pompás gálya, de akad néhány hajó, amelyekkel nem versenyezhet. A Tengeri szellő ezek közé tartozik.

-         A másik hajó? – kérdezte sötét arccal Napsárkány.

-         A kis kalózhajó? Az esetleg utolérheti őket, uram. Csakhogy az nem annyira hajó, mint inkább lélekvesztő. Könnyű merülésű. Emiatt igen ügyesen cikázik a parti zátonyok között. Gyors, akár a villám.

-         Elutazom vele – mondta Napsárkány.

-         Az nem finom embernek való hajó, uram! Tengeri rablók menekültek vele a hadigályák elől. Nincs rajta kajüt az előkelők számára. Az utast nap perzseli, eső veri. Az arcodba permeteznek a hullámok, és tengeribetegséget kapsz már a második napon. Baljós a hajó neve is: Viharnak hívják.

-         Elutazom vele – döntött Napsárkány.

-         Rendben van, uram. Unokaöcsém a kormányos. A hajó reggel óta indulásra készen várakozik.

Mindannyian a kikötőbe siettünk. A Vihar pengevékony, karcsú kis hajó volt, feleakkora, mint egy igazi tengerjáró. Rövid alku után Napsárkány hajóra szállt. Felvonták az egyetlen vitorlát, felhúzták a horgonyt, és a Vihar maga előtt hullámfodrokat görgetve, tatjával élesen a habokat hasítva kifutott a nyílt tengerre. Pompás tempóban haladt, csakhamar eltűnt a messzeségben.

-         Talán így kellett történnie – sóhajtott apám. – Legalább itt nyugalom lesz egy rövid időre.

Szegény apám! Sohasem tévedett nagyobbat! A java csak ezután következett.

Alkonyattájt rongyos idegen vetődött hozzánk. Csak nagy nehezen ismertük fel benne Takoatl úrnak, apám asztlanti barátjának egyik bizalmas emberét.

-         Takoatl úr küldött hozzád, ura. Sürgősen a segítségedet kéri. Az egyetlen megmaradt hajóján menesztett engem ide. Két napja hajótörést szenvedtünk., odalett a legénység is, a hajó is. egyedül én értem el a partot. Azóta keresem a házadat, uram.

Apám megtántorodott. Tőrpenge módjára hasított belé a hirtelen jött rossz előérzet.

-         Mi történt? Miért küldött Takoatl úr? Mihez kéri a segítségemet? Mi az, hogy az utolsó megmaradt hajója? Takoatl barátom apósa révén ismert kereskedő. Nyolc hajója járja a tengereket!

-         Takoatl úr börtönben volt, uram – felelte komor arccal az asztlanti. – Akkor hurcolták oda, amikor a mi hajónk megszökött a kikötőből. – Azóta már biztosan feláldozták a Tengeristen oltárán. Ilkesz úrnő ugyanígy járt. Nem is róluk van szó, hanem a leányukról, Holdsarló kisasszonyról. Őt kell megmenteni, uram.

Apám levegő után kapott. ha nem ugrom oda, elesik és összezúzza magát. Karjaimban cipeltem be, és egy székbe ültettem. Görcsösen kapaszkodott a karfába.

-         A fiaim… - suttogta alig hallhatóan. – A fiaim… - aztán lassan összeszedte magát. – Beszélj! – intett a hírnöknek. – Mondj el mindent!

-         Három hónapja hosszú betegeskedés után meghalt a királyunk – kezdte amaz. – Utódja azonban nem az ifjú trónörökös lett, hanem a nagybátyja, aki különös módon éppen akkor érkezett haza a Kettős Kontinensről, számos hajó élén. A fegyveresei azonnal megszállták a várost és a kikötőt. Másnap már ő volt a király. Senki sem merészelt ellene szegülni, mert a Tengeristen papjai is őt támogatták. Nem utolsósorban azért, mert régóta hirdette, hogy a varázslók és hosszú emlékezetűek istentelen, gonosz emberek, akiket fel kell áldozni a Tengeristennek, vagyonuk pedig a Tengeristen templomát illeti. A Tengeristen főpapja Asztlant nagykirályává kente föl a bitorlót. Citaltan tengernagyot, a palotaőrség tisztjeit és az elhunyt király hadvezéreit nyomban feláldozták a Tengeristennek. Takoatl urat és Ilkesz úrnőt tömlöcbe hurcolták. Tlaszkó úr megpróbált harcolva kitörni, de a hajóját elsüllyesztették, és ő a legénységével együtt odaveszett. Holdsarló kisasszonyt a nyári napforduló tiszteletére akarják feláldozni a Tengeristen oltárán. Addig még van idő, uram. Ha tudsz, kérlek, tégy valamit!

-         Kerítsétek elő a Tengerasszony kormányosát! – nyögte apám.

A kormányos azonban már a családjánál tartózkodott, jó félnapi járóföldre, a legénység pedig szétszéledt. Két napba telt, mire egybegyűjtöttük őket. a hajó felszerelésére ráment egy újabb nap. Pedig mindent kapkodva csináltunk, és aludni sem tudtunk a türelmetlenségtől. A nyári napforduló miatt még nem kellett volna olyannyira sietni, csakhogy két testvérem rohant Asztlant felé – egyenesen az oroszlán kitátott torkába.

A kormányos világosan megmondta: semmi reményünk sem lehet rá, hogy akár a Tengeri szellőt, akár a Vihart utolérjük. Valami más tervet kellett találnunk. De mit?

-         Magam utazom – mondta apám.

-         Szó sem lehet róla! – vágta rá Yarim doktor. – Tengeri utazásra sokáig még gondolnod sem szabad, uram.

-         Mennem kell! A fiaimról van szó!

-         Mit használ az a fiaidnak, ha az utazás harmadik, vagy legkésőbb a negyedik napján tengeri temetést rendeznek a számodra, és testedet a cápák, meg a tenger egyéb szörnyetegei falják fel? Ez történik veled, ha most hajóra szállsz, uram!

Szegény apám! Felfoghatatlanul öregnek tűnt ebben a pillanatban.

-         Mit tegyek? – motyogta maga elé.

-         Bízd Fénysugár úrra az utazást, uram – tanácsolta Yarim. – Ő erőtől duzzadó ifjú, zsenge kora dacára bölcs ítéletű, igen eszes ember. Meglásd, siker koronázza az útját!

-         Megölik a fiaimat!

-         Apám, ők igazából nem halhatnak meg! – vetettem ellen.

Könnyen beszéltem, s ezzel eldöntöttem a sorsom.

Apám beleegyezett. Töviről hegyire megbeszéltünk mindent, hogy mivel próbálkozom majd. Hej, Szélfarkas! Ha nem hagysz itt bennünket oly felelőtlenül, most lenne egy tucatnyi hajónk!

Legjobban a Vihar elvesztését fájlaltuk. A kis hajó nagyon hasonlít a könnyű asztlanti halászbárkákra, mindenhol elfér, bárhová besurranhat, sehol sem kelt gyanút. Egyetlen gálya sem éri utol. Kár érte!

Arról szó sem lehetett, hogy a Tengerasszony fedélzetén befussak a szigetország bármelyik kikötőjébe. A tengerek egyik legismertebb hajójára Asztlant legfeledékenyebb kikötői hivatalnoka vagy hadihajó-parancsnoka is azonnal felfigyelne. A hajó mindig apámat vitte, a sziget új urai számára pedig apám most már ellenség. A Tengerasszonnyal odamenni öngyilkosság. Fájó szívvel egyeztünk bele az újabb késedelembe.

Folytatása következik.

Lusta felhők jönnek-mennek

Lusta felhők jönnek-mennek,

A kék Ég marad;

Néha mégis azt gondolom:

A világ halad.

Egyszer mindig eltűnnek a

Komor fellegek,

Akármennyi van belőlük;

Élni még lehet.

Egyszer elfagy, másszor megint

Virágzik az ág,

Lassan cammog előre a

Tohonya világ.

Lusta felhők jönnek-mennek,

A kék Ég marad;

Rossz anyagi haszonelvből

Hit sosem fakad.

Piacok rózsaszín egén

Feltámad a szél;

Tőke kacag, Isten pedig

Csendben mendegél.

Bújócskát játszik a felhők

Közt a hatalom,

Azt hiszi, hogy az árnyékban

Nem is láthatom.

Lusta felhők jönnek-mennek,

A kék Ég marad,

Minden sunyi ál-szabadság

Végül elszalad.

Nem teremthet jobb világot

Száraz elmeél;

Lakatlan utópiákban

Tekereg a szél.

Minden törvény, meg hivatal

Fonnyad, kimerül;

A személyes felelősség

Örök egyedül.

Lusta felhők jönnek-mennek,

A kék Ég marad.

Nem attól lesz jobb, ha csak a

Technika halad.

Ha globálisan bukik a

Jövendő pere,

Megtudjuk, mi a kőbalta

Polkorrekt neve.

Ficamodott értékrendek,

Felhős alkonyok,

Nem a pénz teszi, hogy Földünk

Még mindig forog.

Fuvalkodott hatalomnak

Pénz-agya forog,

Nem sejti, hogy céljai is

Haszontalanok.

Tán nem leszünk összekevert,

Puha szolgahad;

Lusta felhők jönnek-mennek,

A kék Ég marad.