Most a piros passz a tuti,
Nagyon megritkult az ulti.
A tök redurchmarsra készül,
Minden király ásszá vénül.
Lusta polkorrekt kibicek
Lába affektálva biceg.
Zöld nyolcasok jövőt lopnak,
A tökfilkók hangoskodnak.
Cinkelt lapon sárga cetli;
Közeleg a végső betli.
Vén Kaszás a hideg Égen;
Őrködik már nagyon régen.
Halál-csapák profán mérge
Ne érhessen Tejút-révbe,
Eridanus vén útjára
Ne juthasson, aki gyáva...
Vén Kaszás a hideg Égen;
Csillagfényű Békességben.
Ős Igék új Létet hoznak;
Égi utak találkoznak.
Mélységek kapui felett
Lebeg a szent Emlékezet.
Jövő-titkon...
Múlt-vidéken...
Vén Kaszás a hideg Égen.
Oltottak és oltatlanok
Kakofóniája dadog.
Média félelmet gerjeszt,
Mutáns-rémhíreket terjeszt.
Akárhányadik hullámok
Újabb hióbhíre tátog...
Oltottak és oltatlanok;
Világ végén füst kavarog.
Népességcsökkentő mesék
Bűze sugárzik szerteszét...
Mintha nem Isten tervezné...
Mintha valaki szervezné...
Túl kell ezt élni,
Magyarok!
Oltottak és oltatlanok.
Hatvanadik köröm futom;
Magamat erősnek tudom.
Két nagy opusz - félig se kész;
Sok munkával lesz majd egész.
Adok, ameddig csak tudok,
Karrierre tunya vagyok.
Hatvanadik köröm járom,
Velem van hűséges Párom.
Ahol Szerelem - ott Élet;
Míg van Kit szeretnem - élek.
Van, akihez hazajöjjek,
Akivel együtt örüljek.
Hatvanadik köröm futom;
Nem nyomulok,
Nem alkuszom.
Hamisságra nem esküszöm,
A kánont messze kerülöm.
Ha gyertyám előbb alszik el,
Legfeljebb késik a siker.
Magamat erősnek tudom;
Hatvanadik köröm futom.
Gyermekszemmel Tróját látta,
Felnőtté lett - megtalálta.
Híve volt régi daloknak,
Nem hitt a szkeptikusoknak.
Más megalkuszik,
Vezekel;
Schliemann soha nem adta fel.
Tróját nekünk Ő ásta ki -
Ma sem bocsátják meg neki...
Nevére fanyalgás ragad;
Örökre "dilettáns" marad.
A kánonnak máig se kell,
Schliemann soha nem adja fel.
Részeges lelkész az apa,
Tróját keresné a fia...
"Trója, fiam?
Az csak álom...."
"Ha felnövök, megtalálom!"
Az apja tán rá se figyel...
Heinrich Schliemann nem adta fel.
Árva volt - hajótörött lett...
Idegen föld,
Szatócsüzlet...
Garasoskodva és fázva
Nyelveket tanult - biflázva...
Másokat a végzet nyel el...
Heinrich Schliemann nem adta fel.
Elé szerencse térdepel,
Megjön az üzleti siker,
De a gyermekkori célja
Nem homályosult el.
Trója...
Mást a siker odébb terel,
Heinrich Schliemann nem adta fel.
Kezében Homérosz-kötet,
Keres várost,
Kaput,
Követ...
Ahol mondták, ott nem látta,
Homérosszal - megtalálta.
Más a sértődéssel perel;
Heinrich Schliemann nem adta fel.
"Lássátok, ez Trója! Tessék!"
Tévedett a hitetlenség...
Schliemann ásója meg nem áll,
Mükénére is rátalál.
Más a babérjain pihen,
Heinrich Schliemann nem adta fel.
Ő egy ablakot kinyitott,
De számosat csukva hagyott.
Minden kor csak annyit nyit ki,
Amennyit még fel tud fogni,
Vagy annyit sem. Teóriák
Helyett nem kell az igazság.
"Tudományos dogma készül,
A dogmákból ál-múlt épül,
Tudományos kánon-világ
Ápolja az amnéziát,
És a poshadt hitetlenség
Azt hiszi magáról: fenség.
A Múlt mítosz-nyelven üzen
Keresztül sok évezreden.
Érteni olyan amber kell,
Aki - hogyha kell - hinni mer,
Aki önmaga lenni mer,
Aki soha nem adja fel,
S tudja, amit Schliemann tudott:
Vannak még csukott ablakok.
Csendes tavaszi éjszaka;
Kicsi hajlék,
Meghitt szoba.
Mögöttünk már évtizedek,
Fogod kezem,
Fogom kezed.
Csókot adok
Homlokodra,
Felébredek
Mosolyodra.
Előttünk még boldog napok
Fénylő arcocskája ragyog.
Kicsi hajlék,
Meghitt szoba;
Csendes tavaszi éjszaka.
Szent tavaszi megújulás.
Virágzik az Élet,
Tavasz-tűzben megtisztulnak
Mind az elmúlt évek.
Virágpompás tavaszi fák,
Napfény, madárének,
Újra szárba szökkenhetnek
A régi Remények.
Isten ráncai simulnak,
A Teremtés éled;
Szent tavaszi megújulás,
Virágzik az Élet.
