Remény

Nagyapámnak volt egy lova,

Remény volt a neve,

Apró koromban szekerén

Poroszkáltunk vele.

—–

Én simogattam a nyakát,

És ő húzott: Remény,

Húzta kocsinkat dombra fel,

El is fáradt szegény.

——-

Így húz tán még azóta is

Nap mint nap - hegyre fel,

És válaszol, még akkor is,

Ha senki sem felel.

—

A ködbe bújó távlatok

Közt rejtőző Remény

Vezet, mint meghitt gyertyaláng,

Imbolygó messzi fény.

Banrabló devizahitelesek?

Azt írja a hogyishívják:

http://www.fn.hu/belfold/20100629/egyre_tobb_devizahiteles_lesz_bankrablo/

“Az utóbbi két évben egyre több fegyveres rablóról derül ki, hogy helyzetüket kilátástalannak ítélő első bűntényesek - olvasható a lapban.

Újabban a deviza alapon eladósodottak válnak tettesekké. A korábban törvénytisztelő polgárok jellemzően szerencsétlen balekok módjára próbálnak rabolni.”

Az FN a Népszabadság cikkére hivatkozik:

http://nol.hu/belfold/20100629-apa_rabolni_ment
“Korábban törvénytisztelő családapákból könnyen lehet első bűntényes fegyveres rabló. Rendőri berkekben évek óta ismert jelenségről van szó, újdonság viszont, hogy a kétségbeesett elkövetők ma már a devizahitelekre is hivatkoznak.”

A lap konkrét eseteket is említ:

“Az őrnagy szerint H. Tamás bármennyire kilátástalannak is érezte a helyzetét, tudatosan készült a bankrablásra. Beszerzett egy szőke parókát, hogy elváltoztassa a külsejét, Budapesten egy, az övéhez hasonló típusú autóról rendszámot lopott, és beszerzett egy hatástalanított pisztolyt. Amikor a bankba lépve felemelte a fegyvert, a biztonsági őr elkapta a kezét, és a kialakult dulakodásban az egyik ügyfél is az őr segítségére sietett. H. Tamás ezután menekült el, majd két és fél napon át bujkált. A nyomozó szerint idő kérdése volt, mikor kapják el, hiszen már a körözést is kiadták ellene. Végül, miután a televízióban is bemutatták a fényképét, önként jelentkezett a rendőrségen.”

Meg:

“Csics Péter ügyvéd több olyan vádlottat képviselt, akik a válság okozta kilátástalansággal magyarázták tettüket. Rövid idő alatt három olyan családapával került kapcsolatba, akik első bűntényes bankrablókként állnak bíróság elé. Egyikük egy háromgyermekes vízvezeték-szerelő, akit a megrendelők nem fizettek ki, ő viszont minden pénzét elköltötte a beépített anyagokra. A másik egy multinacionális vállalatoknak dolgozó klímaszerelő, akinek harminc megrendeléséből huszonkilencet visszamondtak. A harmadik a saját vállalkozásban házat építő ács.

…
– A vízvezeték-szerelő távolabb parkolta le az autóját, és egy átfestett biciklivel ment a bankhoz – említ néhány részletet Csics Péter. – Az arcát sállal takarta el. Odabent a levegőbe lőtt, egy ott tartózkodó szabadnapos rendőr elkapta a kezét, de sikerült kimenekülnie, gyalog futott vissza az autóhoz, közben kétszer is lőtt, míg a rendőr az ő biciklijére felpattanva üldözte.

Miután mégis megadta magát, elmondta, hogy második napja nem evett egy falatot sem, és a rendőrök vettek neki szendvicset. A klímaszerelő alkalmi bűntársával egy kispostát nézett ki magának. Jellegzetes, öreg autójával leparkolt a főbejárat előtt, majd kirabolták a hivatalt. Amikor menekülni akartak, nem indult az autó.”

—-

Szóval…

Én nem hiszek benne, hogy mi - devizahitelesek - tömegesen bankrablással akarnánk törleszteni a könnyen kilátástalanná fokozódó adósságot.

Nem hinném, hogy a devizahitelesek tömegesen kirabolnák a bankokat. A fordítottját könnyebben elhiszem: a bankok tömegesen kirabolják a devizahiteleseket.

Merthogy ez az egész átváltási mizéria mégiscsak emberek közötti megállapodás kérdése, nem pedig természettörvény.

—–

Tehát akkor a botcsinálta prognózis szerint valahogy így történne:

“Kedves nézőink!

Az elmúlt hónapban a bankrablások száma hazánkban 7654 volt, ami örvendetes, mert ez már 35,4%-al kevesebb, mint a megelőző hónapban. Az Országgyűlés a jövő hónapban tárgyalja azt a törvényjavaslatot, hogy az egykori zánkai úttörőváros sürgősen át kell alakítani, hogy legyen elég börtön a tömegesen bankrablóvá züllő devizahitelesek számára.”

Vagy:

- Tudod, Pistikém, apa azért került börtönbe, mert lopni akart, hogy megmaradjon a házunk, mert tudod, akkor még volt házunk, hát olyan… olyan igazi házunk… De még így is apád járt a legjobban, mert neki életfogytiglan fedél van a feje felett…

Vagy:

Jenő kedden találkozóra indult a bájos és komisz tűzrőlpattant szöszihez a bankba. Legjobb harisnyáját húzta a fejére - aztán baltával kényszerítette a csajt, hogy adja át a széf tartalmát.

——–

Nem hinném.

Természetesen elhiszem, hogy akad a devizahitelesek között bankrabló - hébe-hóba. De korántsem ez a jellemző. Ennek túlhangsúlyozásával a hogyishívják hamis képet fest.

A média szokása szerint úgy hazudik, hogy igazat mond.

Bankrabló nép lennénk?

Jellemző ez ránk? Talán ebben vagyunk világelsők?
Nemigen.

Hanem micsoda?

—–

Nézzük, mit ír a másik hogyishívják?

http://www.hitelshop.com/Lakashitel-biztositas-ongyilkossag-eseten-is

Szóval:

“A lakáshitel felvevők 35-40 százaléka köt életbiztosítást is a hitelszerződése mellé és egyre nő azoknak a száma akik oly módon kötik meg, hogy az öngyilkosság esetén is fizessen. Nemrég még kizáró oknak számított az életbiztosítások esetében az önkezűség mint halálok, de mára már szinte valamennyi biztosító ezt is belevette az életbiztosítási csomagjába.”

Ez az, amit már jobban elhiszek. Mindenki gondolja át…

Most mondjam azt, hogy ez sokkal emberségesebb, mint a devizahitelek kirablása?

Mert hagy a hétköznapi embertelenséggel szemben egyetlen embertelen lehetőséget…

Némelyik napilap már szentimentális történeteket közöl a családjukat az anyagi összeomlástól öngyilkossággal megoltalmazó családfőkről. Ki tudja mennyi az igaz belőlük.

—–

A töketlen vadbarmok persze könnyedén túlteszik magukat rajta. Íme, egy igazi vérbeli popsiagyú komment a Népszabadság című világlap netes oldaláról:

“Maximálisan egyet értek én is Pubival!
Csak a hülye nem látta előre, hogy mi a helyzet a forinttal. Józan paraszt ésszel -figyelve a híreket- ki lehetett logikázni. Öngyilkosság volt például devizahitelt felvenni! Ez már tudatlanság s megérdemlik sorsukat. Sok proli meg paraszt. Bezzeg jó volt villogni a csili-vili társasházi lakással meg az új suzukival bevásárolgatni a corában.”

Az a Pubi talán Németh László közismert darabjából szabadulhatott ide…

—–

Itt valami sokkal nagyobb probléma van. A világ összes bankjának összes pénze megér csak egyetlen emberéletet is? Nem tűnik az egész pénzügyi tohuvabohu csupasz fenekű majomhorda seggvakarászásának a halál borzalma mellett?
Miféle áporodott értékzavar van itt?

Jó évtizede - amikor még a mostaninál sokkal könnyebben lehetett munkahelyet találni - ismertem 4-5 állásban dolgozó embereket. Azok valódi munkahelyek voltak - nem úgy, mint egyeseknél a tizenvalahány - az illetők dolgoztak látástól mikulásig, se ünnep, se hétvége, de nem panaszkodtak. Úgy érezték, sikerült anyagi értelemben kihúzniuk családjaikat a bajból, némi szerény előrelépés is történt. Viszont: az összkeresetük messze alatta maradt a portugál minimálbérnek. Ez őket persze a legkisebb mértékben sem zavarta, nem voltak külföldön kujtorgó emberek.

De mégis…

Normális ez?
—–

Hogy is van ez?

Dolgozhatsz, mégis nő az adósságod? Néhány sanda és sunyi pénzügyi manőveréleted munkájától foszthat meg?

—–

Felteszem a kérdéseket pénzügyes ismerősömnek. A következőt feleli:

- Adott a globális pénzügyi rendszer. Azért nevezzük ilyen nyakatekerten, azért tiszteljük eme többszörös jelzős szerkezettel, hogy globális pénzügyi rendszer, mert a sokkal tömörebb, frappánsabb, pontosabb és kifejezőbb szar kifejezés már foglalt.

Ánizsos nyári est

Ánizs mosollyal tiszteleg

A fiús

Június,
Vándorló csillagok ballagnak

Odafent,

Gyalog;

Csillagmezőkön felleg

Andalog.

Mindent idigókékre

Fest

Az Est;

Jövőnk mozdulni

Rest,

Szellem szárnyalna,

De fáradt

A test.

Jeles halottak

Valami nagyképű országgyűlési képviselő egyszer megszólította Székács Józsefet, a korabeli híres evangélikus egyházi szónokot.

- Ön szerint mostanában miért nincsenek igazán szép temetési beszédek?

A szuperintendens megütközve bámult rá. Két napja tartott egy remek temetési beszédet, a sajtó is meghatottan írt róla. Ez az alak csak tájékozatlan, vagy valóban meg akarja sérteni?

- Úgy véli? - kérdezett vissza metsző hangon.

A képviselő nem vette észre a hangnem megváltozását.

- Több temetésen is voltam mostanában, - magyarázta. - csupa ismert és megbecsült emberén. azt tapasztaltam, hogy manapság már nincsenek olyan jelen temetési beszédek, mint annak előtte.

- Enne nyilván az lehet az oka, - vágott vissza Székács. - hogy manapság már nincsenek olyan jeles halottak, mint annak előtte!

————

Fejezzem ki magam még érthetőbben?

Ötven felé

Ötven felé szalad velem

A fapados világ,

Nem fékezik sem névnapok,

Sem oktalan viták.

———

Tériszonyokról sustorog

Az elvénült Idő;

S nem gyorsít és nem lassít fent

A mozdonyvezető.

——-

A tűzvonalban szolgáltam,

Tudhatja a világ,

Sohasem kacsintottak rám

A lógós pálmafák.

—-

Szolgálok ezután is még,

Amíg szolgálni kell,

Sallang, cím, dísz, libéria

Régen nem érdekel.

—–

Régi elvtársak, új urak

Spóroltak béremen,

Kinyalhatják a seggemet,

Ha majd megengedem.

——–

Királyi jókedvemből én

Adok, mert adhatok,

S ha többet adni nem tudok,

Majd gyorsan meghalok.

Szőke nő zűrben az űrben - LXIV.

HATVANNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Két mord arcú katona magasodott elé hatalmas, brutális küllemű gépfegyverrel.

Karen megrettent, és hátralépett. Boyar ellenben úgy bámult, mint valami sóbálvány.

- Nézzék, én… - motyogta.

- Tudjuk kicsoda, Mr. Boyar! Kérem, tegye fel a kezét! Átvesszük a hölgyet!

Boyar kijött a sodrából.

- Mit képzelnek?

A fegyverek csöve fenyegetően feljebb emelkedett.

- Távozzék, Mr. Boyar!

A férfit rázta az indulat.

- Miféle túlkapás ez? Hogy mernek az utamba állni?

- Parancsunk van, Mr. Boyar!

Mielőtt a vita tovább mérgesedett volna, kecskeszakállas, alacsony idősebb úr jelent meg.

- Fogadj szót, Max! jöjenek, fiúk! Maga is, hölgyem!

Boyar arca elkerekedett.

- Te?

- Én hát! Menj, igyál egyet!

- De hát…

- Kapsz néhány nap szabadságot, Max. Lent kapsz mindent: költőpénzt, üdülőjegyet, esetleg bérletet egy előkelő nyilvánosházba. Már intézkedtem. Menj, pihenj, Max Boyar!

Boyar csak nézett, mint akit orrba legyintettek.

- Azt hittem… - maga sem tudta, mit akar mondani.

- Pihenj, Max. ezt a feladatot elvégezted. Hamarosan megkapod a következőt, de előtte végy ki egy kis szabadságot. Menj, Max.

Karen figyelmét nem kerülte el, hogy a barátságos hang ellenére a fegyverek továbbra is Max Boyarra szegeződnek. A szőke nő megborzongott. Ezek a katonák hidegvérű gyilkosok, akik készek rá, hogy itt, a szeme előtt végezzenek Max Boyarral, a bizalmi emberrel, ha nem teljesíti a parancsot.

Úgy tűnik, erre Boyar is ráébredt.

Savanyú kifejezés jelent meg az arcán, kiábrándulás és futó harag keveréke. Volt ebben valami más is, vajon mi? Talán a kielégítetlen kíváncsiság? Karen biztos volt benne, hogy az. Boyar sokkal többet szeretne tudni, mint amennyi ismeret birtokában van.

Mi lappang itt? Miért érzi azt, hogy e pillanatban sokkal nagyobb biztonságban van, mint Boyar?

Boyart figyelte, és csak remélni merte, hogy a nyomorult nem követ el semmi jóvátehetetlent. Boyar ismeri a térmanipulátor titkát. Mi lehet az, amit nem tudhat?

Karen igyekezett összeszedni a gondolatait. Tudta, hogy valamire most rá kellene jönnie. Valami itt van az orra előtt, és teljesen nyilvánvaló. Mi lehet az?

- Hát jó, Frank, - makogta Boyar. – jól van. Teljesen jól van.

Szánalmas, gondolta Karen. Minél tovább habozik, annál hosszabbra nyújtja a megaláztatását. Gyógyíthatatlan csapás lehet rádöbbenni, hogy sokkal kevésbé fontosabb személy, mint azt magáról eddig gondolta.

Karen sóhajtott. Menj innen, Max Boyar, óvd az életed. Ne halj meg semmiért. Egészen semmiért.

Boyar zavartan elkotródott. A fegyvercsövek mindaddig kísérték, amíg el nem tűnt az ajtóban.

- Jöjjön, hölgyem! – mondta a kecskeszakállas.

Karen meg se moccant.

- Én Karen Bozchana Kadlecikova vagyok. – mondta kimért hangsúllyal. – Maga kicsoda?

Az idős úr idétlenül elvigyorodott.

- Á, látom, régivágású úrhölggyel van dolgom. – nyögte ki meglepő zavarban.

Karen látta, hogy a fegyverek most rá szegeződnek, és igyekezett nem tudomást venni róluk.

Két-három másodperc csendben telt. Karen szigorú pillantást vetett a fegyveresekre, de semmiféle hatást nem tett rájuk. Mint két üvegszemű kirakati bábu.

Újra az öregemberre nézett, némileg parancsolóan, mire az a nő meglepetésére lesütötte a szemét.

Karen elégedetten konstatálta, hogy mégiscsak elért valamilyen hatást.

- Karen Bozchana Kadlecikova vagyok. – ismételte higgadt, de határozott hangon. – Maga kicsoda?

- Bocsásson meg, hölgyem, - szedte össze magát a másik. – ezzel kellett volna kezdenem: dr. Franklin Alonso vagyok. – Karen jól érzékelte, hogy szívesen hozzátett volna valamit, szinte elharapta.

Akkor pedig: ütni kell a vasat.

- Doktor? – kérdezte éles hangon. – Gondolom, nem maga a háziorvos?

Franklin Alonso az ajkába harapott.

- Erre parancsoljon, hölgyem! – felelte kissé ingerült hangon, és előre mutatott.

Karen nyugodtan belépett egy várószoba jellegű helyiségbe.

Nem, nem háziorvos. Sokkal több. Ő lehet a térmanipulátor legfőbb embere, talán az építője. Amolyan professzorféle. Nagyhatalmú ember – legalábbis látszatra.

Karen arcán sanda mosoly futott végig. Csak egyet nem tud ez a dr. Franklin Alonso. A katonák rá is fegyvert fognának, ha valakitől erre kapnának parancsot.

Szemben egy nyitott ajtó mögül hatalmas panorámaablak látszott, Karen arra indult. Alonso elébe perdült.

- Nem arra, hölgyem! – ágált nyűgösen. – A liftbe! – és balra tuszkolta a nőt.

A lift olyan hirtelen indult el, hogy Karennek meg kellett kapaszkodnia.

A következő tényre a szőke nő már a liftben rájött.

Ez a létesítmény régóta létezik. Talán évtizedek óta.

Miért fontos ez?

A számítógép! Az ismeretlen számítógép, amely időnként ellenőrzése alá vonta a könnyűcirkálót. Itt kell lennie!

Legszívesebben felkiáltott volna, de türtőztette magát. A közönyös fegyveresek és az öntelt Alonso semmit sem észleltek.

Mélyen, nagyon mélyen kerültek a föld gyomrába. Nyilván itt lehet a térmanipulátor idegközpontja.

- Hová megyünk?

Alonso nem felelt, de a nő nem is várt választ.

Hosszú, fémszínű folyosón indultak el. Amikor a második fehérre festett ajtó mellett elhaladtak, Karen rájött.

Konspirált a könnyűcirkálóval. Ez pedig egy nagyon lényeges dolgot jelent.

Az itteni számítógép többé nem tudja ellenőrzése alá venni azt a hajót.

Erre csak egyvalaki képes: ő.

Karen Bozchana Kadlecikova.

Ezért van itt.

Folytatása következik.

Atlantisz üzenete az Idő börtönéből

Ne higgyétek, hogy elrendeltetett…

A Lét nem gépi rongyszőnyegszövő,

Nem dróton húzza

Egyetlen jövő

A sötét vég rossz barlang-pitvarába;

Egyedül a Hit

A jövő vára.

——

Ne bizonygassátok, hogy nem lehet;

A szkepticizmus csak üres beszéd,

A Semmi hátán nyargal szerteszét,

Nem örökre távozik,

Aki elment;

Sosem a dolgok teremtik

Az embert.