Januári szörnyű ködben

Januári szörnyű ködben

Száraz falevél se zörren.

Helyenként nem is fénylenek

Az útburkolati jelek.

Hiába is jönne velem,

Nem jut szóhoz a félelem.

Ködbe megyek,

Ködből jöttem,

Sűrűsödik körülöttem.

Egyre sűrűbb, rondább, furább;

Makacsul vezetek tovább.

Tükrömből durva fény fakad;

Egy kocsi régen rám tapadt.

Vezetek csöndben, szikáran;

Dolgom van még a világban.

Ha egy kicsit hátrébb menne,

Mindkettőnknek jobb lehetne.

A látótávolság kurtább;

Minden, minden

Egyre furcsább.

Egyre furcsább,

Egyre durvább.

Nyugodtan vezetek tovább.

A köd már mindent betakar;

Mikor jön már az a kanyar?

Idők, ködök, 

Hitek,

Létek;

Amíg élek,

Hazatérek.

Isten biztos megértené;

Szörnyű ködben

Hazafelé.

Szélvédőre fagyott a hó

Szélvédőre fagyott a hó,

Lassan halad az autó.

A gyorsforgalmi hómező,

Mint egy nagy fehér temető,

Már csak találgatni lehet,

Hogy az úttest merre mehet.

Pillanatra segítenek

Az előzgető őrültek,

Nyomvonaluk a mutató,

De gyorsan belepi a hó.

Szélvédőre fagyott a hó,

Vigyorog a téli bakó,

De azért is odaérek,

De azért is

Tovább

Élek.

Gyilkos jég az utakon

Gyilkos jég az utakon,
Veszélyes a forgalom;
Jégvilágban 
A Szerelem

Az egyetlen hatalom.

Szeretem az Életem,

Velem él a Szerelem

Kívül-belül

Minden úton

Segíts engem

Istenem!

Háború és fagy között

Háború és fagy között
Kushad Európa;
Vezetői esze régen

Elment a fonóba.

Gonosz jégtömbök alatt

Reped az ereszték;

Fennen grasszál sötét, bigott

Oroszellenesség.

Mint téli álmot alvó

Félkegyelmű medve;

Két világháború nagyon

El lett már feledve.

Feneketlen zsebeket

Degeszre kell tömni,

Nem számít, hogy Európát

A romlásba dönti.

Korrupt agyatlanságok

Csatadalt hörögnek;

A Béke hívei józan

Észért könyörögnek.

Ukrajnai pénznyelő,

A butaság árad;

Nyereségesek lesznek az

Aranybudigyárak.

A szegény Ukrajnának

Mire van szüksége?

Semmiképpen se fegyverre,

Csak jobb vezetőre.

Nem kéne a Hazánknak,

Haláljégbe fagyni,

Nekünk ebből a cirkuszból

Ki kéne maradni.

Ne csináljunk magunknak

Temetővilágot;

Ötszáz évvel Mohács után

Mohácsabb Mohácsot!

Kapzsi pénzhatalomnak

Orosz gyarmat kéne,

Ha rajta múlik, a vésznek

Soha nem lesz vége.

Háború és fagy között

Visít Európa;

Német, francia agyakban

Megfagyott a kóma.

Néhai hatvanas évek

Néhai hatvanas évek

Lassan egyre többet érnek.

Akkor is nagy telek voltak,

Akkor még éltek

A Holtak.

Villany égett minden este,

S a nagyvilág - nagyon messze.

Akkor is volt lusta érdek,

Hóból is akadt temérdek,

Mackónadrág, szövetkabát

Látogatta az óvodát.

Autóból kevesebb volt,

Sok gyereket biciklin tolt

Édesanyja óvodába,

Nagykendőbe bugyolálva.

Kívül itt is ott is hófolt,

Odabenn meg fegyelem volt.

Kis patriarchális világ

Volt akkor a legtöbb család,

Dicséretet akkor nyertünk,

Ha mindig szépen köszöntünk.

Akkori óvodás szemmel,

Úgy tűnt, hogy rendben van minden.

Kert végében volt a vécé,

S az utcában három tévé,

Lovas kocsiból több akadt,

Minden mosolyból vicc fakadt.

Régi ártatlanság kora;

A végén jött - az iskola.

Alig vannak róla képek;

Néhai hatvanas évek.

Hirtelen jött hideg napok

Hirtelen jött hideg napok,
Özönlik a hó;
Fenn az égbolt fagyos-szürke,

Tétova, fakó.

Jeges rosszindulat alatt

Görnyedez a Lét;

Várja, hogy a goromba tél

Kiadja dühét.

Egyik hósereg a másik

Után menetel;

Néha úgy tűnik, a Reményt

Hó ragadja el.

Hirtelen jött hideg napok,

Fehér a világ;

A tettet nem pótolhatják

A szentenciák.

Attól félünk, sok lélekben

Végleg Tél marad;

Pedig amúgy is kevés a

Szabad Akarat.

Hinni kell, hogy minden szinten

Elmegy majd a Tél;

Aki nem hisz, haláláig

Dideregve fél.

Nem entrópia teremtett,

Tudjuk legbelül;

Nem anyag-szeszélyből jöttünk,

S nem véletlenül.

Az időjárás dühe a

Trójai faló;

Minden dogmát és doktrínát

Eláztat a hó.

Hogyha mi magunk vagyunk a

Negentrópia;

Istent sohasem pótolja

Technológia.

Akár esett hó, akár nem:

Tudta minden ős -

Az Emberiségért minden

Ember felelős.

Puszta jelszavak mögé a

Bálvány menekül;

Az Istennel állunk szemben

Mindig

Egyedül.

Sose fagy jéggé a Remény,

Sem a 

Tiszta Szó;

Tisztességre,

Szerelemre

Sose hull a hó.

Fehér utak, fehér házak

Fehér utak, fehér házak;

Bennünk a Múlt sose lázad.

Fehér járdák, fehér kapuk;

Mindenhová nem vezet út.

Hófehér háztetők felett

Még a Nap sem ad meleget.

Voltak egykor fehér várak,

Fehér temetői vásznak,

Királyok hófehér lovon

Seregeikkel múlt-soron

Valahol még most is állnak,

S a hó alól ki se látnak.

Fehér utak, fehér házak;

Megnő bennünk 

Az Alázat.

Fehérbe dermedt világban,

Hideg, fehér némaságban

Vigyorog az entrópia;

Kinek, mit kell meggyónnia?

A Föld valahol még forog,

Bennünk, mint fehér oszlopok,

Kételyek,

Remények állnak;

Fehér utak,

Fehér házak.