Szomorú szürke őszi ég

Szomorú szürke őszi ég;

Profán síkon nincs menedék.

Fut az idő,

Hull a levél;

Rekedt hangon vonít a szél.

Varjú károg a körtefán,

Hallgat az Ég,

Bőg a profán.

Pojáca zsarnokká dagad,

De úgy is csak bohóc marad,

Pokolban éles gúny fogad

Aranybudi-trónusokat,

Meg helytartójelölteket;

Más a "kell",

Meg más a "lehet".

Ifjú vének ködöt falnak;

Sokkal rosszabbat akarnak.

Az üdvösség sose kellék;

Szomorú szürke őszi ég.

Atlantiszban egyszer régen

Atlantiszban egyszer régen
Virult a határ,
Színes virágok nyíltak és

Dalolt a madár.

Mindenki azt érezte, hogy

A világ kerek,

Isten kegyét élvezték a

Boldog emberek.

Atlantiszban később ősszel

Megalvadt a vér,

Doktrínákat fújdogált a

Késő őszi szél.

Atlantiszban aztán télen

Vén fagy érkezett

Minden névről porba hullt az

Összes ékezet.

Drága volt a divat, olcsó

A tapasztalat,

Mindenki azt hitte, jó lesz,

Ha kamasz marad.

Utána csak varjak szálltak

A felhők felett,

Azt károgták, hogy Atlantisz

Sose létezett.

Nekem nincsen ellenségem

Nekem nincsen ellenségem,
Ez csak szerencse,

Nem érdem.

Hogyha pedig mégis volna,

Tudomást sem veszek róla.

Akinek elvét vitatom,

Ad hominem nem támadom.

Nekem nincsen ellenségem,

Csak így alakult,

Nem érdem.

Hogyha pedig mégis volna,

Tudomást sem veszek róla.

Titkot tartó őszi esték

Titkot tartó őszi esték;
Mi az 

Emberi Jelenség?

Késő Ősz nosztalgiája

Minden tagunkat átjárja,

S a vergődő napsütésben

Kérdés feszül:

Mi volt régen?

Mikor lett lélekké a por?

Hogyan kezdődött és

Mikor?

Vagy nem anyag volt a kezdet?

Anyag csak a lélekből lett?

Titkot tartó őszi esték;

Csupa kulissza, meg festék,

Körbejár a tudományunk,

A színpad mögé nem látunk,

S a jelen bolondokháza

Az ülepét folyton rázza,

Ne legyen Múlt titkaira

Se idő, se energia.

A régi emberiségek

Apró sejtésekbe férnek,

S ami bizonyíték terem,

Azt tönkreteszi a jelen.

Titkot tartó őszi esték;
Mi az 

Emberi Jelenség?

Nyelvészeti őstörténet

Nyelvészeti őstörténet,

Nem fogunk gyászolni téged.

Sarkköri zsákutca lettél,

Fantomokat teremtettél,

Régmúltunkat félrenyelted,

A sarkából kiemelted,

Tudatunkba tolakodtál,

Elvettél, semmit sem adtál.

Szemétdombon lesz a véged,

Nyelvészeti őstörténet.

Mítosz bátyó Novemberben

Mítosz bátyó Novemberben

Egy halandót sem hagy cserben.

Tölgyfaágra sólymot ültet,

Vén temetőket kerülget.

Titkot őrző örök ködök

Fölött ősi bronzlánc csörög.

Mindenki meghal, aki fél,

Idő falán kopog a Tél.

Inkább egyben,

Mint ezerben;

Mítosz bátyó

Novemberben.

Római kozmopoliták

Római kozmopoliták
Könnyes szemmel néznek,
Felvitte Isten a dolgát

A gót csőcseléknek.

A Fórum romjai fölött

Szürke varjú károg,

Róma uraivá lettek

A buta barbárok.

Meghalt a múlt. Imát többé

Senki se mond érte;

Magasztos történelemnek

Nevetséges vége...

Miért tűri Isten? Miért

Jött el ez az óra?

Római kozmopoliták,

Kik tehetnek róla?