Harvanas éveim élem

Hatvanas éveim élem;

Mellettem 

A Feleségem.

Még jóval a Styxen innen;

Még van jövőm,

Van mit vinnem.

Még van jövőm,

Van mit vinnem,

Még velem ballag az Isten.

Van aranyos

Feleségem;

Hatvanas éveim élem.

A hülyeség prófétái

A hülyeség prófétái

Szabadok lehetnek,

Tökkelütött szektáikba

Most is térítgetnek.

Világpolitika rétjén

Számos birka béget,

Szorgoskodva terjesztgetik

A szent hülyeséget.

Minden hülyeségnek pedig

Az ám a törvénye,

Hogy még nagyobb hülyeség lesz

A következménye.

A hülyeség prófétái

Tornádót kavarnak,

Miért legyen béke, ha ők

Háborút akarnak?

A hülyeség jó pár ezer

Prófétája béget;

Miért legyen normális a

Hétköznapi élet?

A hülyeség prófétái -

Váltig kiabálván -

Sose veszik észre, hogy csak

Göröngyök a pályán.

Modern korban nem ingyen szól

A próféták szája,

Mindig, mindenkor a pénz a

Hülyeség királya.

Ha az emberek lelkében

Felelősség éled;

A hülyeség birkahada

Mindhiába béget.

Atlantiszi álmok háza

Atlantiszi álmok háza

Idő felszíne alatt;

Ami szép álmot teremtünk,

Mindörökre megmarad.

Atlantiszi álmok háza;

Bár hatalmas az Idő,

A régen letépett Remény

Minden nyáron újra nő.

Atlantiszi álmok háza;

Minden csak emlék marad -

Csupán bennünk gyarapodhat

A megszentelt Pillanat.

Jó késő este Hozzád hazajönni

Jó késő este 

Hozzád hazajönni;

Örülni, ahogy egyre fogy az út,

Aztán Rád nyitni  a kicsi kaput,

Hallani, hogy a két kutya fogad,

S megpillantani

A Mosolyodat.

Fejünk fölött

Ezer csillag pörög...

Amíg hazavársz,

Mindig 

Megjövök.

Néhai magyar végvári vitézek

Se pénz, se posztó-világban,

Étlen-szomjan, mégis bátran,

Düledező várfalakon,

Vagy portyán, zsákmányolt lovon,

Kocka lapján, szablya élén, 

Mindig nemzethalál szélén,

Mindig kevés zsoldban-becsben,

Mindig túlerővel szemben,

Halál-szomszédságban éltek

A néhai jó vitézek.

Tragikus, pusztuló idő,

Mindenütt oszmán túlerő,

Jelen, jövő csak ravatal,

Ország közepén védvonal,

Lehet ostrom alatt a vár,

Sose menti fel a király. 

Pusztuló hazáért,

Vagy csak önmagáért

Mégis harcol a végvári,

Csonka haza katonái

Feltartóztatják a világ

Akkor legerősebb hadát,

Pasa, nagyvezér, aga bég;

Területrabló csőcselék

Ölve, pusztítva, zabrálva

Tolakodott a hazánkba,

S végül az oszmán áradat

Pannóniában elakadt...

Európát el nem érte,

Nagyon megfizettünk érte.

Ők maradtak,

Pusztultunk mi...

Azóta sem hevertük ki.

Ilyen korszak volt.

A Jövő

Szablya élén bukkant elő...

Néhai magyar vitézek,

Többet harcoltak, mint éltek...

Szemben szultánnal, pasával,

Szemben profán logikával,

Anyagias gyávasággal,

Érdekkel, hazátlansággal...

Köszönjük, hogy maradtatok,

Köszönjük, hogy harcoltatok!

Hogy nem menekültetek el,

Hogy sohasem adtátok fel!

Miattatok van itt

Élet,

Néhai magyar vitézek!

A jó vers sosem alkuszik

A jó vers sosem alkuszik,

Pénzért, díjért nem hazudik.

A harc elől el nem farol,

Túlerőnek nem udvarol. 

Kánonokra semmit sem ad,

Mindig öntörvényű marad.

Nem kuncsorog, nem intrikál,

Hivatalszolgának nem áll.

Szamárlétrára nem oson,

Szirénhangra vállat se von.

A gyöngére rá nem tapos,

Sohasem lesz kétkulacsos.

Rébuszokba nem menekül,

Helytáll, legfeljebb egyedül.

Távoli zuhatag hangja

Távoli zuhatag hangja,

Mint ős templomok harangja

Száll az időfolyam felett;

Akik éltek, figyeljetek!

Egyre több a baljós fodor,

S a gyorsuló idő sodor.

Még ragyognak fenn a Holdak;

Élnek a holnapi holtak.

Most kell váltani más ágra,

Jövendőre,

Biztonságra.

Még makacs remények várnak;

Vannak biztonságos ágak,

De fülét hegyezi a baj,

Egyre közelebb a robaj.

Tökfilkó kormányos-sereg

Helyett jöjjenek

Emberek.

Holt jövendő baljós ágán,

Mint újjászületett sárkány,

Világvégi alkonyatban

Hallatszik mind hangosabban,

Mint sötét templom harangja;

Távoli zuhatag hangja.