Januári évkezdetben

Januári évkezdetben

Jövő-emlékezet rebben.

Jelenünk az időszekér,

Múlt és jövő itt összeér.

Rajtunk áll,

Ha sok,

Ha kevés;

Nincs eleve elrendelés.

Tükörképünk

Szóban,

Tettben;

Januári évkezdetben.

Izmus-zsákutcák világa, Európa újkora

Izmus-zsákutcák világa,

Európa újkora;

Lelkes-robogva haladunk,

Mégse jutunk sehova.

Felvilágosodott főkre

Kacsingat a szürke ég,

Kicsinyes izmuskodásban

Kérődzik a bölcsesség.

Szegény csalódott valóság

Kuckóba húzódva sír,

Fontosabb lett nála, hogy ki

Kitől idéz, ki mit ír...

Izmus-zsákutcák világa,

Affektál a sok kacat;

Kizsákmányolt tömegekre

Doktrína-sereg kacag.

Mesterkélt teóriáktól

Pörkölt lesz a cibere,

Mindent eltakar a semmi

Összefüggés-rendszere.

Megizmusodott világban,

S a bölcsész arról locsog,

Hol kezdődnek, hol végződnek

Mindenféle izmusok.

Melyik meddig terpeszkedik,

Hová visz ága-boga,

Izmus-nyelven a valóság

Melyik pontja micsoda.

Izmus-zsákutcák világa,

Doktrína-vitákra fel,

Sok ezer oldalnyi szöveg

Dogma-susnyásba terel.

Világ-jobbító ideák

Vitatkoznak hangosan,

Amíg mellettük a világ

Bosszankodva elsuhan.

Sem megértés, sem szeretet,

Csak ideológia,

Nem lesz tőlük jobb a világ,

De lesz több teória.

Őfelsége, II. Konrád német-római császár monológja a kapuvári csata után

Magyarország kellett volna...

Talán Isten nem akarta...

Európa - piros alma;

Német nemzet birodalma,

Mint Isten önjelölt karja,

Mind birtokolni akarja!

De ez az István mit képzel,

Hogy ellenállni merészel

A jogos hódításomnak?

Majd szorul emiatt holnap!

Európa ura vagyok,

Kegyelmet sohasem adok!

Vágy akar,

Valóság temet;

Szétverték a seregemet.

Tegnap:

Enyém Pannónia!

Most meg:

Sine militia...

Megvertek minket,

Bécs oda;

Gyász van,

Sine militia...

Nem lesz enyém Pannónia,

Nem lesz enyém

Soha,

Soha...

Nem lesz enyém Pannónia..

Vége.

Sine militia.

Egy új korszak felé tartunk

Egy új korszak felé tartunk,

Félig már benne is vagyunk.

Időnk már Titkokkal telve,

De még nincs megkeresztelve.

Az ócska globális ballaszt

Kínjában visszahúz, fullaszt.

Régi már omlik, új épül,

Vagy megcsúnyul,

Vagy megszépül...

Isten nem tervez előre,

Rajtunk áll, mi lesz belőle.

Isten nem ad bizonyságot

Isten nem ad bizonyságot

Profán értelemben,

Helyettünk sosem cselekszik,

Mert azt 

Magunknak kell.

Nem hagy gránit útjelzőket

Számunkra az

Úton;

Mert

Magunknak kell

Átlátnunk hamison és rúton.

Nem taglalja, hogy a

Hitet,

Kik, mennyire mérték;

Nekünk kell 

Éreznünk, hol van

Az igazi

Érték.

Nem a pontos idézetet,

Csak a

Lelket nézi;

A kicsinyes dogmagyártó

Mindig félreérti.

Profán elmék ateizmus

Nyílzáporát ontják,

Hiszen profán értelemben

Soha nincs bizonyság.

De akit az Isten 

Hittel,

Alázattal áldott;

Az találhat önmagában

Elég bizonyságot.

Az Otthonunk, világunk közepe

Az Otthonunk, világunk közepe.

Életünk százszor szentelt

Temploma,

Érzéseink hona,

Szentély,

Ahová rajtunk kívül

Csak az

Istennek van bejárata.

Másoknak?

Kis ház, ahol mi lakunk,

Itt öregszünk, 

Szeretünk,

Alkotunk,

Nem is sejtik,

Hogy másé nem lehet;

Nem birtokolhatja el senki más

Az érzelmeket.

A Boldogság, s az

Élet helye;

Az Otthonunk,

Világunk közepe. 

Mások csak menekülnek

Önmaguk elől,

S az életük időnként romba dől,

Hajszolják magukat

Át szeszködön, drogon, téren,

Mi lelkileg 

Itthon vagyunk

Szeretetben,

Békében.

Az ember sokfélét remél,

De sokféle külön dimenzióban él,

Ki lélekben,

Ki az uborkafán,

Önmagában a templom is profán,

Lehet benne több ezer tonna kincs,

Ha Isten lelke benne nincs,

Csak lélektelen süket

Épület.

A Boldogság, s az

Élet helye;

Az Otthonunk,

Világunk közepe. 

Önmagában a templom is profán,

A piac-dimenzió csupa látszat,

Egy profán utópia öncsalása,

Nem Isten,

A pénzbálvány földi mása,

A lélektelen és 

Elégedetlen,

Becsapott embertársak földi pokla,

Szent kapzsiság átkozott fügebokra,

Örök versengés,

Hajsza,

Siralom;

Hit helyett végzet-árnyék a falon,

Trágár, csupasz, üres szerelem-látszat,

Szemforgatássá aljasult alázat,

Ahol az ember örök siheder,

Világba vetett élő hamvveder,

Érzése vértelen,

Örök boldogításra képtelen,

Csak anyag-önbizalmát élteti,

S mindhalálig a semmit keresi...

Önmagában a templom is profán,

Lehet benne több ezer tonna kincs;

A legtöbb ember egész életében

Csak azt hajszolja, ami nincs...

Az Otthonunk, világunk közepe.

Életünk százszor szentelt

Temploma,

Érzéseink hona,

Szentély,

Ahová rajtunk kívül

Csak az

Istennek van bejárata.

2024

Legyen jobb a tavalyinál!

Döcögjön, mint a vén batár,

De ne rázzon, ne inogjon,

Bozótosba ne boruljon.

Ne legyen tömérdek sok baj,

Mert abból volt elég tavaly.

Az év, ami most előáll,

Legyen jobb a tavalyinál!

Ne legyen drága, se álnok;

Boldog új évet kívánok!