A szelíd őszi reménykedés hona

A szelíd őszi reménykedés hona,

A tűzhely ezüst füstje Égbe száll,

Meghitt napfényben csillog a kapuja,

Ott bent az Isten

Jövőt kalapál.

A szelíd őszi reménykedés hona,

Érik a gyümölcs a ház udvarán,

Alkonyat tájban készül a vacsora,

Őszi teríték

Isten asztalán.

A szelíd őszi reménykedés hona,

A körtefákon sárgul a levél,

Isten nem számít fel kamatot soha,

Csak a megalkuvó

Marad szegény.

A szelíd őszi reménykedés hona,

Csöndes, szomorkás őszi zene szól,

Cipőnk talpán még a közelmúlt pora,

Valaki mindig

Boldog

Valahol...

A szelíd őszi reménykedés hona,

A tűzhely ezüst füstje Égbe száll,

Meghitt napfényben csillog a kapuja,

Ott bent az Isten

Jövőt kalapál.

Hamuba sült őszi napok

Hamuba sült őszi napok;

Új Kezdetek fénye ragyog.

Zúdul ránk a Lét-lavina;

Új életet hoz új Hiba.

Düledező Élet-kunyhó;

Akad javítanivaló.

Gyürkőzik újra az Ember,

Indul a hétköznap-henger.

A Nyár már csak

Emlék,

Titok;

Hamuba sült őszi napok...

Se übermensch, se poszthumán

(Az igazi Líra közéleti programja Kr.u. 2021-ben)

Se übermensch, 

Se poszthumán;

Csak tovább - az Isten nyomán.

Nem kell SS,

Se Antifa;

Csak az Isten

Akarata.

Nem kell führer,

Se pénz-elit;

Kutatjuk Isten nyomait.

Se árja,

Se globál massza;

Csak az 

Emberség,

A Tiszta...

Az übermensch, 

S a poszthumán;

Egy-egy kép a pokol falán.

Ezek ketten egytestvérek,

Egyikben sincs tiszta lélek.

Se nemzeti szociális,

Se polkorrekt liberális

Nem fog az Istennel kezet;

Mindkettő pokolba vezet.

Az übermensch,

S a poszthumán..

Koloncok a világ nyakán.

Mindkettő mű-utópia,

Rigolyás dogma-hárpia,

Sziréndallal magához csal,

Utána csontig kifacsar,

Véleményterror kíséri,

Szájunk zárja,

Vérünk kéri,

Lelki értékeket tagad,

Ocsmány zsákutcába ragad.

Média bárhogy nyekereg;

Inkább maradjunk 

Emberek.

Se übermensch,

Se poszthumán;

Szent Ritmusban -

Isten után.

A Líra Szabad Akarat

Ösvényén Költészet marad.

Mindig arra kell, hogy intsen:

Ma is bennünk él

Az Isten.

Van örök

Morális Egység,

Van Nemzet

És Emberiség.

Hit,

Szépség,

Igazság nyomán...

Se übermensch, se Poszthumán.

Összeesküvés-gyakorlat

Összeesküvés-gyakorlat

Mű-végzetet lovagolgat.

Nem baj, ha minden romhalom,

Csak legyen meg a hatalom.

Készülődik már az "új rend",

Mindent szabad, semmi se szent.

Összeesküvés-gyakorlat

Zagyvál össze Napot-Holdat,

Beszivárog áruházba,

Stadionba, óvodába,

Csiricsáré rongyot lóbál,

Ahol tud, rontani próbál.

Összeesküvés-gyakorlat

Profán imákat morzsolgat.

Lehet akármilyen téres,

Az Időben - mindig véges.

Bármilyen világhatalom

Sem ugrik át Idő-falon.

Összeesküvés-gyakorlat;

A Vég felé araszolgat.

A Líra Lélek-eledel

A Líra Lélek-eledel;

Nem fizet - csupán

Felemel.

Nem jár vele kamat, adó,

Profán füllel nem hallható.

Mennyire hasznos a Líra?

Mint embernek - saját maga...

Jövedelem nem jön vele,

De semmik vagyunk - nélküle...

A Líra Lélek-eledel;

Csupán a Léleknek felel.

Fogasra nem akasztható,

Profán szemmel nem látható.

Tanít minket?

Gyógyít talán?

Nem doktor,

De nem is tanár...

Lobbikat sohasem szervez,

Még szavazatot sem szerez.

A Líra Lélek-eledel;

A profán ész nem éri fel.

Parcellákra nem osztható,

Kézzel ki nem tapintható.

Reklámban kevés a haszna,

Nem telik tőle a kassza.

 

Nincs üzleti fehér inge,

Se igazi marketingje.

A Líra Lélek-eledel;

Slágereket nem énekel.

Nem iható,

Nem ehető,

Még csak nem is ízlelhető.

Holttá nem nyilvánítható,

Még csak ki sem szagolható.

A Líra Lélek-eledel;

Profán hitnek - halandzsa kell.

A Nap Jövőre is felkel;

A Líra Lélek-eledel.

Pap Gábor előadásait hallgatva

Szikár, magas, szakállas

Férfiember,

Fiatalos, érces hang -

Megnyerő;

Tudás,

Bátorság,

Büszke szellemesség,

Meg nyolcvan esztendőnyi

Őserő.

Csak videón adott elő nekem,

Hogy láthattam őt -

Ingyen kegyelem.

Ezer szellemi merészség-csoda;

Bátrabb magyar szó

Nem hangzott

Soha.

Szó-arabeszket száz szókép követ,

Pazar bőségű gondolattömeg

Hullámzik

Kanyarog,

Néha kitér,

Kivillan a humor,

Mint zöld mezőben arany pipitér,

És hömpölyög, mint hatalmas folyam,

Majd ötlet-ágak tömegére bomlik,

Merész kanyarban összeszervesül,

S fő gondolattá

Végleg egyesül.

Amit mond,

Tekintélynek nem köszön;

Fergeteges

Eretnekség-özön...

Annyi új gondolat

Csokorba fonva,

Száz Kossuth-díjnak is sok

Egy szezonra...

Sok éve került könyve a kezembe:

Csodakút...

Asztrálmítoszok,

Állatöv,

Tejút...

Mint gyöngysor csillogott

A Jó,

S a Szép...

Meg is jegyeztem végleg

A Nevét.

Lenyűgözött a könyv.

A műveit azóta keresem.

Csalódást egy sem okozott sosem.

Sok gondolata bennem zakatol

Ma is

Valahol.

Hallom,

Élőben több a vitriol,

Szájára nem tesz lakatot sosem,

Az akadémia

Kap rendesen.

Szikár, magas, szakállas

Férfiember,

Fiatalos, érces hang -

Megnyerő;

Tudás,

Bátorság,

Büszke szellemesség,

Meg nyolcvan esztendőnyi

Őserő.

Száll időn-téren keresztül 

A hangja:

A magyar népmesék

Erkölcsi rangja...

Amit tesz, voltaképpen

Misszió,

Nem díjra, titulusra tör,

Nem hivatal-bajuszt pödör,

Nem bábja senkinek;

Megalkuvónak már ő is 

Öreg.

Szálegyenes

Tartása,

Mondandója,

Csakazértis

Az Igazságot

Óvja,

Gyöngyöt szór

Szerteszét,

Nem nézi meg, hogy kinek,

Csak vigyék.

Szikár, magas, szakállas

Férfiember,

Fiatalos, érces hang -

Megnyerő;

Tudás,

Bátorság,

Büszke szellemesség,

Meg nyolcvan esztendőnyi

Őserő.

Tombolhat közéleti zivatar,

Igaz tudós Ő

Ember

És Magyar.

Nem szeretem a titulusokat.

Névpótlék mind.

Akinek nincs arca,

Azokat hordja.

Egy most mégis a tollamra tolul:

Az Isten áldja Önt,

Professzor Úr!

Szeptember a körtefa tövében

Szeptember a körtefa tövében

Éppen olyan borongós, mint régen.

Kopogtatnak a megszokott gondok,

Tűnő Nyarat gyászolnak a lombok.

Nosztalgiák emlék-tűzben égnek;

Esőkönnye hull a magas égnek.

Meghitt sarokba bújik a Lélek;

Áznak aktuális őrültségek.

Boldog, munkás, szép napjaim élem;

Szeptemberi körtefa tövében.