A hajdani pozsonyi csata

A vereségeinket tanították

Nagy buzgalommal 

A Monarchia óta...

A tankönyvek zöme nem volt egyéb:

Száraz és tömény

Vereséggyűjtemény...

Vereség vereség házán....

Áltörténelemből

Vigyorgott

A sátán...

Úgy tűnik,

Minden harc

Súlyos kudarc...

Vereség hátán vereség,

Csak vereség...

Létező,

Nem létező 

Vereség...

Sosem volt besenyő vereség hazug szólama,

És Merseburg,

Ahol - nem volt csata...

A totyakos történettudomány

Csak koslatott bután

Az idogermán kultúrfölény

Nyomán...

Sok csatát megtanultunk,

Csupán ezt nem,

Pedig ez a Győzelem

Jövőt nyitott

Nemzetnek,

Sorsnak,

Rendnek;

Új medret ásott

A Történelemnek.

        *

Egy dühös, régi Nyár...

Vannak, akik szerint

Zalavár mellett,

De sokkal valószínűbb,

Hogy Pozsonynál...

       *

Kilencszázhét nyara volt...

Kárpát-medence mezőin

Baljós csend honolt.

Európa térítéstől és

Harctól volt zajos,

A keleti frank trónon

Gyermek Lajos.

A hunok egykori lakóhelyén,

Ahol régen elbukott az avar,

Valami új nép -

A Magyar...

Gyermek Lajos, a siheder király

Forrón vágyik Nagy Károly hírnevére,

Ahhoz megfelelő

Ellenség kéne.

Magyarok?

Hunok?

Avarok?

Mit számít az egy franknak!

Hogy itt vannak,

Azért most meglakolnak!

Pannóniában

Zsákmány-hegyek várnak,

Írmagja se maradjon

A barbárnak!

A Birodalomnak kell

A pannóniai róna,

Hadba vonul

A dicső Európa...

       *

Bajor,

Keleti frank

Nyeregbe ül,

Duna két partján..

Könyörtelenül!

Luitpold bajor herceg északon,

Theotmár érsek hadoszlopa délen...

Tönkre kell verni őket!

Csak keményen!

Csattog a sok kemény

Pata,

A Dunán meg Sieghard herceg

Hajóhada...

Heribannus kocog

Lovon,

Gyalog;

Ugyan, kik is azok a magyarok?

Ne aggasszon hát senkit

A jövő,

Velünk

A túlerő!

Vonul a had

Erdőkön és gyepűn,

Őrködik,

Alszik,

Újra sorba áll.

Lándzsák hegyén,

Kétélű kardok élén

Szakad csuklyában vihog

A halál...

     *

Honfoglalás?

Hon-visszafoglalás?

Most egyre megy.

Még nem birtokolhatjuk

Békességgel,

Jön az ellenség.

Itt a próbatétel.

Ott 

Pozsonynál,

Duna gázlóinál...

Bátorság vagy halál!

Mozgásban 

Árpád lovas serege,

Felvirradt július

Negyedike...

Ott 

Pozsonynál,

Duna gázlóinál...

Bátorság vagy halál!

      *

Lajos király időben menekült el...

Luitpold elesett,

Theotmár szintén...

Velük két püspök úr,

Három apát,

És tizenkilenc birodalmi gróf...

Frank és bajos vér festett vérvörösre

Mezőt,

Folyót...

Az egykor volt

Hatalmas hadsereg

Elolvadt, mint a jég...

Rettegve menekül

A maradék.

Nyilak villáma,

Szablyák vihara...

Sokan nem tértek haza

Soha...

Duna-parton,

Meg réteken

Hever temérdek holttetem,

Híznak a varjak,

Cserreg a sirály...

Gyásznapot hirdetett

Lajos király...

         *

A frankok fenekednek még,

Pozsony 

Nekik

Nem volt elég...

Kilencszáztízben a kamasz király

A Lech-mezőn

Gyülekezőt hirdetett.

Magyarok ellen készült

A sereg.

Ekkor ötezer Magyar lóra száll,

Bajor földön át száguld,

Mint a szél,

Rövid négy-öt nap alatt

Odaér.

Megint nyílfergeteg,

Szablyavihar,

Nem kímél frankot, bajort

A Magyar.

Ötezer főnyi

Magyar áradat

A gyülekezőhelyen verte ripityára

A birodalmi hadat...

A keleti frankok erre feladták,

Az iskolában

Ezt sem tanították...

       *

Ott 

Pozsonynál,

Duna gázlóinál...

Bátorság vagy halál!

Először zúdult túlerő

Magyarországra,

De nem utoljára.

De Ősapáink nem futottak el,

Életet akartak,

Hazát,

Jövőt,

S móresre tanították

A túlerőt.

Ott 

Pozsonynál,

Duna gázlóinál...

Bátorság vagy halál!

Akik ott 

Az íjat,

Szablyát

Fogták;

Alapítód,

Hazám,

Magyarország!

Ott 

Pozsonynál,

Duna gázlóinál...

Bátorság vagy halál!

Hogy itt lehetünk,

Magyarul beszélünk,

Van Magyarország,

Van számunkra

Hon;

Valakik nagyon megküzdöttek érte

Ott 

Pozsonynál,

Duna gázlóinál...

Egy véres, borongós

Nyári napon.

Emlékük él bennünk,

Amíg vagyunk,

Megmaradnunk:

Tisztesség,

Kötelesség...

       *

Leszáll az est

A Győzelem után,

A nyári égen sápadt Hold ragyog,

Lovukat gondozzák a harcosok,

Amelyik végzett,

Homlokát törölve

Ül a tűz mellé.

Kérges kezekben teli cserépbögre...

Az Isten áldja Őket

Mindörökre!

Ősmagyarok Életfája

Ősmagyarok Életfája,

Jövendő a koronája.

Gyökere - Múlt,

Törzse - Jelen,

Körülötte - Történelem.

Az Életfa szívós, konok,

Jöttek mindenféle korok,

Némely viharral ment neki,

De egyik sem törhette ki.

Ősmagyarok Életfája;

Nem mosta el Idő árja.

Nevelget régi Hiteket,

Lelkünkben bont új rügyeket.

Égig érő vágyat nevel,

Tiszta Hitet Égig emel.

Múlt-tűzben Jövőt melenget,

Élni segít,

Élni enged.

Ősmagyarok Életfája;

Magyarok lelki Hazája.

Szent helyét ős szkíták ásták,

Szabírok felnőni látták.

Hajdani Hunok,

Pannonok

Szíve gyökerében dobog.

Kérgében ősi bánatok;

Szavárdok és onogurok.

Szarmatákat,

Gepidákat

Rejtenek a vastag ágak.

Magyarokká lett népeket

Zöld levelek jelképeznek.

Tőlünk eltávozottakat

Holt ágak tömege sirat.

Ősmagyarok Életfája;

Szent Jövő az adománya.

Mítosz-térben büszkén lebeg,

Még Trianon se rázta meg.

Senki mást nem fenyegetve,

Hagyományunkat őrizve,

Hazug szóra mit sem adva,

Normálisnak megmaradva

Lépjünk jövő Béke elé,

Konföderáció felé.

Új korszak kezdetét várja

Ősmagyarok Életfája.

Régi atlantiszi nyarak

Régi atlantiszi nyarak

Emléke idő-köd alatt.

Barátságos volt a tenger...

Hitt a Jövőben az Ember...

Albatrosz-sereg körözött

A zöldellő partok között.

Fénylő, örök Pillanatok

Fölött tüzes Nap ragyogott.

Hatalmas tengeri flotta

Tört a távoli partokra,

Hadurai pöffeszkedtek,

Istenekkel vetekedtek...

Önteltté lett az értelem,

És készült a veszedelem...

Hallgattak a sziklafalak...

Régi atlantiszi nyarak...

Isten nem kívülről beszél

Isten nem kívülről beszél,

Túlerőben Isten nem él.

Nem szidalmaz, 

Nem fenyeget,

Nem külsődlegesen szeret.

Helyettünk nem dönt,

Nem nyom el;

De ha megkérdezzük - felel.

Amire Lelkünk nem rezzen,

Arra NEMET mond az Isten.

Trója soha nem adja fel

Trója soha nem adja fel.

Halottaiból is felkel.

Szászszor porig rombolhatják,

A Lelkét meg nem fojthatják.

Eláshatja a túlerő,

Életre kelti az Idő.

Sem erőszak,

Sem a szkepszis;

Trója marad.

Volt is, 

Lesz is.

Trója soha nem adja fel;

Legfeljebb későn  -

De felel.

Ída hegyén az istenek

Szokás szerint veszekszenek,

A sors-kontár Párka-népek

Rég a pénz ködében élnek,

S a mindenkori falovak

Ma szivárványt lobogtatnak.

Trója soha nem adja fel;

Önmagáért helytáll -

Ha kell.

Ha kell,

Mítoszba költözik;

Túlerővel nem alkuszik.

Ha ellene sátán fogad,

Terem újabb Hektórokat.

Ha világot nem is renget,

Önmagából sose enged.

Trója soha nem adja fel,

Nem térdel le,

Nem vezekel.

Múltja ködben,

Hangulatban;

Jövője

Az Akaratban.

Akhájoktól tizedelve,

Homérosztól megszentelve...

Tudománytól letagadva,

Schliemanntól visszafogadva.

Trója soha nem adja fel;

Létezni és hallgatni mer.

Priamosz és Laomedón

Már a hallgatag partokon,

Hektór félig öröklétben,

Félig meg örökké ébren.

Mi az Idő?

Mi a siker?

Trója soha nem adja fel...

Kamuprofil kamu népek

Kamuprofil kamu népek

Legelnek a Facebook mezején,

Kitalált arc pajzsa mögül

Bőg a fatehén.

Élő fába belekötnek,

Provokálnak rendületlenül,

Olcsó játék.

Odébbálnak,

Ha nem sikerül.

Mind arctalan provokátor,

Nem bátor, 

Nem okos,

Se nemes;

Kamuprofillal vitázni

Sose érdemes.

Nem vevők az érvelésre,

Fölösleges bonyolítani,

A kamu népeket tüstént

Le kell tiltani.

Dácia titokfellege

Dácia titokfellege

Még Erdélyre ül,

Kotlott mesék lakomáznak,

Az Igazság

Kapun kívül

Gubbaszt

Egyedül.

Vajon kik voltak a dákok?

(Az, hogy a mai románok

A dákokra akaszkodtak,

Csupán rossz, területrabló

Lila műmese,

Nem igazolja régészet

Nem igazolja nyelvészet,

Nem igazolhatja semmi se).

Vajon kik voltak a dákok?

Thrákok?

Avagy mégsem thrákok?

Kelták?

Szkíták?

Kora szlávok?

Vagy másfajta nép?

Vagy esetleg eleve egy

Ezerféle törzsből álló

Népi keverék?

Dácia titokfellege;

Sűrűn gomolyog,

Idő kútjába merülnek

Ősi tegnapok;

Az Emlékezet

Sziklákkal bajlódó patak,

Régi nyelvek

Rég kihaltak,

Isten - hallgatag.

Később a hegyes Dácia,

Mint római provincia,

Birodalmi aranybánya lett;

A tömérdek aranyáról

Vad legendák tömkelege,

Ezer túlzó monda

Született.

De mi történt a dákokkal?

Talán romanizálódtak?

Nem hiszem.

Úgy tűnik, ők kivonultak,

Rómával sosem alkudtak,

Újra meg újra támadtak,

Könyörtelenül.

Nem akarták abbahagyni,

Míg a fényes római sas

Földre nem kerül.

Harcoltak és összefogtak

Kváddal,

Góttal

Markomannal.

Velük együtt háborgatták

A provinciát,

Nem lelt nyugtot Provincia,

Sohasem szilárdult meg 

Itt Erdélyben

A római világ...

(Ne higgyük, hogy itt maradtak,

Hogy románná válhassanak,

S egy későbbi Trianonnak

"Érveket" szolgáltassanak.)

Dácia titokfellege

Nem átlátható;

Az Igazság vékony hangja

Alig hallható.

A dákok és a többi nép

Olyat tettek azután,

Amiről nem nagyon akar

Hallani a tudomány:

Nem nyugodtak, amíg el nem érték

Céljukat:

Kikergették

Erdélyből

A Rómaiakat...

Úgy gondolom én,

Nem Aurelianus idején,

Még Gallienus uralkodhatott,

Amikor az erdélyi uralomba

Róma - belebukott,

S az erdélyi arany elfogyott.

Dácia titokfellege

Vén ködlepedő...

Úgy terül a Múltra,

Mint egy

Gyapjú szemfedő...

Róma el is szontyolodott.

Egy provinciát feladott;

Százhetven év uralom oda...

Ilyen eddig nem történt

Soha...

Róma magát mentegeti,

Hátha még elhisszük neki,

Hogy magától adta fel a tartományt...

Nem vezet mást ezzel félre,

Csak a tudományt...

Hány provinciát adott fel 

Hányat ürített ki eddig?

Hányat ezután?

Évszázados uralom után?

Dácia titokfellege

Nem oszlik ma még,

A Kárpátok lánca fölött

Hallgatag az Ég...

Róma nem merte

Bevallani,

Erdélyországból

Kiűzte

Valaki...

Dácia titokfellege

Nem oszlik ma még,

A Kárpátok lánca fölött

Hallgatag az Ég...