Október

Most már október pereg,
Dolgoznak az emberek,
Kőkemény múlt áll mögöttük,
S a jövőjük:
Reszketeg.
——-
Készül a fagyok sora,
Még drágább a vacsora;
Messzi felhők mögül vihog
A vén buta
Uzsora.
——
Halál les a kapura,
Éhség készül alkura,
Szabadságról prédikálgat
A világ
Dollár-ura.
—–
Október hava pereg,
Élnek még az Emberek;
Dollár-vezényelte Végzet
Szürke égen
Hentereg.
——
Isten még  derűs marad,
Nap szárítja a sarat;
Nincsen jövő,
Ha nincs
Szabad akarat.

Jutalomjáték

Ezt a darabot két színészbarátomnak írom. Ma kezdtem, holnap éjjel már terjedelmes részletet szeretnék küldeni, mert utána – ahogy a dolgok most állnak – jövő vasárnapig aligha jutok hozzá, hogy tovább írjam.
Jutalomjáték.
Az első rész: Kecskemét, 1843. március huszonharmadika, Petőfi jutalomjátéka Kecskeméten. Választott szerepe: a Bolond (Shakespeare – Lear király.)
A második rész: Pest, 1845. Petőfi színészbarátja, Egressy Gábor számára ír darabot, hogy az a jutalomjátékán felléphessen benne.
———
Petőfi, a plebejus költő értékét gyakran próbálta kétségbe vonni a pimasz brancsbeliség. Voltaképpen máig sem szűntek meg ezek a szánalmas kísérletek, de sok szót nem érdemelnek, a magyarok számára Petőfi – Petőfi.
Ami nem megy az egyik fronton, látszólag diadalt aratott a másikon: dogmatikus irodalmunkban közhellyé vált, hogy Petőfinek nem volt színészi tehetsége.
Attól eltekintve, hogy a színészi képesség merőben relatív és korhoz kötött fogalom, hogy a néhai legnagyobbak, Garrick vagy Talma játékát sem élveznénk ma, sőt ripacskodásnak vélnénk, hiszen a megváltozott színpadi körülmények teljesen más játékot és játékmodort igényelnek; voltaképpen nem egykönnyen érthető, mitől jegecesedett ki ez a nézet Petőfivel kapcsolatban.
Mi támasztja alá?
A kortársak visszaemlékezései nemigen. Azok a legrosszabb esetben ellentmondásosnak értékelhetők. Egyértelműen meg éppen ugyanazok a költővel szemben elfogult szerzők vonják kétségbe Petőfi színészi tálentumát, akik a költői tehetségét is tagadják…
——-
A források alapján az egykori kiváló tragika, Jászai Mari volt az, aki egy esszéjében elég bátortalanul, de védelmébe vette a költőt. A szakirodalom nem nagyon akar érdemben tudomást venni róla.
Pedig nem ártana jobban figyelni a forrásokra, mivel azok éppenséggel azt állítják, hogy Petőfi Sándor nem volt a korabeli rutin-játékban állandóan új életre kelő síró-éneklő-deklamáló játékmodor híve, helyette egészen másképpen formálta meg a figurát; vásári bohóc helyett filozofikus alakot vitt színre, ami az előbbinél sokkal közelebb áll Shakespeare Bolondjához. Akit egyébként a szerző a darabban (Lear szavaival) nemes bölcsésznek nevez…
Ez éppenséggel nem arra vall, hogy a költőnek ne lett volna színészi tehetsége.
A karzatnak tetszett Petőfi játéka, az ellenséges szemléletű tudósító szerint “botrányosan ünnepelte” a húszéves színészt, a leendő költőt.
A színpadon korról korra előfordul, hogy (Arany Hamlet-fordításának kifejezésével élve) némely színészek megdölyfösödnek, meg-ordítoznak, vadul ágálnak és hadonásznak – és ez csak a legritkább esetben velejárója a valóban művészi produkciónak.
——-
Petőfi színészi kvalitásairól a legjobban és legalaposabban egy ukrán tudós, a nemzetközi Petőfi-szakértő, Alekszandr Gerskovics mondott véleményt. Lényegesen jobb könyvet írt, mint a hazai szerzők zöme, ráadásul a színház világában is sokkal otthonosabban mozog:
http://books.google.hu/books/about/Alekszandr_Gerskovics_Pet%C3%B6fi_%C3%A9s_a_sz%C3%AD.html?id=0qWYMQAACAAJ&redir_esc=y
——–
Ha már szőrös, másszon falra…
A másik csaknem közhelyszerű ítélkezés: Petőfi rossz drámaíró volt…
Ezt vajon mi támasztja alá?
A leggyakoribb “érv” még a reformkorból származik; ezt kérődzi vissza azóta a brancsbeliek minden nemzedéke:
Petőfi “szubjektív” lelkületű lírikus volt, a dráma pedig “objektív” műfaj.
Ennyi.
Az “elegáns” semmitmondáson túl – ha mélyebbre ásunk – ez a rendszerint nagy grandezzával felvezetett ítélet sokkal félszegebb és következetlenebb, mint amilyennek tűnik. Leegyszerűsítve: a drámából akarja száműzni a líraiságot, ami így kimondva nagyon is kérdőjeles elképzelés.
Nálunk általában Hegelre szoktak hivatkozni az ilyesféle “megfellebbezhetetlen” ítéletek. A német filozófus azonban véletlenül sem mondott ilyet. Sőt. Nézzük csak:
„…unter den besonderen Gattungen der redenden Kunst wiederum die dramatische Poesie diejenige, welche die Objektivität des Epos mit dem subjektiven Prinzip der Lyrik in sich vereinigt.”
Azaz: Hegel szerint a dráma éppenséggel egyesíti az eposz objektivitását a líra szubjektív princípiumával…
Hogy a “dráma kizárólagos objektivitásának” elve mennyire ostoba, leginkább azzal jelezhetem, hogy – amennyiben az elvet könyörtelen szigorral végigvisszük – tehetségtelennek kellene nyilvánítanunk a következő drámaírókat:
Victor Hugo, Schiller, Puskin, Lermontov, Csehov… Meg sokan mások…
(Sőt: talán magát Shakespeare-t is…)
Költői erő nélkül a drámaírás olyasféle iparosmunkává züllene, amit például Kotzebue, Scribe vagy Feydeau képvisel. A színpadon általában jól működik, de nem szól semmiről.
——-
Hogy milyen drámaíró volt Petőfi?
Egyetlen teljes drámai műve maradt. Ennek “színpadszerűtlensége” 1967-ben megszűnt, az ősbemutató rendezője Kazimír Károly volt.  Azóta a darab bekerült a magyar színházi repertoárba.
A Zöld Marci című darabját maga Petőfi pusztította el, mert a drámabíráló bizottság elparentálta.
A bizottság mást is elvetett, nem mindig bölcsen. A mű címszerepe Egressy Gábor jutalomjátéka lett volna. A színész fia, Egressy Ákos visszaemlékezései szerint az édesapjának tetszett a darab, sajnálta, hogy megsemmisült.
A bizottság véleményét eleve megkérdőjelezi egy korabeli, szakértőinek mondható vélemény: a Nemzeti Színműtár két kiadója, a drámaíró Obernyik Károly, valamint a mindig roppant kényes és taktikus Vahot Imre nyilvánosan szálltak szembe a drámabíráló bizottság értékítéletével a Pesti Divatlap közleményében:
“…a játékszíni választmány által előadásra nem fogadtaték el, de általunk némi módosítások mellett egyhangúlag elfogadtatott, s jónak, kiadhatónak találtatott.”
——-
Ilyesmikről írok…
Vígjátékot…

Októberi alkonyat

Októberi alkonyat
Búcsúztatja a nyarat;
Illatos az éj.
——
Októberi éjjelen
Az illat mezítelen,
Csendes a világ.
—-
Csendes októberi éj,
A végzettől sose félj,
Hallgatag a Lét.
—–
Hallgatag a Létezés,
Mosolygó emlékezés
Szüli a Jövőt.
—-
A Múlt szüli a Jövőt,
A gyengeség ad erőt,
A Lét: Szerelem.
——-
Fogja a világ kezét
A Szerelem meg a Lét,
Októberi éj…
——
Októberi éjszakán
Hold ül az ég teraszán,
Ásít az Idő…

Arad...

Arad…
Ez a nap évről évre visszatér,
Deres üstökkel,  köddel, komoran,
Gyász-glóriásan,
Némán,
Súlyosan;
S míg magyar szó fogan,
A tompa fájdalom élő marad…
Arad…
——
Nincs vége még…
Mert most is tart
A História végtelen pöre;
Bürokraták és hóhérok söre
Koccan ma is…
S a Létből kín fakad…
Arad…
—–
Hatalmi pökhendiség szégyenfája,
A megtaposott Nemzet Golgotája…
Mert Hóhér
Tolvaj
Meg élősködő
Mindig akad…
Arad…
—–
Hol van már az egykori hatalom…
Csak múzeumsarok,
Nagy halom
Lom..
S a Nemzet
Megmarad…
Arad…
—-
Őrizd örökké
Fájdalmas könnyeinket,
És vádlóan emlékező
Hű-Magad,
Arad…

Szőke nő zűrben az űrben - 186.

SZÁZNYOLCVANHATODIK RÉSZ

A szőke nő döbbenetében összerázkódott. Hány meglepetést szerez még neki ez az átkozott csatahajó?
-         Admirális a hajónak. Valami gépezet adta az utasítást? Tudni akarom!
„Hajó az admirálisnak! Az instrukció forrásának felkutatása folyamatban van.”

-         Admirális a hajónak! Sürgősen tudnunk kell! Elrendelem a lehető legteljesebb kutatást!
„Hajó az admirálisnak! Nyugtázom a parancsot! A kutatás nagy energiával folyik.”

Karen nem tudott megnyugodni. Ijedtében egy ideig határozatlanul toporgott az admirális lakosztályában, aztán a vezérlőbe sietett.
Egyedül volt. A két férfi talán még mindig alszik. Nem is baj.
-         Admirális a hajónak! Hogy’ áll a kutatás?
„Hajó az admirálisnak! Egyelőre nincs lokalizálva a forrás.”

-         Admirális a hajónak! Igyekezz! Ha van ott valamiféle szerkezet, az bármikor újabb instrukciót adhat. Nem is tudom, miért nem fedezted fel eddig.
Karen Bozchana Kadlecikova hangjából úgy sütött a szemrehányás, hogy talán még a számítógép is képes volt azonosítani az árnyalatot. Mindenesetre azonnal felelt:
„Hajó az admirálisnak! A csatahajó fedélzetén működő összes gépi berendezés átvizsgálása megtörtént, mindet besoroltuk a flotta rendszerébe, fennakadás, meghibásodás vagy téves működés sehol sem tapasztalható.”

Karen gúnyosan húzta el a száját.
-         Admirális a hajónak! Nincs fennakadás, meghibásodás vagy téves működés? Akkor mivel magyarázod az előbb elfogott utasítást? Vagy ezek szerint mégsem áll az összes szerkezet az ellenőrzésünk alatt?
„Hajó az admirálisnak! A Rodney fedélzetén található minden gép, gépi berendezés vagy mesterséges intelligencia teljes mértékben a flotta parancsnokságának irányítása alatt áll.

Karen nem értette.
-         Admirális a hajónak! Akkor mivel magyarázod a hibernáltak ébresztésére és megölésére vonatkozó utasítást? Illegális szerkezet van a hajón?
„Hajó az admirálisnak! Negatív, Karen Bozchana Kadlecikova admirális! Az utasítás nem származhat géptől, gépi berendezéstől vagy mesterséges intelligenciától.”

Karen érezte, hogy elszorul a torka.
-         Admirális a hajónak! jól értem? Azt akarod mondani, amit én gondolok?
„Hajó az admirálisnak! Ehhez körvonalaznia kellene, mit is gondol, Karen Bozchana Kadlecikova admirális.”

-         Admirális a hajónak! Azt mondtad, az utasítás nem származhat géptől, gépi berendezéstől, vagy mesterséges intelligenciától.
„Hajó az admirálisnak! Igen, Karen Bozchana Kadlecikova admirális.”

-         Admirális a hajónak. Komolyan gondolod?
„Hajó az admirálisnak. Természetese, Karen Bozchana Kadlecikova admirális.”

-         Admirális a hajónak. Nem adhatta sem gép, sem gépi berendezés, sem mesterséges intelligencia?
„Hajó az admirálisnak. Nem adhatta, Karen Bozchana Kadlecikova admirális.”

Megjelent a két férfi, és megrökönyödve bámultak a szőke nőre. Karen észre se vette őket.
-         Admirális a hajónak! Se gép, se gépi berendezés, se mesterséges intelligencia?
„Hajó az admirálisnak. Egyik sem adhatta, Karen Bozchana Kadlecikova admirális.”

Karen kitört:
-         Hát akkor ki adhatta?
Szinte közönyös hangon érkezett a válasz:
„Hajó az admirálisnak. Kizárólag ember adhatta, Karen Bozchana Kadlecikova admirális.”
Folytatása következik.

Irodalomtörténeti szösszenetek - 19.

A népi írók kifejezés annak idején nyilvánvalóan gyűjtőfogalom volt, nagyon eltérő ars poéticák. minőségek, világlátások kerültek egybe az égisze alatt. Az 56-os forradalom után “odafent” átfogó támadást intéztek ellene. A cél egyértelmű volt: kiszorítani a magyar irodalomból az “ideológiailag megbízhatatlan” csoportosulást.
1958 tavaszán sorra megjelentek az aczélosan pártvezérelt, ledorongoló kritikák.
Akkoriban Németh László óva intette a továbbiaktól az attak egyik kiagyalóját:
- Vigyázzatok, rossz ügyet szolgáltok. Talán eljárt az idő a népi irodalom felett, de mégiscsak közösségi és magyar. Mit akartok elérni?
A másik elmondta az akkori, marxista-leninista közhelyektől hemzsegő szabvány választ, mire Németh László a fejét csóválta.
- Az európai szellem sokat ígérő tartományát züllesztitek a nyugati irodalom gyarmatává.
Hm…

Bennünk az Üdvösség

 

 

Magunkban hordozzuk,
Mint örök Szerelmet,
A világteremtő
Isteni Kegyelmet.

Istentől vett részünk
A lelkünkben sarjad;
Int, tagad, helyesel,
Vagy komoran hallgat.

Tőle indul Létünk,
És Benne ér véget;
Nagy baj, ha sohasem
Talál békességet.

Néma, ha gonosz vagy,
De ha jó – megéget;
Nem ismer tömeget,
Csak egyéniséget.

Nem áll szóba végzettel,
Vagy indulattal,
Csak az istenáldott
Szabad akarattal.

Kívül harsogja
A nyegle matéria;
Hogy a világ csupán
Pénz, meg mizéria.

Hogy csupán az anyag
Khimérái hatnak,
S a legnagyobb vétkek
Büntetlen maradnak.

Erkölcsi világrend
Nincsen, csak a semmi;
Csak bank-mennyországba,
S pénzért lehet menni.

Így lesz, míg Nap a Nap,
S a Hold föl nem lázad;
Árulnak anyagi
Búcsúcédulákat.

Ameddig hömpölyög
Duna, Rajna, Volga;
Bálványoknak hódol
Az ész – a vén szolga.

Hiszen csak a Földön
Lehet ülni kincsen;
Amúgy a világban
Bizonyosság nincsen.

Mennyre és pokolra
Csupán nyerít a ló;
Erkölcs és igazság
Önmagáért való.

Magunkban hordjuk
Az örök üdvösséget;
Bennünk él a világ,
Vagy bennünk ér véget.

Kificamodhatnak
A földi törvények;
Ott belül mindig csak
Ugyanaz a lényeg.

Szeretet, Haza és
Család nőtt egy tőre;
Ezt kell átmenteni
Életre, jövőre.

A léha szerencse
A földre szivárog;
S a múló profitra
A varjú se károg.

Minket könnyen cserben
Hagy a fejlett nyugat;
Utána meg értünk
A kutya se ugat.

Nem terem ott nekünk
Csak luxus, cicoma;
De itt van az erkölcs,
S itt marad a haza.

Léha világ-divat
Akárhova “halad”;
Bennünk van az Isten,
És bennünk is marad.

Magunk vagyunk saját
Üdvösségünk őre;
Idő, anyag semmit
El nem vesz belőle.