Isten nem kezd kampányokba,
Egyetlen pártnak sem tagja.
Médiából nem szónokol,
Bankszámlája nincsen sehol.
Ha nevét hiába veszik,
Nem büntet,
Csak emlékezik.
Nem tartozik,
Nem követel,
Nem zár be,
Árat sem emel.
Profitot az ördög ismer,
A Teremtéshez Lélek kell.
Isten nem kezd kampányokba,
Csupán a kezünket fogja.
A Kollektív Tudattalan
Évszázadokon átsuhan,
Fényruháját sose váltja,
Csupán Isten szeme látja.
Lelkünk lelke Neki üzen,
S az Időn túl benne pihen.
Vagyunk a Nagy Tudattalan;
Senki sem, de mindannyian.
Trónol az Öröklét hegyén,
Gazdagítja minden
Egyén.
Isten
És mi
Mindannyian;
A Kollektív Tudattalan.
Október végi csendélet;
Múlt helyébe
Jövő éled.
Számítógépem "lapjain"
Szaporodnak a soraim.
Araszolgat szép csendesen
A hetedik évtizedem.
Egyszer a
Kapun átlépek,
S más alakban visszatérek
Egy másik
Életre készen,
Vagy tán egészen másképpen...
Örök körforgás az Élet;
Október végi csendélet.
A Magyar Nép szülőhelye
A Kárpát-medence,
Nyelvünk és
Magyar nevünk
Itt találkozott össze.
Őseink sosem itattak
Urál-hegyi kútnál,
Nem jöttünk ide földi vagy
Égi hadak útján.
Sosem kószáltak magyarok
Fenn a sarkvidéken,
Itt született a nyelvünk, a
Kárpát-medencében.
A Magyar Nép szülőhelye
A Kárpát-medence,
Az Urálba vaskalapos
Tudomány száműzte.
Szemellenzős indogermán
Kultúr-messiások
Rögeszméjükre formálták
Az egész világot.
Kultúrát csak indogermán
Holló csőre károg,
A többi népek meg csupán
Tudatlan barbárok.
Különleges, szép nyelvünknek
Így ment le az ára,
Besoroltak bennünket a
"Finnugor" cellába.
A Magyar Nép szülőhelye
A Kárpát-medence,
Ősi, százszor szent földdarab,
Az Isten kedvence.
Isten áldotta, hatalmas
Természetes egység,
Párját másutt a világban
Hiába keresnék.
Őskor sötét mélységében
Régi népek éltek,
Nyelvtani nemek nélküli
Nyelveket beszéltek.
Hideg őszi reggeleken
A dolgukhoz láttak,
Nyugodtan éltek. Hatalmas
Istennőt imádtak...
Nem a harc volt a kenyerük,
Hanem csöndes béke,
Ez lehetett Európa
Hajdankori népe.
Harcoskultusz áradata
Halálba söpörte,
Ősmasszívumként talán mi
Maradtunk belőle...
Nincs kulcsunk hozzá, de nálunk
A titok-szelence;
A Magyar Nép szülőhelye
A Kárpát-medence.
Csendes őszi
Szerelem,
Melletted van
A helyem.
Régóta fogom
A Kezed,
Régóta fogod kezem.
Csendes őszi
Szerelem,
Köszönöm,
Hogy vagy nekem.
Fogom
Kezed,
Amíg élek,
Amíg élsz,
Fogd a kezem.
Októberi esti vizen,
Vén ladikban ül az Isten.
Ősz lelke bágyadtan lebeg,
Csendesek az idő-vizek.
Szép metamorfózis-szelek
Szelíd fényben örvénylenek.
Isten friss Jövőt keresztel;
Simogatja szeretettel.
Hit bújik könnyű kabátba,
Őszi melankóliába.
Makacs Hitből
Remény terem;
Októberi esti vizen.
Októberi nyár-romokon
Minden ál-érzés monoton.
Kincstári optimizmusok
Csüggedő serege zokog.
Vén utánérzés-költészet
Féli a közelgő véget.
Hulló levelek köd-árnya,
Az ősz melankóliája
Adja a kísérőzenét,
Mű-tragikum száll szerteszét.
Októberi nyár-romokon
Áll a búbánat-masztodon,
Köldökszemlélő közhelyek
Ön-sorsukon töprengenek,
S repedt sarkú dogma-bazár
Hiszékeny vendégekre vár...
Októberi nyár-romokon
Saját magát veszi zokon
Minden szintetikus mítosz;
Nem, tudja -
A Jövő mit hoz...
Fütyül a szél citerája...
Az Ősz az Isten csapdája.
Körforgás -
Legfelső fokon;
Októberi nyár-romokon.
