Segesvári csata napján

Segesvári csata napján

Nyárias idő,

Kifogyott a lőszeréből

Éjjel az eső.

Rejtjelezett gyászdalokat

Fuvoláz a szél,

Mesterkéltség a Jövőtől

Nem hiába fél.

Visszafogottan hűvös a

Nyári illatár,

Felhőködtől most tisztulhat

Meg a szemhatár.

Segesvári csata napján

Susognak a fák,

Háborút üzemeltet a

Világ-butaság.

Veszedelmekről brummog a

Vén szellem-fagott;

A globális politika

Napszúrást kapott.

Nem tudjuk, a sok atom-blöff

Végül mit hoz el,

Hogy Atlantiszt sajnálni, vagy

Irigyelni kell.

Segesvári csata napján

Nem hullott eső,

Egyelőre van világ, nem

Állt meg az Idő...

Isten nem változik sose

Isten nem változik sose.

Nem fehér, és nem fekete.

Sosem csereberél nemet.

Nem küldözget fegyvereket.

Nem "modern", nem "különleges".

Egyszerű és természetes.

Profán "eszme" ezer akad,

Az Isten ugyanaz marad.

Újplatonista szerelemének

Egy előző 

Életünkben

Találkoztunk valaha;

Akkor kezdtük megérteni,

Hogy mit jelent 

A Csoda.

A mostani

Életünkben

Már értjük

Isten 

Szavát;

Létünket

Gyermekeinknek

Adjuk egyszer majd tovább.

Egy későbbi

Életünkben

Találkozunk újra tán;

Szebb gyümölcs érik majd

Tőlünk

A nagy világ-almafán.

Kis mécsesünk, a Hazaszeretet

Kis mécsesünk, a Hazaszeretet

Beragyog múlt és jövendő teret.

Dogma-sötétséget hozott a nyár,

Lelkünkben ég az apró fénysugár.

A láthatárra felhőfront terül,

Vagyunk most is, mint mindig,

Egyedül.

Fészket rak sok derűlátó madár;

Eszetlen "eszmék" füstfelhője száll.

Isten,

Bizalom,

Lelkiismeret;

Kis mécsesünk, 

A Hazaszeretet.

Ezerszeres nyári Létben

Ezerszeres nyári

Létben;

Bő harminc év szenvedélyben,

Szerelemben,

Kis Otthonban,

Nyári munka-nyugalomban,

Erőm teljében,

Szép napon,

Rágódva sok gondolaton,

Fönt aranyló

Nap mosolyog;

Köszönöm,

Nagyon jól vagyok!

Hamis trianoni nóta

Hamis trianoni nóta

A felvidéki fonóba';

Rosszul képzeled, tót kobold,

Nevünk "Uhorsko" sose volt.

Mindig Magyarország voltunk,

S míg világ van, az maradunk.

Nem ad felmentést a nyelved,

Sem pedig új történelmet.

Nyelved bármi szóra révül,

Felelősséged nem évül.

Hamis trianoni nóta

Nyekereg már száz év óta.

Nyugtalan lelkiismeret

Generál rossz tévhiteket,

És beléjük kapaszkodva

Tulajdon lelkét altatja,

Közben mindig talál okot

Gyűlölni, akit meglopott.

Hamis trianoni nóta

Recseg fel az igaz szóra,

Területrabló indulat

Nem lát erkölcsös kiutat

Az etikai csapdából,

Ezért inkább minket vádol...

Fáj neki, hogy fájni láthat,

Hogy nekünk még mindig fájhat...

Hamis trianoni nóta

Rossz dallama, hazug póza

Viszi egy évszázadon át

A bajt, feszültséget tovább.

Hajdan mi voltunk az alap,

De már régen

Náluk a lap,

Száz év betli őket terhel,

De osztanunk már nekünk kell.

Nem jár lap antant-kibicnek,

Se másféle idegennek,

Téres Kárpát-medencében

Többé ne harag és szégyen,

Vonzzon idegen hatalmat,

Senkinek se legyünk gyarmat,

Hanem végre

Közös

Haza;

Mindenkinek

Közös 

Haza;

S akit a Múlt idehozott

Találjon közös távlatot.

Hamis trianoni nóta

Üresen kong száz év óta,

Trianon sosem volt eszme,

Szégyellje, aki rendezte,

Kültelki bohózat, fakó,

Még múzeumba se való,

Itt mi mindig együtt éltünk,

Múltat-jövendőt bűnhődtünk.

Egymás mellé kéne állnunk,

Közös Jövőre találnunk.

Igaz dalra,

Igaz szóra,

Közös örülnivalóra.

Istennél a 

Tiszta lapok;

Legyünk vége

Ártatlanok.

Elmúlt marxista dogmatömkeleg

Elmúlt marxista dogmatömkeleg

Lebegett az ifjúságom felett.

Sötét felleg volt, gondolat-bakó;

Azt képzelte, hogy örökkévaló.

Megszállt minden profán területet,

Azt hitte, ő áll a világ felett.

"Osztály nélküli" utópia ott fenn,

Brutális, gyarló diktatúra itt lenn.

Elmúlt marxista dogmatömkeleg

Gyors bukásán pokolban kesereg.

Mégsem stimmel a dialektika?

Ha mégis, akkor hol van a hiba?

Saját logikája szinte recseg,

De azzal sohasem értheti meg,

Hogy osztályharc után hiába béget,

Mert az erőszak nem ad üdvösséget.

Elmúlt marxista dogmatömkeleg

Füstje a fejünk fölött tekereg.

Silány, profán népboldogító "eszmék"

A mennyországot a Földön keresnék,

Csábító daluk vérontásra vénül,

És földi poklot hoznak létre végül...

Ateista okosság gyilkos járma,

Hitetlen hívők szintetikus álma,

Teoretikus hamis végtelen,

Nem öröklét, csupán erkölcstelen...

Kudarca után illan, mint a kámfor,

De újjászületik, ha hagyjuk - százszor.

Jeltelen sírra eső csepereg...

Elmúlt marxista dogmatömkeleg...