Vízöntő az őszi égen,
Fellegek közt, ahogy régen.
Mára sem lett minden kerek;
Vénülnek az őszi egek.
Csak jó házi csillagképek
Között pihen meg a Lélek.
Kis örömök, nagy sikerek,
Míg szív dobog, bármi lehet.
Isten hallgat nagyon mélyen;
Vízöntő az őszi égen.
Bennünk és rajtunk kívül
Áll a Végtelen,
Bennünk és rajtunk kívül
Isten él;
Bennünk a kérdések,
S az összes válaszok
Minden
Titok,
Ami csak Létet ér.
Szép tudós őstörténetek
Fölött a Gyóntató lebeg.
Soha többé nem tévednek.
Lassan sírjukba révednek.
A logika már nem felel,
Most már csak halotti lepel
Kimúlt teóriák fölött;
Nem volt, és nem is lesz örök.
Szép tudós őstörténetek
Ál-múltja sosem kesereg,
Se régészeti tárgyakkal
Revízióról nem tárgyal,
Nem apad, és nem is árad,
Sosem élt, hát fel se támad.
Szép tudós őstörténetek
Felett az utolsó kenet.
Nyelvészeti történelem
Landol idő-illemhelyen,
S hamvad már az egész beteg
Spekuláció-tömkeleg.
Örökre Isten veletek,
Szép tudós őstörténetek.
Ősz-öböl homokos partján
Bogáncs virít, meg bojtorján.
Bíbor virágú szkepszisek
Altatnak örökre hitet,
Szőrös lapulevélen át
Oszlatnak élet-koronát,
S végül álnok entrópia
Száll az álmok poraira.
Nemhit szunnyad bozót alján;
Ősz-öböl homokos partján.
(Az egykori zentai csata 1697. szeptember 11-én)
A Hódoltság egy hídfőben végezte,
Zenta mellett,
Szeptemberi napon,
Szavojai Jenő herceg
Elagyabugyálta a szultánt
Akkor
Nagyon.
Moháccsal indult,
Zenta lett a vége,
Oly állapotban volt akkor
Hazánk,
Hogy talán senki fel sem fogta akkor,
Hogy vége,
Hogy vége
Végre....
Mohácsnál minden odalett,
Az ország százötven hosszú évig
Fogyott és
Veszett...
A magyar állam a földre rogyott,
A nép pedig csak
Fogyott,
Csak fogyott...
Sokáig beborult
Felettünk az ég,
Évi tízezer ember
Volt a veszteség,
Puszta az Alföld,
A Dunántúl erdő,
Kihalt tájakon varjúraj-kesergő,
Hullott a nép,
Fogyott az Élet,
S a végvárvonal
Más országot védett.
A magyar állam a földre rogyott,
A nép pedig csak
Fogyott,
Csak fogyott...
A túlélő háromfelé adózik,
Rejtőzik.
Elfut
Bújik a mocsárba,
Ahol nem érte el
Se kard,
Se dárda,
Titkolt vetését
Titokban aratja,
S mindennapos munkaeszköz lett
A szablya.
Lehetett hivatalosan
Háború vagy béke,
A portyának, harcnak
Nem lett soha vége.
A Hódoltság egy hídfőben végezte,
Szeptemberben,
A Tisza mellett,
Nagyon véresen...
Janicsár, szpáhi halomban hever,
Karddal tört be,
Kard pusztította el.
Vad erőszakos hódító sereg,
Amerre járnak,
Mindent romba döntenek,
Rablási láz a dzsiháddal vegyítve
A törököt
Európa torkának
Repítette...
A gázik
Eljöttek
Izmirtől egészen
Budáig.
Másutt oszmánná lett a fél világ,
Volt keresztény azabok, besliák
Pusztítottak keresztény falvakat,
A magyar azonban
Mindig
Magyar maradt.
Népünk fogyott,
De magyar maradt;
Magyar és karakán -
Belénk törött az oszmán jatagán...
Látott a hazánk
Sok halált,
Meg vért,
De a hódítás
Nálunk
Véget ért.
Vért,
Gyermeket,
Adót és
Jövőt adtunk,
De makacs
Magyarnak
Mindig
Megmaradtunk.
A Hódoltság egy hídfőben végezte,
A Tisza partján,
Szeptember havában..
Zenta mellett szállt
Végleg a sírjába;
Szultán akkor járt
Nálunk
Utoljára.
Deák Pál huszárezrede
Elfogta Dzsafer pasát,
A török lovasság parancsnokát,
S vitte megsebesítve, de élve
Fülénél fogva
A fővezér elébe;
Szavojai Jenőnek estére
Készen lett a terve...
Másnap a török
Pozdorjává verve...
Látott a hazánk
Sok halált,
Meg vért,
De a hódítás
Nálunk
Véget ért.
Vért,
Gyermeket,
Adót és
Jövőt adtunk,
De makacs
Magyarnak
Mindig
Megmaradtunk.
A Hódoltság egy hídfőben végezte,
A Tisza partján,
Vérfürdő közepette;
Egy meghasonlott ország peremén...
Amikor már inkább
A szultánt támogatta volna
Sok szegénylegény...
A Hódoltság egy hídfőben végezte,
Bár délebbre lett volna,
Sokkal korábban...
Zenta hídfő,
Zátony,
Nedves árok,
Elesett szpáhik,
Halott janicsárok...
Megsemmisített oszmán túlerő,
A győztes pedig
Szavojai Jenő.
Hídfő időben;
Korok,
Fegyverek,
Előtte vagy utána volt-e nehezebb?
Súőlyos idő volt
Előtte,
Utána;
Csataterek fölött
Körözött a kánya...
Pusztasággá vált
Békés,
Csongrád,
Baranya, és
Tolna;
Mégis jobb, mintha a török
A nyakunkon maradt volna...
A Hódoltság egy hídfőben végezte,
Határozottan,
Véresen,
Keményen;
Nehogy itt megint hódítást reméljen...
Szavojai Jenő
Az oszmánt ripityára verte
Lovasszobrát
Ezerszer is
Kiérdemelte.
Vízöntő sohasem enged;
Éber Álmokat dédelget.
Csüggedés porát nem nyeli,
A horizontot kémleli.
Míg Ég a Földdel összeér,
Mindig szebbet, jobbat remél.
Rohannak a lomha évek,
Hull a levél,
Fogy az Élet.
Az ősz bánatos dalt penget;
Vízöntő sohasem enged.
Száll az Ősz zenéje újra;
Már a tücsök is ezt fújja.
Holdfény inog, levél rebben;
Ősz dalol a fellegekben.
Lombot tarkít őszi festék,
Keserédesek az esték.
Széllel zeng őszhárfa húrja,
Száll az Ősz zenéje újra.
