2016. június 16., csütörtök

Szerelem és líra - CCLX.



KÉTSZÁZHATVANADIK RÉSZ


mennyit kibír egy versidom,
csámpás rímecskék mennyi ökrét,
és mennyi rep kényt, limlomot,
mi egy kádmélyi szürcs öröklét
rossz lefolyóján elfolyott,
vagy most folyik le rajta épp,
titá titá ez töltelék.”

A Költő érezte, hogy az előbbi sor után felettébb nehezen folytatható a vers. A probléma áthidalását a költészet szakmai-technikai kérdéseihez való fordulásban látja. Fentebb is volt már ilyen megoldás, csak kisebb terjedelemben.

mennyit kibír egy versidom,”

A versidom elég sokat kibír, ahogy a nyomdafesték is. A vers szerkezete az, ami már nagyon nehezen bírja a hasonló tervszerűtlen ugrabugrát.

csámpás rímecskék mennyi ökrét,”

Kitűnő kép. A rímek, ahogy csámpás ökörként vonulnak számukra ismeretlen céljuk felé.

Van-e ebben a képben önirónia?

Még ez sem lehetetlen.

csámpás rímecskék mennyi ökrét,”

A kép ugyanis leginkább éppen erre a versre nézve találó. Folyamatosan találunk olyan rímeket, amelyek a jelentőségüknél sokkal nagyobb szerepet kaptak Parti Nagy versében. A versben bizony

csámpás rímecskék mennyi ökrét,”

Láthatjuk. Negatív hatásuk csak az idétlen szójátékokéhoz mérhető.

és mennyi rep kényt, limlomot,”

A versidom magában rengeteg „limlomot” bír el, az igazán jó vers azonban – egyet sem.

és mennyi rep kényt, limlomot,”

Ezt is felfoghatjuk öniróniának, hiszen ebben a versben valóban igen sok „ rep kény, limlom” található.

és mennyi rep kényt, limlomot,”

Ez Parti Nagy versének legnagyobb fogyatékossága. Ha önirónia – nagyon találó.

mi egy kádmélyi szürcs öröklét
rossz lefolyóján elfolyott,”

Kisebb szemléleti hiba. A „limlomok” nem az öröklét „lefolyóján” távoznak, odáig nemigen jutnak el.

mi egy kádmélyi szürcs öröklét
rossz lefolyóján elfolyott,”

Képnek – igen markáns kép.

mi egy kádmélyi szürcs öröklét
rossz lefolyóján elfolyott,”

Igen szépnek induló kép:

mi egy kádmélyi szürcs öröklét”

Idáig rendkívül megkapó.

mi egy kádmélyi szürcs öröklét
rossz lefolyóján elfolyott,”

A második sor inkább ront, mint javít rajta. Az első sor eredetiségével szemben sokkal közelebb áll a közhelyességhez.

vagy most folyik le rajta épp,
titá titá ez töltelék.”

Ellaposodik.

vagy most folyik le rajta épp,”

Elfogyott a szufla.

titá titá ez töltelék.”

Itt meg különösen.

Az egész szegmentum együtt:

Mint szerteszórt, lágy pislogás,
nézlek, higanygőz partidon,
te százszor összejárt kamás',
mennyit kibír egy versidom,
csámpás rímecskék mennyi ökrét,
és mennyi rep kényt, limlomot,
mi egy kádmélyi szürcs öröklét
rossz lefolyóján elfolyott,
vagy most folyik le rajta épp,
titá titá ez töltelék.”

Jól illeszkedik a végszó. A versnek ez a része bizony – töltelék…

Hát a következő?

A péntek éj most foszlad át,
keletről bordó kombiné,
tolnak egy rózsaszín ladát
az utcán Zombi s Zombiné.
Mivel a Zombi készüléke
tök lemerült Vecsés alatt,
s az eröltetett feltöltése
leszívta nékik a Ladat.”

Igazából ez is egy újabb mellékes vers-etap, bár ez talán más minőséget képvisel.

A péntek éj most foszlad át,
keletről bordó kombiné,
tolnak egy rózsaszín ladát
az utcán Zombi s Zombiné.
Mivel a Zombi készüléke
tök lemerült Vecsés alatt,
s az eröltetett feltöltése
leszívta nékik a Ladat.”

Ez egy különleges szegmentum, mivel önállóan is megállna.

A péntek éj most foszlad át,
keletről bordó kombiné,
tolnak egy rózsaszín ladát
az utcán Zombi s Zombiné.
Mivel a Zombi készüléke
tök lemerült Vecsés alatt,
s az eröltetett feltöltése
leszívta nékik a Ladat.”

Természetesen nem volna remekmű, de önállóan megállna, mint vers-szösszenet.

A péntek éj most foszlad át,
keletről bordó kombiné,
tolnak egy rózsaszín ladát
az utcán Zombi s Zombiné.
Mivel a Zombi készüléke
tök lemerült Vecsés alatt,
s az eröltetett feltöltése
leszívta nékik a Ladat.”

Csak éppen a vers szövetében nem nagyon találja helyét ez a rész.

Érdemes ezt is elemeire bontani.

A péntek éj most foszlad át,”

Egyszerű helyzetkép. Pirkad.

keletről bordó kombiné,”

Szellemes és eléggé eredeti kép. A keleti ég, mint régimódi női fehérnemű. Nem részletezném, mi minden futhatott át a Költő agyán, hogy éppen ilyen fogalomkörbe tévedt az asszociációjával.

keletről bordó kombiné,”

Az ilyen képek azonban nem veszélytelenek. Az általuk keltett asszociáció önálló életet kezd élni, és magával ragadhatja a Költőt. Ahogy itt is.

tolnak egy rózsaszín ladát
az utcán Zombi s Zombiné.
Mivel a Zombi készüléke
tök lemerült Vecsés alatt,
s az eröltetett feltöltése
leszívta nékik a Ladat.”

A vers témájához viszonyítva ez természetesen – locsogás.

Nézzük részeiben:

tolnak egy rózsaszín ladát”
Az ige többes száma nem annyira általános alanynak tűnik, mint inkább a ritmus követelményének.
tolnak egy rózsaszín ladát”

A hajnal égi színárnyalatai is önálló életet élnek. Politikai – vagy egyéb – allúzió sejlik fel mögöttük.

Bordó
  
Rózsaszín

Ettől még a dolog mederben maradhatna. A szójáték éhes keselyűje azonban fennen csattog a csőrével, és az első adandó alkalommal le is csap.

tolnak egy rózsaszín ladát”

A „ladát” kifejezés jelzi, hogy a keselyű már újra tépni kezdte a vers szemét – vagy a máját.

Talán „láda”, talán valami más akart eredetileg itt lenni. A „lada” azonban magától értetődően vezet az egykori KGST-autógyártás egykori nagy szimbólumához, a torinói FIAT-124 licence alapján készülő Ladához – amit korábban Zsiguli néven ismertünk.

Ez a kocsi volt a hetvenes és nyolcvanas években a magyar úrvezetők sztenderd gépjárműve. Pesti sznobok körében ezt kapták érettségire a nebulók.

Rózsaszín színváltozatban piacra nem került, ez a Költő leleménye. Nem taglalnám, miféle utalások kerültek így a versbe, az egész mű szempontjából itt a jelentősége csekély, a mellékes mellékese.

Ezzel azonban a mellékes újra betolakodik a versbe.

Hogy a rózsaszín Ladát az égen vagy a földön tolják, nem egészen egyértelmű. Ez tudatosnak tűnik.

az utcán Zombi s Zombiné.”

Parti Nagy rím-igénye vers-szervezőként működött eddig is. A korábbi „kombiné” már előre fenyegetett valami ilyesmivel. Ez most be is következett.

az utcán Zombi s Zombiné.”

Az élőhalott, a zombi napjaink abszurd tömegkulturális szörnyeteg-dzsungelének egyik állandó lakója. A Z kategóriás tömegfilmek típus-rémisztgetője.

az utcán Zombi s Zombiné.”

Eddig az égboltot láttuk, most bekapcsolódik a pesti utca.

A péntek éj most foszlad át,
keletről bordó kombiné,
tolnak egy rózsaszín ladát
az utcán Zombi s Zombiné.”

A nézőpontváltás nem annyira magától értetődő, mint amilyennek látszani akar.

Kombiné
Lada
  
Zombi → Zombiné

Sajátos…

az utcán Zombi s Zombiné.”

A pesti utca embereit kissé fölényes-közhelyes módon jellemzi.

az utcán Zombi s Zombiné.”

Sokat elvesz még ebből is a nyilvánvaló rímkényszer, illetve a rímhívó szóra való rájátszás.

az utcán Zombi s Zombiné.”

Mit „fejez ki” vajon ez a teljesen csökött gólyaperspektíva?

az utcán Zombi s Zombiné.”

Nulla empátia. Az ilyen sommás ítélkezés mögött általában a megértés teljes hiánya áll, az pedig lírai értéket nem hordoz.

az utcán Zombi s Zombiné.”

Azt gondolom, Parti Nagy sorában más (is) van. Az üres poénkodásra való hajlam, illetve a forma uralma a tartalom fölött. Láttuk, hogy a tartalmat bármikor kész összezavarni egy-egy „ötletes” formai elemmel.

A mai színházban is nagy divat az „ötletdramaturgia” – az más kérdés, hogy az ilyesmi csak igen ritkán tud valóban kiváló előadásokat létrehozni.

az utcán Zombi s Zombiné.”

A vers egyik mélypontja.

az utcán Zombi s Zombiné.”

Vajon hová lehet ilyenkor továbbvinni a verset? Vissza az alapkérdéshez?

Nem.

Mivel a Zombi készüléke
tök lemerült Vecsés alatt,
s az eröltetett feltöltése
leszívta nékik a Ladat.”

Nem. A közönséges, gyalogjáró pletyka irányába…

Mivel a Zombi készüléke
tök lemerült Vecsés alatt,
s az eröltetett feltöltése
leszívta nékik a Ladat.”

Ezt nehéz minősíteni…

Mivel a Zombi készüléke
tök lemerült Vecsés alatt,”

Kocsmai anekdotázásba csöppentünk hirtelen…

tök lemerült Vecsés alatt,”

A „tök” az ifjúsági szleng töltelékszava. Itt ’tökéletesen’, ’teljesen’ értelemben áll.

tök lemerült Vecsés alatt,”

Érdemes megfigyelni a sorvégi „alatt” szót. Ez a rímhívó. A két sorral később rím sem lesz akármilyen…

s az eröltetett feltöltése
leszívta nékik a Ladat.”

Felettébb érdekes rím…

leszívta nékik a Ladat.”

Hogy rímeljen, inkább erőszakot teszünk a nyelven, módosítjuk a főnév tővéghangzójának tárgyrag előtti hosszabbodását.

leszívta nékik a Ladat.”

Azt gondolom, ez túlmegy a „nyelvi lelemény” tolerálható határain. Ez valóban a nyelv „nyüstölése”. Egy vacak rím miatt. Semmiért – egészen…

A versnek ez a része nem válik a magyar líra díszére:

az utcán Zombi s Zombiné.
Mivel a Zombi készüléke
tök lemerült Vecsés alatt,
s az eröltetett feltöltése
leszívta nékik a Ladat.”

A helyesírási és nyelvi anomáliák nem enyhítik.

Folytatása következik.

2016. június 15., szerda

Hajrá Magyarok!

Régen nem láttuk már nyomát,
Azt sem tudtuk, milyen,
Nem időzött sok éve már
Nálunk a győzelem.

Most végre mi ünnepelünk,
S az ellenfél dadog,
Boldogan köszönjük, Fiúk!
És:
Hajrá Magyarok!

Gólokra éhes ez a nép,
Böjtölt is hosszasan,
Nálunk a kudarc megszokott,
Már "tekintélye" van.

Azt meséli folyton nekünk,
Hogy csak a pénz siker,
Hogy minden pénzeszsák előtt
Hosszan hódolni kell.

Lehet a hétköznap nehéz,
S a szerencse balog,
De Ti akkor is küzdjetek
És:
Hajrá Magyarok!

Hogy ki sem juthatunk soha,
S ha mégis ott leszünk,
Úgy tudtunk, nem lesz örömünk,
Mert tüstént kiesünk.

De végre megtört most a jég,
A Föld mégis forog;
Jelképpé váltatok, Fiúk,
Hát
Hajrá Magyarok!

Láthatjuk, két gól mennyit ér,
Többet, mint kincs-özön;
Mert minden bajnak gyógyszere
Az ősi, szent
Öröm.

Sok szégyen, vereség után
Végre felálltatok,
Sosem feledjük Nektek el,
Hát
Hajrá Magyarok!

Hozhat ezer bajt rossz jövő,
Baj foga csikorog,
De bármi is lesz akkor is
Csak
Hajrá Magyarok!

Amíg csak élünk,
Mindörökre
Hajrá Magyarok!




2016. június 14., kedd

A Nap ugyanúgy ragyog - LIX.



ÖTVENKILENCEDIK RÉSZ

Szegény jó apám! Aligha gondolhatta, hogy a fia ilyen vásári komédiázásra fecsérli majd a tőle nyert titkos tudást. Persze, ha azt is tudná, hogy közben a másik fia…

Nem volt más választásom, mint egy újabb nagyhatású szemfényvesztés. Amit elterveltem, nem volt világra szóló mutatvány, de alaposan megnehezítette, hogy Farkasasszonyt nemcsak be kellett avatnom, de a főszerepet is vele kellett alakíttatnom. Csaknem hajnalig okítottam, és remek tanítványnak bizonyult. Kifogástalanul megtanult mindent, viszont voltak fenntartásai.

-         Ebből nagy baj lesz, kedvesem! – aggályoskodott. – Ezt mi nem tehetjük! Nemcsak megsértjük, egyenesen kicsúfoljuk a Mindenek Édesanyját!
-         Miért csúfolnánk ki? Lehet, hogy valóban az ő akaratát hirdetjük.
-         Szörnyűségeket művelünk, Koszoskutya! Magunkra vonjuk a Mindenek Édesanyjának haragját!
-         Majd meglátod, hogy nem vonjuk!
-         Koszoskutya, én…
-         Akarsz-e tovább élni itt nyugodtan és biztonságban?

Végül mindenbe beleegyezett. Szegény Farkasasszony! Nagyon sajnáltam, és sajnálom ma is. számára ez felfoghatatlanul nagy ugrás volt, de nem állt módomban megkímélni tőle. Olyan helyzetbe kerültünk, hogy meg kellett lennie.

Egy szemhunyást sem aludtunk, de sikerült felkészülnünk. Farkasasszonnyal alaposan begyakoroltattam a szerepét, magam pedig erősen koncentráltam, összpontosítási próbákat tartottam, hiszen ebben az életemben most először készültem élni a hatalmammal, és mindjárt meglehetősen bonyolult módon.

Hajnal előtt azonban Farkasasszonynak újfajta aggályai támadtak.

-         Fény? Lebegés? Tűz? Hogyan? Hogyan fogjuk ezt véghezvinni, Koszoskutya? Nem értem, miként cselekedhetünk olyasmit, ami lehetetlenség?

Kissé feszengtem, és kínomban megvakartam a fülem tövét. Ez ama kérdés volt, amelyet a leginkább szerettem volna elkerülni.

-         Ezt bízd rám. Kedvesem! – nem tartottam lehetségesnek semmiféle magyarázatot. – Nem is volt semmi értelme. – Hidd el, megteszem! Semmitől se félj!

Nézett rám hosszan, áthatóan.

-         Ha képes vagy ezeket megcselekedni – nézett a szemembe. – elhiszem, hogy nem sértjük meg a Mindenek Édesanyját. – kicsit gondolkodott, majd folytatta. – Akár azt is, hogy magam vagyok, aki a Mindenek Édesanyja nevében beszél.

Akkorát sóhajtottam, mint egy vulkán. A felkészülés tökéletes! Ennél tökéletesebb már nem is lehetne. Legfőbb ideje tehát, hogy végre kezdetét vegye az előadás.

Fontos volt, hogy megtaláljam a helyes arányokat. Legyen a dolog kellőképpen fenyegető, de arra is ügyelnem kellett, nehogy a bátor harcosnők első ijedelmükben elinaljanak. Arról nem is beszélve, hogy résen kellett lennem, hátha az én remek primadonnám, Farkasasszony belesülne első igazi főszerepébe.

Következett hát a csinnadratta. Nem szívesen rendeztem meg. Egyrészt viszolyogtam a hatalmamtól, mint mindenki, aki tisztában van az én-hatalom mégoly kis részének természetével is, de még elég józan ahhoz, hogy ne hagyatkozzon rá; másrészt – mint minden mutatványom esetében – hallatlanul izgultam. A lámpaláz rendes velejárója a fellépésnek – még az olyan világjáró és időcsavargó garabonciások esetében is, amilyen én vagyok.

A Nagyasszony rettenthetetlen szűzhadának ama három derék leányvitézét nem kis meglepetés érte azon a hajnalon.

Miután hosszú-hosszú órákon keresztül dideregtek, és meresztették a szemüket hiába; az első pillanatokban nehezen fogták fel, hogy amit látnak, az nem álom, hanem – valóság.

Ijesztő szélzúgás támadt, mintha szélóriások százai suhantak volna egyszerre fölöttünk el, a telihold vibrálni kezdett, az égen szokatlan és félelmetes alakzatok tűntek fel, és – egyszerre nappali világosság támadt. Mi tagadás – a kérlelhetetlen harcosok hótiszta leányszívébe mérhetetlen ijedelem költözött. Nekem azonban nem állt szándékomban őket halálra rémiszteni, de mutatványom hatásossága érdekében fel kellett vonultatnom eme ördöngös trükköket. Most azonban – miután a díszletek a helyükön voltak – színre léphettek a tragédia (vagy bohózat?) főszereplői.

A belépőnk igazán hatásos volt. kicsi kunyhónk hirtelen káprázatosan vakító színezüst fényben ragyogott fel, fényével elhomályosítva még a környező világosságot is. néhány pillanatnyi várakozás után – időt kellett adnom a harcosnőknek, hogy felfigyeljenek a háznak ilyetén színeváltozására – az ajtó ünnepélyes lassúsággal kitárult, és mi végre kiléphettünk a körömrágó megrökönyödéssel bámuló publikum ijedten pislogó szemei elé.

Öltözékünk igazán nem volt ünnepélyes, sem alkalomhoz illő, és nem is volt lehetőségünk megfelelőt keríteni. Ezen úgy segítettem, hogy mindkettőnk alakját Pazar tört ezüst fényben csillámló-villámló csodálatos aurával vontam be – minden ruhánkat, és testünk körvonalait. Farkasasszony szemei ezüst fényt sugároztak, fogai ezüst fényben villogtak, körmein ezüstragyogás cikázott. Jómagam a szememet, fogaimat, körmeimet a valamivel szerényebb aranyfénnyel vontam be – az anyauralom világában az ezüst, mint a nők jelképe, értékesebb volt az aranynál. Farkasasszony haja ezüstben, az enyém aranyszínben játszott.

Ünnepélyesen kiléptünk a három reszkető kis csitri elé. Farkasasszony elöl, én fél lépéssel hátrébb, illendően lemaradva. Farkasasszony jól begyakorolt, hamisítatlan királynői mozdulattal emelte fel a karját, és intette közelebb a három megszeppent leányzót.

-         Lépjetek elém, gyermekeim!

Jöttek bizony. Gondolkodás nélkül ugrottak, eszük ágában sem volt ellenszegülni, bár láthatóan erősen marcangolta őket a megfutamodhatnék.

Farkasasszony következő mondatát is felmondta becsülettel:

-         Felismertek engem? Felismertek-e eme nőnek, falutok papnőjének képében?
-         Igen, úrnőnk! – szállt a megszeppent hangú, vékonyka cincogás. Hallottam, amint Farkasasszony halkan felsóhajt erre a feleletre.
-         Hallani fogjátok parancsomat! – dörögte rájuk meglepően magabiztosan. Amazok ijedten vakkantottak valamit.
-         Azonnal megkeresitek úrnőtöket, ama leányomat, aki Nagyasszonynak nevezi magát. Felrázzátok őt álmából, kiszólítjátok nászágyából; ama férfi mellől, akit ő Napférfinek tart, és elmondjátok neki, hogy eme nőnek, falutok papnőjének alakjában előttetek a legkegyelmesebben megjelentem.
-         Igen, úrnőnk! – szipogták.
-         Parancsolom, hogy jöjjön most ide!
-         Igen, úrnőnk! – makogták.
-         Ne merészeljen késlekedni!
-         Igen, úrnőnk! – mindhárom kislány szeme a legszentebb áhítattal függött Farkasasszonyon.
-         Távozhattok! Fussatok, ahogy a lábatok bírja!
-         Igen, úrnőm! – már ugrottak is tova rettentő igyekezettel.
-         Mibe vittél engem, drágám? – sóhajtott Farkasasszony.
-         Ügyes légy! A neheze most következik.
-         Tudom – szorította meg a kezemet.

Folytatása következik.

2016. június 13., hétfő

Esős tavasz, esős nyár

Esős tavasz, esős nyár,
Ázik a gólyamadár.

Nyárelő füle konyul,
Hull az eső - egyre hull.

Nyirkos, szürke áradat
Áztatja az ágakat.

Esős tavasz, esős nyár,
A csüggedés - vén szamár.

Elmúlik török, tatár,
Mindig felszárad a sár.

Az ördög ugart kapál,
Csak epizód a halál.

Esős tavasz, esős nyár,
Buta végzet kiabál.

Tőke hozta áradat
Akad meg a kert alatt.

Hérosz lett a rossz svihák,
Lassan butul a világ.

Esős tavasz, esős nyár,
Optimista Őszre vár.

Világ-butaság ura
Úgyse számít alkura.

Blöffjét addig hirdeti,
Míg maga is elhiszi.

Esős tavasz, esős nyár,
Sárban úszik a határ.

Doktrínák köde helyett
Akarjuk az Életet.

Múlt teli magtárait
Fel nem égethetjük itt.

Esős tavasz, esős nyár,
Jelenünk öreg batár.

Amíg marad Hit, Erő,
Születhet igaz Jövő.

Mindig elvonul az ár,
Esős tavasz, esős nyár.

2016. június 12., vasárnap

Létezett-e Európa?



Liwell Omra Stahtid kolléga legújabb beadványára sem tudok egyebet válaszolni, mint az eddigi hatra: semmi okunk arra, hogy a jelenlegi Atlanti-óceán mérhetetlen és magányos keleti térségeiben valami Európa nevű kontinens létezését tételezzük fel.
A mesebeli földrész hajdani meglétét a természettudomány eredményei nem támogatják. 
Jó lenne, ha Stahtid kolléga észbe kapna, és visszatérne végre az egzakt tudományok nemes területére. 
Tarthatatlan helyzet, ha az áltudományok művelői éppen a tudományos testület prominens tagjainak tanulmányaiból nyernek lelkiismeretlen spekulációikhoz újabb ötleteket.
Egyéb sem hiányozna, mint nagy költséggel víz alatti régészeti expedíciót indítani a köztudottan fiktív Paris városának felkutatására.
Nomredt W. Wikonihr
akadémikus
(Atlantiszi Konföderáció Tudományos Akadémiája)
—-
Liwell elkeseredetten szorongatta a híres tudós nyilatkozatát. Ha Wikonihr erre az álláspontra helyezkedett, akkor a Tudományos Tanács azonnali hatállyal megvonhatja az ő projektjének támogatását. Egy fityinget sem kap többé Európa kutatására.
Most mi lesz?
——–
- Ilyet nem kérhetsz tőlem, fiam. - mondta egy óra múlva Krottedern professzor, Liwell egykori tanára. - Nem szállhatok vitába Wikonihr-ral. Nem akarom, hogy vénségemre kenyérproblémáim legyenek.
- Valaha Atlantisz volt a víz alatt, és Európa virágzott.
- Micsoda? Atlantisz víz alatt? Neked valami csakugyan az  agyadra ment, barátocskám!
—-
- Kérlek, drágám! - mosolygott nagy-nagy szeretettel Stenna,  Liwell felesége. -Gondolj a gyerekekre! Vagy ránk! Megér annyit az a nyavalyás Európa, hogy a család igya meg a levét?
- Kedves, Európa valóban létezett. Be tudom bizonyítani.
- Olyan bizonyítékokkal, amelyeket kénytelen elfogadni Wikonihr is?
- Nem, kedves, de ha a széles nyilvánosság elé viszem…
- Nem, Liwell! Lépj vissza! ismerd be, hogy neki van igaza!
———
A következő évben nagy esemény történt a család életében: nyaralni mentek. Wikonihr akadémikus személyes javaslatára segítette őket hozzá a Tudományos Tanács.
Az Atlanti-óceán mérhetetlen tömegei felett hajózva Liwell bátortalanul jegyezte meg:
- Valahol itt volt! Tőle délre pedig a Mediterráneum, más néven Földközi-tenger!
- Mese, drágám, nyugodj meg végre!
—-
Miszr-ben természetesen megnézték a három roppant alkahirai piramist.
- Ezek Európánál is idősebbek!
- Dehogy, apa! - javította ki a gyerek. - Azt tanultuk, a legnagyobbikat Binláden sejk építette négyezer-ötszáz évvel ezelőtt!
Liwell nem mert felelni…
——
- Európa hőse, a Kétszarvú Alexander ide is eljött. - nézett ki az ablakon Liwell. - Elfoglalta ezt az országot.
- Ebből elég! - vágta rá indulatosan Stenna,és nekiállt felöltözni.
- Ja, ne! Drágám, ne!
——
Európa nem volt. Sohasem létezett. Liwell Omra Stahtid, az egyre nagyobb tekintélyű tudós idővel megszokta, hogy ezt kell mondania…

2016. június 11., szombat

A kiadós alvás dicsérete

Az életnek ritka kincse,
Idő kell hozzá, s szerencse.

Jó fekhely, takaró, párna -
Az Élet legjobb barátja.

Halál-atmoszférát kerget,
Élni és tenni pihentet.

 Oszlik kétségbeesés-dér,
Az optimizmus visszatér.

Isten szava másképp jön át,
A friss szem friss világot lát.

Pihenés,
Szabad akarat,
És az ember - ember marad.


2016. június 10., péntek

Harmincéves a Nagylányom

Kis Rékám,
Gördülnek a fránya számok,
Az Idő,
Mint a mérgezett egér,
Rohan...
A Múlt lassanként Föléd tornyosul;
Felnőttél -
Visszavonhatatlanul...

Az Idő, s a Lét
A legnagyobb talány;
Te
Harmincéves
Apró
Pici
Lány...

A kor nem érdem,
Mindössze - állapot;
Csak fényképek tükrében
Láthatod.

Érett fejjel
Egy túlérett világban;
Harmincévesen
Harminc forró Nyárban;
Aludj barátságos, puha
Reményben,
Fejed Jövődre hajtva
Drága
Kicsi
Lányom.