Csupán az akarat becsületes

Csupán az akarat becsületes,

A végzet?

Sunyi, kivénhedt lotyó.

Kushad, ha nem lesz áruló a tett,

Vagy a szó.

A szükségszerűség?

Csupán az Élet,

Vagy a halál,

És minden más a tisztességen áll.

A ki nem mondott szó halálos méreg,

És üdvösséget nem hoz,

Csak a Tett.

Csupán az akarat becsületes,

Híd az a nemlét káosza felett,

S a felelősség

Istentől ered.

A pénz? Játék.

Ha nyögi a világ;

A demokrácia csak formaság.

Lehet a sors zivataros,

Heves;

Csupán azt akarat becsületes.

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - IX.

Megértem azokat az Olvasókat, akik kifogásokat emelnek a téma széthúzása miatt, hiszen látszólag megtehetném, hogy egyetlen posztban összefoglalom a témát, és elbagatellizálom – ahogy a jelenlegi történettudomány zöme.

Nem tehetem, Kedves Barátaim!

Szigetvár ügye, a vár ostromának története túlságosan fontos a számomra. A jelenlegi történettudomány lapos, „ami történt minden szükségszerű volt” címkével összefoglalható alapállása bizonyul itt használhatatlannak, értelmetlennek, kártékonynak. A sivár dogmaépítményekből álló „összefüggések” rendszere önmagát szemléli a tükörben, és önhittségében egyszerűen tudomást sem vesz az ilyen jellegű problémákról. Magam sohasem láttam olyan szaktudományos – vagy akár ismeretterjesztő jellegű – írást, amely komoly formában felvetette volna, hogy Szigetvár ostroma esetleg komoly fordulatot jelenthetett a magyar (és talán az európai) történelemben.

A régi magyar irodalom legnagyobb alkotója nagyon határozottan állítja, hogy Szigetvár ostroma pozitív fordulatot hozott a történelemben. Zrínyi Miklós ennek a témának szentelte életműve legfontosabb alkotását, éspedig nem csupán azért, mert a dédapja révén családi értelemben maga is érdekelt volt.

A történettudomány erről nem akar tudomást venni; bagatellizálja, mismásolja a témát.

Úgy gondolom, legfőbb ideje mérlegre tenni Zrínyi koncepcióját. Magam sem fentebb már említett személyes érdekeltségem miatt foglalkozom vele, hanem leginkább azért, mert talán ez az arkhimédészi pont, amelyre támaszkodva kifordíthatjuk a sarkából történettudományunk merev, a modern végzetelv különféle változatain alapuló rendszerét.

A történettudomány rá se hederít a régi magyar irodalom legnagyobb alkotójának nagyon is világosan kifejtett elképzelésére. Ha mégis törődne vele, legfeljebb megpróbálná kétségbe vonni politikai, írói, vagy emberi nagyságát, hiszen az sokkal olcsóbb és könnyebb, mint a saját sivár, repedező történelem-koncepciójának hibáival farkasszemet nézni.

Folytassam hát…

Szigetvár az ostrom előtt már igen jelentős nimbusszal rendelkezett. A császár híres tábornoka, Niklas Salm – Bécs 1529-es védelmezőjének fia -, aki 1546-ben személyes látogatást tett a várban, egyenesen azt mondta róla, hogy az ország legfontosabb vára. Ez természetesen túlzás, talán csak udvariaskodott a generális.

A törökkel folytatott diplomáciai alkudozásokban is gyakran felbukkan a vár neve.

1557-ben a török kormányzat Szigetvár átadását vagy lerombolását követelte a Habsburg-uralkodótól, amit az határozottan megtagadott. Ez a tény már csak azért is figyelmet érdemel, mert nagyon ritka volt az olyan török követelés, amit Bécsben visszautasítottak. A császárvárosban fontosnak tartották akkor a várat, olyan vélemény is akadt, hogy az elvesztése egész Magyarország feladásával jár.

Ezek persze csak szavak. Szavakban bárki fontosnak nyilváníthatta a várat, ennek csekély a jelentősége, ha keveset tesznek érte. Rá is cáfol a kijelentésekre, hogy a várra igen keveset költöttek, a katonák zsold nélkül szolgáltak, a felszereltségben súlyos hiányok mutatkoztak.

Szigetvár 1566-ig több ostromot állt ki sikerrel. A legfontosabb ezek közül Kádim Ali budai pasa támadása volt, aki 1556-ban vallott kudarcot a vár falai alatt. Ekkor Horváth Márk volt Szigetvár kapitánya.

Szigetvár védelmének legjelentősebb eleme ekkor már az Almás-patak felduzzasztásával keletkezett hatalmas tó volt, ami csaknem lehetetlenné tette a falak megközelítését. 1556-ban a török igen nagy hozzáértéssel, műszaki leleménnyel fogott az ostromhoz. Ostromtöltést épített, megosztotta a védők erejét. Sikertelenül. A budai pasát elűző felmentő sereg egyik vezére Zrínyi Miklós volt.

Talán emiatt követelte a vár lerombolást vagy átadását az oszmán kormányzat a következő évben, és talán a sikerre való tekintettel merte határozottan megtagadni a bécsi diplomácia.

Zrínyi Miklós 1561-ben lett Szigetvár parancsnoka. A kinevezéséről szóló királyi irat szuperlatívuszokban beszél Zrínyi vitézségéről és hadi tapasztalatairól.

Szigetvár élén Zrínyi a korban szokatlan módon járt el, új taktikát vezetett be. Aktív védelmet.

Már 1562-ben több vár őrségét összevonva rajtaütött a Monoszló mellett éppen a Dráva átkelőhelyét biztosító vár építését felügyelő Jahioglu Arszlán pozsegai bégen, és háromezer emberével együtt csúfosan megfutamította.

Zrínyi Miklós azon parancsnokok közé tartozott, aki nem féltek a töröktől. Istvánffy Miklós szerint egyebek között a következőket mondta az elhunyt Ferdinánd király utódjának, Miksának:

„Nem vonhatom kétségbe, hogy a töröknek nagy a hatalma, gyakorlott katonái és roppant serege van, de magam úgy tapasztalom, hogy az mégis kisebb, mint hiszik…

Palotás gyalogsága, akiket janicsároknak neveznek, olyan emberek tanúsága szerint, akik igazat szoktak mondani, 12, leginkább 14 ezer, mely szám azonban ritkán van betöltve, túlhaladva pedig soha. Az egész ázsiai és európai lovasság a 25-30 ezret nem haladja meg. Én azt hiszem, 70 ezer mindkét fegyverzetű keresztény katona ezen elbizakodott ellenséggel… nyílt mezőn összecsapván a győzelem minden reményével harcolhat.

Hogyha …egyszer a hitetlen ellenségen az oly rég óhajtott diadalt kivívjuk, minden vereséget, melyeket eddig elszenvedtünk… visszaadjuk, veszteségeinket fényesen megbosszuljuk, és fellélegezvén, hazánk régi fényét rövid időn belül helyreállítjuk…

Hidd el, hogy tőled a kereszténység nem meggondolatlan vakmerőséget kér, hanem azt, hogy mindenekelőtt az eltiport Magyarország jólétét és szabadságát állítsd helyre… minél egy magasztos lelkű fejedelem nagyobb dicsőséget nem kívánhat.”

Zrínyi Miklós nem egyszerű várkapitány volt, ő komoly és támadó jellegű hadügyi koncepcióval rendelkezett.

Szulejmán számára valószínűleg időzített bomba lehetett Zrínyi. Nem lehetett benne biztos, hogy ez a tehetséges, rátermett, tapasztalt és bátor katona nem fog-e előbb vagy utóbb komoly parancsnoki beosztást kapni. A bécsi udvarban ugyan magyarok nemigen jutottak főparancsnoki posztra, de lehetett-e tudni előre, hogy ez mindig így marad?

A tehetségtelen és gyáva udvari klikk sohasem juttatott igazi hatalmat Zrínyinek. A magyar hadvezért kisstílű módon ellenőrizgették, teret engedtek rosszakaróinak, intrikusainak. A kortársaknak is feltűnt ez. Forgách Ferenc váradi püspök egyenesen azt írta, hogy Miksa gyűlöli Zrínyit.

Nemcsak a nem magyarok áskálódtak ellene. Újlaki János váci püspök is a leváltását követelte. Meg is indokolta, miért tartja alkalmatlannak Zrínyit. Azért, mert – protestáns.

Az uralkodó semmitől sem félt annyira, mint a török elleni harctól. Nemcsak Zrínyinek tiltotta állandóan az oszmán portyákra történő kemény visszavágást, hanem még azt is megakadályozta, hogy Salm tábornok a polgárokkal összefogva visszaszerezze az ősi magyar koronázó várost, Székesfehérvárt.

Ennek ellenére a szultán új hadjáratra indult. Serege a Drinápoly-Nándorfehérvár távolságot negyvenkilenc nap alatt tette meg. Még mielőtt sokallnánk, megjegyzem: ez volt a legrövidebb idő alatt lebonyolított hadjárat. 1526-ban ugyanezt a távolságot az oszmán haderő hetvenegy nap alatt tette meg.

A sereg furcsán bizonytalankodott. Péterváradnál hajóhidat építettek a Dunán, és megkezdték az átkelést az Alföldre. A felderítők már biztosak voltak benne, hogy a török Eger ellen megy. Aztán az átkelt csapatokat visszarendelték, és a török Eszék felé indult. Az elővéd átkelt a Dráván.

Mohamed tirhalai szandzsákbég előcsapata éppenséggel Siklós környékén táborozott le. Ez már közel volt Szigetvárhoz, mintha csak Zrínyi éberségét akarták volna tesztelni.

Súlyos hiba volt. Június 17-én éjjel a szigetváriak rajtuk ütöttek, és ripityára verték a csapatot. Mohamed bég hálóköntösben, sebesülten futott el, a fia fogságba esett. A szigetiek zsákmánya lett a bég 17 ezer aranyból álló hadipénztára. Hat kocsi vitte Szigetvárra a prédát.

Zrínyi eposza azt mondja, ezt volt a vár megtámadásának közvetlen oka.

Folytatása következik.

Ki adja majd tovább?

Ki adja majd tovább?

Az anyanyelv szeretetét,

A magyar lélek szent hevét,

Hitét és bánatát

Ki adja majd tovább?

Az Elődeink elhozták nekünk

Vérengző korok szenvedésein,

Ezer halálon, pusztuláson át.

Ki adja majd tovább?

Ki adja majd tovább?

Ezerszázévnyi friss csodát,

Egy nép létének ritmusát

Ki adja majd tovább?

A lelkiség?

Tüskés bozót;

Taplón recseg a fülbedrót,

A múlt?

Vén nagykabát…

Ki adja majd tovább?

Foszló hímzések nyűtt során

Visít a részeg anglomán;

A szónak mámorát

Ki adja majd tovább?

Fekete lovasként üget

Körülöttünk a gyűlölet,

Áll még a barikád,

Területrabló, volt barát

Míg önvád rajta a kabát,

Soha meg nem bocsát.

A fájdalom szavát

Ki adja majd tovább?

Ha még az ég is földre dűl,

Ki fog megállni egyedül,

Ki adja majd tovább?

Ütlegel és semlegel

Éppen száz esztendeje kezdődött az első világháború. Pokoli idők voltak.

Megdöbbentő, hogy a háború elején milyen könnyedén fogadta az elképesztő tömegmészárlást a magyarországi közvélemény. A Monarchia – és benne Magyarország – lakossága nem sejtette, miféle tétje is van a számukra ennek a borzalmas háborúnak.

A közvélemény nem gondolta azt, hogy a Monarchia – és főleg Magyarország – ne volna fenntartható. Ma a történetírás szinte kizárólag az erre utaló jeleket keresi, és ezeket – mintegy utólag – felnagyítja.

Ez szinte törvényszerű. A mai történetírás alapja, hogy “ami történt, az mind szükségszerű volt”; ennek jegyében a Monarchia idején elsősorban a későbbi szétesés előzményeit keresi, és ezeket a jelenből nézve túl is hangsúlyozza.

Szóval a háború elején igencsak hetykén vették Budapesten a világégést. Erről szól az alábbi történet.

Akkoriban Olaszország még semleges volt.

—–

A háború első napjai. Valamelyik pesti kávéházban felkiált egy optimista úr:

- Remek hírek jöttek! A németek győznek nyugaton! Mi győzünk keleten! A mi szövetségünk keleten ütlegel, nyugaton ütlegel!

Egy másik úr felnéz az újságból:

- És délen? Az olasz mit csinál?

- Semlegel.

Bökverscsokor

Színházban

Itt a temérdek lelkesedés meg munka halála;

Szép játék sem ment szánalmas darabot.

—–

Kánon-költészet

Brancs-uralomban díjat habzsol a nyegle halandzsa;

Lírai költészet nincs itt, csak hivatal.

—–

Pénz és magyar futball

Régi időkben kis pénzért még nagy foci volt itt;

Mára a pénz lett nagy, a futball meg pirinyó.

—–

Rendezői színház

Több drámát rejt most a fiók, mint Rákosi-korban;

S műanyag antivilág vinnyog a színpadokon.

—–

Politika

Egynek sem hiszek én már, bár mind mondja örökké;

Hogyha a tett ritka, nem sokat ér a beszéd.

Szőke nő zűrben az űrben - CCLXXII.

KÉTSZÁZHETVENKETTEDIK RÉSZ

Karen türelmetlenül sóhajtott. Ed Philips nem vette észre.

-         Azt hiszem, innen már sejtem, mi történt – mondta Morgensohn-nak.

-         Nem sejt maga semmit.

Váratlan csend támadt. Helmut unta meg.

-         Mondja már tovább! Magából minden szót harapófogóval kell előhúzni!

-         Semmit sem mondanék, ha megpróbálná! – felelte megvetően Morgensohn, és csúnyán a férfi szeme közé nevetett.

A szőke nő közben összeszedte magát.

-         Azt mondta, kevés az időnk.

Morgensohn vigyorgott.

-         Úgy is van. kevés.

-         Akkor miért húzza az időt?

Morgensohn valamit visszavett a vigyorából.

-         Mert azt akarom, hogy végre felfogják a helyzetük súlyát. Akármilyen kevés az időnk, nem kapkodhatunk – most komoly arccal nézett végig rajtuk. – Önök csak egyszer kísérelhetik meg, hogy végrehajtsák a feladatukat. Nem lesz második lehetőségük. És nekem sem. Önök ebben a pillanatban legfeljebb negyven százalékon állnak. Százra van szükség.

Ezen még Ed Philips is meglepődött. Tátott szájjal bámult az idegenre.

Karen türelmet kényszerített magára.

-         A Rodney feltűnése után mitől váltak a dolgok érdekessé?

Morgensohn elismerő tekintettel nyugtázta a kérdést.

-         Végre! Az esélyek legalább tíz százalékkal javultak.

Ed Philips a fejét csóválta.

-         Megtudhatnám, miért?

Morgensohn újra vigyorgott.

-         Kezdik komolyan venni.

-         Felelne, kérem?

-         Hogyne! Ott tartottam, hogy a dolgok határozottan érdekessé váltak. Megjelent a Rodney, számunkra teljesen ismeretlen személyzettel.

Ed Philips megvetően vetette oda:

-         Sokkal kevesebbet tudnak, mint bármelyik közepes képességű kémszolgálat a világűrben.

-         Ezt nyilván bóknak szánta, Mr. Philips. Köszönöm. Szóval megjelent a Rodney. Tudtuk, hogy nagy a baj. El kellett hagynom a gazdaállatomat. Feltételezni lehetett, hogy Morgensohn megkínozzák majd, és akkor kiszolgáltat engem.

Ed Philips elképedt:

-         Képes lett volna erre?

-         Sajnos igen. Ragaszkodott hozzá, hogy tetszése szerint szabadulhasson meg tőlem. Kénytelen voltam azt javasolni neki, hogy helyezzen át engem Karen Bozchena Kadlecikovába. Önnek azonban, kedves hölgyem, - fordult a szőke nőhöz. – sejtelme sem volt semmiről. Önt ítéltük a könnyűcirkálón tartózkodó legjelentéktelenebb személynek, és feltételeztük, hogy a csatahajó személyzete is így gondolja.

Karen az ajkába harapott.

-         De újabb probléma támadt. Az Ultenberg csoport jelen lévő ügynökei az ön kivégzését javasolták, hölgyem.

Folytatása következik.

Szerelem és líra - CXL.

SZÁZNEGYVENEDIK RÉSZ

A menetrendszerűen ismétlődő gazdasági válságok mindegyike azzal fenyeget, hogy a feszültség kipattan, valahol szikra kerül a puskaporos hordóba, és elszabadulnak a tökéletesen felelőtlen tömegek.

Mi a tömeg?

Ez a kérdés már nem először merül fel. Ideje valamiféle munkadefiníciót találni rá.

A tömeg alkalmilag összeverődött, identitás és tradíció nélküli emberek halmaza, amely a teljes és tökéletes felelőtlenség alapján létezik. A tömegben a számtalan egyéni felelőtlenség összeadódik, ettől mindenre képes. Ettől veszedelmes.

Az identitás és a tradíció hiányának következménye a felelőtlenség.

Az identitás nemcsak a közösséghez való tartozás nyílt vállalását jelenti, az erkölcsi öntudatnak is kiindulópontja. Azonos vagyok önmagammal, vállalom önmagamat, vállalom tetteimért a felelősséget.

Természetesen sokféle identitás lehetséges, az identitás önmagában még nem biztos, hogy „jó”. Hiánya azonban mindenképpen negatív. Csak az emberi identitás lehet az emberi erkölcsi öntudat alapja. Vállalom önmagamat, vállalom, hogy az emberiséghez tartozom. Az igazi emberi identitás alapja az emberiség morális egységének tudata. Erkölcs nélkül nincs identitás, de erkölcs sem létezhet identitás nélkül.

Az erkölcs ellen a modern időkben az első elhíresült támadást Friedrich Nietzsche indította el. Nem véletlen, hogy totalitárius ideológiák igyekeztek őt maguknak kisajátítani. Halála után Elisabeth, a testvére, aki Hitlert személyesen is vendégül látta, szinte mániákusan keresett Nietzsche életművében olyan passzusokat, amelyeket a nácizmus támogatása érdekében lehetett felhasználni. Nem volt nehéz dolga, hiszen Nietzsche életműve rendkívül zagyva és ellentmondásos. Csak azt hagyta figyelmen kívül, hogy halott fivére többször is hangot adott annak, hogy mélyen megveti az antiszemitizmust és a sovinizmust.

Nietzsche valóban igen sok muníciót szolgáltatott a legerkölcstelenebb hatalmi rendszereknek.

Ez pedig már írói felelősség kérdése. Nietzsche szempontjából a helyzet voltaképpen tragikus. „Túl jón és rosszon” semmi sincs, csak a felelőtlenség.

A „modernség” egyik legfőbb hozadéka az emberi társadalomban felelőtlenség. A parttalan lázadás, a nonkonformizmus, a tradíció koncepció nélküli rombolása nem vezethet máshová.

Ma már látszik, hogy ez eredmény egyáltalán nem az ember felszabadulását jelenti, hanem éppen az ellenkezőjét.

A líra és a lírai költő felelőssége sokkal nagyobb és egyetemesebb, mint gondolnánk.

Folytatása következik.