Nincs eleve elrendelve

Nincs eleve elrendelve;

Isten rá se érne erre.

Nekünk ember-voltot adott,

Isten nem gyűjt szavazatot.

Hatalomnak kell a végzet,

Homályban van minden 

Részlet.

Bármit képzel a túlerő

Mégis kezünkben

A Jövő.

Jóslat bármit lelkendezne;

Nincs eleve elrendelve.

Január a vége felé cammog

Január a vége felé cammog,

Elhalkultak a fagyos harangok.

Elesett a jégistenség vára,

Tömérdek hó mind elolvadt mára.

Fagy-rohamát a tél félretette,

Nyírkos köd és eső van helyette.

Január a végére feladta,

Rossz emléke megfakul tavaszra.

Megváltoznak

Létek,

Hitek,

Hangok;

Január a vége felé cammog.

Atlantiszt nem feledjük el

Atlantiszt nem feledjük el,

Akárki mondja, hogy az kell.

Úthengerként fut az idő,

Évezredek jönnek elő,

S egymás után enyésznek el,

Talán csak az Isten figyel

A Múlt folytonosságára.

Az ember nem kapiskálja,

Az Időt mindig elveti,

S utána elölről kezdi.

A végzet vén halálmadár,

Régmúltakat csontig zabál,

S mint örök idő-felperes,

Mindig világvégét keres.

Csak Atlantisz nem menekül,

Kilóg a sorból egyedül,

Időt, érzelmeket renget,

A Létéből sose enged.

Tudja, mi sem engedjük el,

Hogy sohasem feledjük el.

Tél-ütegek elhallgattak

Tél-ütegek elhallgattak,
Szakad az eső;
A világnak előbb-utóbb

Kopoltyúja nő.

Az udvar, a kert, az utca

Lucskos és sivár,

Eltünteti hó-pompáját

A vén Január.

Fényes fehérségből tócsák,

Lottyadt, szennyes,

Durva fagy dicstelen vesztét

Gyászolja a sár.

A gonoszság hatalommal,

Vad fénnyel köszön,

Végzete mindig szánalmas:

Sár, eső, közöny.

Cocytus partján néma téli csöndben

Cocytus partján,
Néma téli csöndben
Minden idegen lélek
Megpihen;
Ott nem találhat rájuk
Soha többé
Sem szónoklat,
Sem bú,
Se rekviem.
Ki az időből,
Cocytus partjára,
Ami örökké néma,
Hófehér;
S az entrópia altatódalára
Lassacskán végleg elcsitul

A szél.

Magna Hungaria

Magna Hungaria,
Valahol tőlünk keletre

Sok parasztugrásnyira.

Julianus barát

Hosszú küszködések után

Ott magyarokra talált.

Ott éltek valaha,

De azt nem tisztázta senki,

Mikor kerültek oda.

Magna Hungaria,

Körülzengte

A finnugor

Őstörténész-ária.

Magna Hungaria,

Ráfogták, hogy ott lehetett

Az utolsó őshaza.

Ott kellett lennie,

Mondják,

De nem bizonyítja

A világon

Semmi se.

Széles Volga-vidék,

Magna Hungaria,

Máig nem találjuk

A helyét.

Magna Hungaria,
Valahol tőlünk keletre

Ott lehetett

Valaha.

A Styx partján, téli csendben

A Styx partján, téli csendben
Minden ül

Mindennel szemben.

Minden nem tud

Minden lenni;

Vigyorog rajtuk a semmi.

Áll a minden üres odva

Istentől elrugaszkodva.

Az Idő csak szívós moha;

Nem teremt az anyag soha.

Csak Isten nem hagy elesni,

Sose késő 

Őt keresni.

Hitetlenség örök stresszben

A Styx partján 

Téli csendben.

Platón bátorság-erénye

Platón bátorság-erénye

Hétköznapokba is kéne.

Hogyha megalkuvás nélkül

A mindennapunk is épül,

És a felelős tetterő

Majd önmagától jön elő,

Az erőszak sutba kerül,

S végül feledésbe merül,

Békében él az egész Föld,

S a Szeretet mindent betölt,

Akkor fog majd élni végre

Platón bátorság-erénye.

Néhai hetvenes évek

Néhai hetvenes évek

A lelkünkben tovább élnek.

Iskola, alsó tagozat;

Firkálgattuk a padokat,

S ott tanultunk, kissé sután,

Hol délelőtt, hol délután.

A távolban viharfelhő,

A nyakunkban kék nyakkendő.

Szigorú tanító néni

Az írásainkat nézi,

S ha feldühítettük nagyon,

El-elcsattant néhány pofon.

Ott tanulta meg a gyerek:

A dicső szovjet hadsereg

Bennünket felszabadított.

Otthon mindenki mást hallott.

Szegényes kis tantermekben

Pallérozódott az ember

Ott a hetvenes években

Hetvenben, meg hetvenegyben.

Régmúlt-mozaik cserepek

Régmúlt-mozaik cserepek

Lábaink előtt hevernek.

Üzenetüket nem értjük,

Sosem hajolunk le értük.

Míg a múlt a jelen tükre,

Addig csak önmaga füstje,

Csupán hamisított arany,

Félreértésekre alany.

Ha magunkban rendet rakunk,

Egyszer majd többet tudhatunk.

A jelenünk ma még gyerek;

Régmúlt-mozaik cserepek.

A boldogság talán kötelesség

A boldogság talán kötelesség,
Tán ez lehet a Lét valódi célja;
Nem hatalom, fogyasztás, vagy profit,
De kell hozzá
A Hit.
Tán a Boldogság 
Az Igazi Rend;
Isten is boldog,
Amikor

Teremt.

Várakozás Atlantiszon

Várakozás Atlantiszon.

Az idő, a vén masztodon

Nehézkesen felkönyököl;

Alszik az elsüllyedt öböl.

Rég feledett dekameron

Fantáziákon át oson,

Megtisztuló régi Létek

Számára nincs profán érdek.

Isten Szent Jövőt tartogat,

S nem használ titulusokat.

Képzelet;

Magányos triton...

Várakozás Atlantiszon.

Vén házsártos Január

Vén házsártos Január
Fagyos nyelvvel kiabál,
Megmutatja,
Hogy a világon ő példát

Statuál.

Szél trombitáján dudál,

Ott áll minden kapunál,

Úgy megfagyaszt mindent,

Hogy nem bír vele

A napsugár.

Mindenkinek fagy dukál,

Minden fagyra fókuszál,

Mézeskalács huszár is már

Fagyott kézzel

Szalutál.

Vén házsártos Január,

Senkinek se gazsulál,

A télben a fagy a lényeg,

Sohasem a

Maszkabál.

Vén házsártos Január

Fagyos szája félreáll,

Eszébe jut,

Hogy majd egyszer

Mégis eljön majd

A Nyár.

Kant egyszerű életet élt

Kant egyszerű életet élt,
Sokat dolgozott,

Nem henyélt.

Úgy vélte, van 

Kötelesség,

S fogyasztásban nincs üdvösség.

Hogy minden luxus zsákutca,

Más vagyonát nem bámulta.

Bölcsességhez sok út nem kell,

Hazáját sosem hagyta el.

Üdvöt csak 

Munkától remélt,

Írt, tanított, amíg csak élt.

Nem volt fösvény, se beképzelt,

Egyedül sosem ebédelt.

Nagyurakat sose hívott,

Mert azokban sose bízott.

Asztalhoz olyanokkal ült,

Akiket tisztelt és becsült.

Legalább három vendéget,

De kilencnél sose többet

Hívott meg az asztalához,

Otthonába,

Önmagához;

Legalább, mint a Gráciák,

De ne többen, mint a Múzsák,

Ezt gyakran elmondogatta,

Vendégeit így számolta.

Halálát bátran fogadta;

"Es ist gut" -

Volt végső szava.

Nagy vagyon maradt utána:

Számos kiváló munkája.

Megírta,

Örökül hagyta,

S közöttünk mind szétosztotta:

Egyszerű az örök Credo,

Ami csodálatra méltó:

"A csillagos Ég

Felettem,

S az Erkölcsi Törvény

Bennem".

Despotikus januárban

Despotikus januárban a téltől szenved az élet;

Hoz ránk zord hideget, nagy havazást, ködöket.

Sorban jönnek ránk a kietlen téli csapások;

Ónos eső fenyeget, s ködben a néma halál.

Despotikus januárnak is egyszer eljön a vége;

Túléljük a telet, s lesz ránk újra Tavasz.

Hajón ül a Vén Hallgatag

Hajón ül a Vén Hallgatag,

A többiek mind alszanak.

Ha megfogják egymás kezét,

Életet álmodik

A Lét,

De akiét elengedik,

Halál-fikcióba esik.

Minden egyéni, ösztönös;

Csak egyedül

A Cél közös.

Hallgatnak a partvonalak;

Hullám,

Húrok,

Kvantum,

Anyag.

A téridő vékony szalag;

Hajón ül a 

Vén Hallgatag.

Januári szörnyű ködben

Januári szörnyű ködben

Száraz falevél se zörren.

Helyenként nem is fénylenek

Az útburkolati jelek.

Hiába is jönne velem,

Nem jut szóhoz a félelem.

Ködbe megyek,

Ködből jöttem,

Sűrűsödik körülöttem.

Egyre sűrűbb, rondább, furább;

Makacsul vezetek tovább.

Tükrömből durva fény fakad;

Egy kocsi régen rám tapadt.

Vezetek csöndben, szikáran;

Dolgom van még a világban.

Ha egy kicsit hátrébb menne,

Mindkettőnknek jobb lehetne.

A látótávolság kurtább;

Minden, minden

Egyre furcsább.

Egyre furcsább,

Egyre durvább.

Nyugodtan vezetek tovább.

A köd már mindent betakar;

Mikor jön már az a kanyar?

Idők, ködök, 

Hitek,

Létek;

Amíg élek,

Hazatérek.

Isten biztos megértené;

Szörnyű ködben

Hazafelé.

Szélvédőre fagyott a hó

Szélvédőre fagyott a hó,

Lassan halad az autó.

A gyorsforgalmi hómező,

Mint egy nagy fehér temető,

Már csak találgatni lehet,

Hogy az úttest merre mehet.

Pillanatra segítenek

Az előzgető őrültek,

Nyomvonaluk a mutató,

De gyorsan belepi a hó.

Szélvédőre fagyott a hó,

Vigyorog a téli bakó,

De azért is odaérek,

De azért is

Tovább

Élek.

Gyilkos jég az utakon

Gyilkos jég az utakon,
Veszélyes a forgalom;
Jégvilágban 
A Szerelem

Az egyetlen hatalom.

Szeretem az Életem,

Velem él a Szerelem

Kívül-belül

Minden úton

Segíts engem

Istenem!

Háború és fagy között

Háború és fagy között
Kushad Európa;
Vezetői esze régen

Elment a fonóba.

Gonosz jégtömbök alatt

Reped az ereszték;

Fennen grasszál sötét, bigott

Oroszellenesség.

Mint téli álmot alvó

Félkegyelmű medve;

Két világháború nagyon

El lett már feledve.

Feneketlen zsebeket

Degeszre kell tömni,

Nem számít, hogy Európát

A romlásba dönti.

Korrupt agyatlanságok

Csatadalt hörögnek;

A Béke hívei józan

Észért könyörögnek.

Ukrajnai pénznyelő,

A butaság árad;

Nyereségesek lesznek az

Aranybudigyárak.

A szegény Ukrajnának

Mire van szüksége?

Semmiképpen se fegyverre,

Csak jobb vezetőre.

Nem kéne a Hazánknak,

Haláljégbe fagyni,

Nekünk ebből a cirkuszból

Ki kéne maradni.

Ne csináljunk magunknak

Temetővilágot;

Ötszáz évvel Mohács után

Mohácsabb Mohácsot!

Kapzsi pénzhatalomnak

Orosz gyarmat kéne,

Ha rajta múlik, a vésznek

Soha nem lesz vége.

Háború és fagy között

Visít Európa;

Német, francia agyakban

Megfagyott a kóma.

Néhai hatvanas évek

Néhai hatvanas évek

Lassan egyre többet érnek.

Akkor is nagy telek voltak,

Akkor még éltek

A Holtak.

Villany égett minden este,

S a nagyvilág - nagyon messze.

Akkor is volt lusta érdek,

Hóból is akadt temérdek,

Mackónadrág, szövetkabát

Látogatta az óvodát.

Autóból kevesebb volt,

Sok gyereket biciklin tolt

Édesanyja óvodába,

Nagykendőbe bugyolálva.

Kívül itt is ott is hófolt,

Odabenn meg fegyelem volt.

Kis patriarchális világ

Volt akkor a legtöbb család,

Dicséretet akkor nyertünk,

Ha mindig szépen köszöntünk.

Akkori óvodás szemmel,

Úgy tűnt, hogy rendben van minden.

Kert végében volt a vécé,

S az utcában három tévé,

Lovas kocsiból több akadt,

Minden mosolyból vicc fakadt.

Régi ártatlanság kora;

A végén jött - az iskola.

Alig vannak róla képek;

Néhai hatvanas évek.

Hirtelen jött hideg napok

Hirtelen jött hideg napok,
Özönlik a hó;
Fenn az égbolt fagyos-szürke,

Tétova, fakó.

Jeges rosszindulat alatt

Görnyedez a Lét;

Várja, hogy a goromba tél

Kiadja dühét.

Egyik hósereg a másik

Után menetel;

Néha úgy tűnik, a Reményt

Hó ragadja el.

Hirtelen jött hideg napok,

Fehér a világ;

A tettet nem pótolhatják

A szentenciák.

Attól félünk, sok lélekben

Végleg Tél marad;

Pedig amúgy is kevés a

Szabad Akarat.

Hinni kell, hogy minden szinten

Elmegy majd a Tél;

Aki nem hisz, haláláig

Dideregve fél.

Nem entrópia teremtett,

Tudjuk legbelül;

Nem anyag-szeszélyből jöttünk,

S nem véletlenül.

Az időjárás dühe a

Trójai faló;

Minden dogmát és doktrínát

Eláztat a hó.

Hogyha mi magunk vagyunk a

Negentrópia;

Istent sohasem pótolja

Technológia.

Akár esett hó, akár nem:

Tudta minden ős -

Az Emberiségért minden

Ember felelős.

Puszta jelszavak mögé a

Bálvány menekül;

Az Istennel állunk szemben

Mindig

Egyedül.

Sose fagy jéggé a Remény,

Sem a 

Tiszta Szó;

Tisztességre,

Szerelemre

Sose hull a hó.

Fehér utak, fehér házak

Fehér utak, fehér házak;

Bennünk a Múlt sose lázad.

Fehér járdák, fehér kapuk;

Mindenhová nem vezet út.

Hófehér háztetők felett

Még a Nap sem ad meleget.

Voltak egykor fehér várak,

Fehér temetői vásznak,

Királyok hófehér lovon

Seregeikkel múlt-soron

Valahol még most is állnak,

S a hó alól ki se látnak.

Fehér utak, fehér házak;

Megnő bennünk 

Az Alázat.

Fehérbe dermedt világban,

Hideg, fehér némaságban

Vigyorog az entrópia;

Kinek, mit kell meggyónnia?

A Föld valahol még forog,

Bennünk, mint fehér oszlopok,

Kételyek,

Remények állnak;

Fehér utak,

Fehér házak.

Munkába indultam - árokban végeztem

Munkába indultam,

Árokban végeztem;

Valamelyik jégdémonnal

Biztosan kikezdtem.

Körforgalom után,

Útban Doboz felé

Jobbra-balra ingáztam, mint

Pálcikán a zselé.

Közömbös fellegek

Fenn a szürke égen,

Nézték, ahogy a kocsival

Kínlódok a jégen.

Hasztalan próbáltam 

A kormányt tartani,

Az árok felé vágódott

Alattam a kocsi.

A jégdémon nagyon

Rám lehetett szállva;

Szegény kocsi az árokban

Csúnyán fejre állva...

Kis Suzuki alól

Néztem ki a hóba..

Mit tehettem?

Valahogyan

Kimásztam alóla.

Egy átkozott jégdémonnal

Biztosan kikezdem,

Munkába indultam,

Árokban végeztem.

Akárcsak egy régi tél!

Akárcsak egy régi tél,
Holle anyó nem henyél,
Béke nélkül az ígéret
A Jövendő

Mit sem ér!

Mindent belepett a hó,

Lassan jár az autó,

Belül pára,

Kívül hideg,

Gyakran elakad 

A Szó!

Anikó kis kocsiján

Keresztül az éjszakán,

Hó borította utakon

A kezemben

A volán.

Lomhán mosolyog a tél,

Nagy fagyokat,

Bajt ígér,

Üres fenyegetésektől

Igaz ember

Sose fél.

Csikoroghat már a dér,

Gyászdalt üvölthet a szél,

Úgyis tudjuk,

Előbb-utóbb

Mindig eltűnik

A Tél.

Akárcsak egy régi tél,

Lüktet szívemben a vér,

Kicsi kocsim

Havas téli

Éjszakában

Szerencsésen

Hazatér.

Hivatalos történelem

Hivatalos történelem

Vérzik immár sok száz helyen.

Távozni nem akaródzik,

Helyette csak vakaródzik.

Bár tőle már senki se fél,

Ő még mindig visszabeszél:

"Mindenki más alternatív,

Szakszerűtlen és primitív!"

Hivatalos történelem

Magyarázkodni kénytelen,

Közben sose veszi észre,

Maga is változik egyre,

Letette a micisapkát,

A párttitkár-vájár ruhát,

Vöröscsillagos kabátot,

Osztályharcos kalapácsot,

Volt ruhája töméntelen,

De most már csaknem meztelen,

Áll osztályharc-tunikában,

Meg uráli klottgatyában.

Egyre zavartabban néz szét,

S takargatja a szemérmét.

Hivatalos történelem

Elmegy egyszer majd hirtelen

Sötét véső ösvényeken,

Ha az igazi megjelen.

Mindig mítosz a Jövendő

Mindig mítosz a Jövendő;

Hiszékenység kerülendő.

Modern médiaszirének

A bőrükbe sose férnek,

Zsákutcába vitel végett

Unszolják a csőcseléket.

Minden álmítosz piaci;

Fényesebb, mint az igazi.

Mindig mítosz a Jövendő;

Minden ostoba esendő.

Úgyis eltűnnek majd félre,

Marad

Nyugalom és

Béke.

Vajon mit hoz az esztendő?

Mindig mítosz a jövendő.

Szürke téli egek alatt

Szürke téli egek alatt

Fagyos lesz minden pillanat.

Tunya közömbös fellegek

Trónolnak a fejünk felett.

Már a varjú is bereked;

Tán az idő is elfeled.

Jövőbe, vagy fagyott sárba?

Szállatra, vagy

Nyugovásra?

Úgyis minden tovaszalad

Szürke téli egek alatt.

Csúf eső a keresztútnál

Csúf eső a keresztútnál;
Ezerféle jövő csúszkál

A vén sziklasziget körül;

Minden árnyék ott tömörül.

Zubog a számos folyamág,

De csak egy vihetne tovább,

Sötét jel a többi felett;

Mind a ködbe, mélybe vezet.

Odafenn öröklét vára,

A gyáva tán meg se látja.

Melyik ág a jövő útja?

Talán még Isten se tudja.

Talán vége,

Talán ennyi;

Talán tovább kén menni.

Mi zengőbb egy régi húrnál?

Csúf eső a keresztútnál.

Az újév legelső napján

Az új év legelső napján

Nullázódik minden hatvány.

Új talajt tapos a cipő,

Tiszta lapot kap az Idő.

Új remény nyer új hatalmat,

De nem teszek fogadalmat.

Ami jó, maradjon velem,

A változást nem kedvelem.

Toronyóra lánccal se kell,

Múlt előttem nem vezekel.

Az új év legelső napján

Isten vállán havas kaftán.

Szürke egek,

Csöndes hideg;

Tisztelegnek régi telek.

Látom magam fiatalon,

Ahogy a havat taposom

Régi újévi napokon,

Miközben az Idő oson.

Szilveszter régen nem vámol;

Kinőttem a tivornyákból,

Ez már a sokadik telem;

Sosem fázik

A Szerelem.

Az új év legelső napján

Kikötő az Idő partján,

Újra minden sóhaj fehér,

S a dátumunk nevet cserél.

Hízik az idő-mítosztár,

Tovább táplálja a naptár.

Régi mágikus dátumok

Zöme a hóban gomolyog.

Az új év legelső napján

Béke táncol görbe szablyán.

Acsarkodva rázza vasát

A háborús ostobaság,

Vágyik új tömegsír-hegyre,

És tőlünk is sápot szedne.

Háborús demagógia

Rossz repedtfazék szólama

Lassan talán lecsengene,

De még vigyázni kell vele.

Az új év legelső napján

Minden rosszindulat zablán,

Az unalmas őrültségek

Most menedék után néznek

A január hidegében.

Szabadon sóhajt az ember.

Apró fény a

Jövő halmán;

Az újév legelső napján.