Pátosszal teljes az Élet

Pátosszal teljes az Élet,

Aki szeret, ritkán téved.

Aki érezni képtelen,

Annak csak drog vagy szesz terem,

Mint gyönge, hamis utánzat,

Gyalogjáró, nyegle látszat,

A szenvedély profán képe,

Hitetlenek menedéke.

A tiszta, őszinte

Pátosz

Visz Istenhez,

Boldogsághoz.

Az álpátosz fűrészpora

Nem vihet sehova, soha,

Sem állandó panaszkodás,

Ami csak nyelvi záptojás.

Mert nem szóvirág a pátosz;

A Lélek

Istennek áldoz

Pont akkora

Szeretettel,

Amire képes az ember.

A pátosz nem cifra láda,

Hanem a nyelv boldogsága,

Legfőbb értelme, értéke

A Boldogság képessége.

Az őszinte öröm éltet;

Pátosszal teljes

Az Élet.

Ne legyen már idén több hó!

Ne legyen már idén több hó,

Pihenjen meg Holle anyó.

Ne legyen több fagy az idén,

Legyen vége. Meguntam én. 

Volt tömérdek hó és hideg,

Elege lett mindenkinek.

Nem kell több fagy,

Nem kell több hó;

Enyhe legyen a télutó.

Nem kell jég,

Nem kell hógolyó;

Pihenjen meg Holle anyó.

Mit kell tennem?

Mit kell tennem?
Mit szabad remélnem?
Mit kell tudnom?

Mi módon kell élnem?

Milyen kérdéseket kell feltennem?

Mi az értelem és

Mi az ember?

Hogy válaszokra lehessen jutni,

Ahhoz előbb

Kérdezni kell tudni.

Akkor jöhet az újabb

Kis lépés,

Ha szép, ha jó,

Ha pontos 

A Kérdés.

Hogy a válaszokat

Remélhetjük,

Immanuel Kantnak köszönhetjük.

Az értelem csupán

Lehetőség,

Ha van

Akarat,

Van Felelősség.

A tapasztalat magában sánta,

Szkepticizmus állhat az útjába.

Kant emelt hidat a dogma-árra;

Kérdéseiért

Az Isten áldja.

Mit kell tennem?
Mit szabad remélnem?
Mit kell tudnom?

Mi módon kell élnem?

Nem a mártír vére

Nem a mártír vére
Hoz fényt a világra,
Hanem csak a boldog ember
Igaz

Boldogsága.

Nem a mártír vére,

Azzal visszaélnek,

Attól a hatalmasságok

Csak prédát remélnek.

Nem a mártír vére,

Hozhat békességet,

Gyilkosai álruhában 

Mindig visszatérnek,

Fegyverük a lomha,

Buta propaganda,

Mintha a mártír vére csak

Értük omlott volna.

Nem a mártír vére

Épít Jövő-Házat;

Nem terem az soha mást, csak

Gonosz doktrínákat.

Nem a mártír vére
Hoz fényt a világra,
Hanem csak a boldog ember
Igaz

Boldogsága.

Magyar vagyok, magyar is maradok

Magyar vagyok,
Magyar is maradok,
Globális sziréndalra

Nem adok.

Magyar Hazám

Magyar múltról mesél;

Aki gyaláz,

Vállrándítást sem ér.

Jövőjüket

Bárkik bárhogy főzzék;

Magyar jövő,

Magyar

Felelősség.

Mi nem oszlatjuk

Jövőnket füstbe,

Nem kívánkozunk

Globális üstbe.

Bárhogy korog

A globális bendő,

Nemzetek nélkül

Nem lesz jövendő.

Globális sziréndalra

Nem adok;

Magyar vagyok,

Magyar is maradok.

Minden pátosz önkéntelen

Minden pátosz önkéntelen;
Magától terem

A Hegyen.

Tiszta érzelmek teremtik

Tiszta lelkek el nem rejtik.

Remény csak pátosszal éled;

Csak pátosszal szép

Az Élet.

Csak az álpátoszt csinálják;

Az igazit csupán

Várják.

Isten mosolyog

A Hegyen;

Minden pátosz önkéntelen.

Hatvannégy éves lettem én

Hatvannégy éves lettem én
Február eme reggelén,
Na sicc,

Te vicc.

Egy évet vénülök talán

Péntek tizenharmadikán

Nem szán

E szám.

Kétszer harminckét évesen

Kanalazom a levesem,

Teszek-

Veszek.

Ha homlokomat ráncolom,

Akadhat bőven arcomon

Idő-

Redő,

De szeretni, írni tudok,

Még dolgozom, hát nem vagyok

Még vén

Egyén.

Amíg Anikóm hazavár,

Tavasz jön télre, s újra nyár,

S még él

A cél.

Korom vállamon hordozom,

Nem rettegek, nem alkuszom

Nem változom.

Ha nem kedvelnek odafönt,

S alattomos gond földre dönt

Esek,

S kelek.

Immár hatvannégy évesen,

Boldogan és szerelmesen

Élek

Tovább.

Még ma vagyok...

Még ma vagyok hatvanhárom éves utoljára;

Holnap ilyenkor már egy évvel öregebb.

Házsártos téli éjszakán

Házsártos téli éjszakán

Fáradt a felleg is talán.

Közönyös eső csepereg,

Fásultak a téli egek.

Alant a hülyeség brekeg,

Invázióval fenyeget.

Halál ágál sötét-frissen;

Valahol hallgat

Az Isten.

Minden halvány remény vékony,

Minden Élet takarékon.

Pára a Jövő ablakán;

Házsártos téli éjszakán.

Fagyos téli éjszakában

Fagyos téli éjszakában

Áll az Isten egymagában.

Az ember még gyermek maradt,

Mindig talál rossz utakat.

Globalista lidércfények

Hirdetik, hogy ők a lényeg.

Csak kísértés minden szinten;

Újra kezdődik-e minden?

Túl régmúlton, Atlantiszon

A Hajdani Paradicsom.

Azóta is bevetetlen.

Végleg elhagyta az ember?

Töpreng Isten egymagában

Fagyos téli éjszakában.

Februári emléktömeg

Februári emléktömeg;

Sárba hullott drágakövek,

Mocsár mélyén ülő képek,

Mindig a zsombékra lépek,

Miközben csak válogatok,

Minden szépet megragadok,

Hogy mindvégig nálam legyen;

Ami szép, maradjon velem.

Mind együtt:

Takaros kötet;

Februári emléktömeg.

Egy hét múlva már egy évvel öregebb leszek

Egy hét múlva
Már egy évvel
Öregebb leszek,
Erősen gyanítható, hogy
Korom miatt

Nem vagyok gyerek.

Rég elmúltam

Hatvanéves,

Fogy a kenyerem;

De úgy látszik,

Hogy nem lettem

Még apóka sem.

Jövő tűzhelyén

Nekem még

Sok pörkölt kifő;

Energikusan száguld még

Velem

Az Idő.

Van Munkám és

Van Szerelmem,

Világom kerek;

Egy hét múlva
Már egy évvel
Öregebb leszek.

Egy életem, egy halálom

Egy életem,
Egy halálom;

(A többit most úgysem látom.)

Régen piros nyakkendőben;

Most meg Szerelem-felhőben.

Nekem a "régen" se sáros,

Csak a rosszindulat "átkos".

Akkor is nyílt a hóvirág,

Most sem okosabb a világ.

Célomat még most is látom;

Egy életem,

Egy halálom.

Nagy kazár díszbazár

Nagy kazár
Díszbazár;
Pusztaságban sehol nincsen

Védhető határ.

Szakrális mélymagány;

Rituálék foglya volt szegény

Kazár kagán.

Kazár

Birodalom;

Uralkodott a kiterjedt

Pusztaságokon.

Nagy kazár

Sasmadár;

Nem tudta elönteni az

Arab tengerár.

Őz szalad

Ég alatt;

Közép-Kelet-Európa

Keresztény maradt.

Nagy kazár

Hatalom;

Uralkodott állítólag

Kabaron és

Magyaron.

Egy napon

Elmentünk;

Sarkel várát építették

Aztán - 

Ellenünk.

Nagy kazár

Díszbazár;

Orosz kardok jöttek később,

S a bazár

Bezár.

Hun és magyar mégis, mégis

Hun és magyar
Mégis,
Mégis;

Pedig tagadta az ég is.

Most is tagadni próbálja,

De már kilóg a ló lába.

Vén varjú hiába károg,

Taplóvá száradt az átok.

Néhai kiátkozottak

Lassan visszalovagolnak

A magyar őszörténetbe.

Sose voltak elfeledve.

Hun és magyar
Mégis,
Mégis;

Tagadta száz tudós tézis,

Szegény hun-magyar hagyomány

Ellen folyt száz tudós kampány,

Mind csak ellene remegett,

S üldözték, mint eretneket.

Boszorkányként megpatkolták,

S azt képzelték, megcáfolták.

Feldúlta a haza-házat

Ezer tudós magyarázat,

Hogy nem volt hun hagyományunk,

Urál volt a tartományunk,

Hogy bolgároktól haraptuk,

Vagy a németektől kaptuk.

Hun és magyar
Mégis,
Mégis;

Fonnyad a finnugor fétis.

Lassan lesz majd új szintézis;

Hun és magyar
Mégis,
Mégis...

Atlantisz feltámadt bennük

Atlantisz feltámadt bennünk,

Mindörökre itt él velünk.

Nemzedékről nemzedékre

Lelkünkből néz fel

Az Égre.

Hitetlenség tagadhatja,

De el mégsem pusztíthatja.

Bennünk él,

Lelkünkből üzen;

Szimbólum lett,

Többszörösen.

Jöhet bármilyen cenzúra,

Van útjelzőnk

A Régmúltba.

Hivatalos történelem

Nemzedékenként új terem,

A világunk folyvást "halad".

S minden Titok

Titok marad,

S amíg nem léphetünk szintet,

Magunkban őrizzük

Mindet.

Atlantisz

Egy a sok közül;

Csak aki hisz,

Az üdvözül.

Februári olvadt havon

Februári olvadt havon,

Egy félresikerült napon,

Amikor a kertek alatt 

Eső temeti a havat,

Éjszakába nyúló estén

Létem értelmét keresném.

Tömérdek Hit,

Kevés érdek,

Mert még pozitív a mérleg.

Tervezgetni van értelme,

Mert a túlsó part még messze.

Nem nőtt körül cifra kéreg,

Mindenek dacára élek.

Aminek jönni kell,

Megvár,

Mert még pozitív a leltár.

Egy félresikerült napon,

Februári olvadt havon.

Szegény uráli őshaza

Szegény uráli őshaza

Valóságos nem volt soha.

Volt sok nyelvész-ötlet hőse,

Csaknem életre kelt tőle,

Úgy keresték, bizonygatták,

Teóriákba foglalták,

Talán maga is elhitte,

Hogy őseink laktak benne,

S mikor majd senki sem hiszi,

A bú majd semmibe viszi.

Jön majd az örök éjszaka...

Szegény uráli őshaza.

A Boldogság magunk vagyunk

A Boldogság
Magunk vagyunk,
Ha szeretni,

Élni tudunk.

Nem hatalom,

Nagy vagyon kell,

Csak egy szikra

A Lelkünkben.

Nem külső tényező hozza,

Fényes Lelkünk aranyozza.

Nem szeszély,

Nem háttérzene,

Nem a végzet

Játékszere.

Minden nap 

Újra elnyerjük,

A Kezét el 

Nem engedjük.

Szeretünk,

Adunk és

Kapunk;

A Boldogság

Magunk vagyunk.

Nincs eleve elrendelve

Nincs eleve elrendelve;

Isten rá se érne erre.

Nekünk ember-voltot adott,

Isten nem gyűjt szavazatot.

Hatalomnak kell a végzet,

Homályban van minden 

Részlet.

Bármit képzel a túlerő

Mégis kezünkben

A Jövő.

Jóslat bármit lelkendezne;

Nincs eleve elrendelve.

Január a vége felé cammog

Január a vége felé cammog,

Elhalkultak a fagyos harangok.

Elesett a jégistenség vára,

Tömérdek hó mind elolvadt mára.

Fagy-rohamát a tél félretette,

Nyírkos köd és eső van helyette.

Január a végére feladta,

Rossz emléke megfakul tavaszra.

Megváltoznak

Létek,

Hitek,

Hangok;

Január a vége felé cammog.

Atlantiszt nem feledjük el

Atlantiszt nem feledjük el,

Akárki mondja, hogy az kell.

Úthengerként fut az idő,

Évezredek jönnek elő,

S egymás után enyésznek el,

Talán csak az Isten figyel

A Múlt folytonosságára.

Az ember nem kapiskálja,

Az Időt mindig elveti,

S utána elölről kezdi.

A végzet vén halálmadár,

Régmúltakat csontig zabál,

S mint örök idő-felperes,

Mindig világvégét keres.

Csak Atlantisz nem menekül,

Kilóg a sorból egyedül,

Időt, érzelmeket renget,

A Létéből sose enged.

Tudja, mi sem engedjük el,

Hogy sohasem feledjük el.

Tél-ütegek elhallgattak

Tél-ütegek elhallgattak,
Szakad az eső;
A világnak előbb-utóbb

Kopoltyúja nő.

Az udvar, a kert, az utca

Lucskos és sivár,

Eltünteti hó-pompáját

A vén Január.

Fényes fehérségből tócsák,

Lottyadt, szennyes,

Durva fagy dicstelen vesztét

Gyászolja a sár.

A gonoszság hatalommal,

Vad fénnyel köszön,

Végzete mindig szánalmas:

Sár, eső, közöny.

Cocytus partján néma téli csöndben

Cocytus partján,
Néma téli csöndben
Minden idegen lélek
Megpihen;
Ott nem találhat rájuk
Soha többé
Sem szónoklat,
Sem bú,
Se rekviem.
Ki az időből,
Cocytus partjára,
Ami örökké néma,
Hófehér;
S az entrópia altatódalára
Lassacskán végleg elcsitul

A szél.

Magna Hungaria

Magna Hungaria,
Valahol tőlünk keletre

Sok parasztugrásnyira.

Julianus barát

Hosszú küszködések után

Ott magyarokra talált.

Ott éltek valaha,

De azt nem tisztázta senki,

Mikor kerültek oda.

Magna Hungaria,

Körülzengte

A finnugor

Őstörténész-ária.

Magna Hungaria,

Ráfogták, hogy ott lehetett

Az utolsó őshaza.

Ott kellett lennie,

Mondják,

De nem bizonyítja

A világon

Semmi se.

Széles Volga-vidék,

Magna Hungaria,

Máig nem találjuk

A helyét.

Magna Hungaria,
Valahol tőlünk keletre

Ott lehetett

Valaha.

A Styx partján, téli csendben

A Styx partján, téli csendben
Minden ül

Mindennel szemben.

Minden nem tud

Minden lenni;

Vigyorog rajtuk a semmi.

Áll a minden üres odva

Istentől elrugaszkodva.

Az Idő csak szívós moha;

Nem teremt az anyag soha.

Csak Isten nem hagy elesni,

Sose késő 

Őt keresni.

Hitetlenség örök stresszben

A Styx partján 

Téli csendben.

Platón bátorság-erénye

Platón bátorság-erénye

Hétköznapokba is kéne.

Hogyha megalkuvás nélkül

A mindennapunk is épül,

És a felelős tetterő

Majd önmagától jön elő,

Az erőszak sutba kerül,

S végül feledésbe merül,

Békében él az egész Föld,

S a Szeretet mindent betölt,

Akkor fog majd élni végre

Platón bátorság-erénye.

Néhai hetvenes évek

Néhai hetvenes évek

A lelkünkben tovább élnek.

Iskola, alsó tagozat;

Firkálgattuk a padokat,

S ott tanultunk, kissé sután,

Hol délelőtt, hol délután.

A távolban viharfelhő,

A nyakunkban kék nyakkendő.

Szigorú tanító néni

Az írásainkat nézi,

S ha feldühítettük nagyon,

El-elcsattant néhány pofon.

Ott tanulta meg a gyerek:

A dicső szovjet hadsereg

Bennünket felszabadított.

Otthon mindenki mást hallott.

Szegényes kis tantermekben

Pallérozódott az ember

Ott a hetvenes években

Hetvenben, meg hetvenegyben.

Régmúlt-mozaik cserepek

Régmúlt-mozaik cserepek

Lábaink előtt hevernek.

Üzenetüket nem értjük,

Sosem hajolunk le értük.

Míg a múlt a jelen tükre,

Addig csak önmaga füstje,

Csupán hamisított arany,

Félreértésekre alany.

Ha magunkban rendet rakunk,

Egyszer majd többet tudhatunk.

A jelenünk ma még gyerek;

Régmúlt-mozaik cserepek.

A boldogság talán kötelesség

A boldogság talán kötelesség,
Tán ez lehet a Lét valódi célja;
Nem hatalom, fogyasztás, vagy profit,
De kell hozzá
A Hit.
Tán a Boldogság 
Az Igazi Rend;
Isten is boldog,
Amikor

Teremt.

Várakozás Atlantiszon

Várakozás Atlantiszon.

Az idő, a vén masztodon

Nehézkesen felkönyököl;

Alszik az elsüllyedt öböl.

Rég feledett dekameron

Fantáziákon át oson,

Megtisztuló régi Létek

Számára nincs profán érdek.

Isten Szent Jövőt tartogat,

S nem használ titulusokat.

Képzelet;

Magányos triton...

Várakozás Atlantiszon.

Vén házsártos Január

Vén házsártos Január
Fagyos nyelvvel kiabál,
Megmutatja,
Hogy a világon ő példát

Statuál.

Szél trombitáján dudál,

Ott áll minden kapunál,

Úgy megfagyaszt mindent,

Hogy nem bír vele

A napsugár.

Mindenkinek fagy dukál,

Minden fagyra fókuszál,

Mézeskalács huszár is már

Fagyott kézzel

Szalutál.

Vén házsártos Január,

Senkinek se gazsulál,

A télben a fagy a lényeg,

Sohasem a

Maszkabál.

Vén házsártos Január

Fagyos szája félreáll,

Eszébe jut,

Hogy majd egyszer

Mégis eljön majd

A Nyár.

Kant egyszerű életet élt

Kant egyszerű életet élt,
Sokat dolgozott,

Nem henyélt.

Úgy vélte, van 

Kötelesség,

S fogyasztásban nincs üdvösség.

Hogy minden luxus zsákutca,

Más vagyonát nem bámulta.

Bölcsességhez sok út nem kell,

Hazáját sosem hagyta el.

Üdvöt csak 

Munkától remélt,

Írt, tanított, amíg csak élt.

Nem volt fösvény, se beképzelt,

Egyedül sosem ebédelt.

Nagyurakat sose hívott,

Mert azokban sose bízott.

Asztalhoz olyanokkal ült,

Akiket tisztelt és becsült.

Legalább három vendéget,

De kilencnél sose többet

Hívott meg az asztalához,

Otthonába,

Önmagához;

Legalább, mint a Gráciák,

De ne többen, mint a Múzsák,

Ezt gyakran elmondogatta,

Vendégeit így számolta.

Halálát bátran fogadta;

"Es ist gut" -

Volt végső szava.

Nagy vagyon maradt utána:

Számos kiváló munkája.

Megírta,

Örökül hagyta,

S közöttünk mind szétosztotta:

Egyszerű az örök Credo,

Ami csodálatra méltó:

"A csillagos Ég

Felettem,

S az Erkölcsi Törvény

Bennem".

Despotikus januárban

Despotikus januárban a téltől szenved az élet;

Hoz ránk zord hideget, nagy havazást, ködöket.

Sorban jönnek ránk a kietlen téli csapások;

Ónos eső fenyeget, s ködben a néma halál.

Despotikus januárnak is egyszer eljön a vége;

Túléljük a telet, s lesz ránk újra Tavasz.

Hajón ül a Vén Hallgatag

Hajón ül a Vén Hallgatag,

A többiek mind alszanak.

Ha megfogják egymás kezét,

Életet álmodik

A Lét,

De akiét elengedik,

Halál-fikcióba esik.

Minden egyéni, ösztönös;

Csak egyedül

A Cél közös.

Hallgatnak a partvonalak;

Hullám,

Húrok,

Kvantum,

Anyag.

A téridő vékony szalag;

Hajón ül a 

Vén Hallgatag.

Januári szörnyű ködben

Januári szörnyű ködben

Száraz falevél se zörren.

Helyenként nem is fénylenek

Az útburkolati jelek.

Hiába is jönne velem,

Nem jut szóhoz a félelem.

Ködbe megyek,

Ködből jöttem,

Sűrűsödik körülöttem.

Egyre sűrűbb, rondább, furább;

Makacsul vezetek tovább.

Tükrömből durva fény fakad;

Egy kocsi régen rám tapadt.

Vezetek csöndben, szikáran;

Dolgom van még a világban.

Ha egy kicsit hátrébb menne,

Mindkettőnknek jobb lehetne.

A látótávolság kurtább;

Minden, minden

Egyre furcsább.

Egyre furcsább,

Egyre durvább.

Nyugodtan vezetek tovább.

A köd már mindent betakar;

Mikor jön már az a kanyar?

Idők, ködök, 

Hitek,

Létek;

Amíg élek,

Hazatérek.

Isten biztos megértené;

Szörnyű ködben

Hazafelé.

Szélvédőre fagyott a hó

Szélvédőre fagyott a hó,

Lassan halad az autó.

A gyorsforgalmi hómező,

Mint egy nagy fehér temető,

Már csak találgatni lehet,

Hogy az úttest merre mehet.

Pillanatra segítenek

Az előzgető őrültek,

Nyomvonaluk a mutató,

De gyorsan belepi a hó.

Szélvédőre fagyott a hó,

Vigyorog a téli bakó,

De azért is odaérek,

De azért is

Tovább

Élek.

Gyilkos jég az utakon

Gyilkos jég az utakon,
Veszélyes a forgalom;
Jégvilágban 
A Szerelem

Az egyetlen hatalom.

Szeretem az Életem,

Velem él a Szerelem

Kívül-belül

Minden úton

Segíts engem

Istenem!

Háború és fagy között

Háború és fagy között
Kushad Európa;
Vezetői esze régen

Elment a fonóba.

Gonosz jégtömbök alatt

Reped az ereszték;

Fennen grasszál sötét, bigott

Oroszellenesség.

Mint téli álmot alvó

Félkegyelmű medve;

Két világháború nagyon

El lett már feledve.

Feneketlen zsebeket

Degeszre kell tömni,

Nem számít, hogy Európát

A romlásba dönti.

Korrupt agyatlanságok

Csatadalt hörögnek;

A Béke hívei józan

Észért könyörögnek.

Ukrajnai pénznyelő,

A butaság árad;

Nyereségesek lesznek az

Aranybudigyárak.

A szegény Ukrajnának

Mire van szüksége?

Semmiképpen se fegyverre,

Csak jobb vezetőre.

Nem kéne a Hazánknak,

Haláljégbe fagyni,

Nekünk ebből a cirkuszból

Ki kéne maradni.

Ne csináljunk magunknak

Temetővilágot;

Ötszáz évvel Mohács után

Mohácsabb Mohácsot!

Kapzsi pénzhatalomnak

Orosz gyarmat kéne,

Ha rajta múlik, a vésznek

Soha nem lesz vége.

Háború és fagy között

Visít Európa;

Német, francia agyakban

Megfagyott a kóma.

Néhai hatvanas évek

Néhai hatvanas évek

Lassan egyre többet érnek.

Akkor is nagy telek voltak,

Akkor még éltek

A Holtak.

Villany égett minden este,

S a nagyvilág - nagyon messze.

Akkor is volt lusta érdek,

Hóból is akadt temérdek,

Mackónadrág, szövetkabát

Látogatta az óvodát.

Autóból kevesebb volt,

Sok gyereket biciklin tolt

Édesanyja óvodába,

Nagykendőbe bugyolálva.

Kívül itt is ott is hófolt,

Odabenn meg fegyelem volt.

Kis patriarchális világ

Volt akkor a legtöbb család,

Dicséretet akkor nyertünk,

Ha mindig szépen köszöntünk.

Akkori óvodás szemmel,

Úgy tűnt, hogy rendben van minden.

Kert végében volt a vécé,

S az utcában három tévé,

Lovas kocsiból több akadt,

Minden mosolyból vicc fakadt.

Régi ártatlanság kora;

A végén jött - az iskola.

Alig vannak róla képek;

Néhai hatvanas évek.

Hirtelen jött hideg napok

Hirtelen jött hideg napok,
Özönlik a hó;
Fenn az égbolt fagyos-szürke,

Tétova, fakó.

Jeges rosszindulat alatt

Görnyedez a Lét;

Várja, hogy a goromba tél

Kiadja dühét.

Egyik hósereg a másik

Után menetel;

Néha úgy tűnik, a Reményt

Hó ragadja el.

Hirtelen jött hideg napok,

Fehér a világ;

A tettet nem pótolhatják

A szentenciák.

Attól félünk, sok lélekben

Végleg Tél marad;

Pedig amúgy is kevés a

Szabad Akarat.

Hinni kell, hogy minden szinten

Elmegy majd a Tél;

Aki nem hisz, haláláig

Dideregve fél.

Nem entrópia teremtett,

Tudjuk legbelül;

Nem anyag-szeszélyből jöttünk,

S nem véletlenül.

Az időjárás dühe a

Trójai faló;

Minden dogmát és doktrínát

Eláztat a hó.

Hogyha mi magunk vagyunk a

Negentrópia;

Istent sohasem pótolja

Technológia.

Akár esett hó, akár nem:

Tudta minden ős -

Az Emberiségért minden

Ember felelős.

Puszta jelszavak mögé a

Bálvány menekül;

Az Istennel állunk szemben

Mindig

Egyedül.

Sose fagy jéggé a Remény,

Sem a 

Tiszta Szó;

Tisztességre,

Szerelemre

Sose hull a hó.

Fehér utak, fehér házak

Fehér utak, fehér házak;

Bennünk a Múlt sose lázad.

Fehér járdák, fehér kapuk;

Mindenhová nem vezet út.

Hófehér háztetők felett

Még a Nap sem ad meleget.

Voltak egykor fehér várak,

Fehér temetői vásznak,

Királyok hófehér lovon

Seregeikkel múlt-soron

Valahol még most is állnak,

S a hó alól ki se látnak.

Fehér utak, fehér házak;

Megnő bennünk 

Az Alázat.

Fehérbe dermedt világban,

Hideg, fehér némaságban

Vigyorog az entrópia;

Kinek, mit kell meggyónnia?

A Föld valahol még forog,

Bennünk, mint fehér oszlopok,

Kételyek,

Remények állnak;

Fehér utak,

Fehér házak.

Munkába indultam - árokban végeztem

Munkába indultam,

Árokban végeztem;

Valamelyik jégdémonnal

Biztosan kikezdtem.

Körforgalom után,

Útban Doboz felé

Jobbra-balra ingáztam, mint

Pálcikán a zselé.

Közömbös fellegek

Fenn a szürke égen,

Nézték, ahogy a kocsival

Kínlódok a jégen.

Hasztalan próbáltam 

A kormányt tartani,

Az árok felé vágódott

Alattam a kocsi.

A jégdémon nagyon

Rám lehetett szállva;

Szegény kocsi az árokban

Csúnyán fejre állva...

Kis Suzuki alól

Néztem ki a hóba..

Mit tehettem?

Valahogyan

Kimásztam alóla.

Egy átkozott jégdémonnal

Biztosan kikezdem,

Munkába indultam,

Árokban végeztem.

Akárcsak egy régi tél!

Akárcsak egy régi tél,
Holle anyó nem henyél,
Béke nélkül az ígéret
A Jövendő

Mit sem ér!

Mindent belepett a hó,

Lassan jár az autó,

Belül pára,

Kívül hideg,

Gyakran elakad 

A Szó!

Anikó kis kocsiján

Keresztül az éjszakán,

Hó borította utakon

A kezemben

A volán.

Lomhán mosolyog a tél,

Nagy fagyokat,

Bajt ígér,

Üres fenyegetésektől

Igaz ember

Sose fél.

Csikoroghat már a dér,

Gyászdalt üvölthet a szél,

Úgyis tudjuk,

Előbb-utóbb

Mindig eltűnik

A Tél.

Akárcsak egy régi tél,

Lüktet szívemben a vér,

Kicsi kocsim

Havas téli

Éjszakában

Szerencsésen

Hazatér.

Hivatalos történelem

Hivatalos történelem

Vérzik immár sok száz helyen.

Távozni nem akaródzik,

Helyette csak vakaródzik.

Bár tőle már senki se fél,

Ő még mindig visszabeszél:

"Mindenki más alternatív,

Szakszerűtlen és primitív!"

Hivatalos történelem

Magyarázkodni kénytelen,

Közben sose veszi észre,

Maga is változik egyre,

Letette a micisapkát,

A párttitkár-vájár ruhát,

Vöröscsillagos kabátot,

Osztályharcos kalapácsot,

Volt ruhája töméntelen,

De most már csaknem meztelen,

Áll osztályharc-tunikában,

Meg uráli klottgatyában.

Egyre zavartabban néz szét,

S takargatja a szemérmét.

Hivatalos történelem

Elmegy egyszer majd hirtelen

Sötét véső ösvényeken,

Ha az igazi megjelen.

Mindig mítosz a Jövendő

Mindig mítosz a Jövendő;

Hiszékenység kerülendő.

Modern médiaszirének

A bőrükbe sose férnek,

Zsákutcába vitel végett

Unszolják a csőcseléket.

Minden álmítosz piaci;

Fényesebb, mint az igazi.

Mindig mítosz a Jövendő;

Minden ostoba esendő.

Úgyis eltűnnek majd félre,

Marad

Nyugalom és

Béke.

Vajon mit hoz az esztendő?

Mindig mítosz a jövendő.

Szürke téli egek alatt

Szürke téli egek alatt

Fagyos lesz minden pillanat.

Tunya közömbös fellegek

Trónolnak a fejünk felett.

Már a varjú is bereked;

Tán az idő is elfeled.

Jövőbe, vagy fagyott sárba?

Szállatra, vagy

Nyugovásra?

Úgyis minden tovaszalad

Szürke téli egek alatt.

Csúf eső a keresztútnál

Csúf eső a keresztútnál;
Ezerféle jövő csúszkál

A vén sziklasziget körül;

Minden árnyék ott tömörül.

Zubog a számos folyamág,

De csak egy vihetne tovább,

Sötét jel a többi felett;

Mind a ködbe, mélybe vezet.

Odafenn öröklét vára,

A gyáva tán meg se látja.

Melyik ág a jövő útja?

Talán még Isten se tudja.

Talán vége,

Talán ennyi;

Talán tovább kén menni.

Mi zengőbb egy régi húrnál?

Csúf eső a keresztútnál.

Az újév legelső napján

Az új év legelső napján

Nullázódik minden hatvány.

Új talajt tapos a cipő,

Tiszta lapot kap az Idő.

Új remény nyer új hatalmat,

De nem teszek fogadalmat.

Ami jó, maradjon velem,

A változást nem kedvelem.

Toronyóra lánccal se kell,

Múlt előttem nem vezekel.

Az új év legelső napján

Isten vállán havas kaftán.

Szürke egek,

Csöndes hideg;

Tisztelegnek régi telek.

Látom magam fiatalon,

Ahogy a havat taposom

Régi újévi napokon,

Miközben az Idő oson.

Szilveszter régen nem vámol;

Kinőttem a tivornyákból,

Ez már a sokadik telem;

Sosem fázik

A Szerelem.

Az új év legelső napján

Kikötő az Idő partján,

Újra minden sóhaj fehér,

S a dátumunk nevet cserél.

Hízik az idő-mítosztár,

Tovább táplálja a naptár.

Régi mágikus dátumok

Zöme a hóban gomolyog.

Az új év legelső napján

Béke táncol görbe szablyán.

Acsarkodva rázza vasát

A háborús ostobaság,

Vágyik új tömegsír-hegyre,

És tőlünk is sápot szedne.

Háborús demagógia

Rossz repedtfazék szólama

Lassan talán lecsengene,

De még vigyázni kell vele.

Az új év legelső napján

Minden rosszindulat zablán,

Az unalmas őrültségek

Most menedék után néznek

A január hidegében.

Szabadon sóhajt az ember.

Apró fény a

Jövő halmán;

Az újév legelső napján.